Szerző: bpiautosok.hu

  • Azzal heccelték buli után a 16 éves fiút, hogy nem meri ellopni az autót. Megtette, egyik barátja pedig az életével fizetett érte

    Azzal heccelték buli után a 16 éves fiút, hogy nem meri ellopni az autót. Megtette, egyik barátja pedig az életével fizetett érte

    Ittasan, jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet egy házibuli után a 16 éves fiú, akit barátai azzal hecceltek, hogy nem meri elkötni szülei autóját.

    A Blikk a helyiek beszámolóira hivatkozva  azt írta, a  balesetet okozó fiatal állandóan kereste a bajt. Későbbi áldozata szülei épp ezért tiltották is tőle a fiukat, ők azt mondták a lapnak, nem ez volt a srác első balhéja. Azon a végzetes napon azonban mégis elengedték a gyereket egy házibuliba.

    A lap úgy tudja, a 16 éves fiút régóta heccelték a barátai azzal, hogy nem meri elkötni a szülei autóját. Azon a végzetes éjjelen egy házibuli után, ittasan mégis megtette és 3 (21, 16 és 15 éves) társával együtt ittasan útnak indultak az autóval.

    A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, annyit azonban már tudni lehet, hogy a 16 éves ittas sofőr valószínűleg gyorsan hajtott, emiatt és az ittassága miatt veszíthette el uralmát a járműve felett.

    Átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, majd, amikor megpróbálta visszakormányozni az autót a saját sávjába egy táblának ütközött, ezt követően pedig az autó többször megpördült és a négy kerekén csúszva-pörögve haladt tovább még jó pár méteren keresztül.

    Az áldozat nem volt bekötve, ezért is zuhanhatott ki a kocsiból, miközben az irányíthatatlanul sodródott előre.

    A rendőrség nem cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a pörgő autóból kirepülő áldozatnak az élettel összeegyeztethetetlen sérülése keletkezett, akkora erővel és olyan szerencsétlenül csapódott a földnek.

    Hirdetés

    A baleset után a 16 évesen jogosítvány nélkül és ittasan vezető sofőr elhagyta a helyszínt. Állítólag pánikba esett, s két túlélő utasát hátrahagyva haza autózott, majd – feltehetőleg még mindig pánikban – biciklivel később visszament a helyszínre.

    A fiút heccelő „barátokat” jogi felelősség ugyan nem terheli,  de igazán elgondolkodtató, hogy ez az eset megtörténhetett. Felfoghatatlan, hogy a heccelés híre nem jutott el senkihez, aki időben közbeléphetett volna. Senki nem volt, aki elmondta volna a heccelőknek, hogy milyen veszélyes játékba kezdtek?

    Senki nem volt, aki a ma már gyilkosnak nevezett fiúnak elmondja, hogy jogosítvány nélkül akkor sem szabad vezetni, részegen meg pláne nem, ha a többiek előtt ezzel vagánykodhatna? Mert veszélyes!

    Az autót vezető fiú szülei érthető okok miatt nem nyilatkoznak addig, amíg egy ügyvéddel meg nem beszélték a történteket. Azt azonban kikérik maguknak, hogy bárki is gyilkosnak nevezze a fiukat.

    Forrás: Blikk/ kozlekedesbiztonsag.kti.hu
  • VIDEÓ: Drónnal üldöztek a rendőrök egy kábítószeres kerékpárost

    VIDEÓ: Drónnal üldöztek a rendőrök egy kábítószeres kerékpárost

    A siófoki férfit többek között kábítószer birtoklással és fogyasztással gyanúsítják.

    A közlekedésrendészeti járőrök Siófokon, 2021. május 24-én 10 óra 39 perckor észlelték, amint egy piros kapucnis felsőt viselő kerékpáros a tilos jelzés ellenére szabálytalanul az úttestre hajtott. Felszólították, hogy álljon meg, azonban a férfi elmenekült.

    Pár perccel később a rendőrségi drón vette észre az immáron feketébe öltözött biciklist, így a járőrök rövid követés után elfogták.

    A személy ruházatának átvizsgálásakor több gramm kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit lefoglaltak.

    A rendőrök N. Zsoltot előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett.

    A rendőrök a 24 éves férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint számos közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt indítottak eljárást.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Egészben nyelte el a Smartot a beszakadt aszfalt

    VIDEÓ: Egészben nyelte el a Smartot a beszakadt aszfalt

    Méretes területen, mindegy 12 méter hosszan szakadt be az aszfalt Róma egyik utcáján, amely azonnal el is nyelte az ott parkoló autót – írja a fanpage.it

    Feltehetően a vízhálózat hibája miatt történt hogy megsüllyedt majd hatalmas kráter keletkezett az úton, de a pontos okot jelenleg is vizsgálják. Az eset kedden reggel történt, és videón is látszik a pillanat, amikor az autókat elnyeli a kráter. Egy közeli mélygarázs is beomlott, azonban szerencsére személyi sérülésről nem érkezett információ.

    A helyi lakosok igencsak megrémültek és mivel mostanában nem ez az első ilyen eset, ezért magyarázatot várnak. A rendőrség biztonsági okokból lezárta a környéket.

    Hirdetés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Welcome To Favelas (@welcometofavelas__) által megosztott bejegyzés

    Forrás: hvg / fanpage.it
  • Útközben halt bele sérüléseibe az utasa annak az ittas sofőrnek, aki autójával fának hajtott, majd folytatta útját

    Útközben halt bele sérüléseibe az utasa annak az ittas sofőrnek, aki autójával fának hajtott, majd folytatta útját

    A Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki 2021. május 23-án hajnalban Tarján és Gyermely között ittassága okán a járművet nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért lehajtott az úttest jobb szélén lévő füves partoldalra és a gépkocsival egy fának ütközött, ezt követően az utasa a baleset következtében elhalálozott.

    A vétkes 2021. május 23-án hajnal 2 óra körül Tarján és Gyermely között vezette autóját ittas állapotban, utasa pedigig mellette ült, majd Tarján települést elhagyva egy jobbra ívelő kanyarban ittasága okán a járművet nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért lehajtott az úttest jobb szélén lévő füves partoldalra és a gépkocsival egy fának ütközött.

    A gyanúsított ezt követően újraindította a gépjárművet és továbbhajtott Gyermely irányába, útközben utasa rosszul lett, emiatt a gyanúsított félreállt a gépjárművel, értesítette a mentőket.

    Az ittas sofőr megpróbálta újraéleszteni a sértettet, aki azonban olyan súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett el, hogy hajnal 3 óra körüli időben életét vesztette.

    Hirdetés

    A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának nyomozói halált okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt.

    Az ügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2021. május 25-én egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Egy szemtanú vette üldözőbe és fogta el az ittas sofőrt, aki cserbenhagyásos balesetet okozott

    Egy szemtanú vette üldözőbe és fogta el az ittas sofőrt, aki cserbenhagyásos balesetet okozott

    A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 57 éves litkei férfival szemben, aki ittasan balesetet okozott, majd tovább hajtott. A baleset egyik szemtanúja saját kocsijával üldözni kezdte, és később el is fogta. -áll az ugyeszseg.hu közleményében.

    A vádlott Karancslapujtő irányából Karancskeszi felé vezetett egy gépkocsit, ami csak kölcsönben volt nála. A vezetés előtt ismerősével italozott, ittassága miatt egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol egy szemből szabályosan érkező autó oldalának ütközött.

    A baleset következtében a vádlott autójának bal első kereke légvesztetté vált, ennek ellenére a helyszínről elmenekült.

    Az eset egy szemtanúja saját gépkocsijával utána indult és a következő településen végig dudálva üldözte, végül megállítva őt.

    A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, noha a vétlen vezető négy utast is szállított. Mivel azonban a férfi nem győződött meg arról, hogy valaki megsérült-e, az ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével halmazatban cserbenhagyás vétségével is megvádolta a Salgótarjáni Járásbíróság előtt, vádiratában pénzbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra, továbbá a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.

    Hirdetés

    Az ittas cserbenhagyóra nem csak büntetőjogi jogkövetkezmények várnak:

    Vezetői engedélyét a helyszínen elvették tőle, azt csak költséges és időigényes utánképzés után kaphatja vissza, és mivel ittasan okozta a balesetet, a biztosító az általa a másik gépkocsi tulajdonosának kifizetett kártérítési összeg megtérítését fogja követelni tőle, ráadásul az általa vezetett autóban keletkezett kárt is neki kell viselnie.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • FOTÓK: Kilenc levágott katalizátor volt a külföldi rendszámú autó csomagtartójában

    FOTÓK: Kilenc levágott katalizátor volt a külföldi rendszámú autó csomagtartójában

    A tolvajok több, utcán parkoló autó katalizátorát lopták el Budapest XIV. kerületében 2021. május 20. és 22. között.

    A zuglói rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hoztak egy külföldi rendszámú autót, amire körözést adtak ki. A körözés alapján a kocsit a Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei megállították, és az intézkedés során az autó csomagterében összesen kilenc katalizátort találtak.

    A járműben utazó két bolgár állampolgárságú férfit előállították, és átadták őket a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak.

    A rendelkezésre álló adatok szerint a külföldiek Budapest VI., VIII.  és X. kerületében is loptak katalizátorokat.

    Fotó: police.hu

    A nyomozók a 46 és 21 éves bolgár állampolgárt háromrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A zuglói nyomozók vizsgálják, hogy a két elkövető a további hat katalizátorlopással összefüggésbe hozható-e.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Ne feledjétek! Mától ismét fizetni kell a parkolásért

    Ne feledjétek! Mától ismét fizetni kell a parkolásért

    Mától, azaz május 25. kedd reggel 8 órától újra fizetni kell a parkolásért, mivel Az ingyenes parkolás vasárnap éjfélkor lejárt, a kormány pedig nem hosszabbította meg ezt a járványügyi intézkedést. Hétfőn még ingyenes volt a parkolás a pünkösd miatt.

    Budapest területe parkolási több parkolási zónára oszlik, az egyes zónákban más-más parkolási díjak érvényesek, ráadásul a fizetős parkolás kezdő és záró időpontja sem egységes. Emellett a különböző kerületekben más-más parkolási társaság üzemelteti a fizetős parkolóhelyeket.

    A legolcsóbb parkolási zónában 175 forint/óra a parkolási díj, a legdrágább zónában pedig 525 ft/óra.

    Budapesten hétvégén és ünnepnapokon a legtöbb helyen ingyenesen lehet parkolni, de van pár kivétel, ezek az alábbiak:

    • a Várban lévő és a Citadella alatti parkolókban,
    • a Flórián üzletközpont melletti parkolóban,
    • a Margitsziget északi részén található parkolóban,
    • a VIII. kerületi Rákóczi tér alatti mélygarázsban,
    • értelemszerűen a fizetős, őrzött P+R parkolókban is fizetni kell ünnepnapon is (ezek: a Hűvösvölgy végállomásnál, a Pillangó utcai metróállomásnál, az Örs vezér tere metróvégállomás mellett, az Újpest-Városkapu metróállomásnál, a Kőbánya-Kispest metróvégállomás mellett, valamint a KÖKI Terminálnál lévő parkolók).

    A járvány 3. hullámára hivatkozva tavaly november óta parkolhatunk ingyenes az utcákon, ám ennek az intézkedésnek egyre kevesebben örültek és sokan várták már az ingyenes időszak végét, hiszen az elmúlt időszakokban az ingyeen parkolásnak köszönhetően szinte lehetetlen volt parkolóhelyet találni a belső kerületekben lakóknak, és emiatt már kisebbfajta káosz alakult ki.

    A lakók mellett az önkormányzatokat is hátrányosan érintette a díjmentesség, mert súlyos bevételtől estek el.

    Hirdetés

    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Megvan a dátum. Ekkortól megszűnik az ingyenes közterületi parkolás az országban


    Forrás: 17. kerület.ittlakunk.hu

     

  • Kedden kezdődik a Clark Ádám tér átépítése

    Kedden kezdődik a Clark Ádám tér átépítése

    A Lánchíd-felújításhoz kapcsolódóan május 25-én, kedden megkezdődik a Clark Ádám tér átépítése. A kivitelező A-Híd Zrt. csökkenti a körforgalom átmérőjét, az ideiglenes átépítés idején az arra közlekedőknek útszűkületre kell számítaniuk – közölte a BKK.

    Mint írják, már javában tartanak a felújítást előkészítő munkák a Lánchídon és környezetében. Az elmúlt héten kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd pedig a pesti oldalon felállítandó toronydaru alapozásán dolgoztak a szakemberek. A Lánchíd felújításának előkészületei a Clark Ádám téren folytatódnak, ahol május 25-én, kedden kezdetét veszi a körforgalom ideiglenes átépítése.

    A kivitelező A-Híd Zrt. munkatársai első ütemben a Lánchíd utcai és a Fő utcai középszigetet bontják el, utána átépítik a középső részt, így csökkentik a körforgalom átmérőjét.

    A Clark Ádám téri körforgalom eddigi, 20 méter sugarú középszigetét elbontják, helyette egy 8 méter belső és 14,5 méter külső sugarú, szűkített körforgalmat alakítanak ki.

    Az új körforgalom középpontját az eredetitől nyugati irányba, az Alagút felé tolják el.

    A FŐKERT munkatársai a várható munkák miatt már eltávolították a helyszínről a kétnyári növényeket. Az átalakítás célja, hogy a Lánchíd június közepére tervezett teljes lezárásakor ne okozzon fennakadást a közúti forgalom elterelése. Amikor várhatóan 2022 decemberében visszaadják a hídpályát a forgalomnak, addigra a körforgalom visszaépítése is megtörténik.

    Hirdetés

    A kedden kezdődő munkák a közösségi közlekedést nem érintik, ugyanakkor útszűkületre kell készülni a Clark Ádám téren, illetve az Alagút utcában, a Lánchíd utcában és a Fő utcában is a tér előtt.

    Az átépítés befejezése a Lánchíd teljes lezárásának tervezett időpontjáig, június közepéig várható. A további előkészületek részeként előreláthatóan május 28-tól, péntektől a Lánchíd pesti oldalán, az Eötvös téren az Apáczai Csere János utcánál új buszmegállót alakítanak ki, ezért ott is útszűkület lesz. Az Apáczai Csere János utcában az Eötvös térnél sávelhúzással halad majd a forgalom.

    A közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, az A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet – emlékeztet a trsaság. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait ugyanakkor június közepéig nyitva tartja, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon.

    A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig.

    A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak. A Lánchíd felújítása változást hoz majd a fővárosban közlekedők életébe, emiatt a forgalomzárás és a felújítás részleteiről a BKK folyamatosan tájékoztatást ad.

    A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. Cél, hogy Budapest a 150. születésnapjára 2023-ban méltó ajándékot kapjon – a megszépült Lánchidat!
    Forrás: BKK

  • Jogsi nélküli, ittas férfit fogtak Tatán – Olyan részeg volt, hogy a szondát nem tudta megfújni

    Jogsi nélküli, ittas férfit fogtak Tatán – Olyan részeg volt, hogy a szondát nem tudta megfújni

    A tatai járőrök előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit.

    A helyi járőrök Tatán, a Nefelejcs utcában állítottak meg egy tehergépkocsival közlekedő férfit 2021. május 23-án este. A sofőr kiszállás közben majdnem kiesett a járműből, és koordinálatlan mozgása miatt a járőrök feltételezték, hogy alkohol befolyása alatt áll.

    A 61 éves férfival szemben alkoholszondát akartak alkalmazni, de mivel azt többszöri próbálkozásra sem tudta megfújni, mintavételre előállították.

    A mérési eredmények alátámasztották, hogy a sofőr szeszes italt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ezért ellene büntetőeljárást indítottak. Mivel a férfinak nem volt jogosítványa, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene.

    Hirdetés

    Kiderült az is, hogy a gépkocsi a férfi főnökének tulajdona, és hogy azt engedély nélkül vitte el a telephelyről, ahol azt tárolni szokták. Ezért ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt is eljárás indult.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Elképesztő baleset – Elszabadult teherautó kereke repítette levegőbe a szerencsétlen autóst

    VIDEÓ: Elképesztő baleset – Elszabadult teherautó kereke repítette levegőbe a szerencsétlen autóst

    Nem mindennapi jelenetet vett videóra egy hölgy az egyik Indiana állambeli országúton.

    A videón, melyet készítője MzDeanna Smith a Facebookra töltött fel, azt láthatjuk, ahogy egy teherautóról elszabadult kerék gurul az országúton. Az eredeti felvételen látható, hogy a videó készítőjének autóját még éppen elkerülte az elszabadult abroncs, ám a következő autós nem volt ilyen szerencsés, neki lényegében esélye sem volt a baleset elkerülésére.

    A kék SUV rendkívül szerencsétlen szögben találkozott a kerékkel. Az ugyanis a levegőbe repítette az autót, ami ott megpördült majd a földet érve még megfordult párszor a tengelye körül míg végül ismét a kerekein állt meg.

    Az eset után a SUV sofőrje, egy hölgy szinte sértetlenül, csupán enyhe nyaki fájdalomra panaszkodva szállt ki a járműből. A videó hamar terjedni kezdett az interneten és rengeteg komment érkezett a feltöltőhöz, ami arról szólt, hogy bíznak abban, hogy a sofőr valóban jól van és később sem jelentkeztek komplikációk.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    A hír hamar eljutott a pórul járt sofőrhöz is, aki a feltöltött videó alatt kommentben megerősítette, hogy azóta is jól van és megköszönte a videó készítőjének, hogy a baleset után megállt segítséget nyújtani.

  • VIDEÓ: Így mentették az autóst, aki szalagkorlátot átszakítva zuhant az út menti árokba a 21. kerületben

    VIDEÓ: Így mentették az autóst, aki szalagkorlátot átszakítva zuhant az út menti árokba a 21. kerületben

    Átszakította a szalagkorlátot, majd az út melletti árokba zuhant egy autó a 21. kerületi Weiss Manfréd úton pénteken délután. A fővárosi tűzoltók vonultak a balesethez, a mentési munkálatokról pedig egy felvételt is közöltek.

    A tűzoltóság embereinek motoros láncfűrésszel kellett az autó környezetében lévő fákat eltávolítani ahhoz, hogy a mentést meg tudják kezdeni. Mindeközben a tűzoltó doktorszolgálat megkezdte az autóban ülő férfi ellátását a mentők kiérkezéséig.

    A tűzoltók a férfit az autóból kiemelték, egy speciális mentőhordágyon hozták fel az úttestre, ahol már a mentők várták.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Fővárosi katasztrófavédelem_HIVATALOS
  • Meghosszabbítják a harmadik kerületi parkolási engedélyek érvényességét

    Meghosszabbítják a harmadik kerületi parkolási engedélyek érvényességét

    Az engedélyek érvényességének meghosszabbítása mellett tovább tart nyitva az Óbudai Parkolási Kft. ügyfélszolgálata a jövő héten.

    Dr. Kiss László polgármester a kormány által adott rövid határidő miatt úgy döntött, hogy a harmadik kerületben a 2020-as évi parkolási engedélyek érvényességét meghosszabbítja 2021. május 31. éjfélig.

    Jövő héten hosszított nyitvatartással várják az ügyfeleket – olvasható a  Budapest 3. kerület, Óbuda- Békásmegyer hivatalos honlapján.

    Az Óbudai Parkolási Kft. jövő heti nyitvatartása:

    • május 25., kedd: 9:00–18:00
    • május 26., szerda: 9:00–18:00
    • május 27., csütörtök: 9:00–18:00
    • május 28., péntek: 9:00–18:00
    Hirdetés

    KAPCSOLÓDÓ:

    Megvan a dátum. Ekkortól megszűnik az ingyenes közterületi parkolás az országban


    Forrás: obuda.hu
  • Sokszorosan visszaeső, vezetéstől eltiltott férfi okozott súlyos balesetet – Vádat emeltek ellene

    Sokszorosan visszaeső, vezetéstől eltiltott férfi okozott súlyos balesetet – Vádat emeltek ellene

    Két év alatt tíz esetben jártak el közlekedési szabálysértés miatt azzal a sofőrrel szemben, aki vezetéstől eltiltás hatálya alatt okozott súlyos közlekedési balesetet Boba közelében 2020. októberében. Vádat emeltek ellene – írja a 112press

    A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki nem adott elsőbbséget az útkereszteződésben, és súlyos sérüléssel járó balesetet okozott Boba térségében még tavaly októberben.

    A vádirat szerint a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló, az elmúlt két évben tíz, a közlekedéssel összefüggő szabálysértés miatt szabálysértési eljárásban felelősségre vont vádlott Egyházashetye irányába közlekedett a személygépkocsival, amikor megállás nélkül behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött a védett úton a menetirány szerinti jobb oldalról érkező járműnek.

    Mindkét gépkocsi a mezőgazdasági területre csapódott az ütközés erejétől. A vétlen járművezető súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben.

    A Szombathelyi Járási Ügyészség pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • Úgy tűnik mégis lesz folytatása az M0-ás körgyűrűnek északon

    Úgy tűnik mégis lesz folytatása az M0-ás körgyűrűnek északon

    Kiírta a közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az M0 északi szektorának (11-es számú főút – a Szentendrei út folytatása – és a 10-es számú főút – a Bécsi út folytatása – közötti szakasz) kiviteli- és tender tervdokumentációjának az elkészítésére – szúrta ki a Napi.hu

    Mint írják, a mintegy nyolc kilométeres út 2×2 forgalmi sávos lesz és egy 2 kilométer, valamint egy 3,2 kilométer hosszú alagútban vezet majd. Az útszakasz kezdetén, a Budakalászi külön szintű csomópont – a forgalmi igényeknek megfelelően – átépül. Ürömnél külön szintű forgalmi csomópont lesz, egy támfallal határolt bevágásban. A végén pedig az M0 a távlati M10-es Budapest-Kesztölc szakasz Üröm-Solymár között tervezett szakaszához csatlakozik, külön szintben.

    A csatlakozó út majdnem négy kilométer hosszú, 2×1 forgalmi sávos lenne és ennek a projektnek a részeként épülne meg. A tervezési idő 32 hónap – írták

    Hirdetés

    Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési feladatokból legalább nettó 1,5 milliárd forint árbevétele származott.

    Az ajánlattételi határidő június 24. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.

    Forrás: Napi.hu

  • FOTÓK:  Szakadékba zuhant egy autó az M7-es autópálya 117-es kilométerszelvényénél

    FOTÓK: Szakadékba zuhant egy autó az M7-es autópálya 117-es kilométerszelvényénél

    Megcsúszott és hat méter mély árokba csapódott egy gépkocsi az M7-es autópálya 117-es kilométerszelvényénél, Balatonendréd térségében, a Budapest felé vezető oldalon.

    A járműben csak a vezetője utazott, akit a mentők könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba. A siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót és közreműködtek a forgalmi akadály megszüntetésében. A hatméteres mélységből a roncsot egy Székesfehérvárról riasztott tűzoltódaruval emelték ki az egységek.

    Fotó: Siófok HTP
    Fotó: Siófok HTP
    Hirdetés
    Fotó: Siófok HTP
    Fotó: Siófok HTP
    Fotó: Siófok HTP
    Fotó: Siófok HTP
    Forrás: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság