Címke: #gázolaj

  • Akkumulátort, katalizátort és közel 1000 liter gázolajat lopott, de elfogták

    Akkumulátort, katalizátort és közel 1000 liter gázolajat lopott, de elfogták

    2022. november 6-án éjszaka a 710-es számú főúton, Papkeszi külterületén rendőrök állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, továbbá a 44 éves kecskeméti lakos gépkocsijából előkerültek gázolajjal szennyezett gumicsövek, műanyag kannák, illetve egy feszítővas is, továbbá az egyenruhások a járműben elrejtve megtalálták egy másik gépkocsi akkumulátorát és katalizátorát is. Felmerült a gyanú, hogy ezek a tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak.

    Az egyenruhások a férfit ezután elfogták, majd előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. A nyomozók ezután őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték az illetékes ügyészségen a letartóztatásának indítványozását.

    A tettes ellen többrendbeli lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Mindenki tankol!?- Az ársapka óta rekordszintre emelkedett a hazai töltőállomások forgalma

    Mindenki tankol!?- Az ársapka óta rekordszintre emelkedett a hazai töltőállomások forgalma

    Rekordot döntött a hazai benzinkutakon megvásárolt üzemanyagok mennyisége a napokban – írja a Népszava. Az első három negyedév során 41 százalékkal több 95-ös benzin fogyott az előző év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalatainak kútjain – tette közzé hétfőn a legnagyobb töltőállomás-láncokat tömörítő szervezet. A termékből közel 1168 millió liter fogyott. Ezt az értéket csak 2007 1194 millió literje haladta meg.

    Normál gázolajból 37 százalékkal többet vásároltak a több mint ezer márkás – szakkifejezéssel „színes” – hazai kúton. A termékből 2,1 milliárd litert adtak el, ami soha nem látott szint.

    A prémiumbenzinek iránti kereslet ugyanakkor 41 százalékkal 139 millió literre esett, míg a kiemelt minőségű gázolajból a 2021 januárja és szeptembere közötti időszakhoz képest 35 százalékkal kevesebb, 143 millió liter fogyott.

    A két ellentétes folyamat következtében az összes benzin iránti kereslet „csak” 23 százalékkal nőtt, 1307 millió liter kelt el. Ez a mennyiség szintén abszolút rekord.

    A különböző gázolajfajtákból összesen 28 százalékkal többet, 2,3 milliárd litert tankoltak, ami közel negyedével haladja meg az eddigi, 2019-es csúcsértéket. Mindezek eredőjeként a MÁSZ-hálózatokon összesen közel 3,6 milliárd liter üzemanyag fogyott, ami mintegy 26 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

    Valamennyi emelkedési mértékre elmondható, hogy ugyan rendre minden idők messze legmagasabb első háromnegyed évi szintjét jelentik, e tekintetben az abszolút rekordot többnyire 2022 első – a 95-ös esetében második – negyed éve hozta.

    Hirdetés

    Szakértők a rekordszintű forgalmat, illetve a hatósági áras alaptermékek emelkedési ütemét egyértelműen a tavaly november közepén literenként 480 forintban meghúzott üzemanyagársapkával magyarázzák. A piaci tarifák ugyanis ezt az elmúlt időszak során rendre több száz forinttal meghaladták. Vagyis bár a 480 forintos árkorlát a döntés és a bevezetés időszakában rekordárnak számított, a piaci árak elszabadulása miatt a közlekedők mégis olcsónak érzik.

    Ezen felül sokan tartanak is a hatósági árak eltörlésétől, így a lehető legtöbbet igyekeznek tartalékolni.

    Ezt az elméletet támasztja alá, hogy amiként a kormány az idő előrehaladtával bizonyos fogyasztói köröktől – így először (a mezőgazdasági gépeket leszámítva) a 3,5 tonnánál nehezebb külföldi, illetve 7,5 tonnánál nehezebb hazai járművek, majd az összes külföldi tankoló, végül pedig a céges autók tekintetében – fokozatosan megvonta a hatósági áras tankolás jogát, úgy enyhült némiképp az emelkedési ütem, ami így az év elején, tehát a kormányzati korlátozások bevezetése előtt bizonyult a leginkább kiugrónak – írják.

    Forrás: Népszava
  • Pontos szabály vonatkozik arra, ki és milyen mennyiségű üzemanyagot tárolhat otthon – Figyelmeztet a Katasztrófavédelem

    Pontos szabály vonatkozik arra, ki és milyen mennyiségű üzemanyagot tárolhat otthon – Figyelmeztet a Katasztrófavédelem

    Az elmúlt napokban sokan pánikvásárlásba kezdtek, miután felröppent a hír, hogy akár fennakadások is lehetnek az üzemanyagellátásban. Sok töltőállomáson kígyózó sorokat lehetett látni, sőt olyanok is voltak, akik különböző kannákba, üvegekbe, de volt aki még zacskóba is töltött üzemanyagot, hogy elraktározza azt otthon.

    Vannak azonban biztonsági szabályok, amiket mindenképp be kellene tartani – figyelmeztet a Katasztrófavédelem szóvivője.

    Dóka Imre a hvg.hu megkeresésére közölte, a legfontosabb, hogy benzin és a gázolaj csak jól zárható edényben tárolható, ami ellenáll a folyadék hatásának, 5 literesnél nagyobb kannába pedig elvileg csak akkor adhatnának ki benzint a töltőállomáson, ha olyan tartályba kerül, ami elektrosztatikus feltöltődés ellen védett.

    Az üzemanyagok tárolásának szabályait alapvetően az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza, de a benzin például fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyesnek számít, míg a gázolaj mérsékelten veszélyes ilyen szempontból. Mindez a legálisan tárolható mennyiségeket erősen befolyásolja

    -Tette hozzá

    Hirdetés

    Társasházi lakásban maximum 10 liter benzint lehet raktározni, és legfeljebb 30 liter „mérsékelten tűzveszélyes” gázolajat. Családi házban legfeljebb 20 liter benzin tárolható a szabályok szerint, gázolaj összesen legfeljebb 60 liter és maximum 20 literes kannákban.

    Érdekes még gyakorlati szempontból a gépkocsitároló, ahol legfeljebb 5 litert lehet raktározni, a fűnyírók és egyéb motoros eszközök használatához is.

  • VIDEÓ: Mennyiségi korlátozást vezettek be néhány benzinkúton

    VIDEÓ: Mennyiségi korlátozást vezettek be néhány benzinkúton

    A tankolható mennyiséget korlátozza a benzinkutak egy része az üzemanyagárstop meghosszabbítása miatt.

    Ahogyan arról a Bpiautosok.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy további három hónappal meghosszabbodik a benzinárstop. Az árstop nélkül már jóval 500 forint felett járnánk, ám így továbbra sem kell 480 forintnál többet fizetnünk az üzemanyagért literenként.

    Az intézkedés hatására akár minden második vállalkozás bezárhatja a kútját.

    -tudta meg az RTL Híradó.

    „Az egyik kutamon óriási hitel van, amit előzetes számítások alapján könnyedén ki tudtam volna gazdálkodni. Most ha egy-két hónapig nem tudom ezt fizetni, akkor a bank viheti az egész ingatlant, a vállalkozást, mindent. Tehát csőd” – mondta a Híradónak az egyik vállalkozó.

    Az árstop miatt több kút vezetője is úgy döntött, hogy valamilyen formában korlátozza az eladott üzemanyag mennyiségét.

    Egy vásárlónak maximum 10 liter gázolajat tudunk kiszolgálni!” – olvasható az egyik kelet-magyarországi benzinkúton.

    Hirdetés

    Minden eladott liter után 8 forintnál is nagyobb veszteséget kénytelen elkönyvelni a vállalkozás. A tulajdonos hatósági ellenőrzésektől tart, ezért nem akart nyilatkozni

    Egy másik benzinkút ajtajában arról írnak, hogy a kormány szerintük a kereskedőkkel fizetteti meg az árstop árát.

    Ők legfeljebb 250 liter üzemanyagot adnak el egy nap. Vagyis most csak napi 6 autót tankolnak tele.

    Korábban szó volt arról, hogy amennyiben egy vállalkozó bezárásról dönt az árstop miatt, a kormány egy másik szolgáltatót jelölhet ki a veszteséges kút átmeneti üzemeltetésére. Ez azonban nem menne egyik napról a másikra, mivel Számos olyan engedély, a működéshez szükséges dokumentum van, ami név szerint az adott töltőállomás üzemeltetőjének a nevére van kiállítva. Ezeket nem lehet egyik napról a másikra felülírni

    „Egyszerűnek nem nevezhető egy ilyen kútátadás, sőt a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen”

    – nyilatkozta a RTL Híradónak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

    Hirdetés

     

    Forrás:RTL Híradó
  • A hazai benzinkutakra is drágulást hozhat a kazahsztáni helyzet

    A hazai benzinkutakra is drágulást hozhat a kazahsztáni helyzet

    A Kazahsztáni helyzet miatt az olaj ára több mint 4%-ot emelkedett néhány nap alatt – olvasható a Holtankoljak.hu közleményében.

    A hét eleji 78 dollárról most 81,78 dolláros szinten áll, de jár 83 dollár közelében is. Az emelkedő tendencia annak ellenére következett be, hogy az OPEC országok megállapodtak a kitermelés további növelésében.

    Amikor a kabinet az ársapkáról döntött, az olaj ára bőven nyolcvan dollár fölött állt hordónként, ha pedig tovább drágult volna, akkor a kutak nemcsak az árrésüket veszítették volna el, de minden liter eladott üzemanyagon veszteséget termeltek volna.

    A kormány egy rendelettel bebiztosította, hogy senki se zárhasson be, ellenkező esetben ideiglenesen át kellett volna adni a kút tulajdonjogát másnak.

    -foglalta össze az Index.hu.

    A benzinkutak nagyrészét valószínűleg az új koronavírus variáns megjelenése menthette meg, ugyanis november 26-án egy csapásra 11,6 százalékkal csökkent a Brent ára, és január 4-ig nem is csúszott nyolcvan dollár fölé. Most azonban ismét felfelé tart -írják.

    Hirdetés

    A kormányzat most igen nehéz helyzetben van, hiszen a jelenleg érvényes szabályok alapján csak 2022. február 15-ig kell 480 forintos maximált áron adni az üzemanyagot. Az olaj világpiaci ára pedig folyamatosan emelkedik, és ha nem döntenek hosszabbításról, akkor hetekkel a 2022. tavaszi országgyűlési választások előtt újra nagyot nőhetnek az árak.

    Ha viszont újabb három hónapra, május 15-ig meghosszabbítják az ársapkát, az az üzemanyag-kereskedőknek lesz komoly érvágás.

    Egy dolog segíthet abban, hogy a hazai üzemanyagárak ne túl jelentősen emelkedjenek: ez most a forint árfolyama. A dollárral szemben közel 3%-os emelkedést produkált a héten, az aktuális árfolyam 315 forint.

    Ennek ellenére arra számítunk, hogy a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedni fog, melynek következtében a hét közepén a benzinkutak eladási árai is felkúsznak 480 forintos szintre a legtöbb helyen.

    Forrás: Holtankoljak.hu / Index.hu
  • Csökkennek az üzemanyagárak, ezúttal valószínűleg érzékelni is fogjuk

    Csökkennek az üzemanyagárak, ezúttal valószínűleg érzékelni is fogjuk

    Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is jelentősen csökken. A 95-ös benzin ára bruttó 15 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj ára pedig bruttó 10 forinttal csökken. Vélhetően ez az árcsökkentés valamilyen mértékben már a töltőállomások kiskereskedelmi áraiban is meg fog jelenni.

    A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+) csütörtökön megállapodtak arról, hogy januártól napi 400 000 hordóval több olajat bocsájtanak ki a piacra. Ez a szám megegyezik a korábban tervezett, és az előző hónapokban is bevezetett emeléssel.

    A hír hatására a Brent olaj hordónkénti ára egészen 70 dollár alá csökkent, ami 6%-os csökkenést jelent a hétfői árszinthez képest (akkor 74,52 USD volt az ár).

    A jövő heti üzemanyagárak csökkenését a forint dollárral szembeni erősödése is segíteni fogja, hiszen közel 2%-ot tudott erősödni a hazai fizetőeszköz, 322 forintot kell adni a amerikai dollárért.

    Hirdetés

    Így a hazai nagykereskedelmi árak csökkenését várjuk a következő héten. Jelenleg a kutak kb. 15%-a értékesít üzemanyagot 480 forintnál alacsonyabb áron.

    Az árbefagyasztás óta a benzin és a gázolaj beszerzési ára is csökkent, viszont a benzin átlagára 489 forint lenne, a gázolaj átlagára pedig 495 literenként, ha nem lenne az ár sapka.

    Forrás: holtankoljak.hu
  • Amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot egy román bűnszövetkezet

    Amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot egy román bűnszövetkezet

    A Fekete-tenger partvidékén lévő amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot éveken keresztül egy román bűnszövetkezet – adta hírül az MTI

    A mintegy kétmillió dolláros kárt okozó bandára és ötven további bűnszövetkezetre az utóbbi évek legnagyobb összehangolt rajtaütése keretében csaptak le a román hatóságok. A román rendőrség valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 457 helyszínen végzett szerdán házkutatást és 367 gyanúsítottat állított elő.

    Ezek közül a Konstanca megyei üzemanyaglopás keltette a legnagyobb médiavisszhangot, mivel a Mihail Kogalniceanu katonai repülőtér és amerikai támaszpont az ország egyik legszigorúbban őrzött létesítményének hírében állt.

    Most kiderült, hogy egy héttagú banda, amelynek tagjai az egyik beszállító cégnél dolgoztak, 2017 óta lopja a generátorokból a gázolajat.

    Hirdetés

    A DIICOT az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya feljelentése nyomán kezdett vizsgálódni, a kár Románia legfőbb stratégiai szövetségese szerint kétmillió dollárra rúg.
    A bűnszövetkezetek elleni akciókban főleg az ember- és gyermekkereskedelemre, védtelen emberek kihasználására, migránscsempészetre, kiberbűnözésre és kábítószercsempészetre szakosodott hálózatokat vették célba.

    Forrás: MTI
  • Üzemanyagár-versenyt indított a Shell

    Üzemanyagár-versenyt indított a Shell

    A Shell engedett, de a versenytársai továbbra is a magasabb áron árulják a prémium üzemanyagot – de van kivétel –, és olyan cég is akad, amely a normál termék maximált árából engedett literenként két forintot. – írta meg a vg.hu

    A portál információi szerint a Shell kesztyűt dobott riválisainak a három hónapig új szabályok szerint működő hazai üzemanyagpiacon, amelyen hétfőtől legfeljebb 480 forintért árulható a normál benzin és a normál gázolaj.

    A társaság minden olyan településen csak 480 forintot kér az E10 minőségű prémium benzinért és prémium gázolajért, amelyet a VG próbaképpen ellenőrzött a holtankoljak.hu oldalán –, így például Gyulán, Tatabányán, Zalaegerszegen és Veszprémben, Siófokon, Szentesen is. Székesfehérváron a Shell az E10-es prémium benzinért 480 forintot számláz (és a prémium gázolajért is), de a 100-as oktánszámú E5-ös benzinért 570,9 forintot.

    Nem kizárt, hogy a társaság országosan ezt az általános, új üzletpolitikát követi. – tették hozzá.

    Valamint kiemelték, hogy a prémium termékekre nem vonatkozik a 480 forintos árplafon, amelyeket a Shell versenytársai továbbra is a magasabb áron árulják, de van kivétel is.

    Hirdetés

    Siófokon például az OMV is csak 480 forintért (479,9 forintért) adja a prémium benzint,

    a prémium gázolajért viszont elkéri az 521,9 forintot. Szentesen a Mobil Petrolnál lehet venni 479,9 forintért prémium gázolajat, míg a 100-as oktánszámú E5-ös benzin ára 539,9 forint.

    A normál termékek esetében a forgalmazók átálltak a kötelező 480 forintos literenként árra, amely helyett sok esetben 479,9 forintot írnak ki.

    Szintén siófoki példa – és ilyen lehet máshol is –, hogy egy magánkút még a normál minőség 480 forintos, megszabott árból is engedett 2 forintot a benzin és a gázolaj esetében is.

    Forrás: vg.hu
    Borítókép: shell.hu
  • Rég nem volt már ilyen – A héten csökken az üzemanyag ára

    Rég nem volt már ilyen – A héten csökken az üzemanyag ára

    Az eddigi folyamatos dráguló drágulás után még leírni is fura, hogy a héten végre csökkenés lesz tapasztalható az egyik üzemanyag árában.

    Na persze ez nem azt jelenti, hogy érdemes egyből a kutakra rohanni és betárazni, hiszen az eddigi emelkedéshez képest ez a csökkentés elenyésző mértékű és az üzemanyagárak még így is az egekben vannak. A Holtankoljak.hu elemzése szerint a Brent olaj hordónkénti ára a 80 dolláros szintig is lecsökkent a héten, aminek legfőbb oka a csütörtöki OPEC ülés volt. Sajnos az olajkitermelő országok álláspontjában végül nem történt változás, a csökkentett mennyiségekkel emelik a kitermelés mértékét.

    Így a hét második felében újra emelkedő tendenciát mutatott az olaj ára, 82 dollárig emelkedett az ár vasárnapig.

    Sajnos azonban a jövő évi előrejelzésekben akár már a 120 dolláros olajárakról is lehet hallani, ami folyamatos üzemanyagár emelkedést helyez kilátásba. Ezzel szemben a jövő héten az üzemanyagárak néhány forintot csökkenhetnek, bár arra is van esély, hogy a jövő héten sem lesz árváltozás.

    Hirdetés

    Az előrejelzés szerint szerdától bruttó 5 forinttal csökkentik a gázolaj nagykereskedelmi árát, a benzin ára a hét közepén nem változik.

    Az átlagárak tehát a hét közepétől az alábbiak lesznek:

    • 95-ös benzin: 506 Ft/liter
    • Gázolaj: 512 Ft/liter

     

    Forrás: holtankoljak.hu

     

  • Már a benzin ára is súrolja a 500 forintot – Újabb emelés jön a héten

    Már a benzin ára is súrolja a 500 forintot – Újabb emelés jön a héten

    Lassan már hozzászokunk és sajnos egyelőre nem is várható, hogy megfordul a tendencia. Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak.

    A héten már kisebb ütemű volt az olaj árának emelkedése. A Brent olaj hordókénti ára 1%-ot emelkedett, és mostanra 85 dollár alatti szinten (84,84 USD) állt meg. A forint végre nem gyengült a dollárral szemben, sőt, minimális erősödést mutatott, bár az árfolyam még mindig 310 forint körül mozog.

    Szerdán a benzin és a gázolaj átlagára is tovább emelkedik. A 95-ös átlagára bruttó 5 forinttal kerül majd többe a hét közepén, a gázolaj esetében az emelkedés mértéke bruttó 7 forint.

    Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 

    • 95-ös benzin: 496 Ft/liter
    • Gázolaj: 512 Ft/liter

    A Goldman Sachs előrejelzése szerint az olaj árának emelkedése nem átmeneti: tartósan magas árak jöhetenek a következő években. A piac rekordmagasságokba emelkedhet 2022 és 2023-ban, ami akár a 100 dolláros olajárat is meghozhatja.

    Hirdetés

    Idén további erősödésre lehet számítani, a Brent olaj ára akár a 90 dolláros szintet is elérheti, ami a hazai üzemanyagárakat is tovább fogja emelni.

    Forrás: holtankoljak.hu

     

  • Nincs megállás, péntektől újabb áremelés jön a hazai töltőállomásokon

    Nincs megállás, péntektől újabb áremelés jön a hazai töltőállomásokon

    Pénteken tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon – írja a holtankoljak.hu

    Most léptük át az 500 Forintos lélektani határt, ám sajnos úgy tűnik, hogy az áremelkedés nem áll meg a hazai kutakon. Pénteken ismét drágulnak ugyanis az ümenyagárak.

    A benzin esetében ez bruttó 3 forintot jelent, míg a gázolaj átagára bruttó 4 forinttal emelkedik majd.

    Így a 95-ös benzin átlagára 491 Ft/literre, míg a Gázolaj ára 505 Ft/literre növekszik október közepén.

    Hirdetés
    Forrás: holtankoljak.hu
  • A gázolaj átlagára a szerdai üzemanyagár emelést követően átlépi az 500 forintos lélektani határt!

    A gázolaj átlagára a szerdai üzemanyagár emelést követően átlépi az 500 forintos lélektani határt!

    Az elmúlt 1 hónap nem szólt másról, csak az üzemanyagárak emelkedéséről. Nemcsak itthon, de nemzetközi viszonylatban is emelkedő tendenciát figyelhetünk meg az árak tekintetében.

    Egy hónap alatt a Brent típusú olaj ára 12%-ot emelkedett, mostanra már a 83 dolláros árszinten mozog. Sajnos a forint nem tudja magát tartani a dollárral szemben, egy hónap alatt 5%-ot gyengült az árfolyam, már 311 forintot kell fizetnünk 1 dollárért.

    Mivel az OPEC országok úgy döntöttek, hogy nem emelnek a kitermelt olaj mennyiségén (annak ellenére, hogy a gazdaságok élénkülésével a kereslet nő), az olaj ára folyamatosan emelkedik, ezen a héten már a 83 dolláros szintet is átlépte.

    A hét közepén tovább emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is, a 95-ös benzin ára bruttó 6 forintot fog emelkedni, a gázolaj átlagára pedig bruttó 8 forinttal kerül majd többe.

    Az emelés után a gázolaj átlagára átlépi az 500 forintot.

    A változás után a 95-ös benzin literjéért 488 forintot, míg a gázolajért 501 forintot fizethetünk átlagosan a töltőállomásokon.

    Hirdetés
    Forrás: holtankoljak.hu

     

  • Ma még ne tankolj, ha nem muszáj

    Ma még ne tankolj, ha nem muszáj

    Jelentős árcsökkenés lesz ugyanis holnaptól a hazai benzinkutakon – írja a holtankoljak.hu.

    A benzin ára bruttó 7 forinttal csökken literenként, a gázolajé pedig 5 forinttal.

    Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak majd ezt követően: egy liter 95-ös benzinért 438, míg egy liter gázolajért 435 forintot kell majd fizetnünk a kutakon.

  • Most sem olcsó, de szerdától még drágább lesz a benzin a hazai töltőállomásokon

    Most sem olcsó, de szerdától még drágább lesz a benzin a hazai töltőállomásokon

    Nemrég léptük át a történelmi csúcsot, de szerdától még tovább emelkedi ka benzin ára, a gázolaj ára ezútta nem változik.

    Az újabb emelés annak tudható be, hogy az előző héten 3%-ot emelkedett az üzemanyag hordónkénti ára, amivel már 75 dollár fölé ment az árszint. Bár a forint árfolyama erősödni tudott a dollárral szemben – 1%-os volt az erősödés mértéke – , az árfolyamszint még így is 300 forint felett van.

    Szerdától tehát bruttó 2 forinttal nő a literenkénti átlagára a 95-ös benzinnek, így annak átlagára 456 Ft/lite lesz. A gázolaj átlagára most szerdán változatlan marad, azért továbbra is 449 Ft/liter áron juthatunk hozzá – írja a holtankoljak.hu.

    Hirdetés
    Forrás: holtankoljak.hu
  • Szerdán újabb emelés jön a kutakon, ezzel több éves, történelmi rekordra emelkedik a benzin ára

    Szerdán újabb emelés jön a kutakon, ezzel több éves, történelmi rekordra emelkedik a benzin ára

    Szerdán újabb emelés jön a hazai kutakon, így ismét mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni tankoláskor.

    Bruttó 2 forinttal emelkedik szerdán a benzin literenkénti átlagára olvsható a holtankoljak.hu oldalán. Ezzel az emeléssel sajnos elértük a történelmi rekordnak számító benzin átlagár szintet, ami 2012 tavaszán következett be. A gázolaj átlagára a hét közepén nem változik.

    Az emelés után a 95-ös benzin ára 453 Ft/liter, míg a gázolaj ára 447 Ft/liter lesz.

    Hirdetés
    Forrás: holtankoljak.hu