Szerző: bpiautosok.hu

  • Autóbalesethez riasztotta valaki a mentőket, a helyszínen derült ki, hogy csak poénnak szánta

    Autóbalesethez riasztotta valaki a mentőket, a helyszínen derült ki, hogy csak poénnak szánta

    A betelefonáló végig készségesen segített és leírta a sérültek állpotát, majd hirtelen letette a telefont. A helyszínre érkező egységek megdöbbenve tapasztalták, hogy csak egy gusztustalan vicc volt az egész.

    Tegnap igazán toppon voltak a Miskolci Mentésirányítás bajtársai, pedig nem várt gátlástalansággal is kellett szembesülniük a húzós szolgálat közben. Buszbalesettel indult a reggel, ahova több mentőegységet riasztott a mentésvezető, de a nap további része sem volt eseménymentes. Szinte folyamatosan érkeztek a segélykérések, és amikor délután elcsendesülni látszott a mentésirányítás, egy újabb súlyos autóbalesetet jelentett egy férfi, ahol négy eszméletlen sérült szorul gyors ellátásra – olvasható az Országos Mentőszolgálat facebook posztjában.

    Mint írják, a bejelentő készségesen válaszolgatott a mentésirányító kérdéseire és a betegvizsgálati teendők során is együttműködőnek tűnt, perceken belül megszakította a hívást és elérhetetlenné vált.

    A rutinos mentésirányító ezúttal két mentőhelikoptert és több esetkocsit is indított segítségül, azonban hamar kiderült, hogy baleset a megadott helyszín környékén sem történt!

    Az egységek ugyan rövid időn belül felszabadulhattak, az ordenáré gesztus fölött mégsem tudtak szemet hunyni a mentők és minden szükséges lépést megtettek a férfi felelősségre vonása érdekében. A mentésben résztvevőknek gratulálunk!

    Hirdetés

    Forrás: Országos Mentőszolgálat
  • FOTÓK: Büntetőfékezéssel okozott balesetet – Betonfalnak ütközött egy autó az M3-as bevezetőjénél

    FOTÓK: Büntetőfékezéssel okozott balesetet – Betonfalnak ütközött egy autó az M3-as bevezetőjénél

    A balesetet okozó sofőrt a fővárosi rendőrök közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és bevonták a jogosítványát is – írja a police.hu

    Az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába közlekedett két autó 2021. július 21-én korán reggel. Egyikük a belső sávból, másikuk a külső sávból egyszerre sorolt be a középső sávba. A két autó közel volt egymáshoz, de nem ütköztek össze.

    A Peugeot ezután a középső sávból tovább sorolt a belső sávba, ekkor a Dacia sofőrje visszavágott elé, majd hirtelen szándékosan vészfékezte járművét, így akarta megbüntetni a Peugeot vezetőjét a korábbi manőverért.

    A Peugeot-t vezető férfi elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de megcsúszott, és a betonfalnak ütközött. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

    A Daciát vezető 38 éves K. Krisztián ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást; a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és intézkedtek jogosítványa bevonására.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Két autós is szembement a forgalommal az elmúlt napokban – Egyikük az M0-s középső sávjában fordult meg

    VIDEÓ: Két autós is szembement a forgalommal az elmúlt napokban – Egyikük az M0-s középső sávjában fordult meg

    Az elmúlt napokban ismét több elképesztő eset történt, mikor forgalommal szemben hajtottak felelőtlen sofőrök, nem is akárhol, hanem a forgalmas M3-as autópályán és M0-ás autóúton, veszélybe sodorva ezzel saját magukat és a többi közlekedőt is.

    A megdöbbentő húzásokat a Magyar Közút kamerái rögzítették. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a társaság szakemberei nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos a kihelyezett jelzések követése az ilyen esetek elkerülése érdekében. Július 16-án, pénteken az M0-ás autóúton, 17-én, szombaton délután pedig az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán döntött úgy ismeretlen okból egy-egy sofőr, hogy nem megfelelő számukra a szabályos menetirány.

    A közösségi oldalakon megjelent információk szerint az M0-áson a sofőr a középső sávban haladva állóra fékezett, majd megfordult az autópálya kellős közepén és úgy haladt tovább.

    Az M3-ason szembehajtó sofőr pedig legalább 4-5 kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben.

    A legfontosabb, hogyha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. Álljunk meg egy pihenőhelyen és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat. Az optimális útvonal megtervezéséhez pedig kérhetünk segítséget az Útinformtól is a www.utinform.hu oldalon vagy a 06-1-336-2400 telefonszámon.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Magyar Közút
  • Végrehajtandó börtönbüntetést kér az ügyészség a Ferihegyi úti halálos baleset vádlottjára

    Végrehajtandó börtönbüntetést kér az ügyészség a Ferihegyi úti halálos baleset vádlottjára

    A vád szerint egy 33 éves férfi kábítószertől bódult állapotban, a megengedett sebességet jelentősen túllépve, egy előzés során frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő sértett gépkocsijával. A férfival szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.

    A vádirat szerint a vádlott – egy 33 éves férfi – 2020. február 4-én napközben nagyobb mennyiségű kokaint fogyasztott, majd kábítószertől befolyásolt állapotban, az esti órákban, a XIX. kerületben, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton vezette a taxi üzemű személygépkocsit úgy, hogy biztonsági övét sem csatolta be.

    A vádlott közlekedése során a megengedett 70 km/h sebességet meghaladó, mintegy 130-135 km/h sebességhez közeli sebességgel, az előtte szabályosan, 50-60 km/h sebességgel közlekedő személygépkocsi előzésébe kezdett.

    A járművezetés előtt elfogyasztott kokain a vádlott figyelő-vigyázó készségét csökkentette, ezért a vádlott bódult állapotából adódóan, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, így azt, hogy az előzést biztonságosan végre tudja-e hajtani, illetve, hogy az előzés befejezése után a járművel biztonságosan vissza tud-e térni a megelőzött gépjármű elé.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    El volt tiltva a vezetéstől a taxis, aki részese volt a tegnapi gyorsforgalmin történt halálos balesetnek


    Ennek ellenére a vádlott áthaladt a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol ekkor tőle mindössze 54 méter távolságban (a biztonságos előzéshez szükséges 260-265 méter helyett) közlekedett a sértett. A sértett férfi 55-60 km/h sebességgel haladt, valamint a személygépkocsiban biztonsági övvel volt rögzítve.

    A vádlott autója előtt haladó sofőr észlelve az őt előző vádlottat, és a szemből érkező járművet, lassítani kezdett azért, hogy a vádlott a járműve elé vissza tudjon térni.

    A vádlott jelentős sebességtúllépése miatt azonban a járművek olyan gyorsan közelítettek egymáshoz, hogy a vádlott a sofőr lassítása ellenére sem tudott a saját forgalmi sávjába visszatérni.

    A sértettnek a baleset érdemi elhárítására lehetősége nem volt, a vádlott mintegy 130-135 km/h sebességgel, a sértett által vezetett autó elejének ütközött.

    Hirdetés

    A sértett gépkocsija az ütközés következtében megpördülve, a szalagkorlátnak csapódott, majd a szalagkorláton átbukva, az ott lévő fás területen egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg. A vádlott által vezetett jármű az ütközés következtében szintén megpördült, és a szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben állt meg.

    A sértett a balesetben olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett el, amelyek következtében a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

    A balesetben a vádlott is megsérült.

    A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

     

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • VIDEÓ: Autópályán TILOS! kerékpározni, de úgy tűnik nekik senki nem szólt erről

    VIDEÓ: Autópályán TILOS! kerékpározni, de úgy tűnik nekik senki nem szólt erről

    Az M1-esen és az M3-as autópályán is egy-egy kerékpárost szúrt ki pár nap eltéréssel a Magyar Közút kamerája.

    A KRESZ előírásai feketén-fehéren leírják, hogy a gyorsforgalmi utakon csak olyan járművekkel szabad közlekedni, amelyek sík úton is legalább 60 km/órás sebességgel képesek haladni. Más járművek közlekedése szigorúan tilos‼️ Ráadásul a leállósávot is csak meghatározott járművek használhatják folyamatos haladásra.

    Tehát az M1-es és M3-as autópályán kerékpározó személyek több szabálytalanságot is elkövettek. Ráadásul ezzel rendkívül nagy veszélybe is sodorták magukat – olvasható a bejegyzésben

    Egy férfi csütörtökön az M1-es autópályán, egy másik illető pedig vasárnap kora reggel az M3-as leállósávján tekert, amit a Megyar Közút kamerái rögztettek is.  Mind a két esetben közös, hogy szerencsére nem történt baleset és személyi sérülés sem.

    Hirdetés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

     

    Forrás: Magyar Közút
  • Elütötte a közterületest majd még vagy 50 méteren át „cipelte”  őt a motorháztetőn

    Elütötte a közterületest majd még vagy 50 méteren át „cipelte” őt a motorháztetőn

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indított eljárást. A gázoló elmenekült a helyszínről, később feladta magát.

    Két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állított meg egy autóst 2021. július 18-án 15 óra 20 perc körül Budapesten, a III. kerület Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt állő egyik közterület-felügyelőt elütötte majd közel 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

    Az intézkedő közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba, más nem sérült meg az eset során.

    A helyszínről elhajtó 22 éves férfi 2021. július 19-én 14 órakor önként bement a rendőrségre, mivel ismerőseitől megtudta, hogy keresik.

    Hirdetés

    V. L. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.  ​

    Forrás: Police.hu

  • VIDEÓ: Több autóval is ütközött majdnem a forgalommal szemben tekerő, kamikaze biciklis

    VIDEÓ: Több autóval is ütközött majdnem a forgalommal szemben tekerő, kamikaze biciklis

    Centiken múlott, hogy nem ütközött autósokkal az a biciklis, aki többször is felbukkant Kecskeméten egy körforgalomnál.

    A felvételt a Drive Time Magazin youtube csatornájára töltötték fel. A videón hallatszik, ahogy a készítő elmondja, hogy a bringás már legalább harmadszorra teker el a felvételen látható szakaszon kamikaze módra. Jól látható, hogy többször is csak centiken múlott, hogy a forgalommal szemben tekerő bringás nem hajtott neki egy-egy szabályosan érkező autósnak.

    A Kecskeméti sebesség mérés, útinform csoport tagjai szerit Sanyinak hivják a srácot és kissé zavart elméjű.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: A Gong Fm műsorvezetője és a Drive Time magazin youtube csatorna tulajdonosa : Nagy Tibor
  • Szerdán újabb emelés jön a kutakon, ezzel több éves, történelmi rekordra emelkedik a benzin ára

    Szerdán újabb emelés jön a kutakon, ezzel több éves, történelmi rekordra emelkedik a benzin ára

    Szerdán újabb emelés jön a hazai kutakon, így ismét mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni tankoláskor.

    Bruttó 2 forinttal emelkedik szerdán a benzin literenkénti átlagára olvsható a holtankoljak.hu oldalán. Ezzel az emeléssel sajnos elértük a történelmi rekordnak számító benzin átlagár szintet, ami 2012 tavaszán következett be. A gázolaj átlagára a hét közepén nem változik.

    Az emelés után a 95-ös benzin ára 453 Ft/liter, míg a gázolaj ára 447 Ft/liter lesz.

    Hirdetés
    Forrás: holtankoljak.hu
  • VIDEÓ: A leállósávon haladókra vadásztak a rendőrök az M0-son és sajnos volt dolguk bőven

    VIDEÓ: A leállósávon haladókra vadásztak a rendőrök az M0-son és sajnos volt dolguk bőven

    Sajnos továbbra is sokan hiszik azt, hogy a leállósáv egy VIP sáv dugó esetére azoknak, akiknek nincs idejük kivárni a sort.

    A rendőrség emberei közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést hajtottak végre az M0 autóúton az elmúlt héten – olvasható a  Baleset-megelőzés friss bejegyzésében. Az ellenőrzési időszak alatt akadt munkájuk bőven, ugyanis összesen 42fővel szemben jártak el a leállósáv indokolatlan használata miatt. Volt olyan közlekedő is, aki elmulasztotta a biztonsági öv használatát.

    Az akciókról ezúttal is felvétel készült, melyet a legújabb pofátlan(TAN)ító vidóban csodálhatunk meg bízva abban, hogy talán leszoknak végre a közlekedők a hasonló cselekedetekről.

    Hirdetés

     

    Forrás:Baleset-megelőzés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Elképesztő esetet rögzítettek Kaliforniában – Rakétaként repült le az autópályáról egy autós

    VIDEÓ: Elképesztő esetet rögzítettek Kaliforniában – Rakétaként repült le az autópályáról egy autós

    Megdöbbentő autóbalesetet rögzítettek kamerák Yuba városában a 99-es autópályánál. 

    Egy autós az autópályáról szinte rakétaként csapódott be az alatta futó útszakaszra. Az elképesztő balesetet több fedélzeti kamera és a környéken lévő biztonsági kamerák is rögzítették. A baleset feltételezhetően azért következett be mert a volán mögött ülő nő túl nagy sebességgel hajtott rá a balra ívelő útszakaszra.

    Lényegében egyenesen haladt tovább és mint egy rámpáról, szinte katapultált autójával.

    Hihetetlen, de az autót vezető nő csupán könnyebb sérüléseket szerzett az eset során.

    Egy környéken dolgozó férfi, aki boltjának biztonsági kamerája is rögzítette az esetet, azt mondta az eset sokkal rosszabbul is végződhetett volna, hisz az autó nagyon magasra „repült” éppenhogy elkerülte a villanyvezetékeket.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás:CBS Sacramento
  • VIDEÓ: Bíróság elé kerülhet a sofőr, aki korábban egy bemutatón borult fel egy tűzoltóautóval

    VIDEÓ: Bíróság elé kerülhet a sofőr, aki korábban egy bemutatón borult fel egy tűzoltóautóval

    A baleset miatt a tűzoltóautó vezetője akár katonai bíróság elé is kerülhet – számolt be erről az RTL Híradója.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, váci iskolásoknak tartottak tűzltósági bemutatót még 2019-ben, melyen egy a bemutató kedvéért lángoló autó oltására érkező tűzoltóautó az oldalára borult. A balesetben egy tűzoltó megsérült. A nyomozó ügyészség akkor közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást.

    „Egy elég nagy sugarú ívben próbáltam ezt a manővert végrehajtani, ehhez mérten is választottam meg a sebességet” – mondta Grédely György, a tűzoltóautó vezetője, aki azt állítja, hogy több olyan ember is volt a lezárt parkolóban, akiknek nem lett volna szabad ott lenniük.

    Szerinte egy operatőr állt rossz helyen, őt még kikerülte,, ám ezután egyik tűzoltó kollégájához került túl közel, ezért rántotta félre a kormányt.

    „Végig próbáltam a jármű ura lenni és visszahozni a stabilitás helyzetét” – tette hozzá.

    A rendőrség akkor hivatalból feljelentést tett, de az ügyben sokáig nem történt előrelépés. György áprilisban leszerelt, azóta buszsofőrként dolgozik. A sofőr korábban több kitüntetést is kapott pályája során, volt, hogy miniszter gratulált neki személyesen. Másfél évvel az eset után igazán váratlanul érte, hogy meggyanúsították.

    Az autó vezetőjét a katonai ügyészség közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

    Úgy tudjuk, hogy a szakértői vélemény egyértelműen kimondta, hogy a vezető nem hibázott, sőt, többet tett, mint elvárható lett volna!

    A sofőr a gyanúsítás ellen panasszal élt, ám az ügyészség elutasította ezt. Az RTL információ szerint a Központi Nyomozó Főügyészség megalapozottnak tartja a gyanúsítást, az ügyről hétfőn adnak részletes tájékoztatást.

    Hirdetés
    Forrás: rtl.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Autókat sodort el és óriási pusztítást végzett több megyében is a tegnapi vihar

    VIDEÓ: Autókat sodort el és óriási pusztítást végzett több megyében is a tegnapi vihar

    Szombaton több megyében is óriási vihar csapott le, hatalmas pusztítást és óriási károkat okozva.

    Volt olyan település ahol autókat is elsodort az utakon özönvíz szerűen hömpölygő víz. A MetFigyelő nevű Facebook-oldalon sorra jelennek meg a felvételek a víz alatt álló területekről . A vihar hatalmas pusztítást végzett.

    Ma kezdetben elsősorban az ország középső (nyugat-keleti irányú) sávjában kell zivatarokra számítani – olvasható a met.hu előrejelzésében. Az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás lesz, rövid idő alatt 25-30 mm, helyenként akár 50 mm-t meghaladó csapadék is hullhat,

    emellett néhol jégeső (általában 1-2 cm, néhol esetleg nagyobb átmérő), viharos (60-80 km/h, néhol ezt meghaladó sem kizárt) széllökés is társulhat a zivatarokhoz.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Videó Forrás: Natural Disasters


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Vezetéstől eltiltást, pénzbírságot és felfüggesztett börtönt kért az ügyész az M5-ösön büntetőfékező nőre

    VIDEÓ: Vezetéstől eltiltást, pénzbírságot és felfüggesztett börtönt kért az ügyész az M5-ösön büntetőfékező nőre

    A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2020. november 11-én az M5-ös autópályán az autójával többször indokolatlanul fékezett az utána haladó kisteherautó sofőrje előtt, mert szerinte a férfi korábban túl lassan haladt előtte áll az ugyeszseg.hu sajtóközleményében

    A vádirat szerint a kecskeméti nő 2020. november 11-én, reggel, a lajosmizsei pihenőnél hajtott fel személyautóval az M5-ös autópályára Kecskemét felé. Az előtte, azonos irányban közlekedő kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a nő a távolsági fényszóróval többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a vádlott pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett.

    Az előzés során a nő a tehergépkocsi mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé. Miután az előzést befejezte, a vádlott az autót hirtelen jobbra kormányozta és részben áttért a külső sávba, majd legalább ötször indokolatlanul röviden fékezett.

    A sértett az ütközést csak fékezéssel és a jármű leállósáv felé kormányzásával tudta elkerülni.

    Ezután a külső sávban haladtak tovább, de a nő ismét indokolatlanul fékezett. A sértett áttért a belső sávba, hogy balról előzze a vádlottat, de a nő szintén áttért a belső sávba és megint indokolatlanul fékezett.

    A sértett az ütközést csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni.
    A sértettnek köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. A nő azonban szándékosan megszegte azon KRESZ szabályokat, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni, ugyanakkor a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. A vádlott e szabályok megszegésével a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki.

    A járási ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádlottal szemben azzal, hogy a közúti járművezetéstől is el kell tiltani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Közlekedési konfliktus miatt fajult el a vita egy autós és egy robogós között a Mexikói úton

    VIDEÓ: Közlekedési konfliktus miatt fajult el a vita egy autós és egy robogós között a Mexikói úton

    A két járművezető konfliktusát egy rolleres vette videóra, amelyen látható, hogy az autós a fiatal férfivel szemben agresszívan lépett fel, és többször meg is lökte.

    Az agresszívan viselkedő férfihez végül rendőrt hívtak, akik az 52 éves autóvezetőt előállították a XIV. kerületi rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatásakor részben beismerő vallomást tett, cselekményét azzal indokolta, hogy szerinte a motoros balesetveszélyes helyzetet teremtett.

    H. Ferenc szabadlábon védekezik, az incidens során nem sérült meg senki.

    Hirdetés

     

    Forrás:BRFK Információs Portál


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kényszerleszállást hajtott végre egy katonai helikopter Bukarest belvárosában

    VIDEÓ: Kényszerleszállást hajtott végre egy katonai helikopter Bukarest belvárosában

    Egy amerikai katonai helikopter kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön Bukarest belvárosában, az egyik legnagyobb körforgalomban, az eset nem követelt áldozatokat – írja az MTI

    A kényszerleszállást végző Black Hawk típusú helikopter kötelékben repült a román főváros felett, ahol már napok óta gyakorlatoznak a román légierő július 20-ai ünnepére készülő légi járművek. A történtekről készült videofelvételeken látszik, hogy a hattagú kötelék egyik helikoptere a főváros legforgalmasabb útkereszteződése, a kormánypalota (Victoriei tér) térségében hirtelen veszíteni kezdett magasságából, de még mielőtt lezuhant volna, a pilótának sikerült stabilizálnia a gépet.

    Az épületek között több mint egy kilométernyit repült az Aviatorilor (Pilóták) sugárút felett a Charles de Gaulle térig, ahol a százméteres átmérőjű körforgalomban talált annyi helyet, hogy biztonságban földre tegye a gépet.

    Az autók felett tíz-húsz méteres magasságban elhúzó helikopter csak ijedséget okozott, a kényszerleszállás során a forgalom egyetlen résztvevőjét sem ütötte meg.

    Egy furgon és egy személyautó összetört, amikor az alacsonyan repülő légi jármű kidöntött két villanyoszlopot, de az első beszámolók szerint személyi sérülés nem történt.

    Az Egyesült Államok nagykövetségének közleménye szerint a helikopterben ülő katonák sem sérültek meg. A külképviselet jelezte: mindenben együttműködik a román hatóságokkal a baleset körülményeinek tisztázása érdekében. Az ügyben a román katonai ügyészség indított eljárást.

    A román főváros elitnegyedének számító térségben megbénult a közlekedés, a Repülés és a Román Légierő Ünnepére meghirdetett légiparádét lefújták.

    Hirdetés

    Forrás:MTI / Videó:  Realitatea.NET


    MEGOSZTOM: