Szerző: bpiautosok.hu

  • Két autósnak is sikerült egyszerre beparkolnia a mentősök helyére

    Két autósnak is sikerült egyszerre beparkolnia a mentősök helyére

    Máskor is előfordult már, hogy “civil autóval” parkolt valaki a mentőknek fenntartott helyre valahol, ám most sikerült történelmet írnia annak a két sofőrnek – olvasható az Országos Mentőszolgálat facebook bejegyzésében.

    Mint írják, a két autós megannyi figyelmeztetés ellenére, a Szegedi Mentesítési Zónában parkolt le, éppen a mentőautók fertőtlenítő állásain. A folyamatosan érkező egységek kénytelenek voltak rugalmasan kezelni a bizarr helyzetet, ám így is fennakadást okozott a két autós.

    Az eredeti poszt alatt jelentkezett az egyik autó sofőrje, aki rettentően sajnálja a történteket.

    Bevallása szerit (persze tudja, hogy ez nem mentség) nagyon sietett, új volt neki a környezet és egyszerűen nem tűnt fel neki, hogy hova parkol, mivel több autós is állt ott.

    Bárhogy is történt, mi úgy gondoljuk, hogy becsülendő és korrekt cselekedet, hogy a vétkes sofőr felvállalta tettét és elnézést kért, ráadásul mindezt nyilvánosan, vállalva az esetleges támadásokat is.

    Hirdetés

    Forrás: Országos Mentőszolgálat


    MEGOSZTOM:

  • Úgy tűnik nincs megállás, szerdától ismét drágulnak az üzemanyagok

    Úgy tűnik nincs megállás, szerdától ismét drágulnak az üzemanyagok

    A vártnál nagyobb meglepetést hozott az OPEC eheti találkozója: a tagországok alig növelik kitermelésüket a következő hónapban, ezzel újabb lendületet adtak az olajár emelkedésének – olvasható a holtankoljak.hu oldalán.

    Talán pont ez volt a cél, hiszen a 2020-as veszteségeiket ezek az országok is kompenzálni szeretnék. A megállapodás értelmében Szaud-Arábia továbbra is 1 millió literes mennyiséggel szorítja vissza kitermelését. Így nem teremt túlkínálatot a piacon, amivel stabilan növekedő pályára tereli a Brent hordónkénti árát.

    A hír hallatán az olaj ára újra emelkedni kezdett, a hét eleji 65 dollárról majdnem elérte a 70 dollárt, ami újabb 3%-os emelkedés 1 hét alatt. Elemzők nem látják kizártnak, hogy a hordónkénti ár nagyon hamar eléri a 75 dollárt, év végére pedig a 80-at.

    Hirdetés

    Nem segít a hazai helyzeten a forint gyengülése a dollárral szemben: az árfolyam elmozdult a 300 forintos szintről, és egészen 308 forintig menetelt, ami tovább erősíti annak a lehetőségét, hogy a benzin és a gázolaj literenkénti ára tovább emelkedjen, akár 5-7 forinttal literenként.

    A változtatás után a benzin átlagára 428, míg a gázolajé 435 forintra nő majd.

    Forrás: holtankoljak.hu


    MEGOSZTOM:

  • Késsel akarta rendezni a közlekedési konfliktust a teherautó vezetője

    Késsel akarta rendezni a közlekedési konfliktust a teherautó vezetője

    A gyanúsított 58 éves férfi 2021. március 5-én, délután a 8-as főúton keveredett konfliktusba egy másik teherautó sofőrjével, melyet később késsel hadonászva próbált rendezni.

    Mint az a police.hu oldalán olvasható, Egy 58 éves Csongrád-Csanád megyei lakos a 8-as számú főúton, Várpalota irányából közlekedett tehergépkocsijával Veszprém felé. Haladása során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik tehergépjármű vezetőjével.

    Ezután mindkét gépkocsi megállt az út mellett, és a két sofőr próbálta egymás között rendezni a nézeteltérést.

    Ekkor az 58 éves férfi egy kést rántott elő, majd fenyegetőzve a sértett felé többször szúró mozdulatokat tett, ezt követően visszaült a járműbe és elhajtott.

    Hirdetés

    A rendőrök nem sokkal később Veszprém külterületén állították meg. Az elkövetőt előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Több vödör zöld festék borult az útra egy teherautóról Szombathely határában pénteken

    FOTÓK: Több vödör zöld festék borult az útra egy teherautóról Szombathely határában pénteken

    A 112press információi szerint több vödörnyi zöld festék került az egyik körforgalom aszfaltjára, miután egy építőipari cég kisteherautójának platója lenyílt, amikor a sofőr a járművel felhajtott az útpadkára.

    Az eset még pénteken történt a 86-os főúton, Szombathely határában egy körforgalomban és a környéken hatalmas torlódást okozott. Az úttestre ömlött szennyeződést a cég munkatársai és a Magyar Közút emberei kezdték el feltakarítani.

    Nem volt könnyű dolguk, ugyanis az arra közlekedő autósok igencsak széthordták a festéket a környéken.

    A lap úgy tudja, hogy a kisteherautót vezető férfi ellen eljárás indult.

    Hirdetés
    Fotó: 112press
    Fotó: 112press
    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • Újabb katalizátortolvajokat fogtak a rendőrök

    Újabb katalizátortolvajokat fogtak a rendőrök

    A szekszárdi rendőrök egy 23 éves helyi és egy 24 éves tolnai férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

    Egy szekszárdi férfi tett feljelentést 2021. március 4-én, mert a telephelyén tárolt autókról a katalizátorokat levágták és elvitték. A nyomozók az esettel kapcsolatban két személyt állítottak elő, akik a telephelyen béreltek műhelyt. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

    A nyomozás adatai szerint az elkövetők legalább hat autóról vágták le és lopták el a katalizátorokat, míg egy autóról megkísérelték ellopni azt.

    Az egyik elkövető elmondta a rendőröknek, hogy hova rejtette el az ellopott alkatrészeket, melyeket a nyomozók le is foglaltak.

    Hirdetés

    Az Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két férfi ellen.

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Határozatlan időre a közlekedési vizsgákat is felfüggesztik

    Határozatlan időre a közlekedési vizsgákat is felfüggesztik

    A kormányzati járványügyi intézkedésekkel összhangban határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) – tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.

    Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi (drón-) területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

    A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el, a vizsgák új időpontjáról az érintettek a képző szervezetektől kapnak tájékoztatást – közölte a KAV.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Záróvonalon keresztül előzés, piroson áthajtás – Újabb kis összeállítást adott ki a rendőrség

    VIDEÓ: Záróvonalon keresztül előzés, piroson áthajtás – Újabb kis összeállítást adott ki a rendőrség

    Bár ez a kis összeállítás közel sem olyan velős, mint a jól ismert és közkedvelt Pofátlan(tan)ítás videósorozat, azért ebből a videóból is jól látszik, hogy néhány autós magasról tesz a szabályokra.

    A balesetek megelőzése érdekében a Veszprém megyei rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat a megye közútjain, az elmúlt hetekben is több jogsértést rögzítettek a szolgálati gépkocsik kamerái.

    Veszprémben és Balatonfüreden két autós hagyta figyelmen kívül a közlekedési piros lámpát, és a tilos jelzés ellenére továbbhajtott.

    Veszprém, illetve Alsóörs külterületén pedig egy tehergépkocsi és egy személyautó sofőrje lépte át a záróvonalat. A rendőrök a szabályszegő sofőröket megállították, és intézkedtek velük szemben.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Túl öreg volt a teherautó sofőrje a vezetéshez, ezért 1200 eurós bírságot kapott

    Túl öreg volt a teherautó sofőrje a vezetéshez, ezért 1200 eurós bírságot kapott

    Olaszországban ugyanis van felső korlátja annak, hogy milyen idősen lehet teherautót vezetni – ez pedig 65 év. 

    Az eset a múlt héten történt az észak-olaszországi Lombardiában – számolt be az esetről a quibrescia.it. A sofőrt valójában azért állították meg a rendőrök, mert feltételezték, hogy a szerelvény a megengedett határértéket meghaladó súllyal közlekedik.

    Míg a jármű súlyát mérték, természetesen ellenőrizték a sofőr okmányait is, melyekből kiderült, hogy a járművezető majdnem 70 éves.

    Ezen felül a túlsúly is valós volt, így végül a sofőr vezetői engedélyét felfüggesztették 4-8 hónapra, valamint 1200 eurós bírságot szabtak ki rá.

    Hirdetés

    Olaszországban maximum 65 éves korig vezethető teherautó, nyerges vontató, bár ezt a korhatárt orvosi igazolással évről évre fel lehet emelni maximum 68 éves korig – számolt be róla a lap.

    Forrás: quibrescia.it


    MEGOSZTOM:

  • Ez is lopásnak számít – Levágta autójáról a kerékbilincset, majd el is vitte magával

    Ez is lopásnak számít – Levágta autójáról a kerékbilincset, majd el is vitte magával

    A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki az autójára helyezett kerékbilincset levágta és elvitte.

    Szabálytalanul parkoló autóra raktak fel a Ferencvárosi Közterület-Felügyelet munkatársai kerékbilincset 2021. február 23-án Budapest 9. kerületében. Az autót használó K. József a lakatot levágta, majd a kerékbilincset csomagtartójába tette, és a helyszínről elhajtott.

    A kerékbilincset a nyomozók a férfi házában megtalálták, és visszaadták a Ferencvárosi Közterület-Felügyelet részére.

    Hirdetés

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányságon K. Józsefet lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.​

    Borítóképünk Illusztráció /MTI / Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Nagyban egyszerűsödik az e-kárbejelentő használata

    Nagyban egyszerűsödik az e-kárbejelentő használata

    A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismertette, hogy ezentúl a központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az e-kárbejelentőben a biztosítási szerződéses mezők egy fejlesztésnek köszönhetően.

    Az e-kárbejelentő legújabb verziójában magánszemélynél elegendő beírni a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személy esetében pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát. Ezzel csökkenni fog az eddigi átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési idő- olvasható a kreszvaltozas.hu cikkjében

    Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban az applikáción keresztül.

    Tavaly közel 20 százalékkal növekedett az előző évihez képest az online bejelentési forma.

    Az e-kárbejelentő a megjelenése óta több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Egyebek mellett bővült a beküldhető képek száma, illetve mára olyan helyzeteket is kezelni képes, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással

    Forrás: kreszvaltozas.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kiugrott az autóból és futva akart menekülni egy embercsempész az M7-esen

    VIDEÓ: Kiugrott az autóból és futva akart menekülni egy embercsempész az M7-esen

    A szerb férfi 8 illegális bevándorlót szállított, ezért nem akart megállni a rendőri jelzésre. Menekülni kezdett, nekikoccant az őt megállásra kényszerítő rendőrautónak, ezután kiugrott az autóból és gyalog próbált menekülni.

    A Somogy megyei rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya információja alapján 2021. március 2-án 15 órakor az M7-es autópályán Zamárdi térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú járművet.

    Az igazoltatás során kiderült, hogy a szerb sofőrön kívül az autóban nyolc – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

    A járőrök a járművezetőt, –aki ki akarta vonni magát az intézkedés alól– és az utasokat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a szerb sofőrt 2021. március 3-án – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

    A férfi a vallomása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: PoliceHungary
  • VIDEÓ: Azonosította a rendőrség a sofőrt, aki a Pesti úton „szórakozott” az autósokkal

    VIDEÓ: Azonosította a rendőrség a sofőrt, aki a Pesti úton „szórakozott” az autósokkal

    A jármű vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás, jogosítványát elvették – olvasható a police.hu közleményében.

    Pár napja küldte olvasónk a felvételt, amin egy sofőr őrült módjára ijesztgette a szembejövőket autójával a Pesti úton. Több autóst és egy BKV buszt is leszorított, többször is áthúzódott a szembe sávba, majd a kéziféket berántva, majdnem elsodorva az útpadkán közlekedőket nagy sebességgel továbbhaladt.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Őrült kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket egy Hyundai sofőrje a Pesti úton


    A felvételek és a rendelkezésre álló adatok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította a jármű vezetőjét.

    A férfit március 2-án közúti veszélyeztetetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, vezetői engedélyét elvették.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Autóval húzta szánkón ülő öccsét, de borulás lett a vége – Az ügyészség felfüggesztett börtönre ítélné a sofőrt

    VIDEÓ: Autóval húzta szánkón ülő öccsét, de borulás lett a vége – Az ügyészség felfüggesztett börtönre ítélné a sofőrt

    Közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a fiatalembert, aki kiskorú öccsét a gépkocsija után kötött szánkón húzta, majd az árokba borította – közölte Magyarország Ügyészsége.

    A vádirat lényege szerint 2021. január 17-én az esti órákban a vádlott öccsével és annak barátjával szánkózott Tuzsér belterületén, majd ezt megunva arra kérte a vádlottat a testvére, hogy a szánkót kösse a gépkocsija után, és így húzza végig a település havas utcáin. A vádlott előbb ellenkezett, azonban nem akarta, hogy öccse haragudjon rá, így eleget tett a kérésének. Harmadik társuk a gépkocsi hátsó ülésén helyezkedett el, és telefonjával rögzítette, sőt élőben közvetítette az interneten a szánkózást.

    A vádlott kb. 25-30 km/h sebességgel haladt a gépkocsival, öccse pedig a szánkón ült, amely többször átcsúszott a szemközti oldalra, majd végül egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a sértett pedig a hólepte árokba esett.

    Szerencsére a balesetben nem sérült meg senki. A vádlott és a sértett is viccesnek tartották a történteket, annak komolyságát és veszélyét csak utólag ismerték fel.

    Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől is.

    A szigorúnak látszó ügyészi indítványt az indokolja, hogy az másokat is visszatartson az ilyen meggondolatlan cselekedetektől.

    Az eljárás a Kisvárdai Járásbíróságon folytatódik.

    Hirdetés

    A veszélyes szánkózásról a gépkocsi utasa készített videót.


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Rengeteg az úthiba, de a Magyar Közút szakemberei gőzerővel dolgoznak a hibák kijavításán

    VIDEÓ: Rengeteg az úthiba, de a Magyar Közút szakemberei gőzerővel dolgoznak a hibák kijavításán

    Február első felében a rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárás, valamint a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása az országos közutakon is kedvezett a burkolathibák kialakulásának olvasható a Magyar Közút közleményében.

    A téliesebb időjárás végével, február közepétől 94 mérnökségük a lokális javítási munkákra helyezte, helyezi a hangsúlyt, melynek során csak az elmúlt két hétben 227 tonna meleg és 1391 tonna hidegaszfaltot dolgoztak be szakembereik.

    A következő hetekben még többnyire hideg, utántömörödő aszfalt felhasználásával végzik a lokális javítási munkákat.

    Ugyanakkor egyes gyorsforgalmi szakaszokon és főutakon, ahol a melegaszfaltkeverő telepek nyitva tartanak, tartósabb melegaszfaltos beavatkozásokat is végznek-írják

    A beavatkozások első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon zajlanak, előzetes ütemtervek alapján. A tartósabb melegaszfaltos javítások és a teljes körű felújítási munkák országosan a téli szezon után, március folyamán indulnak el.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

     

    Továbbá felhívják a figyelmet, hogy:

    A Magyar Közút Zrt-hez a településeket összekötő fő- és mellékutak, illetve ezen utak településeken átvezető szakaszai, valamint a gyorsforgalmi utak (kivéve M5 és M6 autópálya) tartoznak, minden más út a helyi önkormányzatok kezelésében van, Budapest közigazgatási határain belül pedig nem üzemeltetnek utakat.

    Forrás: Magyar Közút


    MEGOSZTOM:

  • Több napos razzia indul az utakon – A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök

    Több napos razzia indul az utakon – A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök

    A rendőrök 2021. március 8-14. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik Magyarország közútjain.

    Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2021. március 8-14. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrség Magyarország egész területén a passzív biztonsági eszközök használatának közúti ellenőrzését végzi.

    Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatát vizsgálják a rendőrök.

    Hirdetés
    Borítóképünk illusztráció! Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM: