hirdetés

Velünk tartasz?



Rendőrök elől menekült egy autós, majd balesetezett és rátámadt a rendőrökre Kecskeméten

Rendőrök elől menekült egy autós, majd balesetezett és rátámadt a rendőrökre Kecskeméten

2020-12-05 Facebook
hirdetés

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart ezért rátámadt a rendőrökre , akik ezért figyelmeztetőlvéseket adtak le.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 4-én sebesség-ellenőrzést végeztek a megyeszékhelyen. Ennek során dél körül kiszűrtek egy személygépkocsit, amelynek a sofőrje jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb – 50 km/h – sebességet.

Az autót a rendőrök meg akarták állítani, de a járművezető megállás nélkül továbbhajtott, ezért a járőrök – megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával – követni kezdték.

Menekülés közben a sofőr több szabályt is megszegett: többek között átment a piros jelzésen és Lajosmizse felé haladva szándékosan nekiment egy rendőrautónak. A közlekedés más résztvevőit és az őt megállítani szándékozó rendőröket is veszélyeztette, ezért az autót több szolgálati személygépkocsival követték.

A férfi végül az 5211-es számú út Kunadacs és Kunszentmiklós közötti szakaszán letért az útról, és fának ütközött.

A kocsiból kiugró járművezető támadólag lépett fel a felé közeledő rendőrrel szemben, aki ezért három figyelmeztető lövést adott le.

hirdetés

A szabályosan, levegőbe leadott lövések következtében senki nem sérült meg. A járműben utazó másik két személy gyalog akart továbbmenekülni. A jogszerű és szakszerű intézkedésnek köszönhetően a rendőrök mindhárom személyt elfogták.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

Érdekelhet



2020-12-25 Facebook

A Jakupcsek Plusz vendége: Csősz Krisztián. “Úton van a magyar, de sokat takar a kanyar?!”

Meghívást kaptunk a Jakupcsek Gabriella által fémjelzett Jakupcsek Plusz-ba, ahol a közlekedésben...

Nézettségünk: 2020. 4. negyedév

Médiaajánlatunk ITT!

 

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


A TWITTEREN IS OTT VAGYUNK


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ
CSATLAKOZZ ITT: