Szerző: bpiautosok.hu

  • Ausztria szigorít, akár 5000 eurós bírság is járhat gyorshajtásért

    Ausztria szigorít, akár 5000 eurós bírság is járhat gyorshajtásért

    2021 január elsejétől több mint duplájára emelték Ausztriában a gyorshajtásér kiszabható felső határt – írja az orf.at.

    Az eddigi 2180 euró sem volt alacsony, ám most ezt megnövelték, így a gyorshajtásért már akár 5000 euró (közel 1,8 millió forint) is járhat. Ez persze a felső határ. A lap szerint már kiemelt bűncselekménynek számít a jelentős gyorshajtás.

    Ráadásul 10 km/h-val csökkentették azt a sebességtúllépési határt, ami után átmenetileg bevonják a jogosítványt.

    Így tehát lakott területen belül, aki 80 km/h felett közlekedik, és elkapják, az azonnal búcsút inthet a jogsijának egy időre.

    Lakott területen kívül, főúton 140-es tempó fölött, az autópályán pedig 170 km/h felett számíthatnak a sofőrök a pénzbüntetés mellé jogosítvány elvételre is. A jövőben pedig az illegális utcai versenyzés bűncselekménynek minősül.

    Hirdetés

    Könnyítés viszont, hogy a jövőben már nem szükséges a sofőrnek magánál tartania a jogosítványát, azt ugyanis egy mobiltelefonos app segítségével is bemutathatja az igazoltató rendőrnek.

     


    KAPCSOLÓDÓ:

    A jogosítvány hamarosan az okostelefonra költözik Ausztriában

    Borítóképünk illusztráció! Forrás: orf.at.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Parkoló autókra omlott a Radetzky-laktanya fala

    FOTÓK: Parkoló autókra omlott a Radetzky-laktanya fala

    Több parkoló autóban is komoly kár keletkezett, amikor a Radetzky-laktanya bontása során faldarabok hullottak le.

    „Csak a szerencsén múlt, hogy egyetlen ember sem járt éppen arra, és nem találták el a faldarabok a Fekete Sas utcán közlekedő autókat. Elképzelni sem szeretném, mi történt volna, ha ez megtörténik” – írta közösségi oldalán Őrsi Gergely 2. kerület polgármestere.

    A helyszínre nem csak az önkormányzat emberei mentek ki, hanem a rendőrség és a katasztrófavédelem is. Az eset miatt lezárták a Fekete Sas utcát és a Henger utcát, az érintett autók tulajdonosait pedig felkeresik.

    A bontási terület egyébként körbe van véve fekete kordonnal és a törmelék nagy része azon belül esett, ám számos tégla és törmelék kijutott a parkolósávra, így több ott parkoló autó karosszériája rongálódott, némelyiknek pedig a szélvédője tört be.

    A törmelékekből jó pár átpattogott a szemközti járdára is, melyen gyalogosok közlekedtek – adta hírül a Telex. A bontás körülményeit vizsgálják.

    Hirdetés

     

    Forrás: Őrsi Gergely facebook


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Hatalmas lángokkal égett egy autó az M7-esen Balatonszemesnél, a Letenye felé vezető oldalon

    FOTÓK: Hatalmas lángokkal égett egy autó az M7-esen Balatonszemesnél, a Letenye felé vezető oldalon

    Balatonszemesnél, a Letenye felé vezető oldalon kicsivel 13 óra után kigyulladt egy személyautó – olvasható a katasztrófavédelem.hu oladlán

    Mint írják:

    Kigyulladt egy személyautó motor- és utastere az M7-es autópálya 133-as kilométere közelében, Balatonszemes térségében, a Letenye felé vezető oldalon, a leállósávban. A lángokat a balatonboglári önkormányzati tűzoltók eloltották.

    A helyszínre a mentők is kiérkeztek. A forgalom rendőri irányítással, félpályán halad.

    Hirdetés
    Fotó: olvasónk
     Forrás: katasztrofavedelem.hu


    MEGOSZTOM:

  • Magasról tesz mindenre: Bedrogozva bulizott M. Richárd szilveszterkor – Rendőrök vetettek véget a bulinak

    Magasról tesz mindenre: Bedrogozva bulizott M. Richárd szilveszterkor – Rendőrök vetettek véget a bulinak

    Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, pár napja pedig ezt az álláspontot erősítő újabb büntetőeljárás indult a férfi ellen.

    A Dózsa György úton történt halálos balesethez kapcsolódó eljárás másodfokon még folyamatban van, az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott M. Richárd bűnügyi felügyeletét. A férfi ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, azonban nem letartóztatását, hanem bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.

    A Fővárosi Főügyészség friss közleménye szerint a férfi ellen újabb büntetőeljárás indult:

    A megalapozott gyanú szerint M. Richárd 2020. december 31-én többféle kábítószert szerzett és fogyasztott. A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

    A vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza – áll az ügyészség közleményében

    A bűnismétlés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását.

    Hirdetés

     


    KAPCSOLÓDÓ:

    Már most rács mögé dugná M. Richárdot a Fővárosi Főügyészség


    Az ügyben a kényszerintézkedésről a Fővárosi Törvényszék fog határozni.

    Az ATV információi szerint három nő és hét férfi szórakozott az M.Richárd nevéhez köthető pizzázóban szilveszter éjjelén. A rendőrség még aznap este kihallgatta őket és a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezáratta az éttermet, valamint a bulizókat előállította kábítószer fogyasztás illetve birtoklás miatt.

    Forrás: ugyeszseg.hu / Borítókép: MTI


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Frontálisan ütközött két autó reggel Bugyi és Felsővány között – Egy nő életét vesztette

    FOTÓK: Frontálisan ütközött két autó reggel Bugyi és Felsővány között – Egy nő életét vesztette

    Egyelőre tisztázatlan okból ütközött frontálisan két személygépkocsi 2021. január 4-én 6 óra 20 perc körül az 5202-s út Bugyi és Felsővány települések közötti szakaszán – adta hírül a police.hu

    A baleset következtében az egyik jármű sofőrje, egy 45 éves budapesti nő a helyszínen életét vesztette, a másik jármű vezetője, egy 44 éves budapesti nő könnyű sérülést szenvedett.

    Megrázó képek érkeztek a baleset helyszínéről:

     

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Fotók: MTI/Mihádák Zoltán / Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Útban volt neki a Suzuki, ezért rádobott egy kötelet és elvontatta – A vontatott autóban komoly kár keletkezett

    VIDEÓ: Útban volt neki a Suzuki, ezért rádobott egy kötelet és elvontatta – A vontatott autóban komoly kár keletkezett

    A rongálás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki elvontatta a műhelye megközelítését akadályozó gépkocsit, így abban kárt okozott.

    A vádirat szerint egy tatabányai telephelyen lévő műhelyhez vezető úton állt meg 2020. június 22. napján egy személygépkocsi. Az elkövető úgy ítélte meg, hogy a személygépkocsi a műhely megközelítését akadályozza, ezért egy vontatókötelet rögzített a saját autójára és az akadályozó személygépkocsira,

    majd azt elvontatta a telephelyen kívülre. A vontatott gépjármű 1-es sebesség fokozatban volt, ezért a lendkereke, és a tengelykapcsoló szerkezete meghibásodott.

    Az elkövető 195.000,- Ft kárt okozott a vontatott járműben.

    A tatabányai rendőrség nyomozását követően az ügyészség a benyújtott vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottal szemben, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, valamint kötelezze arra, hogy a sértett kárát térítse meg.

    Hirdetés

     

    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • Kiszemelt egy autót, ami régóta az utcán parkolt, feltörte és sajátjaként akarta eladni

    Kiszemelt egy autót, ami régóta az utcán parkolt, feltörte és sajátjaként akarta eladni

    A budapesti férfi bontásra adott volna el egy régóta egy helyen parkoló autót.

    Autófeltörőről tett bejelentést a 112-es segélyhívón egy járókelő Budapest 7. kerületében​ 2021. január 2-án 20 óra előtt. A perceken belül a helyszínre érő járőrök elfogták a láttukra futva menekülni próbáló elkövetőt.

    Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a 33 éves budapesti lakos úgy akart pénzhez jutni, hogy magát a tulajdonosnak kiadva 15 000 forintért adott volna el egy régóta az utcán parkoló autót.

    Mivel indítókulcsa nem volt hozzá, egyszerűen betörte a kocsi ablakát, hogy kinyissa az ajtót​.

    Hirdetés

    G. Bélát a Budapesti Rendőr-főkapitányság 7. Kerületi Rendőrkapitányságán lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Túl forró a melegvíz, bőgnek a tehenek, vagy épp fuvarozás kell – Még mindig elképesztő indokkal képesek hívni a 112-t

    Túl forró a melegvíz, bőgnek a tehenek, vagy épp fuvarozás kell – Még mindig elképesztő indokkal képesek hívni a 112-t

    Újabb kis válogatást tett közzé a Magyar Rendőrség, melyben néhányat összegyűjtöttek a 112-es segélyhívóra beérkező, intézkedést nem igénylő, furcsa bejelentésekről.

    Volt, aki a fodrászhoz szeretett volna bejelentkezni, volt akit az zavart, hogy túl forró a meleg víz vagy épp légvonalban bőgnek tehenek és sajnos van bőven olyan is, aki egyszerűen azért hívja a 112-őt, mert szerinte jó poén.

    Ilyen vicces kedvében lehetett valószínűleg az a nő is, aki azt akarta kideríteni, hogy őt valóban a gólya hozta-e, de sikerült elnevetnie a telefonbeszélgetést.

    A fals hívások a valóban beavatkozást igénylő helyzetek kezelésétől vonják el a kapacitást. Hallgasd meg, csodálkozz, hogy ilyen is van, aztán gyorsan felejtsd el ezt az egészet!

    És tényleg csak akkor hívd a 112-es telefonszámot, ha baj van!

     

    Hirdetés

     

    Forrás: Magyar Rendőrség
     


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: 50 autót tört össze egy dühös ex-alkalmazott, miután elbocsátotta a Mercedes

    FOTÓK: 50 autót tört össze egy dühös ex-alkalmazott, miután elbocsátotta a Mercedes

    Több száz millió forintnak megfelelő kárt okozott a Mercedes vitóriai üzemének a tömeges elbocsátások áldozatául esett baszk férfi.

    A 38 éves férfi nem tudta feldolgozni, hogy elbocsátották a Mercedes-től, ezért durva bosszút akart állni. A férfi ellopott egy útépítkezéseknél használatos munkagépet, majd azzal a tőle 21 kilométerre található gyárhoz hajtott. Ott áttörte a kerítést és hatalmas pusztításba kezdett.

    50 darab V-osztályos kishaszonjárművet tört össze, majd miután kint végzett feltehetően a gyártószalagot is megakarta rongálni, mivel az üzem ajtaját is be akarta törni.

    A helyi média becslései szerint a férfi nagyjából 720 millió forintnak megfelelő összegű kárt okozott a tombolással.

    Hirdetés

     

    Forrás: carscoops.com


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Kilométeres kocsisorok és rengeteg szemét – 2021 első napján is sokan indultak meg autóval a Kékeshez

    FOTÓK: Kilométeres kocsisorok és rengeteg szemét – 2021 első napján is sokan indultak meg autóval a Kékeshez

    Egy kis hó, jó pár szabadba vágyó ember, hatalmas kocsisor, rengeteg szemét és állat módon tönkretett füves terület.

    2021 első napján is rengetegen szerettek volna egyet kirándulni a Kékestetőn, így nem meglepő módon kilométeres kocsisor alakult ki az érkező autósokból. Volt aki másfél- egy órát is araszolt, a parkolóig vezető úton – derül ki az I Love Mátra Facebook csoport bejegyzéséből.

    A parkolók hamar megteltek, az autósok pedig az út szélén hagyták a járműveket, ott ahol épp helyet találtak.

     

    Sokan nem tisztelik a természetet, így sajnos a szemetelés és a vandalizmus sem maradt el.

    A csoport bejegyzéseiből látszik, hogy a kirándulók sokszor rengeteg szemetet hagynak maguk után. Leginkább a sérült szánkók azok, amiket az igényes kirándulók egy része már nem hajlandó magával cipelni…

    Hirdetés

    …de olyan is volt, aki szerint „driftelésre” épp egy természetvédelmi terület, az Angyalok tisztásának nevezett kis füves rész a legtökéletesebb hely .

     

    Forrás: I Love Mátra Facebook csoport


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Egy ember életét vesztette reggel az M1-esen, miután egy útellenőrzést végző járműnek csapódott egy autós

    FOTÓK: Egy ember életét vesztette reggel az M1-esen, miután egy útellenőrzést végző járműnek csapódott egy autós

    Halálos kimenetelű baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető szakaszán, a 90-es kilométerszelvénynél 2021. Január első napján.

    Ács térségében a leállósávon haladt az útellenőrzés egyik tehergépkocsija, aminek ismeretlen okból nekiütközött egy személyautó. A balesetben személygépkocsi női és a tehergépjármű férfi vezetője súlyosan sérült.

    A személyautó utasa, egy 38 éves férfi sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy ő a helyszínen életét vesztette.

    A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. A helyszínelés 11:30.kor befejeződött, a forgalom már zavartalanul haladhat.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Ittas, jogosítvány nélküli férfi próbált menekülni a rendőrök elől az M1-es autópályán

    Ittas, jogosítvány nélküli férfi próbált menekülni a rendőrök elől az M1-es autópályán

    A szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M1-es autópálya budaörsi szakaszánál 2021. január 1-jén, miután az ittas sofőr megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

    A fehér Opel vezetője megpróbált elmenekülni az őt követő rendőrjárőrök elől, behajtott egy benzinkúthoz, ahol a szalagkorlátnak ütközött. A férfi ittasan, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett. A járműben egy gyermek is utazott.

    Borítókép / Forrás: MTI/Mihádák Zoltán


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    Négy autó ütközött szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton. A balesetnek két rendőrautó is részese volt – közölte aCsécsi Soma, a BRFK szóvivője.

    Az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg. A szóvivő elmondása szerint személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

    Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között.

     

    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Hirdetés
    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Fotó: Lakatos Péter/MTI


    MEGOSZTOM:

     

  • FOTÓK: Műszaki hiba miatt gyulladt ki egy Citroen a pirosnál – Példás összefogással próbálták oltani az arra járók

    FOTÓK: Műszaki hiba miatt gyulladt ki egy Citroen a pirosnál – Példás összefogással próbálták oltani az arra járók

    Egy hete vásárolta használtan a tulajdonosa azt a személyautót, amelyik szerdán délelőtt kigyulladt Szombathelyen, az arra járók példás összefogással próbáltak segíteni az oltásban.

    A hét éves autó az előző lámpánál rángatni kezdett és nehezen reagált a gázadásra. A belső sávban álló sofőr leállította, majd újraindította a motort és az autó rendben elindult. A következő lámpánál azonban a motortérből pukkanás hallatszott, majd a benzines autó motortere égni kezdett. Az autót vezető hölgy elmondta, hogy mindig tart az autójában porral oltó készüléket így azonnal megpróbálták megfékezni a lángokat. – nyilatkozta a jármű sofőrje a nyugat.hu-nak.

    A motorháztetőt nem nyitották fel, hogy minél kevesebb levegőt kapjon a tűz.

    Több autó vezetője is megállt az égő járművet látva és a sofőrök szintén porral oltóval késleltették a tűz terjedését. Egy gyalogos egy közeli üzletbe szaladt be, ahonnan szintén tűzoltó készülékkel tért vissza.

    A szombathelyi tűzoltók perceken belül a helyszínre értek és eloltották a motortérben keletkezett tüzet. Sajnos az autó motortere és eleje így is teljesen leégett, de a civilek összefogása és a gyors segítségnyújtás úgy gondoljuk példaértékű.

    Fotók: nyugat.hu
    Hirdetés

    Sajnos az autó sofőrjét nem sokkal az incidens után még egy dolog felbosszantotta.

    A hölgynek ugyanis nem csak porral oltó készüléke volt, de egész Európára érvényes asszisztencia szerződést is kötött egy hete, amikor az autót megvette.  Ez a fajta biztosítás hasonló esetekben segítséget jelentene.

    Hívta is azonnal a biztosítót, azonban ott azt a választ kapta, hogy a befizetése még nem érkezett meg, ezért nem élő a szerződése, így kénytelen volt autómentőt hívni a kiégett járműhöz.

    Fotók: nyugat.hu

    Forrás: nyugat.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem kicsit volt ijesztő, amit művelt egy férfi az M4-es autóúton tegnap

    VIDEÓ: Nem kicsit volt ijesztő, amit művelt egy férfi az M4-es autóúton tegnap

    Osztottunk már meg veletek pár érdekes felvételt, de talán így év végéhez közeledve megkaptuk a 2020-as év egyik leghajmeresztőbb felvételét.

    A videót olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az M4-es autóút egyik lehajtója közelében.

    A videón az látható, ahogy egy férfi áll a külső sávban, ami már önmagában is rettentően veszélyes és érthetetlen, ám ami ezután történik az felfoghatatlan.

    Amint az autós a férfi mellé ér, az a lábát a földhöz csapja kezét pedig ökölbe szorítva megpróbál az autósra ijeszteni.

    Nem tudjuk mit keresett a férfi az úton a száguldó autósok között.

    Olvasónk elmondása szerint a férfi fel-le rohangált a leállósáv és a külső sáv között, az autósok pedig legjobb tudásuk szerint próbálták kikerülni öt. Szerencsére az eset nem végződött balesettel.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.