Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Bódult állapotban menekült a rendőrök elöl egy autós, majd leparkolt és beszaladt egy idegen házba, ott fogták el

    VIDEÓ: Bódult állapotban menekült a rendőrök elöl egy autós, majd leparkolt és beszaladt egy idegen házba, ott fogták el

    Soroljuk: bódultan vezetett az eltiltás hatálya alatt, a közlekedés szabályait többszörösen megsértette, továbbá menekülés közben egy idegen házba szaladt be. A rendőrök őrizetbe vették az ároktői sofőrt.

    2020. december 9-én 8 óra körül figyeltek fel a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei egy szabályt szegő autó sofőrjére Mezőcsáton. A rendőrök hang- és fényjelzésére azonban nem állt meg a férfi, sőt egy alkalommal lassított, megállt, majd mégis továbbhajtott.

    A férfi később egy zsákutcába kanyarodott be, ott megállt egy számára idegen ház előtt, ahová beszaladt. A rendőrök itt elfogták a férfit, és előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra.

    A eljárás során beszerzett adatok szerint a 28 éves ároktői férfi eltiltás hatálya alatt vezetett, több pontban megszegte a KRESZ szabályait, továbbá a vele szemben alkalmazott drog gyorsteszt pozitív értéket mutatott.

    A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette a férfit, továbbá járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított vele szemben büntetőeljárást.

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Rátámadt egy nő egy idősebb férfira, majd dühében saját autóját is összetörte egy husánggal

    FOTÓK: Rátámadt egy nő egy idősebb férfira, majd dühében saját autóját is összetörte egy husánggal

    A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyben, amelyben egy nő rátámadt egy férfira, illetve saját autóját is összetörte egy husánggal – közölte a police.hu

    Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 28 éves múcsonyi nővel szemben. A gyanúsított 2020. június 8-án 13 óra körül Múcsonyban, egy korábbi nézeteltérés miatt rátámadt egy idősebb férfira, akit először kavicsokkal dobált meg, szóbeli szitkozódás kíséreteként.

    Ezt követően a nő beült az autójába és nekitolatott haragosa kocsijának. Később a támadó az autójából kivett szerszámokkal – csavarozó készlet darabjaival – dobálta a férfit, illetve annak járművét.

    Ezzel párhuzamban a dühös nő elővett egy fahusángot, és saját autóját is ütlegelni kezdte.

    Amikor azzal végzett újfent a férfire támadt, aki próbálta kivédeni az ütéseket. A garázdaságnak az időközben helyszínre érkező rendőrök vetettek végett.

    A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Átszakította a szalagkorlátot, elsodort egy autót, majd a szemközti sáv melletti árokba borult egy vascsöveket szállító kamion reggel az M2-esen

    FOTÓK: Átszakította a szalagkorlátot, elsodort egy autót, majd a szemközti sáv melletti árokba borult egy vascsöveket szállító kamion reggel az M2-esen

    Vascsöveket szállító kamion szakította át a szalagkorlátot az M2-es autóút 19-es kilométerszelvényében, majd a szemközti sáv melletti árokba borult. Eközben egy autót is elsodort – közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.

    A baleset miatt több kilométeres torlódás volt az út főváros felé vezető oldalán Budapest és Fót között.

    A nagy mennyiségben úttestre került törmelék miatt a közútkezelő szakembereit kérték a helyszínre. Az Útinform szerint egy kisteherautó és egy kamion ütközött össze, utóbbi ezután borult az árokba. Nem megerősített információ alapján, a sofőr túlélte a balesetet.

    Hirdetés
    Fotók: B. Zoltán
    Fotók: B. Zoltán

     

    Fotók: Bakos Zoltán / Forrás: katasztrófavédelem


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Lesodródott az útról, majd felborult egy sofőr az autójával, melyen se műszaki se kötelező nem volt

    FOTÓK: Lesodródott az útról, majd felborult egy sofőr az autójával, melyen se műszaki se kötelező nem volt

    Felborult egy személyautó Várpalota és Ősi közötti útszakaszon, kedden kora este- adta írül a

    A kocsi eddig tisztázatlan körülmények között lehaladt az útról, majd a tetejére borulva állt meg. Úgy tudni a kocsiban ketten utaztak. A sofőr nem sérült meg, azonban az utasát a mentők kórházba szállították.

    A kocsinak lejárt a műszaki vizsgája és kötelező biztosítással sem rendelkezett- közölte a lappal Nagy Judit rendőrségi szóvivőtől.

    Fotók: Ács Krisztián
    Hirdetés
    Fotók: Ács Krisztián
    A balesethez a pétfürdői tűzoltók érkeztek, akik drótkötél segítségével kerekeire állították az autót, majd áramtalanították és félrevontatták.

    A műszaki mentés alatt két másik autó is összekoccant,

    az egyik autó vezetőjének azonban nem volt jogosítványa – derült ki a helyszínen.

    Ebben a balesetben személyi sérülés nem történt.

    Fotók: Ács Krisztián
    Forrás: deltahirek.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Feltehetően ittas volt az a férfi, aki két gyermekkel a hátsó ülésen megcsúszott autójával, ütközött, majd árokba borult

    VIDEÓ: Feltehetően ittas volt az a férfi, aki két gyermekkel a hátsó ülésen megcsúszott autójával, ütközött, majd árokba borult

    Kedd reggel halálos kimenetű baleset történt a 84-es főúton Gérce és Káld között. Nem sokkal később ugyanott feltehetően a halálos baleset helyszínén kiszórt zúzalékon  csúszott meg autójával egy férfi – adta hírül a 112press.

    Sárvár irányából érkezett a Citroent vezető vétlen sofőr, amikor észlelte, hogy felé sodródik a szembe sávból egy Opel, aki feltehetően az útra szórt zúzalékon csúszhatott meg, melyet pár órával korábban szórtak ki egy halálos kimenetelű baleset után.

    Az útszakaszon sebességkorlátozó és veszélyre figyelmeztető táblákat helyezett ki a Magyar Közút még az út megnyitása előtt, a halálos baleset után.

    A zúzalékon megcsúszott férfi, nem tartotta be a sebességhatárt, elmondása alapján kicsit gyorsabban haladt a kelleténél.

    A vétlen autó sofőrje próbálta elkerülni az ütközést, ezért mivel látta, hogy más jármű nem érkezik szemből, autóját félrekormányozta, ám így is összeütközött a felé sodródó Opel hátuljával, ami ezután az árokba csapódott.

    A vétkes sofőr mögött két gyermek is utazott. A sofőr a szondát nem volt hajlandó megfújni, ezért vérvételre előállították.

    Elmondása alapján reggel alkoholt fogyasztott.

    A 112press felvételén a vétlen autó sofőrje meséli el a történteket:

    Hirdetés

     

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Egy újabb velős összeállítás szabálytalan közlekedőkről – Itt a pofátlan(TAN)ítás 23.

    VIDEÓ: Egy újabb velős összeállítás szabálytalan közlekedőkről – Itt a pofátlan(TAN)ítás 23.

    Újabb videót tett közzé a Baleset-megelőzés, melyben szabálytalan közlekedőket gyűjti össze.

    A pofátlan(TAN)ítás videósorozat immáron a 23. részéhez érkezett és ezúttal egy igazán velős összeállítással „ajándékozzák” meg a nézőket, hiszen a videó nem rövid, a rajta szereplő szabálytalanságok pedig elég erősek. A legtöbb esetben ismét a sietős sofőrök tettek magasról a szabályra.

    Ilyen volt például az az autós, aki záróvonalon előzte a rendőrt, miközben szemből még egy szirénázó mentő is érkezett,

    de nem gyenge a pirosnál megálló autót kikerülő személyszállító busz sem és hát a 6. perctől szereplő kerékpáros egyén jelenetét is szájtátva néztük.

    Hirdetés

     

    Forrás: Baleset-megelőzés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Menet közben csapódott fel az autó motorházteteje – Nehéz lehetett, de a sofőr mégis tudott higgadtan reagálni

    VIDEÓ: Menet közben csapódott fel az autó motorházteteje – Nehéz lehetett, de a sofőr mégis tudott higgadtan reagálni

    A 4-es főúton haladt olvasónk, amikor kiszúrta, hogy a szembe sávban közlekedő autók közül az egyiknek felcsapódott a motorházteteje menet közben.

    Nem sok olyan – ma az utakon közlekedő – autót ismerünk, aminek ne lenne dupla reteszes a motorházteteje. Ez a kis találmány meg tudja akadályozni, hogy menet közben felnyíljon, ha esetleg rosszul csukjuk le. Éppen ezért igencsak érthetetlen, hogy hogyan történhetett meg a felvételen látható eset, viszont olvasónk elmondása alapján az autó sofőrje rettentően jól reagálta le a helyzetet.

    A motorháztető felcsapódásakor a sofőr ugyanis nem pánikolt be, nem rántotta el a kormányt és nem is satufékezett, ahogy azt talán sok sofőr tette volna.

    Higgadt maradt, lassított és lehúzódott, így szerencsére nem történt baleset.

    Azért reméljük következőre figyelmesebb lesz indulás előtt, ha pedig műszaki probléma okozta a bajt, akkor sürgősen szervizbe az autóval.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Pénzbírság és vezetéstől való eltiltás – Beismerte tettét a metrópótló előtt büntetőfékező autós

    VIDEÓ: Pénzbírság és vezetéstől való eltiltás – Beismerte tettét a metrópótló előtt büntetőfékező autós

    Nagyjából egy hete írtunk róla, hogy az M3-as metrópótló előtt büntetőfékezett egy Volkswagen sofőrje, pár órával később pedig már arról is beszámolhattunk nektek, hogy a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

    A közösségi médiában, illetve több online hírportálon is megjelent egy olyan felvétel, amelyen az volt látható, hogy egy Volkswagen háromszor is erős fékezésre kényszeríti az Üllői úton a Kőér utcai kereszteződésnél egy menetrend szerint közlekedő metrópótló autóbuszt – olvasható a rendőrség mai közleményében.

    Az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság is a híradásokból értesült és mivel felmerült a szabálysértés gyanúja, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály 2020. november 23-án hivatalból feljelentést tett, a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságon, akik eljárást indítottak ismeretlen személy ellen.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Eljárást indít a rendőrség a reggel posztolt metrópótló előtt büntetőfékező autós ügyében


    Hirdetés

    A kőbányai rendőrök a bizonyítási eljárás keretében beszerezték a menetrend szerint közlekedő busz kamerafelvételeit és rövid időn belül azonosították a gépjármű sofőrjét, akit meghallgatásra beidéztek.

    A gépjárművezető férfi meghallgatásán mind a szabálytalan sávváltást, mind a büntetőfékezések tényét elismerte.

    A férfivel szemben az eljáró hatóság pénzbüntetést szabott ki és egy hónapra a járművezetéstől is eltiltotta.

     

     


    MEGOSZTOM:

  • Rendőrök elől menekült egy autós, majd balesetezett és rátámadt a rendőrökre Kecskeméten

    Rendőrök elől menekült egy autós, majd balesetezett és rátámadt a rendőrökre Kecskeméten

    Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart ezért rátámadt a rendőrökre , akik ezért figyelmeztetőlvéseket adtak le.

    A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 4-én sebesség-ellenőrzést végeztek a megyeszékhelyen. Ennek során dél körül kiszűrtek egy személygépkocsit, amelynek a sofőrje jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb – 50 km/h – sebességet.

    Az autót a rendőrök meg akarták állítani, de a járművezető megállás nélkül továbbhajtott, ezért a járőrök – megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával – követni kezdték.

    Menekülés közben a sofőr több szabályt is megszegett: többek között átment a piros jelzésen és Lajosmizse felé haladva szándékosan nekiment egy rendőrautónak. A közlekedés más résztvevőit és az őt megállítani szándékozó rendőröket is veszélyeztette, ezért az autót több szolgálati személygépkocsival követték.

    A férfi végül az 5211-es számú út Kunadacs és Kunszentmiklós közötti szakaszán letért az útról, és fának ütközött.

    A kocsiból kiugró járművezető támadólag lépett fel a felé közeledő rendőrrel szemben, aki ezért három figyelmeztető lövést adott le.

    Hirdetés

    A szabályosan, levegőbe leadott lövések következtében senki nem sérült meg. A járműben utazó másik két személy gyalog akart továbbmenekülni. A jogszerű és szakszerű intézkedésnek köszönhetően a rendőrök mindhárom személyt elfogták.

    A Kecskeméti Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Autópályán landolt egy kisrepülő, majd összeütközött egy autóval

    VIDEÓ: Autópályán landolt egy kisrepülő, majd összeütközött egy autóval

    Egy autópálya közepén hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép szerda éjjel Minnesotában. A gépen ketten utaztak, a hihetetlen landolásban senki nem sérült meg-  írja a Fox News.

    Az esetről a minnesotai közlekedési minisztérium tett közzé egy felvételt, melyet a térfigyelő kamerák rögzítettek. A videón tisztán látható ahogy Craig Gifford, a kisgép pilótája két autó között landol egymotoros, Bellanca Viking típusú kisrepülőjével.

    Sajnos a landolás után szárnyával enyhén nekiütközött az elöl haladó autósnak, de a manőver még így is szerencsésnek mondható, hiszen senki nem sérült meg a balesetben.

    A kisgépet vezető 52 éves pilóta egyébként 2017 és 2019 között egy amerikai műrepülő csapat tagjaként versenyzett, így rettentően jólképzett pilótának számít.

    A Kísérleti Repülőgép Szövetség szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a műrepülő pilótákat kiképzik arra, hogyan kell kezelni az ehhez hasonló vészhelyzeteket.

    Ez a képzés, illetve a műrepülő edzések közben gyűjtött tapasztalata segített ebben a helyzetben – vélte Dick Knapinski.

    Hirdetés

     


    MEGOSZTOM:

  • Hétvégi járatot indít a BKK a Normafához, mert annyi autós érkezett múlt hétvégén, hogy kisebb káosz alakult ki

    Hétvégi járatot indít a BKK a Normafához, mert annyi autós érkezett múlt hétvégén, hogy kisebb káosz alakult ki

    Az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg -írja közleményében a BKK.

    Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétvégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott. Ezért a Hegyvidéki Önkormányzat javaslatára a BKK „Normafa-járatot” indít a héten 212N jelzéssel.

    A szombaton és vasárnap reggel 9 óra és 15:40 között közlekedő, 20 percenként induló buszjárat a 212-es autóbusz közlekedését sűríti a 12. kerületi szakaszon.

    Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett Jagelló úti parkoló mellől induló 212N busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, minden megállóban megáll, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza újra a Normafa irányába.

    A járat normál díjszabással vehető igénybe.

    Hirdetés

    A 212N járat azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük – olvasható a közleményben

    Az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a járat azon utasai számára, akik otthon felejtették a sajátjukat.

    A Normafán továbbra is folyamatos a rendészeti, rendőri jelenlét. A parkolóhelyek betelte után a Hegyvidéki Rendészet munkatársai visszafordítják a gépkocsikat, a szabálytalanul, tiltott helyen, zöldfelületeken, a környezetet károsító módon parkolókat pedig megbüntetik.

    A múlt héten arra kérte a 12. kerület önkormányzata a kirándulókat, hogy menjenek a Normafánál kevésbé zsúfolt kirándulóhelyre a budai hegyekben, oda ugyanis olyan sokan látogatnak el, hogy csak nehezen lehet tartani a járványvédelmi szempontból fontos védőtávolságot. Mindezek ellenére a múlt hétvégén is tömegek indultak el a Normafához.

    Borítóképünk illusztráció: normafapark.hu / Forrás: BKK


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Megállt az autós a pirosnál, majd egy csapásra egy filmbe illő rendőri akció részese lett

    VIDEÓ: Megállt az autós a pirosnál, majd egy csapásra egy filmbe illő rendőri akció részese lett

    Békésen várakozott az autós a piros lámpánál, amikor villámcsapásra egy elég erős rendőri akció részese lett – szúrta ki a skubizo.hu

    A szeptember 15-én készült felvételen láthatjuk, ahogy a rendőrautó frontálisan ütközik, így állítva meg az előlük menekülőket.

    Az autóból két fiatal pattant ki, akik a pirosnál várakozó, kamerás autó motorháztetején átrohanva próbáltak menekülni. A kamerás autóban ülő sofőr nyilván köpni-nyelni nem tudott, hisz ilyen jelenetben szerencsére nincs minden nap része az embernek.

    A menekülő fiatalok egyébként már hosszú bűnlajstrommal rendelkeztek, ezért volt ennyire határozott a rendőrök fellépése – írja a lap.

    Hirdetés

    Forrás: skubizo.hu


    MEGOSZTOM:

  • Több mint 300 autó adásvételi papírjával trükközött egy csaló páros

    Több mint 300 autó adásvételi papírjával trükközött egy csaló páros

    Több mint háromszázrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy nő és egy férfi, valamint nyolc bűntársuk ellen, mert gépkocsik átírásával trükköztek – tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

    Egy 65 éves, büntetett előéletű békéscsabai férfi 2015 áprilisában egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapított a 48 éves, szintén büntetett előéletű békéscsabai nő kérésére – közölték. A céggel gazdasági tevékenységet nem akartak folytatni, így a cégjegyzékbe valótlan adatok kerültek, ami szintén közokirat-hamisításnak minősül.

    A kft.-vel segítették hozzá a gépkocsi vásárlókat a vagyonszerzési illeték-fizetési kötelezettség kijátszásához, kihasználva azt, hogy a gépjármű forgalmazással foglalkozó cégek mentesülnek ez alól.

    Fiktív adásvételi szerződésekkel 314 gépkocsi tulajdonát szerezték meg. Az eljárásért 10-30 ezer forintot kaptak a valódi tulajdonosoktól.

    Hirdetés

    A nő a személygépkocsik tulajdonosait egy füzetbe jegyezte fel keresztnév vagy becenév megjelölésével, a gépkocsi rendszámának, típusának és a szerződéskötés időpontjának rögzítésével.

    A vevők közül a nyomozás során többeket sikerült azonosítani: nyolc ellen vádat emeltek, néggyel szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmaztak.

    A férfi és a nő legutóbb 2019-ben is közokirat-hamisítás miatt állt bíróság előtt.

    A Békéscsabai Járási Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság valamennyi terheltet pénzbüntetésre ítélje, ezen felül a nőtől és a férfitól a bűncselekménnyel elért vagyoni előnyt vonja el, a férfit pedig határozott időre tiltsa is el gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől.

    Borítóképünk illusztráció!
  • VIDEÓ: Ez egy hajszálon múlt – Brilliáns mentéssel kerülte el a kisteherautós az ütközést

    VIDEÓ: Ez egy hajszálon múlt – Brilliáns mentéssel kerülte el a kisteherautós az ütközést

    Talán az év egyik legnagyobb mentését hajtotta végre az alábbi felvételen látható kisteherautó sofőrje, persze kellett hozzá egy hatalmas adag szerencse is.

    A kisteherautós előtt épp egy nagyobb szerelvény próbál megfordulni. A kisteher sofőrje azonnal a fékbe taposott, amint észlelte a problémát, azonban valószínűleg érezte, hogy az nem lesz elég, hogy elkerülje az ütközést, így kormányzással is próbálja kikerülni a hatalmas járművet.

    A bravúros mutatvány közben a kisteher egy pillanatra lefut az útról, és már csak az oldalsó két kereke érintkezett a talajjal, ám a szerencsének és valószínűleg a sofőr ügyességének is köszönhetően sikerül ismét négy kerékre billenteni a járművet.

    Hirdetés

     


    MEGOSZTOM:

  • Csak a két fényszóró látszódott az Andrássy úton készült traffipax fotón, mégis jött a 300 ezres bünti

    Csak a két fényszóró látszódott az Andrássy úton készült traffipax fotón, mégis jött a 300 ezres bünti

    300 ezer forintra büntették Tibort, mert a rendőrség szerint június 30-án, hajnali 3 óra 26 perckor az Andrássy úton gyorshajtáson érték- számolt be az esetről a Blikk

    Az értesítő alapján a munkából hazafelé tartó Bács-Kiskun megyei férfi a sebességmérő szerint igencsak beletaposott a gázba, mert megengedett 50 kilométer/óra helyett 132 kilométeres sebességgel száguldott Budapest szívében. A bírságról szóló értesítő alapján Tibor megnézte a fotókat, majd teljesen ledöbbent.

    A fényképfelvételek közül ugyanis csak egyen szerepelt a mért sebesség, ami azért fontos, mert bizonyítékként csak az azt feltüntető fotó fogadható el.

    Ám a képen, amivel a rendőrség a megengedett sebesség túllépését akarta igazolni, csak a jármű két fényszórója látszik teljes sötétségben, a rendszám egyáltalán nem kivehető.

    Hirdetés

    Mint azt a lap is írja:

    Az eset azért is különös, mert nem egy külvárosi, sötét utcáról van szó, hanem a főváros sugárútjának a Liszt Ferenc tér és Nagymező utca közötti szakaszáról, amely éjszaka is jól ki van világítva.

    Tibor nem is fogadta el a közigazgatási bírságként kiszabott összeget, hanem fellebbezést nyújtott be, amelyben jelezte, mivel semmi sem látszik a rendszámból, így nem bizonyítható, hogy ő volt a gyorshajtó.

    A férfi érvelését el is fogadták, és idén szeptember végén – a lapunk birtokában lévő végzés alapján – arról értesítette őt a rendőrség, hogy a bírságot kiszabó határozatukat visszavonták, vagyis nem kell kifizetnie a 300 ezer forintot. Emellett visszatérítették neki a fellebbezéshez lerótt 12 ezer forintos illetéket is.

    Borítókép és Forrás: Blikk


    MEGOSZTOM: