Senki nem volt bekötve – négyen haltak meg az M1-esen, köztük egy kisgyermek

Ahogy arról mi is beszámoltunk, felfoghatatlan tragédia történt kedden az M1-es autópályán, a 23-as kilométernél, ahol egy ráfutásos baleset követelt négy életet. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) tájékoztatása szerint az autóban senki nem használta a biztonsági övet – még a gyerekek sem.

A járműben utazó 37 éves férfi, két 19 éves fiatal, valamint egy 4 éves kislány a helyszínen életét vesztette. Egy másik 4 éves kislányt életveszélyes, két 10 éves lányt pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

A részletekről egyelőre keveset tudni, de az ORFK-OBB nyomatékosan felhívta a figyelmet: a biztonsági öv használata nem választás kérdése, hanem az egyetlen esély a túlélésre súlyos baleset esetén.

  • AMIT AZ UTASOK NEM FELEJTENEK EL: egy Mazda vágott a busz elé

    Olvasóinktól három olyan felvételt kaptunk, amelyekben közös, hogy nagy tömegű járműnek kellett vészfékeznie egy figyelmetlen, szabálytalan sofőr miatt. Csak a szerencsének és a sofőrök gyors reakciójának volt köszönhető, hogy nem lett belőlük súlyos baleset. Az első eset Kispesten, az Ady Endre úton történt.

A tragédia súlyosságát csak fokozza, hogy a járműben utazók közül többen is kiskorúak voltak – és egyikük sem volt rögzítve gyermekülésben. A hatóságok továbbra is vizsgálják a baleset pontos körülményeit.

MEGOSZTÁS

Friss