Szerző: bpiautosok.hu

  • Nem úthiba okozta a három halálos áldozatot követelő balesetet

    Nem úthiba okozta a három halálos áldozatot követelő balesetet

    Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásáért indult eljárás a román kamionos ellen, aki június 4-én összeütközött egy kisbusszal. A balesetben többen súlyosan sérültek, hárman pedig életüket vesztették.

    A vizsgálat jelen állása szerint a közvetlenül a baleset után napvilágot látott feltételezésekkel ellentétben nem úthiba okozhatta a június 4-i három halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet a 4-es számú főúton. A rendőrség szerint a tragédiát annak a román kamionnak a 25 éves sofőrje okozta, amely egy vasúti felüljáróról lehajtva áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és belerohant egy munkásokat szállító kisbuszba.

    Az azóta elvégzett vizsgálatok eddigi megállapításai szerint a kamion nagyjából a sofőrülésnél csapódott a kisbuszba. Bár a sofőr erősen fékezett, amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, esélye sem volt elkerülni a karambolt az akkor már féktávolságon belül lévő kisbusszal.

    Az ütközés ereje akkora volt, hogy az utasokkal teli kisbuszt pillanatok alatt felborította és a felismerhetetlenségig összeroncsolta. Ablakai kitörtek, utasai közül ketten azért lelték halálukat, mert a kitört ablakon keresztül kizuhantak a járműből.

    Hirdetés

    Ugyanakkor még az ütközéskor fellépő jelentős erőhatások sem tudták megállítani a kamiont. A műanyagot szállító jármű még az után is balra tartott, hogy összepréselte a kisbusz.

    Átszakította a szalagkorlátot és másfélszer átfordulva a tengely körül az út menti mély árokba zuhant.

    A balesetben a kisbusz vezetője és két utasa a helyszínen életét vesztette. A busz hat utasa és a kamion vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, a kisbusz utasai közül öten és a kamionban a sofőrrel együtt utazó hölgy könnyű sérüléseket szenvedett.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Hatalmas kátyú miatt történhetett a tragédia a 4-es számú főúton, amiben több ember életét vesztette


    Az első híradások arról szóltak, hogy a kamion vezetője úthiba miatt ránthatta félre a kormányt és veszíthette el az uralmát a járműve felett.

    A nyomozás eddigi adatai szerint azonban nem úthiba miatt történt a baleset.

    A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított eljárást a román sofőr ellen és kezdeményezte, hogy az ügyészség indítványozza a letartóztatását. Bár a sofőr a kihallgatásán tagadta, hogy ő lenne a felelős a történtekért, a hatóságok kitartanak álláspontjuk mellett.

    Szerintük a tragédiát az okozta, hogy

    a kamionos a baleset helyszínétől nem messze lévő vasúti felüljáróról az útviszonyokhoz képest eltúlzott sebességgel hajtott le, ezért tért át a szembejövők sávjába, majd a kisbusz észlelése utáni intenzív fékezés miatt veszítette el uralmát a járműszerelvénye felett.

    A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyészség indítványozta a sofőr letartóztatását, amit egyebek között azzal indokoltak, hogy a nemzetközi szállítmányozással foglalkozó román állampolgárságú gyanúsított szabadlábon hagyása esetén könnyen elszökhetnek, elrejtőzhetne a magyar hatóságok elől (gyakorlatilag ellenőrzés nélkül elhagyhatná az országot) és ezzel kivonhatná magát az eljárás alól.

    Azonban a Szolnoki Járásbíróság a Szolnoki Járási Ügyészség indítványával szemben csupán a sofőr bűnügyi felügyeletét rendelte el.

    Még nem végleges a döntés, az ügyészség ugyanis azonnal megfellebbezte a járásbíróság döntését, így az nem jogerős. Másodfokon – a letartóztatásokkal összefüggésben kialakult bírói gyakorlat szerint – két héten belül várható döntés. Addig a sofőr a rendőrség őrizetében marad.

    Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu
  • VIDEÓ: Napi cukiság a Magyar Közúttól – Végre egy felvétel, aminek happy end a vége

    VIDEÓ: Napi cukiság a Magyar Közúttól – Végre egy felvétel, aminek happy end a vége

    Az utóbb időben több videót is mutattunk nektek, melyet a Magyar Közút kamerái rögzítettek. Az esetek többségén, hajmeresztő manővereket végrehajtó sofőrök láthatók, vagy olyanok, akik nem vettek észre egy terelést és szépen belerongyoltak az ütközéselnyelő berendezésbe.

    Most azonban végre egy kis vidámsággal szolgálhatunk és úgy gondoljuk, jól is jön így  vasárnap délután, ha a cukiságfaktor kicsit az egekbe szökik.

    Múlt vasárnap kapott bejelentést az egri mérnökség, hogy az egyik út víznyelő rácsába ragadt egy népes vadkacsa család. A kiskacsákat nem tudták kiszabadítani, akikért egyébként végig ott izgult a mamájuk.

    Az útellenőr rövid időn belül a helyszínre ért, először a terelés kiépítésében, majd a víznyelő kibontásában is segített, hogy hozzáférjenek a kiskacsákhoz.

    A vége happy end lett, a kicsik épségben, teljes létszámban folytathatták útjukat mamájukkal.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút


    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy felrobbant egy munkagép az M0-son

    Videón, ahogy felrobbant egy munkagép az M0-son

    A napokban történt, hogy kiégett egy daru az M0-ás autóút egyik lehajtóján. A jármű hatalmas lángokkal égett, majd berobbant. Az esetről a Magyar Közút tett közzé felvételt.

    Az M0-s autóútról éppen az M2-esre, Vác felé tartott egy jól karbantartott 10 éves daru, melyet nemrég szervizeltek, mégis kigyulladt, majd ennek következtében kiégett a teljes jármű. Az eset következtében nemcsak a daru, az út és annak környezete is jelentősen sérült.

    A felvételen látható, ahogy a daru hatalmas lángokkal ég, majd berobban. A mentési munkákat a katasztrófavédelem munkatársai nagy erőkkel végezték.

    A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt, ám az anyagi kár jelentős.

    Megégett a szalagkorlát, a táblák, a fém beleégett a burkolatba, a megégett gumi-műanyag-alumínium elegy miatt a bitumen kijött, a burkolatot így fel kell marni a sérült rész és annak környezetében, valamint így 50 méter hosszan teljesen ki is kell azt cserélni.

    Ezen kívül a több száz méternyi olajfolyás nyomainak eltüntetéséhez kőporlisztet is kiszórtak a Dunakeszi mérnökség emberei. 

    Hirdetés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • VIDEÓ: Megfordult az M7-es egyik felhajtóján, forgalommal szembe hajtott, hogy visszatérjen a 71-es főútra

    VIDEÓ: Megfordult az M7-es egyik felhajtóján, forgalommal szembe hajtott, hogy visszatérjen a 71-es főútra

    Múlt pénteken az M7-es autópálya balatonvilágosi csomópontjának Budapest felé vezető felhajtóágán – pont a Magyar Közút zrt. mérnökségével szemben – egy utánfutós jármű meggondolta magát és teljesen szabálytalanul megfordult, majd a menetiránnyal szemben, forgalomtól elzárt területeken áthaladva tért vissza a 71-es főútra.

    Valószínűleg eltévesztette az irányt és nem a Budapest, hanem a Siófok felé vezető oldalra szeretett volna felhajtani.

    Szerencsére nem a főpályán gondolta meg magát, de így is balesetveszélyes szituációkat okozott.

    Aki hasonló helyzetbe kerül, tehát eltéveszti a le- vagy felhajtót, ne essenek pánikba!  A hazai gyorsforgalmi hálózaton sűrűn vannak komplex csomópontok, ahol biztonságosan le tudnak térni a pályáról és a megfelelő irányba át tudnak menni.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Ittas volt a kerékpáros, aki egy autóssal ütközött Szombathelyen

    FOTÓK: Ittas volt a kerékpáros, aki egy autóssal ütközött Szombathelyen

    Pozitív értéket mutatott az alkoholszonda annál a nőnél, aki menetiránnyal szemben haladt kerékpárjával és összeütközött egy autóssal hétfőn este Szombathelyen – adta hírül a 112press.

    A középkorú asszony a biciklijén ülve az egyirányú forgalmú kerékpársávban menetiránnyal szembe haladt. A kereszteződésbe érkező autó megállt elsőbbséget adott az ott érkezőknek, majd elindult. Ekkor hajtott elé a kerékpáros.

    „Azonnal fékeztem és rövid úton meg is állt az autó – mondta el a Ford vezetője, aki azt is hozzátette, hogy világítóeszköz volt a kerékpáron, de szerinte az nem működött.”

    A biciklis a testével betörte a szélvédőt. Az elsődleges adatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, a mentők kórházba szállították.

    A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság. A rendőri intézkedés során a biciklis nővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív eredményt mutatott, ezért vele szemben szabálysértési eljárás indult.

    Fotók: 112press
    Hirdetés
    Fotók: 112press
    Fotók: 112press
    Fotók: 112press
    Forrás: 112press
  • Parkoló autók takarásából szaladt a kisgyerek az autós elé

    Parkoló autók takarásából szaladt a kisgyerek az autós elé

    Az út szélén parkoló autók takarásából szaladt a kisgyerek az úttestre. Az ott közlekedő autós azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

    Egy sárvári lakos közlekedett a szombathelyi Kisfaludy Sándor utcában hétfőn délután autójával, amikor elsodort egy menetirány szerinti bal oldalról, a parkoló gépkocsik takarásából úttestre szaladó gyermeket-adta hírül a 112press.

    A kislány a balesetben könnyebben megsérült. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja

    Hirdetés
    A 112Press információja szerint a kislány az egyik házból rohant ki, miközben édesanyja ki akart állni az autójával. A gyermek először átszaladt a túloldalra, majd nem sokkal később vissza akart rohanni az édesanyjához., ekkor történt a baleset.

    A balesetet a gyermek okozta, de a felelősség a gondviselőt terheli. Információnk szerint az édesanya ellen indult szabálysértési eljárás.

    Forrás: 112Press


    MEGOSZTOM:

  • Két épületet is lezúzott, majd autójával felborulva állt meg a ház udvarán egy ittas férfi

    Két épületet is lezúzott, majd autójával felborulva állt meg a ház udvarán egy ittas férfi

    Neszmélyen egy férfi személygépkocsival egy ingatlan kerítésének, majd egy másik épület falának ütközve annak udvarán felborulva állt meg – közölte a police.hu

    Egy nyergesújfalui férfi 2021. június 5-én 19 óra 55 perc körüli időben személygépkocsival és két fő utassal közlekedett Neszmély belterületén. Haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a jármű sebességét, melynek következtében az egyik ingatlan kerítésének, majd a kapubejárón keresztül egy másik épületnek ütközött, ahol az udvaron felborulva állt meg.

    A baleset során a járműben utazó 3 személy súlyosan megsérült. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott.

    Ellene, mivel ittas állapotban súlyos közúti közlekedési balesetet okozott, ittas járművezetés bűntett elkövetése miatt indul büntetőeljárás.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Bombaként csapódott a kertbe az autós – Mázli, hogy a gyerekek nem voltak az udvaron

    VIDEÓ: Bombaként csapódott a kertbe az autós – Mázli, hogy a gyerekek nem voltak az udvaron

    Biztonsági kamera rögzítette, ahogy bombaként robban be egy autós egy ház kertjébe.

    Az autót vezető hölgy igencsak nagy sebességgel mehetett a becsapódás előtt, ugyanis papirmaséként zúzta le előbb a ház kerítését, majd a méretes medencét letarolva egy trambulinon állt meg. Azt hiszem erre mondják, az anyagi kár jelentős. Az eset már önmagában elég szürreális, de a videó még csak ezután kezd igazán furcsa lenni.

    Az autót vezető nő ugyanis sértetlenül pattan ki az autóból, majd csípőre tett kézzel próbálja felmérni a helyzet súlyosságát. Kicsit, mintha azon tanakodna, ki a fene rakta oda azt a medencét….

    Ezután eszébe jut, hogy valami hiányzik…

    Bizony az ütközéskor leesett a paróka a fejéről, így azt gyorsan vissza is rakja, hogy teljes pompában adhasson magyarázatot a kiérkező rendőröknek.

    Egy biztos, csak a csodának köszönhető, hogy sem a medencében sem pedig a trambulinon nem voltak gyerekek, mert ez az eset biztosan tragédiával végződhetett volna.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Hasonló esetért nem kell ám messze menni sajnos. Tegnap mutattunk nektek egy hazai esetet, melyben egy autós hasonlóképp csapódott be egy ház kertjébe. A sofőr ez esetben ittas volt, az eset során pedig három személy is súlyos sérülést szenvedett.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Két épületet is lezúzott, majd autójával felborulva állt meg a ház udvarán egy ittas férfi


    Forrás: Toppers
  • VIDEÓ: Villás rakodóval dobta ki a dühös farmer a telkéről egy turista autóját

    VIDEÓ: Villás rakodóval dobta ki a dühös farmer a telkéről egy turista autóját

    Elképesztő képsorokat rögzítettek az Egyesült Királyságban, egy dühös farmer szó szerint kidobta a rossz helyen parkoló turista autóját a telekről.

    A napokban kezdett terjedni a közösségi médiaoldalakon az a felvétel, ahol egy dühös gazda egy villás rakodó segítségével távolítja el telkéről egy turista autóját – szúrta ki a vezess.hu. Egy helyi lakos arról számolt be, hogy a telek közelében van egy népszerű kirándulóhely, az odaérkező turisták pedig rendszerint összevissza parkolnak, fittyet hányva minden szabályra. Valószínűleg ezt elégelte meg az a gazda is, aki drasztikus módját választotta annak, hogy eltávolítsa a telkén parkoló autót.

    Bepattant egy villás rakodóba, azzal felkapta az autót és szó szerint kidobta azt az útra.

    Az még hagyján, hogy az autót ripityára zúzta, de talán egy kicsit túllőtt a célon, mikor az autó háborgó tulajdonosát is felborította a munkagéppel.

    A felvételt látva sokan azt találgatják, vajon kit milyen felelősség terhel a történtekkel kapcsolatban. Sokan egyetértenek azzal, hogy a farmer kidobta a telkéről az autót, ám többen is túlzásnak tartják, hogy elsodorta annak tulaját is.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: vezess.hu


    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy erőszakkal vesznek el egy autót a Kálvin térnél

    Videón, ahogy erőszakkal vesznek el egy autót a Kálvin térnél

    Érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi pár nappal ezelőtt a Kálvin téren közlekedők. A budapesti rendőrök egy napon belül elfogták az önbíráskodókat.

    Nem a teljes vételárat kapta meg eladott autójáért egy nő, ezért segítségül hívta két férfiismerősét, és erőszakkal vették vissza a járművet. Az esetről a térfigyelő kamerák felvételt készítettek-olvasható a police.hu közleményében

    A Mercedesből Budapest IX. kerületében, az Üllői út és a Kálvin tér kereszteződésében 2021. június 4-én délután egy piros lámpánál rángatták ki a sofőrt és utasát, majd elhajtottak.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három feltételezett elkövetőt másnap hajnalban Jász-Nagykun-Szolnok megyében elfogták, önbíráskodás bűntett gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Hatalmas kátyú miatt történhetett a tragédia a 4-es számú főúton, amiben több ember életét vesztette

    Hatalmas kátyú miatt történhetett a tragédia a 4-es számú főúton, amiben több ember életét vesztette

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, borzalmas baleset történt péntek délután a 4-es számú főúton.

    A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállították őket. További három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni.

    Az eset feltehetően azét történt,

    mert a nyerges vontató belehajtott egy hatalmas kátyúba, ami megdobta a szerelvényt, mely irányíthatatlanná vált és így átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött a kisbusszal

    – tudta meg a Tenyek. hu stábja.

    A kisbusz az ütközés után felborult, utasai közül többen kirepültek a járműből. A nyerges vontató közel 20 métert zuhant az út széli árokba. Az eset óta többen is jelezték, hogy a főút ezen szakasza rettentően veszélyes, hatalmas kátyúkkal van tele.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu


    MEGOSZTOM:

  • Egyre többen járnak lejárt műszaki vizsgás autóval

    Egyre többen járnak lejárt műszaki vizsgás autóval

    A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg autóik lejárt műszaki vizsgáját. Így az év végére előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon – írja a kreszvaltozas.hu

    A veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig.  Ez az időszak most novemberig tart, miután májusban az Országgyűlés őszi ülésszakának első napját követő 15. napig meghosszabbították a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.

    Ezáltal az év végén már olyan gépkocsik is lehetnek majd az utakon, amelyek akár 20 hónapja nem rendelkeznek érvényes forgalmival.

    Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a jogszabályok szerint továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak.

    Az első veszélyhelyzet 2020 március 11. és július 3. között tartott, és az akkoriban lejárt okmányok érvényességét 2020. december 15-ig meghosszabbították. A második veszélyhelyzetet november 4-től rendelték el, amelyet először februárban, majd májusban ismételten meghosszabbítottak, így a veszélyhelyzet szeptember közepéig biztosan marad Magyarországon.

    Hirdetés

    A gépjárművel közlekedők számára további fontos információ, hogy a lejárt műszaki vizsgával csak Magyarország területén használhatók a járművek. Tehát egy külföldi autós nyaralást tervezve meg kell újítani a műszakit.

    A forgalmi engedélyek érvényességének hosszabbítása nem vonatkozott azokra a járművekre, amelyeknek az okmánya a két veszélyhelyzet, vagyis a 2020 július 3. és november 4. között járt le. 

    A vizsgaállomások, vizsgáztatást végző műhelyek egyébként nyitva vannak, így azt tanácsoljuk, hogy aki teheti ne halogassa az esedékes műszaki vizsgáz. Egyrészről, mert a vészhelyzet végeztével biztosan tömegek fogják megrohamozni az állomásokat, másrészről fontos, hogy autónk megfelelő műszaki állapotban legyen és rengeteg olyan hiba van, amire épp a műszaki vizsgán derül fény.

    Forrás: kreszvaltozas.hu
  • Ismét lecsaptak a rendőrök a buszsávot jogtalanul használó járművezetőkre

    Ismét lecsaptak a rendőrök a buszsávot jogtalanul használó járművezetőkre

    Két nap alatt 62 szabálytalanság miatt intézkedtek a budapesti rendőrök.

    A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2021. június 1-jén és 2-án ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.

    A kétnapos ellenőrzés során a rendőrök 53 járművezetővel szemben alkalmaztak helyszíni bírságot a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

    Két szabálysértési feljelentést tettek, valamint tilos jelzésen való áthaladás miatt két esetben szabtak ki közigazgatási bírságot.

    Hirdetés

    Útburkolati jel figyelmen kívül hagyása miatt, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt, illetve bukósisak viselésének hiánya miatt egy-egy esetben szabtak ki helyszíni bírságot; míg egy vezetéstől eltiltott autóssal szemben büntetőeljárás indult.

    Forrás: police.hu
  • Fotók érkeztek a tegnapi, 4-es számú főúton történt balesetről

    Fotók érkeztek a tegnapi, 4-es számú főúton történt balesetről

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, borzalmas baleset történt tegnap délután a 4-es számú főúton.

    A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.

    A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállítottuk őket.

    Az eset következtében három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni.”– mondta

    Tíz mentőegységet, köztük két mentőhelikoptert riasztottak összesen a helyszínre – közölte Prisznyák-Gyuró Sáraa mentők kommunikációs szervezője.

    Hirdetés

  • Hárman meghaltak és többen megsérültek, miután kamion és egy kisbusz ütközött a 4-es számú főúton

    Hárman meghaltak és többen megsérültek, miután kamion és egy kisbusz ütközött a 4-es számú főúton

    Hárman haltak meg és többen megsérültek az első információk szerint abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

    A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.

    A helyszínről több embert vittek súlyos és könnyebb sérülésekkel a környék egészségügyi intézményeibe, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

    Tíz mentőegységet, köztük két mentőhelikoptert riasztottak összesen a helyszínre – tájékoztatta a 24.hu-t Prisznyák-Gyuró Sáraa mentők kommunikációs szervezője.

    Hirdetés

     „A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállítottuk őket. Az eset következtében három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni.”– mondta 

    Forrás: MTI / 24.hu