Halálos balesetet okozott egy gyorshajtó sofőr az 55-ös főúton


Halálos kimenetelű közúti baleset ügyében emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki a vád szerint az út- és látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva okozott frontális ütközést az 55-ös főúton. – közölte az Ügyészség.

A vádirat szerint a büntetlen előéletű vádlott 2024 júniusában az 55-ös számú főúton, Ásotthalom felől Kisszállás irányába közlekedett személyautójával.

Az eső miatt vizes úton a megengedett 90 km/óra helyett mintegy 115–125 km/órás sebességgel haladt. Egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett, átsodródott a szemből érkező forgalmi sávba, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő másik autóval.

Az ütközés következtében a vétlen sofőr a helyszínen életét vesztette. A baleset oka a vád szerint az volt, hogy a vádlott megszegte a KRESZ azon alapvető előírását, amely szerint a jármű sebességét minden esetben az útviszonyoknak megfelelően kell megválasztani.

  • Kemény január az utakon – nem csak az időjárás volt a gond | BpiAutósok Best of Compilation

    Minden hónap elején összegyűjtjük azokat az előző hónapban általunk publikált dashcam felvételeket, amelyek a legdurvább, legemlékezetesebb pillanatokat mutatják be a hazai utakon és nagy port kavartak! Szabályszegések, hajmeresztő manőverek és sokszor centiken múlt helyzetek kerülnek a válogatásba. Ez sorozatunk ötödik epizódja: 2026 január sem telt eseménytelenül, bőven akadtak meghökkentő szituációk.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

MEGOSZTÁS