Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: A lehajtón nem sikerült, ezért inkább a felhajtón tért le az M1-es autópályáról egy autós

    VIDEÓ: A lehajtón nem sikerült, ezért inkább a felhajtón tért le az M1-es autópályáról egy autós

    Úgy tűnik a Magyar Közút által rögzített felvételen, hogy az autós már nem tudott időben kisorolni és lehajtani a pálya lehajtóján, a felhajtón viszont annál inkább.

    Az M1-es autópálya komáromi szakaszán múlt szerda délután rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera az esetet. Ezen jól látszik, hogy a kombi autó sofőrje kcisit későn kapcsol, majd hezitál, hogy lehajtson-e a pályáról.

    Végül kicsit továbbhajtott és elég veszélyes módon az autópályára felhajtó ágon, vagyis szemben a forgalommal hagyta el az M1-est.

    Minden forgalomtechnikai jelzés (záróvonal, forgalom elől elzárt terület stb.) és maga a felhajtó ág vonalvezetése is úgy volt/van kialakítva itt is, hogy az autósok azt ne használják ilyen módon.  Ez a manőver azért is veszélyes, mert aki a felhajtó ágon szabályosan közlekedik, az igyekszik minél hamarabb felvenni a tempót, hogy be tudjon sorolni a pályára.

    Szerencsére baleset nem történt, de pont az ilyen esetek miatt kérjük az autósokat, hogy tartsák az irányt, ha eltévesztenek egy fel- vagy lehajtó ágat, ne pánikoljanak, nyugodtan hajtsanak tovább, rövid időn belül lesz lehetőségük szabályosan és biztonságosan elhagyni a pályát.

    Hirdetés

    Forrás: Magyar Közút
  • VIDEÓ: Lerepült a rakomány egy utánfutóról az M1-es autópályán

    VIDEÓ: Lerepült a rakomány egy utánfutóról az M1-es autópályán

    Csupán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset pár nappal ezelőtt az M1-es autópályán, ahol egy autós elhagyta rakományát – közölte a Magyar Közút.

    Nem megfelelően rögzített rakomány okozott kishíján balesetet a napokban az M1-es autópályán. Egy utánfutót vontató autóról repült le egy ajtó és néhány cső. Arra most nem térnénk ki külön, hogy miért kell egyáltalán utánfutóval az autópálya belső sávjában haladni, nyilvánvalóan jóval a megengedett sebesség felett, arra viszont igen, hogy mennyire hanyagul volt rögzítve a rakomány.

    A felvételen jól látszik, hogy csupán a többi közlekedőn és egy hatalmas adag szerencsén múlott, hogy nem történt baleset.

    A hanyag sofőr félrehúzódott és a közútkezelő segítségével összeszedte az elhagyott árút. Remélhetőleg tanult a hibából és legközelebb jóval óvatosabb és elővigyázatosabb lesz.

    Hirdetés

     

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    VIDEÓ: Kamionról leváló alkatrész csapódott egy autónak az M3-ason tegnap


    Forrás: Magyar Közút
  • VIDEÓ: Súlyos baleset történt éjjel a Szerémi úton

    VIDEÓ: Súlyos baleset történt éjjel a Szerémi úton

    Az egyik autóba beszorult a sofőr, az ő mentéséről készült videót tette közzé a Fővárosi katasztrófavédelem.

    Súlyos baleset történt a XI. kerületben, a Szerémi úton kedden, nem sokkal éjfél előtt. Két autó, egy BMW kabrió és egy kombi Volvo karambolozott, az ütközés után az egyik egy közvilágítási oszlopot is kidöntött. A jobbkormányos BMW-be a vezetője beszorult.

    A fővárosi tűzoltók először levágták az ajtót, majd több helyen több helyen el kellett vágniuk a kocsi küszöbét, ezt követően az ajtót kihajlítva tudták kiemelni a férfit, akit átadtak a mentőknek.

    Három embert vittek kórházba.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Fővárosi katasztrófavédelem_HIVATALOS
  • VIDEÓ: Lehet ezt így is és nem is akkora ördöngősség,  mint azt sokan hiszik

    VIDEÓ: Lehet ezt így is és nem is akkora ördöngősség, mint azt sokan hiszik

    Mutogatás, dudálás, a másik leszorítása és elküldése melegebb éghajlatra.

    Én rohanok, te rohansz, mindenki siet és sokaknak csak a saját célja elérése a fontos. Van, aki még hallásból sem ismeri a cipzár – elvet, vagy a gyalogátkelő fogalmát. Na persze a dolog azért talán nem ennyire botrányos, de lássuk be, sok közlekedőnek lenne még mit tanulnia előzékenységből, segítőkészségből. Sajnos tahó közlekedőről jóval több felvétel kerül hozzánk, mint az ellenkező táborról, de mi hisszük, hogy a többség azért igenis előzékeny és képes odafigyelni embertársára még az utakon is.

    Akárcsak az alábbi kis összeállításon szereplő egyének. Ugye, hogy nem is olyan nehéz ez, ráadásul a másikon segíteni igazán jó dolog.

    Na de mire is akarunk rávilágtani, hiszen már megint csak egy külföldi videót mutogatunk  -aminek egy része talán meg is rendezett-, de minek? Tudjuk és ismerjük a kérdést, amit ilyenkor sokszor megkapunk. Nos, ezúttal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy kis figyelemmel, előzékenységgel az egész közlekedési kultúrán javíthatnánk, ami összességében véve mindannyiunk érdeke lenne.

    Csak néhány másodpercedbe kerül…

    …és attól mert beengedsz magad elé valakit, óvatosan közelítesz meg egy zebrát, vagy nem szorítasz le egy mazsolát az útról még nem leszel kevesebb, sőőt..

    Hirdetés

     

    Forrás: ViralHog/Held Rider Equipment

     

  • VIDEÓ: A 14 kerekű Lada szörnyhöz mit szólsz?

    VIDEÓ: A 14 kerekű Lada szörnyhöz mit szólsz?

    Végy pár kreatív, orosz autóépítőt, adj nekik egy kis szabadidőt, egy leharcolt Ladát és pár autókereket, ők pedig azonnal Frankensteint játszanak.

    A Garage 54 csapata közismert hajmeresztő és őrültebbnél őrültebb építéseiről. Youtube csatornájukon találkozhatsz többek között szögletes kerekeken guruló-, vagy éppen dupla kasztnis Lada csodával, de letesztelték helyettünk azt is, hogy mi történik akkor, ha az autó motorját mosogatószerrel akarjuk kitisztítani.

    Legújabb szerzemnyük pedig minden túlzás nélkül egy igazi szörny lett. Az alany most is egy jó öreg kocka Lada.

    Kipróbálnád?

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Garage 54
  • Egy nap alatt két biciklist gázolt el egy bedrogozott autós – Mindkettőt cserbenhagyta, egyikük életét vesztette

    Egy nap alatt két biciklist gázolt el egy bedrogozott autós – Mindkettőt cserbenhagyta, egyikük életét vesztette

    Szlovák állampolgárságú cserbenhagyó gázolót fogott el a rendőrség hétfőn Mosonmagyaróváron, aki hajnalban Jánossomorján, később Mosonmagyaróváron is kerékpárost gázolt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott mindkét helyszínről.

    A tájékoztatás szerint hajnalban a férfi egy Ausztria irányába közlekedő sötét színű terepjáróval elütötte a Szabadság utcában haladó kerékpárost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
    Másfél órával később Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton ütött el a férfi egy kerékpárost ugyanazzal az autóval, majd szintén megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

    A Jánossomorján elütött nő életét már nem tudták megmenteni. A másik kerékpáros súlyosan sérült, őt a mentők kórházba vitték.

    A rendőrök az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd lakossági bejelentés segítségével Mosonmagyaróváron elfogták a szlovák férfit.

    A sofőrnél drogtesztet készítettek, ami pozitív értéket mutatott.

    Hirdetés

    A 35 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették, majd halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

    Forrás: MTI


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Felborult éjjel egy kamion az M7-es autópályán, majd több autós neki is ütközött

    FOTÓK: Felborult éjjel egy kamion az M7-es autópályán, majd több autós neki is ütközött

    A román rendszámú teherjármű a 31-es kilométernél felborult és átszakította a belső szalagkorlátot.

    Közúti közlekedési baleset történt 2021. október 4-én 0 óra 47 perckor az M7-es autópálya 32-es kilométerszelvényében, Martonvásár térségében, ahol egy tehergépjármű a forgalmi sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, azt átszakította és felborult.

    Az oldalára borult járműnek két személygépkocsi is nekiütközött.

    A helyszínelés és a műszaki mentés még a reggeli órákban is tartott. A rendőrök a sztráda forgalmát a Balaton irányába vezető oldalon a 7-es számú főútra terelték.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Forrás: police.hu/ MTI


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Felborult éjjel egy kamion az M7-es autópályán, majd több autós neki is ütközött

    FOTÓK: Felborult éjjel egy kamion az M7-es autópályán, majd több autós neki is ütközött

    A román rendszámú teherjármű a 31-es kilométernél felborult és átszakította a belső szalagkorlátot.

    Közúti közlekedési baleset történt 2021. október 4-én 0 óra 47 perckor az M7-es autópálya 32-es kilométerszelvényében, Martonvásár térségében, ahol egy tehergépjármű a forgalmi sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, azt átszakította és felborult.

    Az oldalára borult járműnek két személygépkocsi is nekiütközött.

    A helyszínelés és a műszaki mentés még a reggeli órákban is tartott. A rendőrök a sztráda forgalmát a Balaton irányába vezető oldalon a 7-es számú főútra terelték.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Forrás: police.hu/ MTI


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Úton széthajigált rollerek. Egyiken át is hajtott olvasónk véletlenül

    VIDEÓ: Úton széthajigált rollerek. Egyiken át is hajtott olvasónk véletlenül

    Már nem csak a város összképét rontják, de balesetveszélyesek is a széthajigált “járművek”.

    A bérelhető, elektromos rollerek megjelenésével egy komoly probléma ütötte fel a fejét, amit mind ezidáig nem sikerült orvosolni. A probléma pedig nem más, minthogy ezek a járművek szerteszét hevernek a városban mindenhol. Az alábbi videó bizonyítja, hogy a fenti kijelentés kicsit sem túlzás.

    Az nem kérdés, hogy a rollerek rendkívül praktikusak, de a jelenlegi állapot kétségtelenül tarthatatlan és mielőbbi beavatkozást igényel, hiszen már nem csak ronda, de balesetveszélyes is, ami a városban zajlik.

    A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette. Jól látszik, hogy több bérelhető roller is hever a főúton. Olvasónk a sötétben csak az utolsó utáni pillanatban vette észre az egyik úton heverő tárgyat, így azt kikerülni már nem tudta.

    „Védelmemre szóljon, hogy van ott 2-3 igencsak besüppedt csatornafedél, amit én is mindig kerülgetek és simán az volt az első gondolatom, hogy azt kerülte ki az előttem haladó autó.” – tette hozzá olvasónk

    …De nem!! Bizony egy roller volt az, melyek közül az egyiken át is hajtott olvasónk.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Az nyilván nem szorul magyarázatra, hogy milyen károkat tud okozni egy személyautóban egy ilyen jármű, ahogy az sem, hogy mekkora baleseti kockázatot rejt magában az úton heverő roller, így tehát nagyon bízunk benne, hogy mielőbb megoldás születik a probléma kezelésére.

  • FOTÓK: Brutális baleset történt éjjel Jászberénynél – Három ember meghalt a frontális karambolban

    FOTÓK: Brutális baleset történt éjjel Jászberénynél – Három ember meghalt a frontális karambolban

    Egy kisbusz és egy kamion ütközött, a balesetben többen is életüket vesztették.

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. október 1-jén 23 óra 22 perckor Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy kisbusz és egy kamion – eddig tisztázatlan körülmények között – frontálisan összeütközött.

    Információink szerint a baleset következtében három személy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Négy embert a mentők kórházba vittek.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így zenél egy Audi Q3 karosszériája

    VIDEÓ: Így zenél egy Audi Q3 karosszériája

    A videóban egy klasszikus művel „gerjesztették” a karosszériát a győri Audi munkatársai.

    Az Audi Hungaria Járműfejlesztésének szakemberei az akusztikai vizsgálatok konkrét értelmezéséhez egy pásztázó lézeres rezgésmérőt (Laser-Scanning-Vibrometer) vetnek be a Járműfejlesztés „félsüket” akusztikai termében. Különlegessége, hogy a számunkra csak hallható, de láthatatlan rezgéseket képes vizualizálni.

    A rezgések a fém vázban könnyen terjednek és a nagyobb felületeket elérve onnan jól hallható hangként lesugárzódnak felénk.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Autopro.hu szakportál
  • Közlekedési balesetben elhunyt embert találtak az M5-ös mellett – 300.000 Ft nyomravezetői díjat ajánl a rendőrség

    Közlekedési balesetben elhunyt embert találtak az M5-ös mellett – 300.000 Ft nyomravezetői díjat ajánl a rendőrség

    A Kecskeméti Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

    Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. szeptember 16-án 18 óra 23 perckor, hogy Kecskeméten, a Kiskőrösi út folytatásánál, az M5-ös autópálya mellett egy 40-50 év közötti holttestet találtak. Az elhunyt személyleírása: 175 centiméter magas, vékony testalkatú, haja, arcszőrzete sötétbarna. Arca beesett, borostás. Barna szemű, fogazata hiányos. Ruházata: kék színű nadrág, oldalán világos csíkkal és kék színű póló fehér márkajelzéssel.

    Az eljárás során megállapították, hogy az elhunyt feltehetően közlekedési baleset következtében halt meg,

    valamint azonos azzal a férfival, akinek eltűnését hozzátartozója 2021. szeptember 13-án bejelentette a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

    Az elhunyt személy a balesetet megelőzően gyalogosan közlekedett. Közlekedése során fekete színű hátizsákot hordott, melyen piros betétek voltak, valamint sötét színű baseball sapkát, továbbá szürkés színű sportcipőt viselt.

    A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Kecskeméti Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!

    A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300.000, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

    Hirdetés

    A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Három ember vesztette életét a tegnapi balesetben a 65-ös főúton

    FOTÓK: Három ember vesztette életét a tegnapi balesetben a 65-ös főúton

    Három ember halálával járó közlekedési baleset miatt útlezárás volt érvényben Som és Bábonymegyer között.

    2021. szeptember 30-án 8 óra 45 perc körül, a 65-ös számú főút 69. kilométerszelvényében, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy személyautó és egy tehergépjármű. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a személyautó gyakorlatilag kettészakadt. Az autóban öt gyulaji férfi utazott.

    A legfiatalabb 17, a legidősebb 27 éves volt. Közülük a baleset helyszínén hárman is életüket vesztették, a mentőszolgálat munkatársai további két személyt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

     

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu

     

  • VIDEÓ: Ne játsz az életeddel! – A biztonsági öv életet ment

    VIDEÓ: Ne játsz az életeddel! – A biztonsági öv életet ment

    Biztosan van indulás előtt néhány másodperced arra, hogy aztán még jó pár évig életben maradj.

    Szomorú, hogy ilyen témával kell foglalkozni, de sokan még mindig nem értik a biztonsági öv használatának fontosságát.

    A trükközésre már millió féle eszközt bevetnek a felhasználók. Van, aki a kamu csattra esküszik, hogy autója ne vinnyogjon, ha nincs bekötve, van aki a videón szereplő férfihez hasonló, rettentően ötletes ruhadarabot részesíti előnyben és még hosszasan lehetne sorolni azokat az eszközöket, amivel ki lehet játszani a biztonsági öv használatát.

    De megéri…? Nagyon nem!

    Ráadásul, ha nem használod az övet, akkor nem csak a saját, de még mások életével is szórakozol, az okokat reméljük nem kell kifejteni.

    Lehetsz te bármilyen ügyes sofőr, a baj bárhol ,bármikor bekövetkezhet. A biztonsági öv tehát életet ment, ezért mindig csatold be magad és figyelmeztesd erre utastársaidat is.

    Hirdetés

    Forrás: Baleset-megelőzés
  • VIDEÓ: Rendőrök elől menekült egy 16 éves, vezetéstől többbszörösen eltiltott fiatal

    VIDEÓ: Rendőrök elől menekült egy 16 éves, vezetéstől többbszörösen eltiltott fiatal

     

    A Gyulai Járási Ügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a 16 éves fiúnak, aki a gyanú szerint korábban elkövetett cserbenhagyás és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt elrendelt bűnügyi felügyelet szabályait megszegve ismét a volán mögé ült – ovasható az ugyeszseg.hu közleményében

    A fiatalkorú engedély nélküli vezetés, az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése, valamint a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértések elkövetése miatt 2021. október 28-ig közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll. A megalapozott gyanú szerint ennek ellenére először 2021. június 26-án ült a volán mögé és Békéscsabán közúti balesetet okozott, ahonnan adatai megadás nélkül úgy távozott, hogy nem győződött meg arról, történt-e személyi sérülés.

    Emiatt cserbenhagyás és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy 2021. július 2-án Újkígyóson ismét autóba üljön, ezért újra gyanúsítottként vonták felelősségre eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt.

    A szabályokat semmibe vevő fiatalkorú ezután 2021. július 31-én újfent Békéscsabán vezette gépkocsiját, amivel anyagi kárral járó balesetet szenvedett. Ezen cselekmény szintén eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekmény megállapítására alkalmas.

    A már folyamatban lévő három büntetőeljárást egyesítették, és 2021. augusztus 5-én a nyomozási bíró a fiatalkorú bűnügyi felügyeletét rendelte el azzal, hogy a lakóhelyéül szolgáló ingatlant nem hagyhatja el.

    A megalapozott gyanú szerint ezt azonban figyelmen kívül hagyta, 2021. szeptember 23-án az ingatlanból engedély nélkül távozott és Békéscsabán közlekedett, amikor 20 óra 36 perc körül a Baross utcán ellenőrzést végző rendőr megállító jelzését figyelmen kívül hagyta és az intézkedés elől elhajtott.

    A fiú ezután 20 óra 40 perc körül a rendőrség épülete előtt autózott, amikor a piros lámpánál éppen az őt kereső civil rendőrautó mögé állt be. A szolgálati gépkocsiból kiszálló és őt igazoltatni készülő rendőrök elől a fiú nagy sebességgel, a szemközti forgalmi sávot használva elhajtott, amivel veszélyeztette a vele szemben közlekedő személygépkocsi biztonságát is.

    A fiú ezen cselekményével az eltiltás hatálya alatti járművezetés mellett a közúti veszélyeztetést is megvalósította a megalapozott gyanú szerint.

    Mivel a fiú a bűnügyi felügyelet szabályait megszegte, a nyomozó hatóság elől megszökött, a büntetőeljárások hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el és az eddigi cselekmények alapján fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért a Gyulai Járási Ügyészség kezdeményezte a letartóztatásának az elrendelését.

    A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és elrendelte a fiatalkorú letartóztatását.

    Hirdetés

    Az elkövető rendőrök elöli meneküléséről készült térfigyelő kamerafelvétel itt látható:


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.