Szerző: bpiautosok.hu

  • Frontális balesetet okozott, majd kiszállt és elsétált – Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt nyomoz az ügyészség

    Frontális balesetet okozott, majd kiszállt és elsétált – Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt nyomoz az ügyészség

    Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt felelhet az a 46 éves férfi, aki Nádújfalu külterületén okozott balesetet.

    A férfi még 2020. augusztus 27-én 20 óra körül közlekedett a 23-as számú főút Nemti és Nádújfalu közötti szakaszán személygépkocsival, amikor egy jobbra ívelő kanyarban áttért a bal oldali forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival.

    A vezető a balesetet követően a járművét hátrahagyta és gyalogosan távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőzödött volna arról, hogy valaki nem szorult-e segítségnyújtásra.

    A balesetben a vétlen jármű vezetője sérült meg.

    A nyomozók a férfi ellen folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát lezárták, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Három ember vesztette életét reggel a 4-es főúton történt balesetben

    Három ember vesztette életét reggel a 4-es főúton történt balesetben

    Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 4-es úton, Nyírtura és Nyírbogdány között vasárnap kora reggel.

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. március 14-én 6 óra 30 perc körül a 4. számú főúton Nyírbogdány és Nyírtura között- olvasható a police.hu közleményében. Eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött.

    A személyautó kigyulladt és teljes terjedelmében égett – tájékoztatta a katasztrófavédelem vasárnap reggel az MTI-t.

    A baleset következtében hárman olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

    A nyíregyházi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egységei eloltották a lángokat. Egy ember beszorult a tehergépkocsiba, őt feszítővágóval szabadították ki.

    Hirdetés

    A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. 


    MEGOSZTOM:

  • FRISSÍTVE! FOTÓK: Mentő és személyautó ütközött a Blaha Lujza téren

    FRISSÍTVE! FOTÓK: Mentő és személyautó ütközött a Blaha Lujza téren

    A Rákóczi út és az Erzsébet körút kereszteződéséhez riasztották a tűzoltókat, olvasónk elmondása alapján torlódás alakult ki.

    Összeütközött egy személyautó és egy mentőautó Budapest 7. és 8. kerületének határán, a Rákóczi út és az Erzsébet körút kereszteződésében – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

    A mentősöket egy szívbeteg pácienshez riasztották, épp hozzá tartottak – Megkülönböztető jelzést használva! – amikor nekik ütközött az autós.

    Nem megerősített, helyszíni információk szerint, a személyautó sofőrje a buszsávban előzte az álló kocsisort és nem vette észre a szirénázó mentőautót.

    A mentőautó sofőrjét, a mentőápolót és a mentőorvost könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

    A műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották a balesethez, amelyhez a mentők is kivonultak. A karambol helyszínén forgalomkorlátozásra kell számítani, nagy a torlódás.

    Hirdetés
    Fotó: olvasónk K. Gábor
    Forrás: katasztrofavedelem.hu


    MEGOSZTOM:

  • Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén

    Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén

    Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén az operatív törzs koronavírus-járvány miatti kezdeményezésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

    „A főváros, figyelemmel az elmúlt hetek tapasztalataira – amikor a fővárosi köztereken és közparkokban a járványügyi védekezés szempontjából is kritikus mennyiségű ember töltötte szabadidejét -, növelni kívánta az igénybe vehető közterületek számát azzal, hogy megnyitja a gyalogos és a kerékpáros forgalom előtt a pesti alsó rakpartot, és a március 17-én kezdődő felújítás előtt utoljára a Lánchidat” – olvasható a közleményben. A főváros a nyitásról szóló döntés szándéka és célja szerint a járványügyi védekezés szempontjait is figyelembe vette – fűzték hozzá.

    A járványügyi védekezést azonban az operatív törzs irányítja, és úgy tartja helyesnek a fővárosi önkormányzat, ha az operatív törzstől érkező felhívásoknak minden érintett eleget tesz.

    Ennek jegyében a törzs vezetője, Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésének megfelelően, a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása a gyalogosok és a kerékpárosok számára elmarad, azon továbbra is csak az autósforgalom közlekedhet – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

    Hirdetés

    Hozzátették: a rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a fővárosi önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg.

    Mint korábban írtuk:

    A hosszú hétvége után elkezdődik a Lánchíd felújítása. A helyszíni kivitelezést előkészítő munkálatok miatt lezárják a járdákat, ezért a gyalogosok a felújítás végéig nem használhatják a hidat.

    Autóval pedig várhatóan június közepétől nem lehet majd közlekedni a hídon.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Három napig ismét csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a rakpart és a Lánchíd


    Forrás: MTI


    MEGOSZTOM:

  • Pontos dátumot kérnek az EU-tól, hogy mikortól tilos a kizárólag belső égésű motorral szerelt autók forgalmazása

    Pontos dátumot kérnek az EU-tól, hogy mikortól tilos a kizárólag belső égésű motorral szerelt autók forgalmazása

    Kilenc ország fordult levélben az Európai Bizottsághoz, hogy határozzanak meg egy pontos dátumot a kizárólag belső égésű motorokkal szerelt autók értékesítésének betiltására.

    Ausztria, Belgium, Dánia, Görögország, Málta, Írország, Hollandia, Litvánia és Luxemburg arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tűzzön ki egy pontos dátumot arra vonatkozóan, hogy mikortól lenne tilos a kizárólag belső égésű motorral hajtott járművek forgalmazása az Európai Unióban-ban.

    A levelet megfogalmazó országok azt remélik, hogy egy pontos időpont meghatározásával felgyorsíthatják az elektromos töltőállomások számának növekedését, illetve az elektromos és hibrid járművekre való átállást a gyártók, a flottakezelők és a magánfogyasztók számára is.

    Hirdetés

    A közúti járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése fontos szerepet játszik abban, hogy az európai közlekedés 2050-re klímasemleges lehessen, hiszen jelenleg a teljes EU-s közúti közlekedéshez kapcsolható üvegházhatású gázkibocsátásért 70 százalékban a személyautók és kishaszon-járművek a felelősek.

    A jelenleg az egyes országok eltérő időpontokban lépnék meg a hagyományos autók forgalmazásának betiltását. Jellemzően  2030-2035-ös dátumokra tennék az országok.

    A legnagyobb kibocsátó országok közül Németország, Franciaország, Olaszország még nem csatlakozott a mostani kezdeményezéshez.

    Forrás: hvg.hu
  • Lerobbant autóból megszökött kiskutyákat mentettek a rendőrök az M44-es úton

    Lerobbant autóból megszökött kiskutyákat mentettek a rendőrök az M44-es úton

    Minden jó, ha a vége jó! – gondolta a kis család, amikor ők is és kiskutyáik is épségben megúszták a nagy kalandot – olvasható a Magyar Rendőrség facebook bejegyzésében.

    Épp a kiskutyák új gazdáihoz tartott M44-es gyorsforgalmi úton egy család, amikor autójuk lerobbant, így kénytelenek voltak félrehúzódni. Az autó sofőrje kinyitotta a kocsi csomagterét, hogy szellőzzön a jármű, ám néhány perccel később észrevette, hogy a kölyökkutyák hordozható kennelének az ajtaja kinyílt, a kiskutyák kiugrottak az autóból és elkóboroltak.

    Nagy szerencséjükre éppen arra járőrözött két rendőr is, akik rögtön segítségükre siettek.

    A gazda, a chip mellett a kutyusokon lévő nyomkövető segítségével látta, hogy az autóút másik oldalán lehetnek, így a járőrök a biztonság érdekében korlátozták a forgalmat, majd visszafordultak, és a kutyák keresésére indultak.

    Meg is találták mind a négy kis csavargót az út melletti árokban.

    A megriadt kis állatokat betették a szolgálati kocsiba és visszavitték őket gazdáikhoz. Közben a családért és az autóért is megérkezett a segítség.

    Hirdetés

    Forrás: Magyar Rendőrség facebook
  • Három napig ismét csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a rakpart és a Lánchíd

    Három napig ismét csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a rakpart és a Lánchíd

    A szombaton ismét megnyitják a pesti rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca között a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak, és ezentúl a rakpartot érintő beruházások elindításáig minden hétvégén használhatják azt –  közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

    A Lánchidat március 13. és 15. között lezárják az autós forgalom elől, csak gyalogosan lehet majd használni, ami lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a híd történetét bemutató kiállítást. A híd mindkét lábánál, a Clark Ádám téren és a Széchenyi téren is végigjárható, „Az örökké élő Lánchíd” nevű tárlat 18 óriásplakáton mutatja be a hídhoz kötődő legfontosabb eseményeket.

    A közleményben kitértek arra is:

    A hosszú hétvége után elkezdődik a Lánchíd felújítása. A helyszíni kivitelezést előkészítő munkálatok miatt lezárják a járdákat, ezért a gyalogosok a felújítás végéig nem használhatják a hidat.

    Autóval várhatóan június közepétől nem lehet majd közlekedni a hídon.

    Tudatták, hogy szombattól hétfőig a 2-es villamos vonalán, a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között nosztalgia villamossal lehet utazni, amelyen a március 15-i eseményeket és a Lánchíd történetét jelenítik meg.

    A járat délelőtt 10 órától közlekedik, a menetrendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján és a fontosabb megállókban lehet megnézni, a járműre jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni.

    A Főpolgármesteri Hivatal azt kéri, hogy a helyszínre látogatók tartsák be a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében hozott szabályokat, viseljenek maszkot és tartsanak egymástól védőtávolságot.

    Borítóképünk illusztráció!


    MEGOSZTOM:

  • Azt hitte neki nem kell befizetnie az útadót – Tréleren vitték el igazoltatás után a Lamborghinijét

    Azt hitte neki nem kell befizetnie az útadót – Tréleren vitték el igazoltatás után a Lamborghinijét

    Több hónapig görgette maga előtt a tartozását egy Wight-szigeten élő milliomos. Nem tartotta fontosnak, hogy befizesse az útadót, egy igazoltatás után el is kobozták a sportautóját.

    Egy civil autóval közlekedő rendőr állította meg a milliomos sofőrt. A közúti ellenőrzés során felhívták a férfi figyelmét arra, hogy tavaly augusztus óta nem fizetett közúti adót. A férfinak mintegy 475 fontnyi befizetnivalója volt, amit nem intézett el.

    A rendőrség a helyszínen lefoglalta a a méregdrága Aventadort, térlerest hívtak és el is vitették.

    A fotókat egyébként a helyi rendőrség tette közzé közösségi oldalán, felhívva a figyelmet arra, hogy a szabály az szabály, mindenkire egyformán vonatkozik.

    Hirdetés

    Forrás: Isle of Wight Police
  • Lefilmezte és gúnyosan kommentálta egy férfi, ahogy haldoklott négy elgázolt rendőr

    Lefilmezte és gúnyosan kommentálta egy férfi, ahogy haldoklott négy elgázolt rendőr

    Igazoltatás közben gázolt el egy teherautós négy rendőrtisztet egy melbourne-i autópályán, a vádlott ezután segítségnyújtás helyett előkapta telefonját és gúnyos kommentek kíséretében levideózta a haldokló rendőröket – adta hírül a BBC.

    A vádlott, 42 éves Richard Pusey-t tavaly állították meg a rendőrök egy melbourne-i autópályán gyorshajtásért. Az igazoltató rendőröket ekkor elütötte egy figyelmetlen kamionos.

    Richard Pusey néhány méterrel arrébb állt, ezért megúszta a gázolást, ám segítségnyújtás helyett elővette a telefonját és gúnyos kommentek kíséretében videózni kezdte a súlyosan sérült rendőröket.

    „Nesztek. Bámulatos, abszolút bámulatos.” – kommentálta a videót a férfi, majd leállította a videót és távozott a helyszínről. A sérültek a felvétel készítésének időpontjában nagy valószínűséggel még életben voltak, ám később mind a négy rendőr elhunyt.

    Hirdetés

    A vádlott később megmutatta a felvételt barátainak is..

    A férfit az otthonában vették őrizetbe gyorshajtás, kábítószer-birtoklás és természetesen a fent leírt cselekedetei miatt. Pusey március végén áll legközelebb a bíróság elé. A rendőröket elgázoló  kamion sofőrje szintén elismerte a bűnösségét,az ő ügyét is ekkor tárgyalják.

    Brítókép: részlet 7NEWSAustralia videó / Forrás: BBC


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Felborult egy taxis a Szent István Körúton, miután ütközött egy másik autóssal

    FOTÓK: Felborult egy taxis a Szent István Körúton, miután ütközött egy másik autóssal

    Két autó ütközött össze Budapest 5. kerületében, az egyik a járdán állt meg, fejjel lefelé.

    Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. március 10-én 15 óra körül Budapest V. kerületében, a Szent István körút és a Honvéd utca kereszteződésében két autó ütközött össze. A balesetben az elsődleges információk alapján két ember megsérült.

    A járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért az érintett útszakaszon a járművezetőknek a baleset helyszínén torlódásra kell számítani.

    A forgalom a Margit hídtól a Nyugati tér irányába egy sávon halad.

    Az esetről Viber Közösségünkben osztottak meg fotókat:

    Hirdetés
    Fotók: Bp-I Autósok Közössége Viber csoport olvasó
    Fotók: Bp-I Autósok Közössége Viber csoport olvasó
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Frissítik a Street View-t – Ismét üzembe állnak Magyarországon a Google autói

    Frissítik a Street View-t – Ismét üzembe állnak Magyarországon a Google autói

    A Google autói egy hét múlva újra elindulnak 14 magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország kedden az MTI-vel.

    A közlemény szerint az autók a következő hónapokban többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Veszprémbe, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra is ellátogatnak.

    Az újbóli bejáráson utak, autópályák és városok Google Street View képeit frissítik a Google Térképen.

    Az alkalmazásnak köszönhetően a felhasználóknak lehetőségük nyílik már most is virtuálisan meglátogatni a magyar városok többségét, számos várat, kastélyt, építészeti, valamint természeti csodákat, beleértve a nemzeti parkokat is.

    Az új képek segítik a felhasználókat a még pontosabb tájékozódásban. Az Utcakép 360 fokos képet mutat utcákról, valamint természeti és kulturális nevezetességekről. Magyarországon a Google térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el.

    Hirdetés

    A közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók, a magánéletükhöz való joguk nem sérül.

    A Street View lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található „Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet igényelni. Az Utcakép jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is.

    További információ az Utcaképről, valamint, a frissíteni tervezett magyarországi helyszínekről a https://www.google.com/streetview/understand/ oldalon található.

    Borítókép: Daniel and Jacob Fernandez from Pixabay  / Forrás: MTI
  • FOTÓK: Halálos baleset történt reggel Ecser külterületén

    FOTÓK: Halálos baleset történt reggel Ecser külterületén

    A személyautót vezető 66 éves hölgy a helyszínén életét vesztette.

    Személygépkocsijával közlekedett egy budapesti nő 2021. március 9-én 8 óra 27 perckor Ecser külterületén a 31110-es úton, amikor ezidáig ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy járműszerelvénnyel.

    A 66 éves asszony a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhunyt.

    A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset bekövetkezésének okát és körülményeit.

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei vizsgaállomáson

    Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei vizsgaállomáson

    A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

    A megalapozott gyanú szerint egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson meghatalmazottként rendszeresen eljáró polgári személyek jogosulatlan anyagi előnyt biztosítottak a műszaki vizsgabiztosként dolgozó kormánytisztviselőknek, amelynek összege gépjárművenként ötezer forint volt.

    A vesztegetési pénz átvételekor tetten ért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő, a kutatások során több millió forintot, két személyautót foglaltak le a hatóság tagjai, ezen túlmenően három bankszámlát és egy ingatlant zároltak.

    Az ügyészség elrendelte a műszaki vizsgaállomás valamennyi vizsgabiztosának és a korrupciós pénzt biztosító személyek őrizetét, és őket gyanúsítottként hallgatta ki.

    Hirdetés

    A bűnügyi akcióban közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai, a nyomozati cselekmények végrehajtásában – tizennégy ügyész mellett – több mint százan vettek részt.

    A nyomozó ügyészség három személy esetében indítványozta a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelését, a letartóztatások tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon dönt.

    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: 15. születésnapján haverjaival ellopott egy autót, menekült a rendőrök elől, majd árokba hajtott egy fiú a 20. kerületben

    VIDEÓ: 15. születésnapján haverjaival ellopott egy autót, menekült a rendőrök elől, majd árokba hajtott egy fiú a 20. kerületben

    A lopott autóban öt fiatal utazott, miután árokba hajtottak, gyalog próbáltak menekülni a rendőrök elől.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának beosztottjai 2021. március 6-án éjjel egy ​autóst akartak igazoltatni Budapest 20. kerületében a Határ úton, de a sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg. A rendőrök követték a járművet, mely a közlekedési szabályokat semmibe véve menekült. A kocsi vezetője végül a 20. kerületi Lázár utcában árokba hajtott.

    A gépkocsiban utazó öt fiatal gyalog próbált tovább menekülni, de a rendőrök elfogták őket.

    A rendelkezésre álló adatok szerint az autót a 15. életévét aznap betöltő budapesti kamasz lopta el, és vezette – természetesen jogosítvány nélkül.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság 20. Kerületi Rendőrkapitányságán lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki a tinédzsert, aki vallomást nem tett. A fiút őrizetbe vették, és a kijárási tilalom megsértése, valamint engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést tettek  ellene.

    Mivel a fiatal menekülés közben piros lámpán is áthajtott, közigazgatási eljárás indult.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Korábban halálos balesetet okozott, ezért nem is vezethetett volna a sofőr, aki tegnap ismét súlyos balesetet okozott

    VIDEÓ: Korábban halálos balesetet okozott, ezért nem is vezethetett volna a sofőr, aki tegnap ismét súlyos balesetet okozott

    A Balesetet a BMW sofőrje okozta, aki nem is rendelkezett jogosítvánnyal, hiszen 2019-ben halálos balesetet okozott, ezért el volt tiltva a vezetéstől.

    Március 7-én délután Pomázon, az 1111-es úton egy Opel és egy BMW személygépkocsi ütközött. A baleset azért következett be, mert a BMW sofőrje túl gyorsan hajtott, lesodródott az útról, egy másik kocsinak ütközött, majd egy fának csapódott személygépkocsi az oldalára dőlve, az út menti fának csapódott.

    A gépkocsiban három fő utazott. Az Opel gépkocsiban utazók kiszálltak, a BMW-ben utazó két személyt több feszítő-vágó segítségével, közel 40 perces megfeszített munkával tudták kiszabadítani a pomázi és a fővárosi tűzoltók.

    A helyszínről 2 súlyos és 4 könnyű sérültet szállítottak kórházba.

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

    Az RTL szerint a férfinak azért nem volt jogosítványa, mert már volt korábban egy súlyos balesete. 2019 végén Csömörnél ütközött össze egy másik autóval, aminek a sofőrje, egy 41 éves nő, a balesetben életét vesztette.

    Abban az ügyben halált okozó ittas járművezetés miatt nemrég emeltek vádat ellene.

    Hirdetés
    Borítókép: MTI/Mihádák Zoltán, Forrás: RTL Híradó


    MEGOSZTOM: