Szerző: bpiautosok.hu

  • Ausztria is bekeményít – Nem csak a jogsit, de az autót is bukhatja, aki gyorsan hajt

    Ausztria is bekeményít – Nem csak a jogsit, de az autót is bukhatja, aki gyorsan hajt

    Szeptember elsejétől bekeményít Ausztria. Az osztrák rendőrség az eddiginél sokkal szigorúbban fog fellépni a gyorshajtókkal szemben – szúrta ki az origo.hu

    Megszavazta az osztrák parlament a gyorshajtásokra vonatkozó szabályok szigorítását. A parlament által elfogadott szigorítások értelmében, különösen veszélyes esetekben nem csak a jogosítványt vonnák be, de akár az autót is lefoglalnák és hasonló keménységgel fognak eljárni a gyorshajtók esetében is.

    Aki a sebességhatárt 30 km/h-val túllépi, annak az eddigi 70 helyett legalább 150 eurót kell fizetnie, a bírság felső határát pedig az eddigi 2180-ról 5000 euróra emelik.

    Az új szabályok értelmében különösen veszélyes esetekben akár a járművet is lefoglalhatják a rendőrök,a visszaesők pedig igazán nagy szigorra számíthatnak.

    A szabályozásnak ez a része csak az év végén léphet majd hatályba, ugyanis sok még a nyitott kérdés. Többek között problémákat okozhat például az, ha az autó nem a sofőré, hanem egy másik személyé.

    A tervek szerint keményen fellépnek az illegális autóversenyek résztvevői ellen is. Akit verseny közben érnek tetten, annak legalább hat hónapra bevonják a jogosítványát, ezt követően pedig közlekedéspszichológiai tesztre küldik.

    Hirdetés

    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Németországban már akkor is bukod a jogsid, ha legalább 21 km/h-val túlléped a sebességhatárt


    Forrás: origo.hu


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: 70 métert csúszott egy autós az M86-os út korlátján, miután elaludt a volán mögött

    FOTÓK: 70 métert csúszott egy autós az M86-os út korlátján, miután elaludt a volán mögött

    Szokatlan baleset történt az M86-os autóúton, a Répcelak felé vezető oldalon Nemesbődnél – adta hírül a 112press.

    Mint írják, a Suzukival a sofőr egy hirtelen kormánymozdulat után felhajtott a menetirány szerinti jobb oldali szalagkorlátra és ott körülbelül 70 métert sodródott.A jármű üzemanyag tankja a szalagkorlát elején elakadt és leszakadt.A sofőr nem sokkal korábban tankolta tele a járművet, az üzemanyag az autóút melletti vizesárokba folyt.

    A lap úgy tudja a baleset azért következett be, mert a sofőr egy pillanatra elaludt.

    A furcsa balesetben felfedezhető még egy érdekes dolog, mégpedig az, hogy az autó szemből Opel, hátulról pedig Suzuki. Azért így sem sokan járkálnak…

    A járművet vezető nő használta a biztonsági övét és az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.A mentők szombathelyi Markusovszky kórházba szállították. A mentés és a műszaki mentés ideje alatt Répcelak irányába egy sávon haladhatott a forgalom.

    Fotók: 112press
    Hirdetés
    Fotók: 112press
    Fotók: 112press

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • A leállósávon haladt műszaki hibás autójával, ezért 100 ezres bírságot kapott egy autós

    A leállósávon haladt műszaki hibás autójával, ezért 100 ezres bírságot kapott egy autós

    100.000 forintra bírságolták a vezess.hu egyik olvasóját, miután műszaki hibás autójával a leállósávon haladva hagyta el a pályát.

    „100 000 Ft-os bírságot kaptam, mivel az M3 autópályán a bal pályaoldal 88+074 méterszerelvénynél megszegtem a közúti közlekedési szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) Vonatkozó 37. paragrafus (5) bekezdésben foglalt előírást Az autóm a pálya ezen szakaszán meghibásodott, és csak 40 km/h sebességgel tudtam haladni a zuhogó esőben.”-  írja az olvasó

    Így kitettem a vészvillogót, lehúzódtam a leállósávba. A legközelebbi pihenő 800 m-re volt, így ezzel a lassú sebességgel elmentem addig – Folytatta

    Nem álltam meg az esőben a leállósávban, mivel az esős idő miatt balesetveszélyesebbnek gondoltam. Illetve azt is, ha bent maradok a pályán 40 km/h sebességgel közlekedve – tette hozzá.

    Hirdetés

    Sajnos a bírság jogos, mivel a KRESZ szerint csak az a jármű haladhat folyamatosan a leállósávban, amelyik:

    • jármű a forgalmat ellenőrzi
    • jármű útfenntartást, úttisztítást végez
    • jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi
    • jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működteti
    • forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek
    • közúti jelzés azt megengedi

    A fenti szabályok tehát jelenleg nem teszik lehetővé azt, hogy a csökkentett sebesség mellett továbbhaladásra képes jármű a leállósávban közlekedjen – írja a D.A.S. jogi szakértője. Az olvasó esetében, tehát le kellett volna állnia a leállósávban és megvárni az autómentőt a szalagkorláton kívül, mivel a jármű már nem tudott sík úton 60 km/órás sebességgel haladni, ami feltétele az autópályán való közlekedésnek.

    Forrás: vezess.hu

     


    MEGOSZTOM:

  • Ez lett Berki sorsa a büntetőfékezős ügyben – Ma döntés született a bíróságon

    Ez lett Berki sorsa a büntetőfékezős ügyben – Ma döntés született a bíróságon

    Ugyan későbbre tervezték, de ma mégis ítéletet hoztak Berki Krisztián ügyében.

    Ahogyan arról mi is folyamatosan beszámoltunk, a celeb egy 2018-as büntetőfékezési ügye miatt folyik per, amelyben közúti veszélyeztetéssel vádolják Berkit. A levetített felvételeken látható volt, ahogy a vádlott nagy sebességgel megelőz egy menetrend szerint haladó buszt, majd hirtelen lefékez, amikor visszasorol az autóbusz sávjába. Ennek hatására két jármű összeütközött.

    A hétfői tárgyaláson Berki elismerte, hogy előzés közben gyorsan ment és szabálytalanul állt meg az út közepén, de a bűncselekményt tagadta.

    Meghallgatták a buszsofőr és a celeb feleségének álláspontját is, valamint egy szakértő is kielemezte a történteket.

    Az  index.hu beszámolója alapján a mai tárgyalás hatalmas érdeklődés mellett kezdődött. Berki Krisztián ezúttal is feszülten érkezett, valósággal futott a fotósok elől, majd a teremben is idegesen tett-vett, billegett a széken. Felesége, a várandós Berki Renáta, aki tegnap tanú volt, ezúttal nem kísérte el a tárgyalásra.

    Az ügyész nyitotta a sort, aki elmondta, hogy egy pillanatra megállt a busz, jobbra kanyarodott, nem jött ki balra, és nem teremtett olyan körülményeket, amelyekkel veszélyeztette volna Berki Krisztián testi épségét.

    A kamerafelvétel az ügyész szerint teljesen egyértelműen mutatja, hogy mi történt.

    Berki visszatér a busz sávjába a megengedett sebességhatár felett, majd hirtelen megáll. És ekkor ütközik össze a Bentley a busszal. Az adatok szerint egyértelmű, hogy a vádlott vészfékezett, nem volt forgalmi oka a megállásának. Arra is emlékeztetett, hogy Berki Krisztián többször is vezetett ezen az útvonalon, erről ő és a felesége is nyilatkozott, így tudnia kellett, hol tud megállni. Ha ennek ellenére mégis bizonytalan volt, az sem indokolta volna a vészfékezést.

    Az ügyész szerint arra sem lehet hivatkozni, hogy Berki a középső tükörben nem látta a buszt, hiszen alig ért be elé. Ha pánikba esett volna, akkor sem így állt volna meg, egyértelműen szándékosan tette ezt.

    Látni, hogy a Bentley teljes fékkapacitását kihasználva állt meg, ezzel pedig elháríthatatlan veszélyt okozott.

    Hirdetés

    A bíróság szünetet rendelt el, majd ezután ítélet született:

    A szünet után Berki Krisztián az utolsók között tért vissza az ítélethirdetésre.

    Egyrendbeli közúti veszélyeztetésért és egyrendbeli rongálásért a bíróság első fokon kimondta a férfi bűnösségét és két év szabadságvesztésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve.

    Emellett elveszik a jogsiját két évre, és 625 ezer forint pénzbüntetésre is ítélték. Az ítélet nem jogerős.

    Forrás: index.hu
  • VIDEÓ: A buszsofőr agresszívan vezetett és nem lassított, állítja a celeb

    VIDEÓ: A buszsofőr agresszívan vezetett és nem lassított, állítja a celeb

    Nem büntetőfékezett, csak lassított – ezt állította a bíróságon Berki Krisztián, aki 2018-as balesetveszélyes manővere miatt tett hétfőn vallomást a bíróságon – derült ki a Tények.hu riportjából.

    A mai tárgyalás, amelyen tanúkat hallgatnak meg, a láthatóan feszült Berki Krisztián megszólalásával kezdődött. A celeb állítása szerint nem volt szabálytalan az előzése, azért próbálta lehagyni a buszt, mert úgy érezte, „a sofőr nem szimpatizál vele”.

    A férfi azt elismerte, hogy előzés közben gyorsan ment és szabálytalanul állt meg az út közepén, de a bűncselekményt tagadta.

    A tárgyaláson meghallgatták a buszsofőrt és Berki feleségét is, akik mind másképp emlékeztek mindenre.

    A teremben jelen volt még Császár Gergely közlekedési szakértő is, aki elmondta, hogy a híresség a fékezés utolsó szakaszában nem lassító fékezést hajtott végre, hanem egy intenzívebb fékezést.

    Berki elmondta, hogy azért próbálta lehagyni a buszt, mert úgy érezte a sofőr nem szimpatizál vele.

    Mint állítja, azért állt meg, mert látta, hogy zárva van a lakópark kapuja, és szerinte a busz lassítás nélkül belehajtott az autójába. Berki azt állítja, hogy nem látta az előzni tilos táblát és a záróvonalat. Önmagát gyakorlott sofőrnek tartja, és már többször is előzött ezen az útszakaszon, most is a szaggatott vonalnál kezdte a manővert.

    Hirdetés

    Forrás: Tények.hu
  • FOTÓK: Túlsúlyos jármű okozott közlekedési balesetet az M0 autóúton

    FOTÓK: Túlsúlyos jármű okozott közlekedési balesetet az M0 autóúton

    Egy román felségjelzésű karaván közlekedett 2021. július 10-én dél körül az M0 autóúton. Az M5 autópálya felől az M1 autópálya irányába közlekedve bal hátsó defektet kapott. A járműszerelvény irányíthatatlanná vált, majd átsodródva a besoroló sávba egy személygépkocsinak ütközött, amely a szalagkorlátnak csapódott, a szerelvény pótkocsija pedig felborult.

    A baleset következtében senki nem sérült meg, ám a vontatmány túlsúlyossága már ránézésre feltűnt a rendőröknek a helyszínen – a mérés alátámasztotta a gyanút.

    Kiderült a megengedettnél 24%-kal többet húzott, ezért a sofőrt 350 ezer forintra bírságolták, illetve feljelentést tettek ellene a közlekedési baleset okozása miatt.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Egy család autójára döntött a vihar egy fát – A szülők meghaltak, két gyerek súlyos állapotban van

    Egy család autójára döntött a vihar egy fát – A szülők meghaltak, két gyerek súlyos állapotban van

    Hatalmas vihar csapott le tegnap hazánk több területére is. Ahogyan arról beszámoltunk több településen is mandarin-, golflabda- vagy éppen dióméretű jégdarabok hullottak az égből, nem kímélve embert, állatot, fákat vagy bármilyen tulajdont. Sajnos pár napja külföldön is hatalmas pusztítást végzett a hirtelen nagy erővel érkező vihar.

    A dél-csehországi Písek városa mellett a szélvihar egy nagy fát tépett ki, amely az éppen a mellette vezető útra dőlt, maga alá temetve egy arra haladó személygépkocsit.

    Az autóban egy fiatal házaspár utazott két kiskorú gyermekével.

    Az autóra dőlt fa törzse alá került szülők a helyszínen vesztették életüket, míg két kiskorú gyermeküket súlyos sérülésekkel kórházba szállították a mentők.

    A péntek reggeli hírek szerint a gyermekek már nincsenek életveszélyben.

    Hirdetés

    Két hete tornádó söpört végig Dél-Morvaországon, amelynek következtében hat ember meghalt, több mint százan kórházba kerültek és az anyagi károk több milliárd koronára rúgnak. A tornádó sújtotta településeken mintegy 170 családi házat teljesen le kell bontani, majd újjáépíteni.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    VIDEÓ: Budapestet is elöntötte a víz, elverte a jég. Sok helyen csapdába kerültek a közlekedők


    Forrás: zaol.hu
  • Hétfőn megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása, komoly forgalomkorlátozásra készüljetek

    Hétfőn megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása, komoly forgalomkorlátozásra készüljetek

    Teljesen megújul a Blaha Lujza tér, a gépjárműforgalom korlátozása azonban csak 10-12 hétig tart. Az ideiglenes sávlezárásokat részben ellensúlyozza, hogy a Fővárosi Önkormányzat erre az időszakra felfüggeszti a Dohány utca és a Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák teljes hosszban átjárhatók lesznek a Kiskörút és a Nagykörút között – olvasható a BKK közleményében.

    Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban – a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot lezárnak.

    A Rákóczi úton marad 2×2 sáv az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával segítik. A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak 2×1 sávon lehet majd közlekedni.

    Az érintett szakaszon ideiglenesen megszűnik a kerékpársáv.

    A nagykörúti villamosok közlekedését nem kell korlátozni, a vágányok alatt a villamosvonal rekonstrukciójakor már elvégezték a szükséges munkákat. A forgalomkorlátozás alatt a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit, így a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a Károly körút és a Nagykörút között.

    Hirdetés

    Balogh Samu a főpolgármester kabinetfőnöke elmondta, hogy a korábbi terveket átdolgozták, a tér zöldebb lesz, és megteremtik a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosok bekötésének lehetőségét is. A tér használatát és a gyalogosforgalmat a felújítás befejezéséig, 2022 végéig korlátozzák. A kabinetfőnök ismertette, hogy a beruházás 3,47 milliárd forintos költségvetésében állami támogatás is szerepel.

    Borítókép: BKK/ Forrás: kreszvaltozas.hu
  • A motorháztetőre ugorva akarta megakadályozni a nő, hogy férje és annak anyja elvigye a gyereket

    A motorháztetőre ugorva akarta megakadályozni a nő, hogy férje és annak anyja elvigye a gyereket

    2021.07.08. 9:40 körül személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés a 112-es segélyhívó központba, miszerint egy nő egy személygépkocsiról földre esett és megsérült.
    Elsődleges információk alapján egy házaspár gyermekelhelyezési viták miatt veszett össze a Gulyás Lajos utcában.
    Az édesanya nehezményezte hogy férje elvigye a gyermeket tőle, a vita addig fajult míg a férj és annak anyja beültek személygépkocsijukba és elindultak.

    A feleség a járműre felkapaszkodva próbálta megállítani anyósát és férjét.

    A járművet vezető nő nem állt meg hanem több utcán át a járművön cipelve a másik nőt haladt, míg a Móra Ferenc utcában állt meg.

    Hirdetés
    A jármű motorháztetejére felkapaszkodó nő leesett és súlyosan sérült az eset során, ezért őt a győri Petz Aladár Megyei Oktató kórházba szállították fejsérüléssel. A járművet vezető nővel szemben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a nyomozó hatóság.
    A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát megkerestük, válaszuk után frissítjük bejegyzésünket.
    Forrás: Móvár Press
  • FOTÓK: Megsérült egy csecsemő, miután egy férfi kővel dobta be egy busz ablakát

    FOTÓK: Megsérült egy csecsemő, miután egy férfi kővel dobta be egy busz ablakát

    A budapesti rendőrök őrizetbe vették a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Rákóczi úton kockakővel dobta be egy busz ablakát. Az üvegszilánkoktól egy csecsemő sérült meg. A nyomozás adatai szerint a férfi már máskor is veszélyeztette így buszon utazók életét.

    Kockakő törte be a Budapest VIII. kerületében, a Rákóczi úton a Keleti Pályaudvar felé haladó 8E busz ablakát 2021. július 3-án 21 óra 30 perc körül. Bár az utastérbe repülő kő nem talált el senkit, az üvegszilánkok felsértették egy édesanyjával utazó négyhónapos csecsemő fejét.

    A vérző babát a kerületi rendőrök járőrautóval vitték kórházba, ahol könnyű sérülésekkel látták el.

    Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya indított büntetőeljárást. A minden részletre kiterjedő nyomozás eredményeként a fővárosi rendőrök három nappal később, július 6-án fogták el a feltételezett elkövetőt.

    Az eljárás adatai szerint a VIII. kerületben élő férfi  az elmúlt hónapokban további hat alkalommal dobta meg kővel a környéken közlekedő buszokat.

    Az csak a vakszerencsének köszönhető, hogy azokban az esetekben senki sem sérült meg. A közlekedési nyomozók a 38 éves L. Norbertet hétrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi nem tett vallomást.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Zebrán gázolt egy teherautós Pápán – Az elgázolt hölgy a helyszínen életét vesztette

    FOTÓK: Zebrán gázolt egy teherautós Pápán – Az elgázolt hölgy a helyszínen életét vesztette

    Gyalogátkelőn gázolt el egy idős nőt egy teherautósofőr Pápán, a hölgy a helyszínen életét vesztette – közölte a deltahirek.hu
    A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. július 7-én 08 óra 40 perc körül Pápán, a Budai Nagy Antal utcában az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy tehergépkocsi egy 75 éves nőt elütött – tudatta Csizmadiáné Kucsera Katalin rendőrségi szóvivője.

    A 75 éves helyi nő leszállt a bicikliről, hogy a gyalogátkelőhelyen átkeljen.

    A teherautó vezetője megállt, majd eddig tisztázatlan körülmények között elindult és maga alá gyűrte az idős nőt.

    Helyi hírek szerint a nőt próbálták újraéleszteni, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

    Hirdetés
    Fotó: deltahirek.hu
    Forrás: deltahirek.hu


    MEGOSZTOM:

  • „Pánikba estem, és szerettem volna minél előbb eljutni az ajkai kórházba” – Megszólalt a 8-as főút ámokfutója

    „Pánikba estem, és szerettem volna minél előbb eljutni az ajkai kórházba” – Megszólalt a 8-as főút ámokfutója

    Nyilatkozott a 8-as főút ámokfutója. Az index.hu megtudta, hogyan is látta a történteket a sofőr, aki elmondása alapján kórházba sietett épp, a manőverek után pedig bepánikolt,, de tudja, hogy ez nem mentség Vállalja a felelősségét, nem tagadja tettét. 

    Ahogyan arról beszámoltunk a rendőrség az általunk is bemutatott videó alapján sikeresen azonosította annak az ezüst színű Audinak a sofőrjét, aki ámokfutásával veszélybe sodort több közlekedőt is a 8-as főúton. A sofőrt őrizetbe vették, valamint jogosítványát elvették és eljárást indítottak ellene. A Veszprémi Járási Ügyészség indítványa alapján a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte a közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfit.

    A sofőr nyilatkozott az index.hu-nak. Elismerte tettét és elmesélte mi történt, és miért ment bele az életveszélyes manőverbe:

    „Nincs mentségem arra, amit tettem, őszintén sajnálom, ami történt, bocsánatot kérek mindenkitől, akit veszélyeztettem”

    – kezdte az audis, aki bevallása szerint tizenhat éve rendelkezik jogosítvánnyal, illetve büntetlen előéletű, és eddig csak kisebb szabálysértései voltak.

    „Egyszer nem voltam bekötve és egyszer elfelejtettem az autóm világítását bekapcsolni, de ezeken túl az elmúlt hétvégéig nem szegtem szabály, törvényt”

    – mondta K. Gergő, aki arról is beszélt, hogy rendelkezik PÁV I-es vizsgával, amely megkülönböztetett jelzést használó járművek vezetéséhez szükséges, ám tudja, hogy ez nem mentesíti attól, amit elkövetett.

    „Ismétlem, tudom, hogy ez nem mentség, de azon a hétvégén történt velem egy egészségügyi vészhelyzet, ami vezetés közben ért. Egész egyszerűen pánikba estem, és szerettem volna minél előbb eljutni az ajkai kórházba. Egy ideje visszatérő egészségügyi problémáim vannak, ezekre gyógyszert is szedek, ám ez nem zárja ki, hogy autót vezessek, ezt papírokkal igazolni is tudom, ahogy ezt a rendőrségen is megtettem”

    – mondta a lapnak a sofőr


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Csak engedéllyel hagyhatja el lakhelyét a 8-as főút ámokfutója


    „Amikor megelőztem a motorost, és láttam, hogy szemből egy másik jármű tart felém, tudtam, hogy ha jobbra húzódom, akkor elsodrom a motorkerékpárost. Van motoros jogosítványom is, így tisztában voltam a következményekkel, ezért egyetlen lehetőségként a szembejövő sáv leállósávja maradt, mert ha a fékre taposok, akkora sebességnél az autóm biztos megcsúszik, és abból tömegbaleset lett volna. Talán a jó isten fogta a kezemet, amikor sikerült elkerülnöm az ütközést, és a leállósávban a padkának hajtottam, majd nem sokkal ezután megálltam. Nagyon szégyellem és nagyon sajnálom, ami történt, az nem igaz, amit más médiumok állítottak, hogy elhajtottam a helyszínről. Nagyjából tíz percig álltam a leállósávban, és vártam, hogy kell-e segíteni valakinek, ám szerencsére senki sem sérült meg, nem állt meg más autós, mindenki haladt tovább. A közelben lakom, így hazavezettem, amennyire az autóm állapota engedte, majd otthon bevettem a gyógyszereimet. A bíróságon is elmondtam, hogy ha tehetném, visszacsinálnám a történteket, és ezúton bocsánatot kérek mindenkitől, akit megijesztettem, veszélyeztettem”

    – idézte fel a történteket K. Gergő, aki elmondta azt is, hogy mivel nincs fent a közösségi médiában, így csak a történtek másnapján tudta meg, hogy tele van vele a világháló. Ekkor döntött úgy, hogy önként bemegy a rendőrségre, és vallomást tesz, ám előtte a családja tanácsára még bement az ajkai kórházba, hogy vizsgálják meg.

    Hirdetés

    „A rendőrségen azt mondták hétfőn (június 28.), hogy másnap menjek vissza, és kedden reggel 8 órára legyek ott újra. Nem tagadtam semmit, természetesen elismertem mindent, ami a felvételen is látható, 72 óráig bent tartottak. Vér- és vizeletmintát adtam, ami alkoholra és drogra is negatív lett, a rendőrök végig nagyon korrektek voltam velem, többször is említették, hogy nem értik, hogy egy magamfajta ember hogyan csinálhatott ilyen butaságot”

    – meséli hozzátéve, ma már tudja, hogy amikor hirtelen fellépett nála az egészségügyi probléma, meg kellett volna állnia és mentőt hívni, és reméli, hogy nem akarnak majd vele példát statuálni, és ezért a szokásosnál nagyobb, súlyosabb büntetéssel sújtani őt.


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Forrás: Index.hu

  • FOTÓK: Síneken ragadt egy autós, majd azonnal az érkező vonat felé rohant, hogy jelezhesse a mozdonyvezetőnek, hogy baj van

    FOTÓK: Síneken ragadt egy autós, majd azonnal az érkező vonat felé rohant, hogy jelezhesse a mozdonyvezetőnek, hogy baj van

    A sofőr lélekjelenlétének és a mozdonyvezető gyors reagálásának köszönhetően a vonat nem ütközött a sínen ragadt autóval.

    Ahogyan azt a 112press.hu megírta, Veszprém irányába tartott a 8-as főúton egy BMW személyautó 2021. július 4-én, reggel. A sofőr elmondása alapján egyértelműen az ő hibájából történt a baleset, mivel a pont szemből sütő felkelő nap elvakította és későn vette észre a pirosan villogó fénysorompót és a lezárt félsorompót Jánosházánál. A férfi a fékbe taposott. Azért, hogy ne törje le a sorompókart jobbra kormányozta az autóját, ami a padkán egy korábbi, június 11-én történt balesetben kiszóródott sörtörkölyön irányíthatatlanná vált és az útról letérve a sínekre csapódva állt meg.

    A sofőr tudta, hogy a piros jelzés miatt másodperceken belül vonat érkezhet, ezért kiszállt az autójából, majd körbenézve jobbról, a kanyaron túl meglátta az érkező mozdony lámpáját.

    A férfi rohanni kezdett a síneken a vonat felé és a karját magasba tartva, integetve jelezte a mozdonyvezetőnek, hogy baj van.

    Fotó: 112press.hu

    A személyvonat erős fékezés után időben meg tudott állni a sínen elakadt autó előtt.A helyszínre jánosházi önkéntes tűzoltók érkeztek elsőként, akik áramtalanították a járművet. Sárvári és körmendi hivatásos egységek mellett kamondi önkéntes tűzoltók is vonultak a kárhelyszínre és levontatták a sínekről a BMW-t.A személyautó vezetője kisebb hámsérüléseket szenvedett az arcába robbanó légzsáktól, a vasúti pályában nem keletkezett kár.

    Fotó: 112press.hu
    Hirdetés
    Fotó: 112press.hu
    Forrás: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Rögzítette az autó kamerája, ahogy kilopják alóla a katalizátort a tolvajok

    VIDEÓ: Rögzítette az autó kamerája, ahogy kilopják alóla a katalizátort a tolvajok

    A Ferencvárosban leparkolt kocsi fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy levágják a katalizátorát; a budapesti és a szombathelyi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

    Egy férfi és egy nő 2021. június 19-én Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton levágta, majd ellopta egy leparkolt autó katalizátorát.  A páros autóval érkezett a helyszínre, majd takarva a kiszemelt autót leparkoltak elé. A férfi ezután autóemelővel felemelte a járművet, és hozzálátott a kipufogórendszerbe épített alkatrész kivágásához; eközben társa a környezet figyelésével biztosította a bűncselekmény elkövetését. A levágott katalizátort, valamint az elkövetéshez használt szerszámot, emelőt és kesztyűt betették a hátsó ülésre, és elhajtottak a helyszínről.

    A megrongált autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amin az elkövetők mellett az is látszódik, hogy a katalizátort kevesebb mint két perc alatt távolította el a férfi.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szombathelyi párost rövid időn belül azonosították, majd a 20 éves G. Ramónát 2021. június 21-én Szombathelyen elfogták. Társa, a 26 éves T. Áron ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A férfit 2021. június 29-én a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei elfogták.

    A gyanú szerint a páros a III. kerületben is követett el hasonló bűncselekményt. A ferencvárosi nyomozók G. Ramónát és párját, T. Áront lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Szörnyethalt az utas, miután autójukkal egy mentőnek csapódtak – Bíróság elé álltak a sofőrök

    VIDEÓ: Szörnyethalt az utas, miután autójukkal egy mentőnek csapódtak – Bíróság elé álltak a sofőrök

    A személyautó és a mentőautó sofőrje is bíróság elé állt a nyíregyházi halálos baleset kapcsán.

    Meghalt egy 31 éves nő, miután ő és párja kocsijukkal egy beteghez siető mentőnek csapódtak egy nyíregyházi kereszteződésben. Mindkét jármű a piroson ment át.

    A mentő egy beteghez sietett és megkülönböztető jelzést használt, de a kereszteződéshez érve túl gyorsan hajtott és nem volt elég körültekintő.

    Az autó fékezés nélkül csapódott a mentőnek, az anyósülésen ülő nő pedig nem volt bekötve, ezért kirepült a kocsiból.

    Azonnal szörnyethalt. A két sofőr most állt bíróság elé. A mentőautó sofőrje nem ismerte el a felelősségét, azonban a személyautó sofőrje elfogadta az ellene felhozott vádakat, beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A ügy szeptemberben folytatódik.

    Hirdetés

     

    Forrás: tenyek.hu