Szerző: bpiautosok.hu

  • Ellopott egy autóbuszt, majd árokba hajtott vele – Hamar elkapták a rendőrök

    Ellopott egy autóbuszt, majd árokba hajtott vele – Hamar elkapták a rendőrök

    Az árokban ért véget a halmajugrai férfi lopott buszos „kalandja” – közölte a police.hu

    A Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyomozást indított ismeretlen elkövető ellen, mivel bejelentés érkezett 2022. május 2-án hajnali 2 órakor, hogy egy vécsi parkolóban leállított autóbuszt elloptak.

    Kiderült, hogy egy férfi kifeszítette a jármű ajtaját, majd a benne lévő indítókulccsal beindította azt és elhajtott egy földúton Gyöngyös irányába, azonban Halmajugra külterületén elakadt. Ekkor a műszerfalból kiszakította a magnót és a digitális utasnyilvántartó egységet, majd elment a helyszínről.

    A gyöngyösi rendőrök két órán belül elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját – aki halmajugrai otthonában az ágy alatt próbált meg elbújni a felelősségre vonás alól – és előállították a városi rendőrkapitányságra.

    A 26 éves férfit lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, mely közben felmerült a gyanú, hogy egy másik, Vécsen leparkolt autóbusz ajtaját is kifeszítette a napokban és annak indítókulcsát magával vitte.

    A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • 21 autót rongált meg egy férfi a 8. kerületben csak mert ideges volt

    21 autót rongált meg egy férfi a 8. kerületben csak mert ideges volt

    A józsefvárosi rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, aki a gyanú szerint 21 autó visszapillantó tükrét törte idegességében.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. május 1-én 6 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy a Budapest, VIII. kerületi Práter utcában egy férfi több gépkocsi visszapillantó tükrét letörte. Volt, amelyiket kézzel feszítette le, és volt, amelyiket lerúgta.

    A józsefvárosi járőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, akit garázdaság és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

    Hirdetés

    A 38 éves K. Tibor beismerő vallomásában azt mondta, hogy valamin felidegesítette magát, és azért kezdett „kicsit csapkodni”, hogy megnyugodjon.

    A VIII. kerületi nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

    Forrás: police.hu
  • Négyéves kisfiú okozott balesetet a szüleitől elkötött autóval

    Négyéves kisfiú okozott balesetet a szüleitől elkötött autóval

    Megtalálták az új Max Verstappent Overvechtben” – írta viccelődve Utrecht város rendőrsége Instagram-oldalán, a holland Forma-1-es világbajnok pilótára utalva.

    Egy négyéves kisfiú elkötötte szülei autóját, majd azzal kocsikázni indult, de az út nem tartott sokáig, ugyanis a kicsi két parkoló autónak ütközött – számolt be az esetről a BBC News. A helyiek tettek bejelentést, miután meglátták a picit pizsamában kóricálni egyedül az utcán. A rendőrök bevitték a gyereket a kapitányságra, ám ekkor még nem sejtették, mi történt. Később bejelentés érkezett arról is, hogy valaki parkoló autóknak ütközött és elhagyta a helyszínt. Mikor a rendőrök felhívták a gyerek szüleit és átadták neki a kagylót, a pici autóbrümmögést imitált.

    A rendőröknek ekkor kezdett gyanús lenni a dolog, így a kisfiú szüleivel és a gyermekkel kimentek a baleset helyszínére, ahol kiderült, hogy valóban a szülők kocsija okozta a balesetet.

    Megkérdezték a picit, hogy tudja-e hogyan működik az autó, a gyerek pedig ekkor a kulccsal kinyitotta, megmutatta hogyan kell beindítani, lenyomta a kuplungot, majd lábát a gázra helyezte.

    A rendőrök figyelmeztették a szülőket, hogy a jövőben mindig tartsák elrejtve a kocsikulcsokat, a kisfiú ugyanis pontosan tudta, hogyan működik egy autó. A kisfiú, miután édesapja dolgozni ment, elcsente a kulcsokat. Az anyuka szerint gyermeke igazi kalandor, valószínűleg csak kocsikázni akart egyet.

    Az eset során senki sem sérült meg, az anyagi kár mértékéről a rendőrség nem közölt információt.

    Hirdetés

     

    Forrás: BBC News
  • VIDEÓ: Agyafúrt módon lopott autókat egy férfi Esztergomban

    VIDEÓ: Agyafúrt módon lopott autókat egy férfi Esztergomban

    A lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki ugyanazon a napon két gépkocsit lopott el úgy, hogy azokat fuvarossal szállíttatta el.

    Az elkövető 2021. március 16-án, 18 óra 20 perc és 19.00 óra között előbb az esztergomi Verseghy Ferenc utcában, majd egy parkolóban lévő személygépkocsi ablakait egy kalapáccsal kitörte, hogy azokat eltulajdonítsa – közölte az ugyeszseg.hu A vádirat szerint ezután a férfi megbízott egy fuvarozót azzal, hogy a két gépjárművet szállítsa el fémhulladék telephelyére.

    Az elkövető mindkét gépjárműről azt állította a fuvarozónak, hogy azokat megvásárolta, azokkal jogszerűen rendelkezik, így a fuvaros a gépkocsikat a telephelyre elszállította.

    Az egyik szürke színű, forgalomból kivont, 322.000,- Ft értékű személygépkocsi működőképes volt, a lopással okozott kárt az elkövető megtérítette úgy, hogy a sértettnek 336.985,-Ft-ot utalt át az eljárás során. A másik piros színű személygépkocsi is működőképes volt, a lopással okozott 109.000,- Ft kárt is megtérítette a sértettnek az elkövető.

    Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a  férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka büntetést és pénzbüntetést szabjon ki.

    Hirdetés

     

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • FOTÓK: Mindent letarolt, majd egy kerítés tetején állt meg a részeg sofőr furgonjával

    FOTÓK: Mindent letarolt, majd egy kerítés tetején állt meg a részeg sofőr furgonjával

    Ittas sofőr okozott hatalmas pusztítást autójával a Tolna megyei Döbröközön – közölte a police.hu

    Sérüléssel járó közúti baleset történt 2022.május 1-jén 1 óra 10 perc körüli időben a 6532-es úton Döbrököz belterületén. Egy 27 éves szakályi férfi közlekedett Volkswagen Transporterjével a Külső utcában Dombóvár irányába. Autója sebességét vélhetően rosszul választotta meg, ezért egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott. Áthajtott az út melletti vízelvezető árkon, majd egy kocsibejárónak ütközött.

    Ezt követően tovább haladt és a jármű nekiütközött a közelben az utcán parkoló két személygépkocsinak. Az ütközés erejétől a Transporter a levegőbe emelkedett és egy ház előtt lévő kerítésen fennakadva állt meg.

    Kiderült, hogy a sofőr ittas állapotban vezetett, ezért a rendőrök megszondáztatták, ami pozitív eredményt hozott. A férfi a baleset során súlyosan megsérült, ezért a mentő kórházba szállította, ahol további vizsgálatra mintát vettek tőle.

    Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányság az ittas járművezető ellen büntető eljárást kezdeményezett.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Forgalomkorlátozások a fővárosban a Giro d’Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt

    Forgalomkorlátozások a fővárosban a Giro d’Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt

    Forgalomkorlátozásra kell számítani a Giro d’Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt a fővárosi Hősök terén és környékén szerda délután három óra és éjfél között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel. A verseny pénteken és szombaton a belváros több pontját érinti majd, akkor is jelentős lezárások lesznek.

    A közlemény szerint szerda délután három órakor várhatóan éjfélig lezárják a Hősök terét körben, valamint a Kós Károly sétányt és az Olof Palme sétányt.

    Délután 5 órától várhatóan este 8 óráig le lesz zárva továbbá az Andrássy út a Bajza utca és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György út a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

    Délután 5 óra és este 8 óra között a 105-ös és a 178-as autóbuszok a Podmaniczky utcán közlekednek, a Szinyei Merse utca és a Dózsa György út között a 72M trolibusz megállóit használják. A 20E autóbuszok a Hősök tere és a Vágány utca/Róbert Károly körút helyett az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád megállóhelyén, a Kacsóh Pongrác útnál a 901-es és a 918-as autóbuszok, illetve a 32-es autóbusz Vágány utca/Róbert Károly körút megállójában állnak meg.

    Hirdetés

    A korlátozás idején a 30-as buszcsalád és a 79M trolibusz nem érinti a Benczúr utca és a Hősök tere megállóhelyet, a 70-es trolibusz a Dvorák sétány és az Olof Palme sétány, illetve a 72M trolibusz Közlekedési Múzeum és Gundel Károly út (Hősök tere) közötti megállóhelyeken áll meg. A 75-ös trolibuszt szintén elterelik, nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóhelyeket, ideiglenesen a 72M trolibusz Ajtósi Dürer sor és Gundel Károly út (Hősök tere) megállóhelyek közötti megállókban áll meg – írták.

    A BKK közölte azt is, hogy a kerékpáros verseny miatt pénteken és szombaton a belváros több pontját érintően jelentős forgalomkorlátozások lesznek.

    Forrás: MTI
  • VIDEÓ: Álló kamionnak ütközött egy autó az M5-ös autópályán – Az utas meghalt, hatan pedig megsérültek

    VIDEÓ: Álló kamionnak ütközött egy autó az M5-ös autópályán – Az utas meghalt, hatan pedig megsérültek

    Egy nő szörnyethalt és hatan megsérültek pénteken, amikor az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán egy szerb rendszámú autó álló kamionnak csapódott. Akkora volt az ütközés, hogy a kocsit darabokra törte a kamion lökhárítója.

    Az autóban öten utaztak, az anyósülésen ülő nő azonnal meghalt, a sofőr súlyosan megsérült. A baleset miatt hatalmas volt a torlódás.

    Az autós hatalmas sebességgel hajtott annak ellenére, hogy a sebességkorlátozó tábla szerint már csak 70 km /h volt a megengedett.

    Hirdetés

     

    Forrás: tények.hu
  • VIDEÓ: Újabb drónos bevetés a szabályszegők kiszűrése érdekében

    VIDEÓ: Újabb drónos bevetés a szabályszegők kiszűrése érdekében

    Az 42-es főút hajdú-bihari szakaszát ellenőrizték a rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében.

    A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai a közlekedés biztonságának javítása érdekében a 42-es főúton összehangolt, közúti közlekedési ellenőrzést hajtottak végre 2022. április 28-án.

    A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil autókkal, hanem drónokkal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat. A drónok biztonságos távolságból és helyzetből készítették a videófelvételeket az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről.

    Az ellenőrzés időszakában a rendőrök elsőbbségi szabályok megsértése, biztonsági öv használatának elmulasztása, mobiltelefon-használat, valamint  szabálytalan előzés miatt vontak intázkedés alá járművezetőket.

    A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az év hátralévő részében megyeszerte tervez ehhez hasonló forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti közlekedés szabályait! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megszegve vezetnek!

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu
  • A Magyar Autóklub ellenzi a pesti alsó rakpart lezárását

    A Magyar Autóklub ellenzi a pesti alsó rakpart lezárását

    A Magyar Autóklub (MAK) elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését – tájékoztatta a MAK  az MTI-t.

    A MAK ugyan egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, és szükségesnek tartja a forgalom csillapítását a belső kerületekben, ám nem ért egyet a „visszaadjuk a Duna partot a budapestieknek retorikával”, mert a többségük autót használó polgár – tartalmazza a közlemény.

    Ebben a helyzetben az autóklub szerint valódi szakmai-társadalmi vita, egyeztetés szükséges – tették hozzá.

    Mint írták: az autóklubot és az autós közvéleményt meglepetésként érte a főpolgármesternek a pesti alsó rakpart lezárását, megszakítását célzó bejelentése.Ezért a MAK felvette a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal és egyedüli autózással foglalkozó szervezetként részt vett azon az április 25-én megtartott egyeztetésen, ahol nem közeledtek egymáshoz az álláspontok – ismertették.

    A szervezet álláspontja szerint „ötletelés helyett” stratégiai tervezés szükséges, amelynek során meg kell vizsgálni a rakparti forgalom felszín alatti elvezetésének a lehetőségét is.

    Hirdetés

    Továbbá, nem halasztható a P+R parkolók építése és az elővárosi közlekedés fejlesztése sem – olvasható a közleményben.
    „Hisszük, hogy Budapestet egyszerre lehet zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni anélkül, hogy egyes közlekedői csoportokat, nevesítve az autósokat ellehetetlenítenék” – fogalmazott a Magyar Autóklub.

    Forrás: MTI
  • Tolatás közben ütötte el a kisfiút, aki emiatt élete végéig önálló életvitelre képtelenné vált

    Tolatás közben ütötte el a kisfiút, aki emiatt élete végéig önálló életvitelre képtelenné vált

    A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető tehergépkocsijával úgy kezdett tolatni, hogy a raktérben szállított gyermekek egyike még nem szállt be, emiatt a jármű alá került és súlyos, maradandó fogyatékosságot szenvedett.

    A vádirat szerint a soltvadkerti férfi 2020 júniusában, a tanyája melletti szántóföldről úgy indult el áruszállító kisteherautójával, hogy a nála dolgozó család 12 és 7 éves gyermekét a jármű ülések nélküli rakterében szállította. A tanya közelében egy dűlőúton megállt, hogy az elszáradt paradicsomtöveket elszórják. Ekkor a gyermekek a raktér hátsó ajtaján leszálltak, majd a vádlott rájuk szólt, hogy üljenek vissza.

    A férfi ezután tolatni kezdett, azonban a zárt rakterű teherautó mögötti területet nem látta be, így nem észlelte, hogy időközben a gyermekek közül csak a nagyobbiknak sikerült visszaülnie, a kisebbik gyermek a rakfelületre csak félig tudott felülni.

    Emiatt a gépjármű hátsó részével fellökte a 7 éves gyermeket, aki hassal előre a talajra esve a tehergépkocsi alá zuhant. Ezután a jármű mintegy 5-10 km/h sebességgel áthaladt a gyermek teste felett. Mindezt látva a nagyobb testvér sietve öccse után hajolt, ekkor azonban ő is lecsúszott a rakfelületről. A pólója beleakadt egy alkatrészbe, ennek köszönhetően nem esett ő is a jármű alá.

    A baleset következtében a 7 éves sértett súlyos, életveszélyes koponyaalapi törést és agykárosodást szenvedett, emiatt önálló életvitelre képtelenné vált, élete végéig gondozásra szorul. Testvére könnyű sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    A baleset azért következett be, mert a férfi megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az mások közlekedését ne zavarja. Ha mások biztonsága megkívánja, a tolatást végző járművezetőnek arra alkalmas irányító személy közreműködését is igénybe kell vennie.

    Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

    Fotó: ugyeszseg.hu

    Forrás: ugyeszseg.hu

  • VIDEÓ: Ez nem jó ötlet: Megállt az M1 gyorsítóján, hogy szedjen egy kis orgonát

    VIDEÓ: Ez nem jó ötlet: Megállt az M1 gyorsítóján, hogy szedjen egy kis orgonát

    Újabb elképesztő felvétellel örvendeztetett meg bennünket a Magyar Közút. Egyik kamerájuk ezúttal az M1-es autópályánál rögzített elképesztő képsorokat. Szerencsére most nem történt baleset, de könnyen történhetett volna, hiszen a videón látható sofőr cselekedete több volt, mint veszélyes.

    Úgy gondolta ugyanis, hogy remek ötlet megállni a pálya egyik gyorsítósávján azért – na most figyelj – hogy vágjon az út széli orgonabokorról néhány illatozó virágot.

    A videó mellé a Magyar Közút emberei egy csodálatos verset is költöttek:

    „Gyönyörű orgona bokrot látott az M1-es mellett, a külső sávból ezért azon nyomban ott is termett. Nem zavarta, hogy a gyorsítósávon álldogált, hiszen nem látni minden nap ily csodás orgonát. Az utánfutóján éppen csak halványan pislákolt a vészvillogó, ott megállni nem kicsit volt balesetveszélyes, ez nyilvánvaló.

    A bácsika szépen, nyugisan el is végezte a dolgát, majd az anyósülésre bedobta értékes zsákmányát. Gondolta, hogy milyen aranyos dolgot tett, de ha valaki a gyorsítón nem veszi észre, máris ott a baleset.

    Szép dolog a virágok iránti szeretet, de azért a pályán inkább az útra szegezd a tekinteted. A forgalomfigyelő kameráink mindent látnak, ha nem muszáj, ne gazdagítsátok ilyenekkel az Instánkat.”

    Hirdetés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • Döntött a kormány: Meghosszabbítják a benzinárstopot

    Döntött a kormány: Meghosszabbítják a benzinárstopot

    A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghosszabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket – jelentette be a miniszterelnök szerdán.

    Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban közölte, hogy a kormány szerdai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével. Hangsúlyozta, hogy egész Európában nőnek az árak, aminek elsődleges oka a háború, és amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak.

    „Ezt azonban nem nézhetjük tétlenül Magyarországon, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megvédje az áremelkedések következményétől”

    – jelentette ki a kormányfő, hozzáfűzve, ezért alkalmaznak az üzemanyag és néhány alapvető élelmiszer esetében is árkorlátozást, illetve ársapkát, ezeknek a határideje azonban hamarosan lejár.

    „Ma döntenünk kellett, mi legyen. Úgy döntöttünk, hogy július elsejéig mindkét esetben meghosszabbítjuk az árkorlátozó intézkedéseinket, tehát mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszeripari termékeknek az ára július elsejéig változatlan marad. Mindent megteszünk, hogy védjük a családokat”

    – hangsúlyozta Orbán Viktor.

    Hirdetés

     

    Forrás: MTI / Facebook
  • Komoly drágulás látható a használt autó piacon is

    Komoly drágulás látható a használt autó piacon is

    Az új autók piaca a gyártói kapacitások miatt csökken, az árak viszont nemcsak az új, hanem a használt autók körében is fokozottan emelkednek, beleértve a folyamatosan öregedő példányokat – közölte a Használtautó.hu az MTI-vel.

    A Használtautó.hu elemzése szerint egy-egy népszerűbb modell 5 éves példányánál az emelkedés a tavalyi árakhoz mérten modelltől függően 10-28 százalékos, általánosságban elmondható, minél népszerűbb egy modell, annál jelentősebb az áremelkedés a használt autóknál is. Kimutatták, egy 2-3 éves autó akár újkori ára felett is eladható forintban számolva, és vannak olyan 5-7 éves modellek, amelyek több pénzért adhatók tovább, mint újkorukban.

    Kiugró példaként említik, hogy egy 5 éves Audi A4-esért ma kétszer annyit kell fizetni, mint 2019-ben, az átlagár 4,38 millió forintról 8,8 millió forintra nőtt.

    Elemzésük szerint egy 2007-es Opel Astráért nagyjából 10 százalékkal, mintegy 100 ezer forinttal kell többet fizetni, mint tavaly, de egy 2007-es Suzuki Swift esetén ez a mérték már 12 százalékos, ami megközelítően 150 ezer forintos plusz.

    A chiphiány és az ukrajnai háború által fokozott ellátási nehézségek az elemzők szerint még évekig tartanak, így az árak emelkedése is tartós tendencia maradhat – írják a közleményben. Az elemzésben felhívták a figyelmet az átlagosnál olcsóbb üzemű hibrid és elektromos modellek áremelkedésére is.

    Hirdetés

    A Használtautó.hu adatai szerint a Toyota Priusok átlagára csupán az elmúlt 12 hónapban 27 százalékkal emelkedett, míg a piac egyik legnépszerűbb használt villanyautójának számító BMW i3 20 százalékkal drágult a korosodása ellenére is.

    Forrás: MTI
  • Nem emelnek vádat a Bugattival száguldozó üzletember ellen

    Nem emelnek vádat a Bugattival száguldozó üzletember ellen

    Nagy port kavart a médiában a cseh milliárdos Radim Passer  ügye. Az üzletember néhány hónappal ezelőtt töltötte fel a legnépszerűbb videómegosztóra, ahogy Wittenberg közelében, egy tíz kilométeres szakaszon elérte a 417 km/h-s sebességet, ezzel pedig nem hivatalos rekordot állított fel a közutakon elért legnagyobb sebességgel.

    A férfi Németországban egy olyan szakaszon hajtott, ahol nincs sebességkorlátozás, ám a német kormánynak és a hatóságoknak mégsem tetszett a mutatvány, így vizsgálatot indítottak az ügyben.

    A korábbi vád szerint bár sebességkorlátozás nem volt, így nem mondható, hogy gyorsan hajtott, ám magatartása mégis veszélyes volt, önmagára és a többi közlekedőre egyaránt. A száguldásra egyébként a hajnali órákban került sor, tiszta időben, az út szinte teljesen üres volt, és még egy tesztkört is mentek, hogy felmérjék a helyzetet és az útviszonyokat.

    Hirdetés

    A legfrissebb információk alapján, ejtették a vádakat a férfi ellen, mivel nem volt bizonyítható, hogy bárkit is veszélyeztetett volna.

    A 417km/h ugyanis 3km/h-val kevesebb, mint az a sebesség, ahol az autó elektronikája már tiltana, ez alapján pedig nem állt fenn a veszélye annak, hogy például a gumiabroncsok, vagy az autó egyéb biztonsági berendezései ne bírnák a terhelést. Továbbá az időjárási viszonyok is megfelelőek voltak, valamint az ügyészség is belátta, hogy a 10 kilométeres szakaszon nemigazán volt más közlekedő, akit veszélyeztetett volna a mutatvány.

     


    KAPCSOLÓDÓ:

    Videó: 417km/órával száguldott az autópályán Bugattijával a milliárdos


    Forrás: thesun.co.uk
  • Csúnyán bepöccent az asszony, aki rajta kapta férjét egy másik nővel kocsikázni,

    Csúnyán bepöccent az asszony, aki rajta kapta férjét egy másik nővel kocsikázni,

    Garázdaság és könnyű testi sértés Somogytúrnál, a 67-es főútvonalon.

    Az eljárás adatai alapján 2022. április 24-én délelőtt egy karádi asszony a 67-es főútvonalon haladva gépkocsijával megállásra kényszerített egy másik autót, melyben meglátta a férjét utasként, amit egy nő vezetett. Miután kiszállt, odalépett hozzájuk, letörte az egyik kilincset, megrongálta és letépte a kárpitokat, tört-zúzott, amit csak elért. Ezt követően tettleg bántalmazta a járművezetőt és a férfit is; mindkettőjüket ütötte, karmolta, majd még mielőtt elhajtott volna, megrugdalta az első lámpát és a motorháztetőt is.

    Az eset során a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, az autóban százezres kár keletkezett.

    A fonyódi nyomozók a 28 éves asszonyt még aznap garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrkapitányságon.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu