Kategória: Hírek

  • Videón, ahogy sorra előzik meg a hó eltakarítást végző munkagépeket a türelmetlen autósok

    Videón, ahogy sorra előzik meg a hó eltakarítást végző munkagépeket a türelmetlen autósok

    Az esetről az MKIF Zrt. osztott meg egy videót. Ezúttal kérni szeretnének a sofőröktől.

    „Országszerte több helyen esett és jelenleg is esik a hó. Éjjel 18 mérnökségünk 110 autóval takarította a pályákat. Jelenleg is több tucatnyi gépünk konvojban takarítja a hozzánk tartozó gyorsforgalmi utakat.

    A KRESZ egyértelműen fogalmaz:
    KRESZ 42 §

    „(5) * Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban – egymás mellett haladó –hó eltakarítást végző és figyelmeztető jelzést használó járműveket tilos megelőzni. Az ilyen gépjárművek mögött a követési távolságot fokozott óvatossággal kell megválasztani.”

    Hókotrást és/vagy sózást végző autóinkat megelőzni azért tilos és veszélyes, mert a még nem vagy nem teljesen tisztított pályán egy előző és így éppen gyorsuló autó könnyebben megcsúszhat. Balesetet szenvedhet, többen is megsérülhetnek, akár kollégáink is. Emiatt viszont tényleg megállhat a forgalom.

    Ahogy a terelésekben, úgy itt is igaz, hogy maximum 1-2 perc lenne az előzéssel nyert idő. Csúszós úton megéri? – tették fel a költői kérdést

    Az alábbi videóban csak néhány példát hoztunk, higgyétek el, sajnos sokkal több ilyen esettel találkozunk. – tették hozzá

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Nagyot esett a havas kerékpárúton. A kerékpárosoknak sem egyszerű most a közlekedés

    VIDEÓ: Nagyot esett a havas kerékpárúton. A kerékpárosoknak sem egyszerű most a közlekedés

    A téli időszakban a havat a kotrógép a karókkal elválasztott biciklisávra tolja – mert úgy van megszerkesztve, az a kotrólapát logikája, hogy az út széle felé tolja le az úttestről – írta meg Facebook bejegyzésében Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő.

    Hirdetés

  • Az egyéves kisfiút részegen, benyugtatózva sodorta el egy sofőr Lajosmizsén

    Az egyéves kisfiút részegen, benyugtatózva sodorta el egy sofőr Lajosmizsén

    Egy egyéves kisfiú volt abban a babakocsiban, amit elsodort egy sofőr Lajosmizsén.

    A férfi részeg volt és be volt nyugtatózva, amikor nekicsapódott egy villanyoszlopnak, majd annak az autónak, amit a gyerek édesapja épp szerelt.

    Mellette volt a fia és a felesége is, akik szintén megsérültek, erről ő maga beszélt a Tényeknek. Az ámokfutó ellen vádat emeltek, évekre börtönbe kerülhet.

    Hirdetés

  • Videón, ahogy a villamos elé kanyarodik az Opel, mert a piros lámpát nem vette figyelembe a sofőr

    Videón, ahogy a villamos elé kanyarodik az Opel, mert a piros lámpát nem vette figyelembe a sofőr

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt 2023.12.04. 16:26-kor, a 14. kerületben, a Nagy Lajos király útján, az Egressy út első lámpás kereszteződésében, az Örsvezér tér felé vezető oldalon.

    Az Opeles pilóta a tilos jelzés ellenére átvágott a sorok között és a kötött pályán haladó 3-as villamos elé hajtott.

    A villamos nem kérdezett és elhajította a szabálytalankodó sofőrt és az autóját az utasával egyetemben. Szerencsére senki sem sérült meg, sem az autóban lévők, sem pedig a villamoson utazók.

    Ami bosszantó és szomorú az esetben, hogy rajtam kívül senki nem állt meg és nem nyújtott segítséget, nem kérdezték meg hogy megsérült-e valaki vagy kell-e mentő, stb.

    Az egész incidens margójára: Miután meggyőződtem, hogy mindenki rendben van, félreálltam és visszamentem jogkövető magyar állampolgárként tanúskodni, addig a zuglói közteresek megbüntettek, mert nem váltottam parkolási jegyet. Jár nekik a keksz.

    – fűzte a sajnálatos esethez olvasónk.

    Hirdetés

  • Kamera rögzítette, ahogy két embert elgázolt egy BMW-s Solymáron. Keresik a sofőrt, mert elhajtott

    Kamera rögzítette, ahogy két embert elgázolt egy BMW-s Solymáron. Keresik a sofőrt, mert elhajtott

    Nagy erőkkel keresi a magyar rendőrség azt a német rendszámú autóst, aki kedden délután háromnegyed hatkor elütött Solymáron, a zebrán szabályosan közlekedő két nőt.

    A Budapest felé tartó sofőr segítségnyújtás nélkül azonnal elhajtott a helyszínről, ami miatt körözési felhívást tett közzé honlapján a rendőrség.

    Az eset a Rózsika útnál történt. A budaörsi rendőrök segítségnyújtás elmulasztás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az ügyben.

    Szerencsére a két elgázolt nő túlélte a balesetet, azonban komolyan megsérültek. A gázoló kocsijáról pedig lehet tudni, hogy a bal oldala rongálódott, oldalsó tükre letört az ütközés közben.

    A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az ismeretlen sofőr a Wi–be 989 német rendszámú bmw x6 típusú autójával közlekedett.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Meglódult a vas a 13. kerületben. Megpördült a Lada. Nem kicsit, nagyon…

    VIDEÓ: Meglódult a vas a 13. kerületben. Megpördült a Lada. Nem kicsit, nagyon…

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Indokolatlannak tűnő vészfékezés miatt keresztbe állt előttem egy Lada”

    – olvasónk csupán ennyit fűzött a szerencsés kimenetelű esethez.

    A manőver és az utána történő irányba-állítási nehézségek után a sofőr megfejelte a mókás manővert egy piroson történő áthajtással is.

    Hirdetés

    Szintén emlékezetes Lada sztorink:

    VIDEÓ: Világáról nem tudott a Lada sofőrje a Közvágóhídnál

  • Hárman gázolták el, majd hosszú métereken át vonszolták a fiatal robogós testét egy New York-i autópályán

    Hárman gázolták el, majd hosszú métereken át vonszolták a fiatal robogós testét egy New York-i autópályán

    Egy 18 éves segédmotoros nekiütközött egy kisbusznak, majd elütötte egy nyerges vontató és egy személyautó hétfő délelőtt – számolt be a szörnyű esetről a Fox News kedden.

    Miután az áldozatot több jármű elgázolta a New York-i autópályán, holttestét fél mérföldig húzták, mielőtt észrevették volna.

    Joseph Anthony Ruiz a Cross Bronx gyorsforgalmi úton haladt, amikor egy kisbusz bal hátsó sarkának, majd egy nyerges vontató jobb oldalának ütközött, mielőtt a pótkocsi alá esett. Ezt követően egy arra tartó autó elütötte és majdnem egy kilométeren keresztül vonszolta.

    A kisbuszt vezető nő a helyszínen maradt, míg a másik két sofőr elhajtott.

    A férfi olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a mentők a helyszínen halottnak nyilvánították.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Gúnyolódott a bíróságon a rendőrgyilkos. Halálra késelt egy rendőrt a 11. kerületben, januárban

    VIDEÓ: Gúnyolódott a bíróságon a rendőrgyilkos. Halálra késelt egy rendőrt a 11. kerületben, januárban

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda.

    A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést után lábon lőtte, és így sikerült elfogni a késelőt.

    A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

    Az egyik rendőr, a XI. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

    A tárgyaláson feldühítette a bírónőt a fiatal rendőr, Baumann Péter gyilkosa – írta meg a Tények.

    Az egész országot megrázó rendőrgyilkosság vádlottja a bíróságon többször is közbeszólt és rosszindulatú megjegyzéseket tett az ellene intézkedő másik két rendőr vallomása közben. A viselkedése miatt végül nem maradt idő minden tanúra, ezért elnapolták a tárgyalást.

    Hirdetés

  • Cikázó sávváltások szúrtak szemet a rendőröknek Békéscsabán – VIDEÓ

    Cikázó sávváltások szúrtak szemet a rendőröknek Békéscsabán – VIDEÓ

    A rendőrség publikálta az alábbi videót.

    „A sávváltásnak is vannak szabályai. Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

    A sávváltásnak is vannak szabályai. Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

    Gyorsabban akart előrejutni, mint az előtte haladók, ezért alig száz méteren belül ötször váltott sávot egy autós Békéscsabán, a Széchenyi utcában. A manőversorozatot 2023. december 1-jén 17 óra körül rögzítette egy szolgálati jármű kamerája.

    A kocsi egy párhuzamos közlekedésre kialakított szakaszon cikázott. A forgalom sűrű volt, egymás után, lassan haladtak az autók. Látható, hogy a férfi gyakorlatilag a követési távolságokat használta ki, vette el a közlekedő partnereitől azzal, hogy a sávváltással elfoglalta.

    Aki elé beférkőzött, annak valószínűleg lassítania kellett, ha újra meg akarta teremteni a biztonságos távolságot az előtte haladótól.

    A KRESZ szerint, ha a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlop alakul ki, csak akkor szabad sávot váltani, ha a gépkocsivezető bekanyarodásra vagy megállásra készül. Emellett nagyon lényeges, hogy mindenki úgy hajtson, hogy a mögötte, előtte, mellette közlekedők számára kiszámítható legyen a mozgása.

    Használja és időben tegye ki az irányjelzőt, ne csak akkor, amikor már a kormányt is mozdítja!”  – írta meg a police.hu

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Megmutatta az M3 kivezetőn a Mercedes SUV sofőrje, hogy miért ne előzz jobbról

    VIDEÓ: Megmutatta az M3 kivezetőn a Mercedes SUV sofőrje, hogy miért ne előzz jobbról

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az M3-as kivezető szakaszán, az M0 csomópont előtt.

    „A Mercedes sofőrje nagyon sietett és megpróbált jobbról előzve elém vágni. A furgon, vagy a Mercedes visszapillantójából le is tört egy kis darab.”

    – írta meg olvasónk.

    Az incidens után a Mercedes sofőrje megállt a kisteherautó mellett és röviden „megbeszélték”. Ehhez is a lehető legrosszabb módszert választotta a sofőr, hiszen nem kicsit balesetveszélyes módon és helyen álltak meg.

    Hirdetés

  • Ha Tesla Cybertruckot vennél idehaza, van egy rossz hírünk

    Ha Tesla Cybertruckot vennél idehaza, van egy rossz hírünk

    Mint arról mi is beszámoltunk, az Egyesült Államokban az első megrendelők már meg is kapták az első Tesla Cybertruckjaikat, ezzel több évnyi várakozás és rengeteg találgatás végére került pont.

    Európában viszont úgy néz ki nem lehet majd Cybertruckkal közlekedni, ugyanis nem lehet majd forgalomba helyezni, mivel nem felel meg az itteni előírásoknak, és egyelőre úgy tűnik, hogy átalakítás után sem fog.

    Hirdetés

    Ugyanis a Cybertruck élei nem kompatibilisek az európai szabályokkal. Felmerült a kérdés, hogy áthidalható-e a probléma a típus átalakításával, de sajnos erre nincs mód.

    A Cybertruck 1,4 milliméter vastag, rozsdamentes acél paneljeinek éleit nem lehet olyan mértékben lekerekíteni, amit az itteni szabályok megkövetelnének. A holland Top Gearnek a Tesla vezető mérnöke, Lars Moravy nyilatkozott az ügyben, aki elmondta, hogy az Európában elvárt, 3,2 milliméteres lekerekítést nem tudják megoldani, az autó felépítése fizikailag nem teszi ezt lehetővé.

    Így törik a Cybertruck más picupokhoz képest:

    Bár a gyalogosvédelem után ez már tulajdonképpen irreleváns, a Cybertruck tömegével is gond lenne. A 3,1 tonnás saját tömeg ugyan még nem feszegetné elméletben a B kategóriás jogosítvány határait, 400 kilónál jóval nagyobb a szögletes Tesla terhelhetősége, így már biztosan túllógna a 3,5 tonnás megengedett össztömegen. – írta meg a Totalcar.

    Az áthidalhatatlannak tűnő akadályokat tovább árnyalja, hogy míg az Egyesült Államokban hatalmas a pickupok piaca, Európában jóval kevesebb fogyna belőle, így a Tesla számára sem olyan fontos piac az itteni.

    Elkezdték szállítani – Egy Porsche 911-est vontatva gyorsul le egy Porsche 911-et

  • Videón, ahogy elgázolja a zebrán átkelő fiút, majd elhajt

    Videón, ahogy elgázolja a zebrán átkelő fiút, majd elhajt

    Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy gyalogos gázolás után azonnal elhajtott, és ott hagyta az úton az elütött fiatalt – közölte hétfőn az ügyészség.

    Az elkövető 2022 februárjának egyik estéjén vezette az autóját Esztergomban, amikor a kijelölt gyalogosátkelőhelyhez érkezett. Mindeközben a zebrához ért egy kiskorú fiú, aki a járdáról, körültekintés nélkül az úttestre lépett.

    A sofőr vészfékezett, azonban 21-23 kilométeres sebességgel, az autó jobb oldali részével elütötte a fiút, aki a motorháztetőre esett, majd az úttestre zuhant.

    A sofőr azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a fiatal megsérült-e,  mindössze kilenc másodperc helyszínen tartózkodás követően elhajtott.

    A gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

    Az ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság a sofőrrel szemben tárgyalás mellőzésével meghozott jogerős büntetővégzésben 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

    Hirdetés


    A VIDEÓ ITT IS MEGTEKINTHETŐ

  • VIDEÓ: Amiért válts tömegközlekedésre és amiért ne – Balhé az 1-es villamoson

    VIDEÓ: Amiért válts tömegközlekedésre és amiért ne – Balhé az 1-es villamoson

    Mutatunk egy okot, hogy átülj a tömegközlekedésre

    Rögtönzött fodrászszalonná változott néhány percre a budapesti 4-6-os villamos szombaton. – szúrta ki a Tények.hu

    Ahogy egy közösségi médiában megjelenő videón látható, egy önzetlen férfi a járat kellős közepén csinosította barátját. Feltérdelt az egyik ülésre, majd az előtte ülő ismerőse fizuráját egy elemes hajnyíróval annak rendje és módja szerint minden oldalról megigazította.

    Sajnos ma napvilágot látott egy másik videó is, amiért viszont nem érdemes villamosra ülni…

    Hirdetés

  • Mutatunk egy okot, hogy átülj a tömegközlekedésre – VIDEÓ

    Mutatunk egy okot, hogy átülj a tömegközlekedésre – VIDEÓ

    Rögtönzött fodrászszalonná változott néhány percre a budapesti 4-6-os villamos szombaton. – szúrta ki a Tények.hu

    Ahogy egy közösségi médiában megjelenő videón látható, egy önzetlen férfi a járat kellős közepén csinosította barátját. Feltérdelt az egyik ülésre, majd az előtte ülő ismerőse fizuráját egy elemes hajnyíróval annak rendje és módja szerint minden oldalról megigazította.

    Akiknél ez a jelenet önmagában még nem verte ki a biztosítékot, azon, hogy a levágott a hajat nemes egyszerűséggel a fölre dobta a „mesterfodrász”, biztosan felháborodtak.

    A felvételen többen is kiszúrták, hogy a barátja szolgáltatását élvező fiatal még a cipőjét is levette a művelethez, az apró praktika miértjét azonban egyelőre titok övezi.

    Hirdetés

  • Ez okozhatta a rendőri igazoltatás alatt meghalt magyar férfi halálát

    Ez okozhatta a rendőri igazoltatás alatt meghalt magyar férfi halálát

    Mint arról mi is beszámoltunk, rendőri intézkedés közben hirtelen meghalt egy gödi férfi csütörtök este. Az autóst azért állítottak meg, mert korábban már eltiltották a vezetéstől. Az őrjöngő sofőr valószínűleg kábítószert fogyaszthatott, és ez okozhatta a halálát is.

    A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei 2023. november 30-án késő este igazoltattak egy sofőrt Gödön, akiről tudták, korábban eltiltották a járművezetéstől.

    A rendőröket látva a férfi megpróbált a helyszínről elhajtani. Később a kocsiból nem akart kiszállni, valamint támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A zavart férfi ellenállását a rendőrök megtörték, bilincselték és a szolgálati autóba ültették. Autója átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak.

    Az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott. Eszméletét vesztette, életjelet nem mutatott, így a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését és értesítették a mentőket. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai átvették a férfi ellátását, azonban már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére elhunyt.

    A feldúlt férfi hirtelen elhallgatott a rendőrautóban, mivel elvesztette az eszméletét – ezt nyilatkozta Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a TV2 hírműsorában, a Tényekben. Mint mondta, az elhunyt férfi autójának átvizsgálásakor a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak.

    Hirdetés

    A mentősök szerint a tudatmódosító szer használata magyarázattal szolgálhat a sofőr rosszullétére és zavart állapotára is. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a riportban kiemelte: A mentők hosszan küzdöttek a férfi életéért, de sajnos menthetetlen volt.

    A haláleset pontos körülményeit a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A központi nyomozó főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is indított eljárást.