Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói
SIMPLEBIZTOSÍTÁS.HU
Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat!
SZAMLAZOPROGRAMOM.HU
Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 1-1,5M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Teljes döbbenet: Nekiment a Völgyhídon, majd elément és megint
-

Videón, ahogy lebontja a terelést a bamba sofőr
-

Kilométeren át hajthatott szemben a forgalommal egy kamionos az M0-son vasárnap
-

Mosókefével verte el ismerősét, mert rávágott az autójára. Csonttörésig fajult a dolog
-

Az új KRESZ-ben a büntetőfékezések ellen is próbálnak fellépni
-

Nem akármi szúrt szemet a rendőröknek az M0-son
-

Szombatig lehet élőben megcsodálni a Cybertruckot
-

Síneken, majd a temetőben is folytatta a menekülést a Mercedes sofőrje Budapesten
-

A motorháztetőn vonszolta, miután elindult autójával. Videón a két sofőr viaskodása
-

Bemutatkozott a tahó Suzukis egy tanulóvezetőnek
-

Harminc diákkal burolt fel egy busz Kőszeg közelében
-

Friss rendelettervezet: Elvennék a zöld rendszámot a jelenlegi jogosultak egy részétől
-

Kerekek szabadultak el az M3 kivezető szakaszán
-

Így adta el más kocsiját a saját tartozásának fejében
-

280 gépkocsiról készült felvétel. Mind túllépte a megengedett sebességhatárt




