Címke: #rendőrautó

  • Videón, ahogy kiüti a villamost a rendőrautó Miskolcon

    Videón, ahogy kiüti a villamost a rendőrautó Miskolcon

    Rendőrautó és villamos ütközött össze hétfőn Miskolc belvárosában, a villamos az ütközés következtében ki is siklott.

    Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a baleset után az MTI-nek elmondta, hogy a balesetben, amely kora délután történt, nem sérült meg senki.

    A rendőrautó egy Tiszai pályaudvar felé haladó villamossal ütközött össze, amely a baleset következtében letért a pályájáról.

    A Boon.hu azt írja, hogy a baleset pontosan ugyanott történt, ahol már a korábbi esetek is, az autó ugyanabból az irányából kapta el ismét a Tiszai pályaudvar felé tartó villamost, amely pontosan ugyanúgy és ugyanoda siklott ki, mint már két másik alkalommal.

    Ráadásul már arra is volt példa, hogy rendőrautóval történjen itt ilyen baleset. – tették hozzá.

    Szerda este egy olvasónk eljuttatott egy fedélzeti kamerája által rögzített felvételt, amin az ütközés látható. Friss híreink itt.

    Hirdetés

    Fotó: MTI/Vajda János
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Vajda János
  • Sok rendőrautó szervizelésére továbbra sem találni műhelyt

    Sok rendőrautó szervizelésére továbbra sem találni műhelyt

    Mint arról korábban mi is írtunk, hiába írt ki közbeszerzést a BRFK több tucat Opel és Suzuki gyártmányú szolgálati gépjárművének javítására, a tenderkiírásra egyetlen ajánlatot sem kapott.

    A legtöbb másik gyártónál érvénytelen ajánlat érkezett, de volt, ahol a határidőt mulasztotta el a nyertes. – közölte a napi.hu

    Csak a Volkswagen csoport által gyártott 496 autóra talált karbantartót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Suzuki, az Opel és a Mercedes autóira eredménytelen lett a közbeszerzés.

    – derül ki a nyílt tender eredményéből, illetve részbeni eredménytelenségről szóló beszámolóból, melyet az ajánlatkérő Budapesti Rendőr-főkapitányság közölt az uniós közbeszerzési közlönyben.

  • Bekábítószerezve ütközött rendőrautónak egy jogosítvány nélküli férfi

    Bekábítószerezve ütközött rendőrautónak egy jogosítvány nélküli férfi

    A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a három személyt, akik Tatabányán, a rendőri intézkedés alól ki akarták vonni magukat. A helyi rendőrök 2022. augusztus 6-án délután Tatabánya belterületén észleltek, egy nem megfelelő műszaki állapotban lévő gépkocsit, melynek sem a vezetője, sem az egyik utasa a biztonsági övet nem használta. Az egyenruhások ellenőrzés alá kívánták vonni az autót, mely a rendőri jelzésre először megállt, majd gázt adva elhajtott.

    A menekülő sofőr a Szende utca és az Összekötő utak kereszteződésébe balra kanyarodott, azonban nekiütközött egy szabályosan közlekedő másik rendőrautónak. A járműben elől utazó utas az ütközést követően kiszállt az autóból, és elfutott.

    A járőrök utána eredtek, majd elfogták.

    A jármű átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot, valamint sodráshoz használt papírt, mérleget és őrlőt is találtak a rendőrök. Mindhárom személyt előállították a rendőrkapitányságra, a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt jelzett.

    Hirdetés

    Ráadásul az iratok ellenőrzésekor kiderült, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

    A rendőrök a járművezető, illetve két utasa ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint a sofőr ellen számos közlekedési szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást, akit az egyenruhások őrizetbe vettek.

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Borosüveggel a kezében törte be a rendőrautó szélvédőjét az ittas férfi

    VIDEÓ: Borosüveggel a kezében törte be a rendőrautó szélvédőjét az ittas férfi

    A nagykátai rendőrök kezdeményezik annak a 47 éves szegedi férfinek a bíróság elé állítását, aki betondarabbal betörte egy járőrautó szélvédőjét. Később az egyenruhásokat sem kímélte verbálisan.

    A segélyhívón azt ígérték, érkezik egy rendőri egység, de nem volt türelme kivárni – állította az őt a helyszínen elfogó járőröknek. Az Abonyi Rendőrőrs épülete előtt parkoló „csíkos” autó viharvert szélvédője 2022. március 20-án 15 óra körül arról tanúskodott, türelmetlenségét azon verte le. Többször nekirugaszkodott, újra és újra felvette a betondarabot és a szélvédőre hajította, miközben egy pillanatra sem vált meg másik kezében szorongatott borosüvegjétől. Ivócimborája ezalatt nevetett és az egészet videóra vette.

    Az őrsön az elkövetés időpontjában nem volt rendőr, mivel korábban egy segélyhívásra reagálva címen tartózkodtak. Akadt azonban másik egység, amelyik porolt a helyszínre. A férfi még ott tántorgott, majd amint meglátta az egyenruhásokat nekik esett. Folyamatosan provokálta őket és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a testületet és annak képviselőit. Amikor a szép szó már nem használt a „gyáva kutyák üssünk egyet!”, vagy a „megcsaplak mindjárt!” kijelentéseire és felemelt ököllel indult feléjük, megbilincselték. A kezét rögzítették, ám időnkét akadozó szitkozódásával továbbra sem hagyott fel.

    Előállítását követően a vele szemben alkalmazott légalkoholmérő 0,99 mg/l értéket mutatott.

    A szolgálati autóban kb. 100 ezer forint kár keletkezett, egy időre nélkülözniük kell a rendőröknek.

    Kihallgatásakor már visszafogottabb volt, tettét idegességével, az előző, valamint az aznapi alkoholfogyasztása mennyiségével magyarázta.

    Rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, a Nagykátai Rendőrkapitányság kezdeményezi bíróság elé állítását.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Nem tetszett a rendőröknek a Váci úton driftelő BMW-s

    VIDEÓ: Nem tetszett a rendőröknek a Váci úton driftelő BMW-s

    Olvasónk fedélzeti kamerája kapta lencsevégre az esetet, a Váci úton.

    Egy balra – driftelve – kanyarodó BMW-t örökített meg a kamera. Azt persze a BMW sofőrje nem tudhatta, hogy éppen egy rendőrautó áll a lámpánál, gyakorlatilag vele szemben.

    Egész biztos, hogy komoly hanghatással is járhatott a nem éppen városi forgalomba való mutatvány, ezért természetesen a rendőrök is felkapták rá a fejüket.

    Villant is a kék és a nyomába eredtek.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Mutatjuk január legjófejebb rendőrét

    VIDEÓ: Mutatjuk január legjófejebb rendőrét

    A helyszín a „festői” Könyves Kálmán körút – Kőbányai út kereszteződése.

    Olvasónk a Kőbányai úton tartott a belváros felé. A pirosnál állva vette észre, hogy egy nagy kartondoboz hever – az egyébként szörnyen nagy forgalmú – Könyves Kálmán körút két sávja között.

    A forgalmi akadályt képező szemét vélhetőleg egy járműről eshetett le korábban, ami akár balesetveszélyes is lehetett volna.

    A rendőrautót vezető rendőr észrevette a szemetet és az autóba tette, majd továbbhajtott. Mondhatnák sokan, hogy ez természetes, de a mai rohanó forgatagban sajnos biztos lett volna, aki továbbhajt.

    Az autósok közül nyilván sokan nem akartak megállni, hiszen akár a megállás maga is okozhatott volna balesetveszélyt, viszont a rendőr a fényhíddal ezt biztonsággal megtehette.

    Nem nagy dolgok ezek, de jó észrevenni a pozitív dolgokat is a szürke hétköznapokban…

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Rendőrautó és két kamion ütközött az M3-ason délelőtt

    VIDEÓ: Rendőrautó és két kamion ütközött az M3-ason délelőtt

    Az M3-as autópályán, Budapest felé, Polgár térségében, a 171-es km-nél két kamion és egy rendőrautó ütközött össze.

    A baleset idején a külső sávot lezárták.

    Az ellenkező oldalon, Vásárosnamény felé a 177-es km-nél egy személyautó pedig szalagkorlátnak ütközött. Ott a belső sávot kerítették el a forgalom elől.


    KAPCSOLÓDÓ:

    A tegnapi eső utáni mai ítéletidő komoly fennakadásokat okoz


    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    Négy autó ütközött szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton. A balesetnek két rendőrautó is részese volt – közölte aCsécsi Soma, a BRFK szóvivője.

    Az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg. A szóvivő elmondása szerint személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

    Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között.

     

    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Hirdetés
    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Fotó: Lakatos Péter/MTI


    MEGOSZTOM:

     

  • Megtörtént a vádemelés a 2 éve Újpesten történt rendőrautó-baleset ügyében, melyben egy rendőr életét vesztette

    Megtörtént a vádemelés a 2 éve Újpesten történt rendőrautó-baleset ügyében, melyben egy rendőr életét vesztette

    A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál – olvasható az ügyészség közleményében.

    A vádirat lényege szerint a vádlott 2018. február 15-én 23.30 óra körül Budapest 4. kerületében megkülönböztető fény- és hangjelzést egyidejűleg használó rendőrautóval közlekedett. A vádlott egy kereszteződéshez érve egyenesen kívánt továbbhaladni és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint 10 másodperce „tilosat” jelzett, a 68-72 km/h-s sebességről némileg lassítva behaladt a kereszteződésbe.


    KAPCSOLÓDÓ:

     

    Megrázó fotók az újpesti balesetről – Bp-i Autósok Közössége

    Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két rendőrautó éjfél előtt a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán a 4. kerületben- adta hírűl az MTI. A balesetben egy rendőr a helyszínen életét vesztette, további három pedig megsérült. MEGOSZTOM: A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.


    A kereszteződésben a vádlottnak jobbról a forgalomirányító fényjelző készülék „szabad” jelzésén áthaladva 93-98-km/h-s sebességgel érkezett egy másik rendőrautó, amely megkülönböztető fényjelzést használva egyenesen haladt és eközben nekiütközött a vádlott által vezetett gépjármű jobb oldalának.

    A balesetben érintett mindkét szolgálati gépkocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek.

    A baleset következtében a vádlott által vezetett rendőrautóban utazó rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek el.

    Hirdetés

    A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, hogy más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.

    A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

    A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság előkészítő ülésen ítélje az elkövetőt – beismerésére tekintettel – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházfokozatú szabadságvesztésre és 3 év közúti, „B” kategóriájú járművezetéstől eltiltásra.

    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kamion dőlt rá a rendőrautóra, mert kanyarodáskor megbillent

    VIDEÓ: Kamion dőlt rá a rendőrautóra, mert kanyarodáskor megbillent

    Az Egyesült Államok Georgia államában, Smyrna városában rögzítette egy fedélzeti kamera múlt héten azt a balesetet, amelyben egy utánfutót húzó kamion ráborult egy rendőrautóra. A teherautó sofőrje már piros jelzésnél hajtott be a kereszteződésbe, ahol egy fehér furgon jött szabályosan, neki balról. – szúrta ki az Origo.

    Hogy elkerülje az ütközést, hirtelen jobbra rántotta a kormányt, de ettől megbillent a járműve és felborult.

    Pont egy rendőrautót sikerült maga alá temetnie, amelyből a járőrt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A rendőrt súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Le mernéd így dudálni a szabálytalankodó rendőrt?

    VIDEÓ: Le mernéd így dudálni a szabálytalankodó rendőrt?

    Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy általa rögzített videóra.

    Sajnos előfordul, hogy a rendőri állomány bizonyos tagjai időnként nem viselkednek példamutatóan. A fedélzeti kamerák világában megesik, hogy egy-egy ilyen szituációt lencsevégre kap az utca embere.

    „Álmos szombat délután történt az egész, nulla forgalommal, mögöttem abszolút nem volt autó… nem közel, nem messze, nem távol: egyáltalán nem volt autó, teljesen felesleges volt a feszkózása…” – írja olvasónk

    A eset abból a szempontból is érdekes, hogy a felvétel készítője elég egyértelműen a rendőrök tudtára adta a nemtetszését egy hosszú dudaszóval. Erre láthatóan nem érkezett reakció.

    FRISSÍTÉS:

    Objektív portál vagyunk! Tiszteljük a hatóságokat, de ezt ki kell érdemelni!

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Ugrott a jogsi 3 hóra – Zebrán előzte meg a rendőrt és a traktort az autós

    Videó – Ugrott a jogsi 3 hóra – Zebrán előzte meg a rendőrt és a traktort az autós

    Egy személygépkocsi vezetője 2019. szeptember 20-án 11 óra 40 perc körül Mádon, a Kossuth Lajos utcában a kijelölt gyalogosátkelőhelyen megelőzött egy vele azonos irányban közlekedő rendőrautót.

    A járőrök a sofőrt előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

    Hirdetés

    Azonnali eltiltás a zebrán előzőtt2

    Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Mádon, egy gyalogátkelőhelyen előzött.

    Forrás: police.hu
    MEGOSZTOM:
  • Fotó – Rendőrautó és hókotró karambolozott Egerben

    Fotó – Rendőrautó és hókotró karambolozott Egerben

    Baleset történt kedden este, 18 óra környékén Egerben, az Árpád utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében, a 25-ös úton – tudta meg a heol.hu Lázár Levente megyei rendőrségi sajtóreferenstől.

    Információik szerint egy rendőrautó és egy hókotró ütközött össze egyelőre nem tisztázott körülmények között.

    Fotó és Forrás: https://www.heol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/rendorauto-es-hokotro-karambolozott-egerben-1488958/?fbclid=IwAR2wY8GZfmmCXyIaCizY9XaEwf69CYpFJHPiLX7s7LIEWIuGmVkwZLevq_k

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Karácsonyi videóval kedveskedik a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

    Videó – Karácsonyi videóval kedveskedik a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

    Nem mindennapi videóval rukkolt elő a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ünnepek közeledtével rendőrautókkal formáztak karácsonyfa alakzatot és úgy kívántak békés ünnepeket.

    A gondolat pár hete fogalmazódott meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) munkatársaiban – mondta el Popovics Deján, a BMRFK szóvivője.

    – Az év során számos videót töltöttünk fel az internetre, most viszont egy egyszerű üzenetet szerettünk volna átadni, ami tényleg nem szól másról, minthogy meghitt ünnepeket kívánjunk mindenkinek – mondta Popovics Deján, aki a videó végén lányával tartja a csillagszórót.

    A videót több napig készítették és többek között a Pécs-Pogányi Reptér is hozzájárult a nem mindennapi felvételekhez.

    – Szerencsére a vezetőség is jó ötletnek tartotta, így hirtelen nagyon sokan támogattak bennünket – árulta el Popovics Deján.

    A forgatáson a Pécsi, Komlói, Mohácsi, Siklósi és Szigetvári Rendőrkapitányság egy-egy munkatársa is részt vett. Ők a mindenki karácsonyfájára helyeztek díszeket.

    Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

    Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

    Forrás: https://www.pecsma.hu/top/video-akcioban-baranyai-zsaruk/?fbclid=IwAR3U5pNBFgxQjvcsh4X3ZaJByURIdWrQwlk0xe42ah0wJZswmjux7zbsE-g

    MEGOSZTOM:

  • Megrázó fotók az újpesti balesetről

    Megrázó fotók az újpesti balesetről

    Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két rendőrautó éjfél előtt a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán a 4. kerületben- adta hírűl az MTI.  A balesetben egy rendőr a helyszínen életét vesztette, további három pedig megsérült.

     

    Fotó: MTI Mihádák Zoltán

    MEGOSZTOM: