Címke: #rongálás

  • Autókat rongált meg. Elfogták

    Autókat rongált meg. Elfogták

    Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki pár óra leforgása alatt négy kocsit rongált meg Makón. A bűncselekményekkel okozott kár közel 450 ezer forint.

    A rendőrségre 2023. február 5-én érkezett bejelentés, hogy kővel betörték egy makói ingatlan előtt leparkolt személygépjármű egyik ablaküvegét.

    A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosítottak és elfogtak egy 34 éves férfit, akit előállítottak a Makói Rendőrkapitányságra.

    Kiderült, hogy a gyanúsított nemcsak egy, hanem további három autó megrongálásával hozható összefüggésbe. Kihallgatásán a tettes beismerte a bűncselekmények elkövetését.

    Hirdetés

    Garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A rendőrség munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.

    police.hu
    Hirdetés
    police.hu
  • Rátámadt a szúnyogirtó autóra egy lakos a XVII. kerületben

    Rátámadt a szúnyogirtó autóra egy lakos a XVII. kerületben

    Polgárőröket rendeltek az autók mellé.

    „Megrongálták a szúnyoggyérítést végző autót – Rákosligeten egy nappal később tudják csak elvégezni a szúnyoggyérítés” – írja Facebook-posztjában Horváth Tamás XVII. kerületi polgármester (amit a Telex szúrt ki).

    Horváth azt írja, szerda este megkezdődött a szúnyoggyérítés, de egy kerületi lakos megtámadta a permetet szállító autót, amiben anyagi kár keletkezett. Ezért az autók mellé közterület-felügyelőket és polgárőröket rendeltek.

    Hirdetés

    Borítókép: Facebook
  • VIDEÓ: Nem nyílt fel a sorompó. Odament és letörte

    VIDEÓ: Nem nyílt fel a sorompó. Odament és letörte

    A garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki dühében, mert nem nyílt fel a parkoló sorompója, letörte azt. – közölte az Ügyészség

    A vádirat szerint a férfi 2022. október 16-án egy tatabányai áruház parkolójából gépkocsival távozni akart. A parkoló kijáratánál egy sorompó üzemel, amelynél érvényesíteni lehet a pakolójegyet a fizetést követően, és ezáltal felnyílik a sorompó.

    A férfi élettársa a gépjárművet a sorompó előtt hagyva az áruház előtt kifizette a parkolási díjat, majd megpróbálta érvényesíteni a parkolójegyet, azonban azt a számítógép nem érzékelte. Időközben a mögöttük lévő gépjárművekkel dudálni kezdtek és kiabáltak. A férfi élettársa a sorompónál újra megpróbálta érvényesíteni a parkolójegyet, ismét sikertelenül.

    Ezen felháborodva a férfi a sorompóhoz ment, a sorompórudat több alkalommal megrángatta, amitől a sorompórúd felnyílt, majd kiszakadt a helyéről. Az elkövető kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkozást keltsen. A rongálással a férfi 151.345,- forint kárt okozott.

    A Tatabányai Járási Ügyészség a garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt benyújtott vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint kötelezze a sértett kárának megtérítésére.

    Hirdetés

  • Őrjöngő férfi rongált autókat – FOTÓK

    Őrjöngő férfi rongált autókat – FOTÓK

    A debreceni járőrök még a helyszín közelében elfogták azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint öt parkoló autót is megrongált Debrecenben.

    Több bejelentés is érkezett a rendőrségre 2023. április 17-én éjszaka arról, hogy egy őrjöngő férfi parkoló autókat rongál Debrecenben, a Hadházi úton. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és még egy közeli utcában elfogták.

    A fékevesztett dühöngő válogatás nélkül rúgta le a gépkocsik visszapillantóját, de volt olyan autó, amit össze is karcolt, és volt olyan, aminek az ablaktörlő lapátját törte le.

    A nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 33 éves helyi lakost. Erős ittasságával magyarázta tettét. Friss híreink itt.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó és borítókép: police.hu
  • VIDEÓ: Egy rendőr kerekeit is kiszúrta a dühös férfi

    VIDEÓ: Egy rendőr kerekeit is kiszúrta a dühös férfi

    Nem rongálható senki tulajdona büntetlenül. Egy váci nyomozót is választott áldozatai közé egy 29 éves váci férfi – a sértett kollégái elfogták.

    Egy otthona közelében lévő parkolóban állította le autóját egy váci rendőr 2023. március 12-én. Mikor visszatért járművéhez látta, a kerekek laposak – valaki mindegyiket kiszúrta. Egy másik címen leállított kocsit is hasonló állapotban talált gazdája aznap. Erős volt a gyanú, egy tettest kell keresni. Azonosítása, elfogása rövid idő alatt megtörtént.

    A 29 éves K. Bence másnap délután már a rendőrségi kihallgatóban ült.

    Nem tagadta, mindkét autó kerekeit ő intézte el. A több százezer forintos károkozást elismerte, ám saját bevallása szerint sem tudott értékelhető választ adni a „miért?” kérdésre. Az egyik rongálására – állítása szerint ittas állapota miatt – nem emlékezett, a nyomozóéra annál inkább. Ismerte őt, tudta, hol lakik, milyen kocsija van. Elmondása szerint haragudott és bosszús volt a rendőrre, mert személyesen akart vele beszélni, de nem jött össze a találkozó. A parkolóban álló autójához lépett, majd késével kiszurkálta a kerekeket – utólag már bánta.

    Vallomásában említést tett egy tavaly decemberi eseményről: egy pakkot rakott a nyomozó kocsijának ablaktörlő lapátjába gyűrve. Az összehajtogatott bankjegy kábítószergyanús anyagot rejtett, azóta az igazságügyi szakértő megállapította, a zöld növényi anyag delta-9-THC-t tartalmazott. Ebben az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Friss híreink itt.

    A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két rendbeli rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás során szükségesnek látja – többek között – a férfi igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Trabantot rongált – Keresi a rendőrség

    VIDEÓ: Trabantot rongált – Keresi a rendőrség

    A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához.

    A Tatabányai Rendőrkapitányság a 11010/1875/2022. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen rongálás gyanúja miatt.

    Jelenleg ismeretlen férfi december 30-án este Tatabányán, a Kossuth Lajos úton megrongált egy személygépkocsit. Egy kamera felvételt készített az elkövetőről.

    Kép: Police.hu

    A Tatabányai Rendőrkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik felismerik a férfit, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a 06/34-517-777-es telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Elkapták a fiatalokat, akik 52 autót rongáltak meg a 8. kerületben

    VIDEÓ: Elkapták a fiatalokat, akik 52 autót rongáltak meg a 8. kerületben

    52 autó ablakát törték be szenteste napján a 8. kerületben a Bérkocsis és a Tolnai Lajos utcában. A megrongált járművekről több videó is felkerült az internetre. Volt olyan jármű, amelyiknek az összes ablakát betörték. Az elkövetők útja könnyen visszakövethető volt és a rendőrség hamar el is kapta a tetteseket.

    A komoly rongálást három tini követte el. Egyikük még csak 12 éves, de két társa is csupán 13 és 14 éves.

    Egy ügyvéd szerint akár fiatalkorúak börtönébe is kerülhetnek, mert az általuk okozott kár több millió forint is lehet.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • Elkapták a török férfit, aki több autót is megrongált a 7. kerületben

    Elkapták a török férfit, aki több autót is megrongált a 7. kerületben

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságán garázdaság vétség gyanúja miatt indult eljárás egy 24 éves török férfi ellen, aki 2022. szeptember 11-én délután a Péterfy Sándor utcában két, a Bethlen Gábor utcában pedig egy parkoló autót rongált meg.

    A rendelkezésre álló adatok alapján a Péterfy Sándor utcában az egyik autót több alkalommal megrúgta, ami miatt az ajtókban, valamint a bal oldali hátsó sárvédőn horpadások keletkeztek. Az eset következtében a gépkocsi bal első ajtójának kilincse is letört. A másik kocsinál a bal hátsó sárvédőbe rúgott bele úgy, hogy a sárvédő lemez behorpadt.

    A két járműben több százezres kár keletkezett. A Bethlen Gábor utcában is belerúgott egy kocsiba, ott azonban kár nem keletkezett.

    Hirdetés

    Az erzsébetvárosi rendőrök a férfit néhány órán belül elfogták, majd garázdaság vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomást tett, azonban jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta igazolni.

    A nyomozók a török férfit őrizetbe vették. Vele szemben a VII. kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

    Forrás: police.hu
  • Videón, ahogy “megkulcsozza” a 16 db. autót egy nő Újpesten

    Videón, ahogy “megkulcsozza” a 16 db. autót egy nő Újpesten

    Egyszerűen elgurult a gyógyszere annak az 59 éves nőnek, aki Budapest IV. kerületében, a Fiumei úton szabályosan parkoló autókat rongált meg.

    Nem volt kispályás, mindjárt 19 darabot sikerült neki meghúzni.

    Az újpesti rendőrök a helyszínen elfogták a rongáló nőt.

  • Rendőrkézre került a fiatal, aki több mint egy tucat autót rongált meg

    Rendőrkézre került a fiatal, aki több mint egy tucat autót rongált meg

    A rendőrségre 2022. június 4-én éjfél előtt telefonált egy férfi, aki elmondta, hogy az egyik miskolci bevásárló központ parkolójában álló autójának a tükrét és márkajelzését valaki letörte. A járőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az elkövető felkutatását, akit néhány perc után meg is találtak, éppen egy másik járművet akart megrongálni. A rendőrök az újabb tükör letörését megakadályozták, illetve el is fogták a gyanúsítottat.

    A parkolóház átvizsgálása során az is kiderült, hogy másik hét autót is megrongált az elkövető.

    A fiatalembert a nyomozók kihallgatták, aki ennek során még további, csaknem egy tucat jármű visszapillantó tükrének, ablaktörlőjének letörését, a karosszéria összekarcolását ismerte be, amelyeket 1-2 hónappal korábban követett el szerte a városban.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Keresi a rendőrség a férfit, aki autókat karcolt és legalább félmilliós kárt okozott

    VIDEÓ: Keresi a rendőrség a férfit, aki autókat karcolt és legalább félmilliós kárt okozott

    A szombathelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik a videófelvételen látható férfi azonosításában.

    A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a felvételen látható férfi 2022. április 3-án, 4 óra 50 perc körüli időben, Szombathelyen, a Kiss János utcában szándékosan megrongált egy ott parkoló BMW és egy Jaguar típusú személygépkocsit is olyan módon, hogy azok több karosszériaelemét is megkarcolta.

    A kamerafelvételek alapján a férfi a Vörösmarty Mihály utca irányából a Hadnagy utca felé távozott.

    Haja őszülő; sötét színű baseballsapkát és nadrágot, valamint világos színű hátitáskát viselt. Az eljárásban szükségessé vált a beazonosítása és elszámoltatása.

    A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a videófelvételen látható férfit felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

    Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 18010/470/2022. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu

  • 21 autót rongált meg egy férfi a 8. kerületben csak mert ideges volt

    21 autót rongált meg egy férfi a 8. kerületben csak mert ideges volt

    A józsefvárosi rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, aki a gyanú szerint 21 autó visszapillantó tükrét törte idegességében.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. május 1-én 6 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy a Budapest, VIII. kerületi Práter utcában egy férfi több gépkocsi visszapillantó tükrét letörte. Volt, amelyiket kézzel feszítette le, és volt, amelyiket lerúgta.

    A józsefvárosi járőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, akit garázdaság és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

    Hirdetés

    A 38 éves K. Tibor beismerő vallomásában azt mondta, hogy valamin felidegesítette magát, és azért kezdett „kicsit csapkodni”, hogy megnyugodjon.

    A VIII. kerületi nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Elfogták a fiatalt, aki autókat tört fel Óbudán

    FOTÓK: Elfogták a fiatalt, aki autókat tört fel Óbudán

    A gyanú szerint a 17 éves fiú egy éjszaka alatt hat autót tört fel Óbudán.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított egy 2022. január 19-e 8 óra 30 perc és január 20-a 1 óra 15 perc között elkövetett lopás miatt, ahol egy ismeretlen személy Óbudán, az Apát utca és a Köles utca kereszteződésben leparkolt autó ablakát betörte, majd abból ellopott 5 ezer forintnyi aprópénzt.

    Később kiderült, hogy január 20-ára virradóan 100 méteres körzetben másik öt autót is ugyanilyen módszerrel feltörtek és azokból aprópénzt, cigarettát, parfümöt, esernyőt, napszemüveget és rágógumit is elloptak, azonban a kocsik feltörésével a tolvaj ennél jóval nagyobb kárt okozott a sértetteknek.​

    A kerületi nyomozók az eljárás során azonosítottak egy 17 éves fiút, aki az Óbudán elkövetett hat bűncselekmény mellett egy korábbi, még 2019. júniusában elkövetett gépkocsifeltöréssel is összefüggésbe hozható.

    Hirdetés

    A BRFK IIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a feltételezett elkövetőt 2022. március 11-én elfogták és háromrendbeli lopás bűntett, négyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli rongálás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal elkövetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság 2022. március 13-án elrendelte bűnügyi felügyeletét.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu

     

  • VIDEÓ: Elfogták a férfit, aki egy kővel törte be egy kisbusz ablakát a 18. kerületben

    VIDEÓ: Elfogták a férfit, aki egy kővel törte be egy kisbusz ablakát a 18. kerületben

    A fővárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint több kocsit is megpróbált feltörni a 18. kerületben.

    Ahogy arról beszámoltunk a 18. kerületben kővel törte be egy kisbusz ablakát, valamint több másik járművet is megrongált egy férfi. Az esetet rögzítette a biztonsági kamera is, melyet az autó tulajdonosa közzé is tett az interneten. A kommentekből kiderült, hogy a férfit azóta elfogta a rendőrség.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2022. február 23-án 2 óra 30 perc körül egy kővel próbálta betörni az egyik Üllői úton parkoló autó ablakát, hogy lophasson a járműből – olvasható a police.hu közleményében.

    A tolvajt a gépkocsi tulajdonosa megzavarta, így az 57 éves Sz. Gyulát a kerületi rendőrök 2 óra 35 perckor a helyszíntől pár száz méterre elfogták.

    Az egyenruhások a férfinél többek között egy napszemüveget, vontatókötelet, elakadásjelző háromszöget és egészségügyi csomagot találtak, amelyeket korábban három másik járműből tulajdonított el ugyanazon az éjszakán – hasonló módszerrel.

    A feltételezett elkövetőt a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol egyrendbeli lopás vétség, kétrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, illetve őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

    Sz. Károly a terhére rótt bűncselekményeket elismerte.

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu
  • Videón egy ma történt, szándékos autórongálás, Újpestről

    Videón egy ma történt, szándékos autórongálás, Újpestről

    Megdöbbentő felvételt kaptunk egy olvasónktól, amit fedélzeti kamerája rögzített ma délelőtt.

    A helyszín az újpesti Szent István tér.

    ” Újpesten, a Szent István téren egy parkoló autó jobb visszapillantó tükrét megrongálta egy vélhetően ittas személy. (Videón rögzítés ideje még nyáridő) „

    – írta meg olvasónk.

    A felvégtelt elnézve az autó elleni támadás igencsak céltudatos volt. Valószínűleg lehetett előzménye a rongálásnak, de ez semmilyen esetben nem lehet mentség.


    Körülbelül egy hónapja egy másik esetet is megmutattunk nektek, ahol konkrét közlekedési incidensből kifolyólag egy motoros, egy elé kikanyarodó autó tükrét zúzta le.
    KAPCSOLÓDÓ:

    Jelentkezett a Nissan tulaja. Térfigyelő hiányában így bizonyítható lehet a rongálás


    Bármi is legyen a tettlegesség oka,

    mindig számoljatok el tízig, mielőtt olyat tesztek, amit esetleg megbánhattok. Sok esetben 5 perc múlva már nem is emlékszel a megtörtént sérelemre és nincs következmény.

    Így viszont nem kizárt, hogy garázdaságért felelned kell.

    Hirdetés