Kategória: Hírek

  • Megbontotta az autópálya-kerítést egy kamionos, csak hogy megforduljon – videó

    Megbontotta az autópálya-kerítést egy kamionos, csak hogy megforduljon – videó

    Azt akarta megúszni, hogy megbüntessék, ehelyett megvan a dupla bírság.

    Egy kelet-kínai autópályán csinált elképesztő manőver egy sofőr és kísérője, mert nem akartak elmenni egy rendőrségi ellenőrző pontig, ahol a túlsúlyos kamion miatt megbírságolták volna. Ezért inkább úgy döntöttek, hogy a pályákat elválasztó kerítés egyik menekülő kapuját megbontják és ott visszafordulnak.

    Nyilván roppant veszélyes a mutatvány, bármennyire is egy éjszakai kihalt autóúton tesz ilyet. Arról nem is beszélve, hogy az egész jelenetet felvette a kamera, aminek révén pont világhírű lett, amit titokban akartak tartani.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_Kinai_kamionos
     

  • Razziát indít a rendőrség

    Razziát indít a rendőrség

    Közösen tart ellenőrzéseket több megye vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség március végéig.

    Júniusban országszerte több tucat vasúti-közúti kereszteződésben ellenőriznek közösen a „Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban” című, 2009 óta évente megtartott kampány részeként.

    Az év első két hónapjában több mint duplájára,6-ról 13-ra nőtt a vasúti-közúti átjárókban történt balesetek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, főként a személygépkocsi- és tehergépjármű-vezetők mulasztása, figyelmetlensége miatt.Az ütközések következtében két személy életét vesztette,ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek, nyolc balesetnél nem sérült meg senki.

    A több megyére kiterjedő márciusi kampány elsődleges célja, hogyfelhívják a figyelmet a körültekintő, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára.Szórólapokon hívják fel a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására, a kijelölt vasúti átjáróban a vasútbiztonsági szakértők megvizsgálják az átjárók, a fénysorompók, sorompó csapórudak és a kihelyezett táblák állapotát, a vasúti pálya megfelelő beláthatóságát.

    Forrás: http://www.origo.hu/auto/20170316-razziat-indit-a-rendorseg-es-a-mav.html
     

  • Utasok élesztették újra a 152-es busz sofőrjét Csepelen

    Utasok élesztették újra a 152-es busz sofőrjét Csepelen

    A sofőr a BKK szerint biztonságosan az út szélére tudta még kormányozni a buszt.

    Az utasok élesztették újra a 152-es busz vezetőjét csütörtök délelőtt Budapesten – közölte a BKK.

    A XXI. kerületi Szent Miklós utcánál lett rosszul a sofőr, de a buszt sérülés nélkül, biztonságosan az út szélére, egy füves területre vezette.

    Az utasok azonnal értesítették a mentőket és a helyszínre érkezésükig a járművezetőt újraélesztették. A mentők a sofőrt stabil állapotban szállították kórházba.

    Az Origo szerint a busz a Szentmiklósi út és Olt utca sarkán járt, amikor a sofőr rosszul lett menet közben, rángatózni kezdett. A hírportál azt írta, hogy a busz árokba csúszott, de a fotójukon nem látni árkot, a busz az út melletti szűk zöld sávon áll.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_utasok_elesztettek_ujra_a_152es_busz_soforjet_csepelen
    F
    otó: 24.hu

  • A következő nyári gumi talán már üzenetekkel fogja zaklatni

    A következő nyári gumi talán már üzenetekkel fogja zaklatni

    A guminyomást ellenőrizni a legtöbb embernek nem a rutin autózás része, de ha a telefonon jelzi az abroncs, hogy lapos, az mindjárt más.

    A Pirelli bemutatta legújabb P Zero (Connesso) abroncsait, amelyek egyenesen információkat küldenek saját állapotukról Bluetooth-kapcsolaton keresztül egy okostelefonos alkalmazásra.

    Az abroncsokba egy 100 mm átmérőjű és 9 grammos szenzor kerül, amelyek gyűjtik az adatokat, majd továbbítják a felhasználó felé. Guminyomás, futófelületi kopás, a fontosabb információk mind transzparenssé válnak, de még a nyári-téli csere ideje is.

    © Pirelli

    Másban is újított a Pirelli, mert F1-es mintára színezi a gumik külső felületét, amit megrendelésre lehet kérni.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_A_kovetkezo_nyari_gumid_mar_lehet_uzenetekkel_fog_zaklatni

     

  • Íme a 20 legmegbízhatóbb városi kis autó jelenleg

    Íme a 20 legmegbízhatóbb városi kis autó jelenleg

    Honda Jazz, Mazda2, VW Polo – a kategória eminensei használtan is.

    A német DEKRA – autóműszaki vizsga és szerviz csoportja – évről-évre összeállítja mintegy 15 millió gépkocsi műszaki állapotát vizsgálva megbízhatósági listáit. Az idei anyag már 10. éve jelenik meg és mára már 500 modellt tartalmaz.

    Minden, a listára felkerült autóból legalább 1000 darabot vizsgáltak és nem életkor, hanem futásteljesítmény alapján  – 0-tól 150-ezerig km-ig, három, ötvenezer kilométerenkénti csoportba sorolva – őket. Az összesített eredmény ezek átlaga. Az szervezet egy úgynevezett DEKRA Mängel Index (DFI) mutatót használ, amelyben a 100-as indexű volna a tökéletes modell, amely releváns hibák nélküli. (Pl. a 2008 utáni Honda Jazz esetében a vizsgált autók 74 százaléka ilyen.)

    A felmérésben csak az autó és az autósok biztonságára vonatkozó hibákat – futómű/kormányzás, motor/környezetvédelem, karosszéria, fék, elektromos berendezések – számították be. A tipikus hibák előfordulását vizsgálják, mint például a kipufogórendszer rozsdásodása, vagy a felfüggesztés lazulása, amelyek a jármű élettartamát és tartósságát hivatottak értelmezhetően és összevethetően jellemezni.

    Az összesített adatok alapján a legjobb kompakt. Az évjárat itt nem konkrét évet jelöl, hanem az említett típust ekkor kezdték gyártani.

    © Dekra

     

  • Mutyigyanús a zuglói parkolótender?

    Mutyigyanús a zuglói parkolótender?

    Az Átlátszó szerint Zugló polgármestere sincs teljesen meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt-e kizárni a parkolási tender ügyében a legolcsóbb ajánlatot, de vétózni nem fog.

    A Centrum Parkolóhoz kötődő tagja is van annak a konzorciumnak, amely a becsült összegnél drágábban, több mint egymilliárd forintért viheti Zugló parkolási megbízását – írja az Átlátszó.

    Zuglóban egy éve csúszik a fizetős parkolási rendszer bevezetése. Az Őrs vezér terénél, illetve a Városliget környékén kellene majd fizetni.

    Az első tender előkészítésekor Várnai László, a Civil Zugló Egyesület önkormányzati képviselője szerint a helyi MSZP annyira mohónak bizonyult, hogy 1,4 milliárd forintra emelték a becsült összeget és gyorsított eljárással próbálkoztak. A Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta ezért a kerületet.

    Az új pályázat 204 darab parkolóóra 2×24 hónapos üzemeltetéséről szól, az eredetileg becsült szerződési érték 975 millió forint volt. A három pályázó közül az egyik adott ennél olcsóbb ajánlatot, kettő drágábbat.

    Az értékelő bizottság végül az egyik drágább, illetve az egyetlen olcsóbb ajánlatot is kizárni javasolta, és győztesnek indítványozta kihirdetni a C-Ware Kft., a francia Parkeon SAS, illetve SIS Parking Kft. konzorciumát. Az ő ajánlatuk összesen több mint egymilliárd forintról szólt.

    A C-Ware nem áll távol a VI. kerületi botránycégtől, a Centrum Parkoló Kft.-től, amelynek tevékenysége miatt jelenleg 24 vádlott, köztük Fürst György volt alpolgármester hűtlen kezelés vádjával került bírság elé. A jelenleg német tulajdonban lévő C-Ware alapítója 2008-ban Kupper András, a Centrum Parkoló fő tulajdonosa volt, a két cég székhelye jelenleg is ugyanazon a címen található – derítette ki az oknyomozó portál.

    A lap értesülései szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere tartózkodott a szavazáskor a helyi közgyűlés ülésén, pedig ő volt a határozat előterjesztője. Az ellentmondással kapcsolatban levélben úgy reagált a portálnak: a kerület közbeszerzési szabályzata szerint mindenképpen a polgármester az előterjesztő.

    Úgy tűnik azonban, ő sincs arról meggyőződve, hogy minden tisztán ment az ügyben, de közölte: nem fog vétózni. Úgy fogalmazott: „az általam ismert tények alapján nem vagyok meggyőződve arról, hogy a pályázó kizárása valóban indokolt. De mivel a kizárt cégnek többféle jogorvoslati lehetőség is rendelkezésre áll, a testület döntését nem kívánom megvétózni”.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_mutyigyanus_a_zugloi_parkolotender
     

  • Újra csökkennek az árak a kutakon

    Újra csökkennek az árak a kutakon

    Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.

    A csökkentéssel a benzin átlagára 355 forintra, a gázolajé 366 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán csökkent az üzemanyagok ára, a benzin ára bruttó 3 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal lett olcsóbb. (Meglepetés jöhet az üzemanyagárban.)

    Ennyivel tankolhat olcsóbban mától

    A benzin március 1-je óta 13 forinttal lett olcsóbb – írja az MTI.

    A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

    Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujra_csokkennek_az_arak_a_kutakon.631605.html

  • Hivatalosan is az öreg autók országa lettünk

    Hivatalosan is az öreg autók országa lettünk

    A forgalomban lévő autók csaknem 80 százaléka 10 évnél idősebb. A helyzet az, hogy miközben zajlik az elektromos autók forradalma az átlag magyar autóhasználó járműve egyre régebbi.

    Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személyautók átlagéletkora. Az eladásra hirdetett autók átlagéletkora is közelít a 12 évhez. Ugyanakkor az idősebb autók a tapasztalatok szerint fele annyi idő alatt cserélnek gazdát, mint a fiatalabb járművek. A Használtautó.hu az alábbiakban elemzi a hazai személyautó-park összetételét, melyből az is kiderül, hogy öt márka teszi ki a teljes személyautópark több mint felét, a leggazdagabb megyékben pedig másfélszer annyi autó jut 1000 főre, mint a legszegényebb megyékben.

    Bár az újautó-eladások volumene 2014-ről 2016-ra 38 százalékkal nőtt, továbbra is 100 ezer alatt maradt 2016-ban a forgalomba helyezett új autók volumene. Eközben csaknem másfélszer ennyi használt autót importáltunk, melyek 61 százaléka legalább 10 éves volt. Ezért továbbra sem sikerült megállítani a hazai autópark öregedését, amelynek átlagéletkora 13,4-ről 13,9 évre emelkedett. A személyautóknak immár 79 százaléka betöltötte tízedik életévét.

    © hasznaltauto.hu

    „A hazai autópark túlnyomó többségét a 2008 őszi válságot megelőző 8-10 évben értékesített járművek alkotják – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Amíg az újautó-eladások továbbra is a 100 ezres szint közelében maradnak, az autópark öregedését csakis a minőségi használtautó-import felfutása állíthatja meg. Kizárólag egy, a fiatalabb autók behozatalát támogató szabályozással lehetne elérni azt, hogy a behozott autók többségének életkora ne lépje túl a tíz évet.”

    A Használtautó.hu adatbázisában szereplő meghirdetett autók átlagéletkora 11,8 év, ami mintegy két évvel alacsonyabb, mint a teljes személygépkocsi-állományé. Az eltérés oka, hogy sok öreg autót nem hirdetnek meg, hanem a forgalomból történő kivonásig használják azokat. Az adás-vétel járulékos költségei ugyanis együttesen meghaladják az 50 ezer forintos szintet, ami egy régi autó esetében már könnyen összemérhető a teljes vételárral.

    Kedvező hír ugyanakkor a régebbi autók tulajdonosai számára, hogy a legnagyobb autós portál statisztikái szerint az idősebb autók jóval hamarabb, átlagosan 4-5 hét alatt elkelnek, miközben a legfiatalabb, magasabb értékű autók eladására jellemzően két hónap alatt kerül sor.

    Márkák szerint vizsgálva igen koncentrált a hazai személyautó-park. Öt márka (Opel, Suzuki, Volkswagen, Ford, Renault) különféle modelljei teszik ki az állomány több mint felét.

    © hasznaltauto.hu

    Megyék szerinti bontásban első pillantásra is szoros összefüggést láthatunk az adott térség gazdasági fejlettsége és az autók száma között. A középső és észak-nyugati országrészben 350-400 között található az 1000 főre jutó személyautók száma, míg a keleti országrészben zömében jóval 300 alatt marad ez az érték.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_Hivatalosan_is_az_oreg_autok_orszaga_lettunk

     

  • Van egy biztos módszer a „lopós autók” ellen, de nem sokan használják

    Van egy biztos módszer a „lopós autók” ellen, de nem sokan használják

    Mielőtt akcióba lendül az autóelszállító tréler, a közteresek elvileg megpróbálják értesíteni a tulajdonost. Legalábbis azt, akinek van erre a szolgáltatásra előfizetése.

    Csak a tavalyi évben 1770 gépjárművet szállítottak el csak a fővárosi közterület fenntartó trélerei szabálytalan parkolás miatt – tudtuk meg a Fori nevű szervezet (Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság) sajtóosztályától, amely az elszállításokat is intézi. A kerületek önkormányzatai legalább ilyen aktívak saját területeiken, úgyhogy nem kevés autós fizethet minden évben komoly összeget az elszállítást, vagy kerékbilincselést követően.

    A statisztikákra annak kapcsán kérdeztünk rá, hogy létezik egy, talán nem is annyira közismert módszer, hogy mindez ne történjen meg, vagy legalábbis tudunk tenni ellen.

    Mi úgy tudtuk sms-en, illetve emailen keresztül, értesítést lehet kérni ilyen esetekre, előzetes regisztrációt követően. A lehetőség valóban létezik és a kiértesítést a Fővárosi Ügyeleti és Információs Központot végzi – mint kérdésünkre megtudtuk viszont telefonos elérhetőség esetén csak hívással történik, sms nem kerül küldésre – közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága.

    „Amennyiben telefonszám és e-mail cím is meg van adva, akkor elsődlegesen telefonon (hívással) történik a kiértesítés, ha ez nem sikerül, akkor a megadott üzenetet küldjük el e-mail-ben.” A telefonhívás, vagy az email lényege, hogy ha hívástól vagy az email elküldésétől számított 15 percen belül odaér a gépjárművéhez nem viszik el az autóját. Hozzátették, hogy az esetek 90 százalékában a telefonos kiértesítés sikeres – legalábbis akinek van ilyen szolgáltatásra előfizetése – az e-mail címre küldött üzenetek száma elenyésző.

    © MTI / Mohai Balázs

    A lényeg ugyanis, hogy a Kormányhivatalban regisztráltatni kell erre a szolgáltatásra – telefoszámot rendelnek a tulajdonos, vagy üzembentartóhoz – ennek jelenlegi, egyszer díja 2300 forint. További fontos pont, hogy a 15 percet onnan számolják, amikor sor kerül a hívásra, illetve elküldésre kerül az e-mail.

    Persze, ha valaki megmenekült az elszállítástól vagy kerékbilincstől, akkor is van mit fizetni. Az elszállítás 20 000 forintos darabdíját, valamint a tárolásért számolt 1200 Ft/napi összeget megússzuk, de a szabálytalan parkolásért kiróható közigazgatási vagy szabálysértési bírságot nem, amelynek összege 5 000 forinttól egészen 150 000 forintig terjedhet.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_Van_egy_jo_modszer_a_lopos_autok_ellen

     

  • Fotók: helyszínelnek a rendőrök a benzinkútrabló hajnali öngyilkossága után

    Fotók: helyszínelnek a rendőrök a benzinkútrabló hajnali öngyilkossága után

    Helyszínelősátor alatt vizsgálják a nyomokat a rendőrök a 8-as út és a 63-at út kereszteződésében Székesfehérváron, ahol egy férfi csütörtök hajnalban öngyilkosságot követett el, miután fegyverrel kirabolt több benzinkutat, majd menekülés közben balesetet szenvedett.

    A bűncselekmény-sorozatról részletesebben itt számoltunk be.

    © MTI / Kovács Tamás
    © MTI / Kovács Tamás
    © MTI / Kovács Tamás
    Rendőr az egyik érintett benzinkúton, Tárnoknál
    © MTI / Kovács Tamás

     

  • A világ legbénább autótolvaj bandáját kapták el Budapesten

    A világ legbénább autótolvaj bandáját kapták el Budapesten

    Egy BMW-t tologatni a Rákóczi úton az éjszaka közepén, miközben a kocsi lopott, nem éppen a legravaszabb haditerv.

    A Hírpress oldal számolt be az alábbi, józan ésszel nehezen értelmezhető esetről. Az erzsébetvárosi és az újpesti polgárőrök járőröztek szerda éjjel, amikor az Astoria közelében azt vették észre, hogy két férfi egy fehér színű BMW gépkocsit tologat, amelyet harmadik társuk éppen kormányoz.

    A polgárőrök megálltak a gépkocsi mögött és látták, hogy az autó hátsó ablaka be van törve,- gondolták valami gond lehet ezért felajánlották a segítségüket. Meglepetésükre, az alkalmi söfőr azonnal elszaladt a helyszínről majd a másik két férfi beült a BMW-be és magukra zárták az ajtót. A menekülő sofőrt néhány sarokkal odébb elfogták a rendőrök, amíg társaik a két bezárkózott férfit a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották.

    Kiderült, a három férfi közül egy főt köröznek, a gépkocsit pedig az előző éjjel tulajdonították el Budapest III. kerületéből.

    A kép a Hírpressről való, további fotók az oldalon találhatók.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_legbenabb_auto_tolvajait_kaptak_el_ejjel_Budapesten

     

  • De miért kell az autókat különböző oldalon tankolni?

    De miért kell az autókat különböző oldalon tankolni?

    Nem mindegy, melyik sorba állunk be a benzinkúton, az autók között ugyanis lényeges különbség, hogy balról vagy jobbról lehet megtankolni őket. Most itt egy lehetséges válasz a miértre.

    Ha idegen autót vezetnél tudd, hogy a műszerfalon lévő benzinszintjelző műszer kicsi piktogramján van egy nyilacska azon az oldalon, ahol a tanksapka elhelyezkedik, így bentről is láthatod, hogy melyik oldalra kell állnod a kútnál!

    Bár a tankolás az autózás szerves részét képezi, a benzinkúton sokan nem tudják elsőre eldönteni, melyik oldalon is van a tanksapka. Persze legrosszabb esetben téved az illető, és csak át kell gurulnia egy másik oszlophoz, viszont ha mindenhol sorok állnak, meglehetősen bosszantó dolog ismét kivárni a többiek tankolását. De miért teszi egyik autógyártó a kocsi bal, a másik pedig az autó jobb oldalára a tanksapkát?

    A tankolás kapcsán egy valami egészen biztos: középen ma már nem lehet a tanksapka – írja a Jalopnik. Ennek egészen egyszerű magyarázata az, hogy balesetveszélyes. Az autó hátulját ért ütközéskor ugyanis könnyen megsérülhet a zár, az üzemanyag pedig kifröccsenhet, rosszabb esetben pedig be is lobbanhat.

    © László Ferenc

    Hogy ehelyett melyik oldalt választják a gyártók, az már nem annyira egyértelmű. A Jalopnik több autógyártó céget is megkérdezett a miértről, és igen eltérő válaszokat kapott.

    A Volkswagen a személyautóknál például azért teszi a tanksapkát az utas oldalára (vagyis a jobb oldalra), mert ezzel a sofőrt szeretné megóvni egy lehetséges balesettől. A bal oldalon tankolva a sofőr közelebb lenne az úthoz, ami biztonsági szempontból nagyobb kockázatot jelent.

    © László Ferenc

    A Toyota személyautóinak többségét ugyanakkor a bal oldalon kell megtankolni, a gyártó ugyanis igyekszik a sofőr kényelmét szem előtt tartani, vagyis azt, hogy ne kelljen neki megkerülni az autót. A jobboldali kormánnyal szerelt autókban hasonló megfontolásból a jobb oldalra teszik a tanksapkát.

    © D.P.

    Emellett persze számos más (például tervezési) oka lehet annak, melyik cég melyik oldal mellett dönt, de alapvetően a biztonság és a kényelem az, ami mindkét esetben dominál. Egységesített szabályozás pedig egyelőre nem született, így a jövőben ez a „furcsaság” biztosan nem fog változni.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170315_tankolas_melyik_oldalon_kell_tankolni
     

  • Zseniális KRESZ-táblák készültek a bicikliseknek

    Zseniális KRESZ-táblák készültek a bicikliseknek

    Régóta fennálló vita, hogy a kerékpárosok a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen csak tolva, vagy a biciklin ülve is átkelhetnek-e a túloldalra. A jelek szerint van, aki megunta a vitát, és egy kicsit feldobta a táblákat.

    Az elmúlt években több vidéki nagyvárosban is megjelentek azok a táblák, amelyek a kerékpárosok figyelmét igyekszik felhívni a gyalogátkelőhelynél: szálljanak le a bicikliről, és tolják azt át a túloldalra. Szegeden például 2014 nyarán mintegy 170 ezer forint értékben szerelték fel ezeket a táblákat, de Békéscsabán és Debrecenben is látni hasonlókat.

    A „Hajtva tilos! Tolva szabályos!” feliratú táblákat most valaki nagyon megunta, és egy-egy újabb kiegészítést készített hozzájuk.

    © Facebook / Magyar Kétfarkú Kutya Párt
    © Facebook / Magyar Kétfarkú Kutya Párt

    Bár az eredeti táblák első ránézésre elég egyértelműek, a kerékpáros szervezetek szerint valójában hamis üzenetet közvetítenek.

    ifj. Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Területi Szervezetének tagja a Délmagyar.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy a KRESZ sem közvetlenül, sem közvetett módon nem tiltja meg a kerékpárosoknak, hogy a biciklit tekerve keljenek át az úttesten, így a táblák kihelyezését jogellenesnek tartják.

    A gyalogátkelőhelyen áthaladva ugyanakkor a gyalogosokkal ellentétben a kerékpárosoknak nincs elsőbbségük, így a bringásoknak elviekben az elsőbbséget egyértelművé tévő jelzések – elsőbbségadás kötelező tábla, stop tábla, jobbkéz-szabály – lennének az iránymutatók. Ennek fényében pedig a kerékpáros elviekben megteheti, hogy átbiciklizik a zebrán, de ezt csak nagyon körültekintően, lassan, és a gyalogosokat semmilyen módon sem zavarva teheti meg.

    A rendőrség szerint azonban nem ez a helyzet, és szabálysértést követ el az a kerékpáros, aki nem száll le és nem tolja át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a kerékpárt.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170316_kresz_tabla_ketfarku_kutya_part
     

  • Forgalomkorlátozások lesznek az M3 autópályán Budapest térségében

    Forgalomkorlátozások lesznek az M3 autópályán Budapest térségében

    Forgalomkorlátozások lesznek az M3 autópályán Budapest térségében a főváros felé vezető oldalon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

    Csütörtöktől várhatóan május 20-ig a Sikátorpusztai önkormányzati úti autópálya feletti híd helyreállítása folyik. A károkat korábban ütközéses baleset okozta.

    A javítási munkák idején az autópályán Fót, Mogyoród térségében forgalomterelésre és esetleges torlódásokra kell számítani a közlekedőknek. A 13-as és a 15-ös kilométer szelvények között várhatóan március 21-től a Budapest irányába tartó forgalom egyik sávját a Nyíregyháza felé tartó pályára átterelik, a Nyíregyháza felé tartó forgalmat pedig a külső és a leálló sávra vezetik át.

    A járműforgalom mellett biztonságosan nem végezhető munkafolyamatok alatt – csúcsforgalmon kívüli időszakban – a Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárják.

  • Gigabaleset: 50 autó rohant egymásba a kanadai autópályán – videó

    Gigabaleset: 50 autó rohant egymásba a kanadai autópályán – videó

    Hóvihar csaopott le a kanadai Quebecre, a 10-es számú autópályán megbénult a forgalom.

    Rövid idő alatt 15-30 centiméter hó esett a kanadai Québecben, ami komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben – számolt be róla a CTV News Montreal. És ez még csak a jobbik eset, a tartomány egyes területein ugyanis fél méteres hóra számítanak.

    A 10-es autópályán ugyan még nem esett ennyi, de a sűrű havazás és a köd így is komoly balesetet idézett elő. Kedden délután több mint 100 baleset történt a környék útjain, az említett sztrádán pedig 50 autó rohant egymásba. A hátulról érkező autósok már csak késve vették észre, hogy baleset történt, így nem tudtak idejében lefékezni. A tömegkarambolnak három teherautó is részese volt.

    A sofőrök és az utasok az autópálya melletti dombra kapaszkodtak fel, nehogy súlyos sérlülés legyen a balesetből. Hogy egyébként hányan sérültek meg a tömegbalesetben, azt egyelőre nem tudni, az 55-ös számú sztrádán azonban egy ember életét veszítette.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170315_havazas_kanada_autopalya_video