Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Nehéz elképzelni, hogy valaki nem vesz észre egy ekkora járművet jobbról

    VIDEÓ: Nehéz elképzelni, hogy valaki nem vesz észre egy ekkora járművet jobbról

    Pedig úgy tűnik mégis van, akinek sikerül, hiszen a videón látható autós, előbb kikerüli a várakozó autóst, majd fékezés nélkül hajtott az érkező vonat elé.

    A vonatbalesetek nagy része már önmagában is érthetetlen esemény, hiszen ezek a járművek hatalmasak, ráadásul jelző lámpa, sokszor félsorompó hívja fel a figyelmet ha jönnek, a legtöbbjük pedig nem fénysebességgel érkezik az átkelőhöz, ennek ellenére mégis gyakori, hogy egy autós vonat elé hajt.

    Az ilyen esetek ritkán tudhatók be valamiféle rosszullétnek, túlnyomó részt egyszerű figyelmetlenség miatt következnek be.

    A sofőr a telefonját bújja, matat vagy éppen csak úgy elgondolkodik valamin, hogy nyitott szemmel, mégis vakon halad előre.

    Az alábbi felvételt látva egy pillanatra eltűnődik azért az ember, hogy aki annyira vak, vagy inkább vakmerő, hogy ezt a szituációt képes összehozni, az mit keres a volán mögött?

    Arról nincs információnk, hogy a videón látható balesetet megúszta-e az autó vezetője, de bízunk benne, hogy igen és a történtek után lesz ideje átgondolni, hogy a volán mögött ülve nincs fontosabb, mint az útra és a környezetünkre koncentrálni, hiszen a vezetés veszélyes játék, a rohanás miatti szabályszegésnek pedig nincs helye.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Videó: ViralHog


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Letért az útról, kidöntött egy fát és egy korlátot egy BKV busz éjjel

    FOTÓK: Letért az útról, kidöntött egy fát és egy korlátot egy BKV busz éjjel

    A járdakorlátnak ütközött, és kidöntött egy fát vasárnapra virradó éjszaka a 931-es autóbusz Budapesten, az Astória és a Blaha Lujza tér között – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.

    A baleset éjjel történt a Rákóczi út 15. szám előtt. A jármű utasokat nem szállított, a Rákóczi út 15. szám előtt történt balesetben szerencsére nem sérült meg senki. A busz eleje megrongálódott.

    A BKK közlése szerint az eset a közlekedésben nem okozott fennakadást.

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Forrás: MTI


    MEGOSZTOM:

  • Hárosi M0-ás Duna-híd: egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás jön még, az év végére készülhet el minden munka

    Hárosi M0-ás Duna-híd: egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás jön még, az év végére készülhet el minden munka

    A hárosi M0-s Duna-hídon egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás következik, mert néhány hiányosságot még ki kell javítani. A munkálatok az év végére fejeződhetnek be.

    A felújított hidat tavaly tavaszi átadása után az elővigyázatosság érdekében ismét le kellett zárni. Ezt követően a részletes vizsgálatok és utómunkálatok, valamint próbaterhelés következett. Végül a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), a kivitelező STR M0-ás konzorciummal együttműködve ideiglenesen forgalomba helyezte a hidat iskolakezdéskor folyamatos biztonsági ellenőrzés mellett.

    Ám a hibákat nem sikerült megfelelően kijavítani, így idén tavasszal és nyáron ismét lezárásokra lesz szükség a híd hosszútávú megbízható használata érdekében.

    Így ütemezik be a munkákat

    A NIF közleményt adott ki arról, hogy elkészült a közép- és hosszú távú működést biztosító koncepció. Mint írják, ennek megvalósításának előkészítése folyamatban van, jelenleg az új hídsaruk kiválasztását és az ehhez szükséges egyes szerkezeti elemek megerősítését szolgáló részletes terveket készítik.

    A munkák pontos ütemezéséről is tájékoztatnak:

    • Az első ütemben 2021. március 22. és 2021. június 14. között a Deák Ferenc híd déli, M5 autópálya felé vezető hídján a szélső forgalmi sávot lezárják, és elvégzik a zajvédő fal befejezési munkáit.
    • Tervezetten 2021. június 15. és 2021. szeptember 1. között pedig a Deák Ferenc híd északi, azaz az M1 autópálya felé vezető oldal hídját teljesen lezárják a beavatkozások megvalósításának idejére. Ebben az időszakban a térségben közlekedők 2×2 sávon haladhatnak a Deák Ferenc híd déli, azaz az M5 autópálya felé vezető oldal hídján. 

    A forgalmi terelések teljes időszakában a kerékpáros és gyalogos forgalom fenntartása biztosított lesz.

    2021. szeptemberétől mindkét hídon a forgalom mindkét irányban, teljes értékűen, 4 forgalmi sávon haladhat – ígérik. Ezt követően a tervek szerint decemberig még ismét többször fognak hétvégén dolgozni, amely munkálatok már döntően nem befolyásolják a közúti közlekedést.

    Forrás: magyarepitok.hu


    MEGOSZTOM:

  • „Mazsi Meséje” címmel cáfolja egy videós Berki Mazsi videóját, mellyel férje ügyét szeretné tisztázni

    „Mazsi Meséje” címmel cáfolja egy videós Berki Mazsi videóját, mellyel férje ügyét szeretné tisztázni

    Az elmúlt napokban ismét tele a sajtó egy még 2018-ban történt esettel, melyben az ismert médiaszemély, Berki Krisztián szinte állóra fékezte méregdrága autóját egy BKV busz előtt.

    Az esetről mi is beszámoltunk, hiszen mint kiderült az ügyészség letöltendő börtönre, közügyektől való eltiltásra, valamint Berki vezetői engedélyének bevonására tett indítványt.

    Ha bűnösnek találják, akár hét és fél év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

    Azóta felröppent a hír, hogy ha a celeb még a tárgyalás előtt elismeri felelősségét, akkor a büntetést két és fél év letöltendőre mérsékelnék.

    A médiában nagy port kavart a hír, hiszen a celeb és párja mást állít, mint ami a vádiratban szerepel. Berki ugyanis tagadja, hogy büntetőfékezés történt volna. Párja még egy videót is készített, melyben elmesélte a történteket és bemutatta a helyszínt, valamint saját nézőpontjukat az esettel kapcsolatban.


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    A felvétel alatt szinte azonnal több ezer komment lett. A kommentelők szerint valótlan, amit Berki Mazsi állít és nem jól mutatja be a helyszíneket, hogy szépítse a történteket.

    Az egyik YouTube felhasználó „Mazsi Meséje” címmel még egy magyarázó/cáfoló videót is elkészített, melyben ő is szemlélteti a helyszínt, a leírtak alapján a történteket.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • Katalizátorokat és egy biciklit is elloptak, utóbbit épp egy rendőrnek akartak eladni, így lebuktak

    Katalizátorokat és egy biciklit is elloptak, utóbbit épp egy rendőrnek akartak eladni, így lebuktak

    A vádlottak Budapesten és Velencén több mint 10 parkoló autóból vágták ki a katalizátort egy orrfűrésszel. Az egyik vádlott egy biciklit is ellopott, amit álnéven akart értékesíteni, de az álvevője egy rendőr volt; ekkor fogták el őket – adta híról az ugyeszseg.hu

    A vádirat szerint a vádlottak – egy 22 éves és egy 23 éves férfi – 2020 nyarán megállapodtak abban, hogy úgy jutnak rendszeresen pénzhez, és így a megélhetésüket abból biztosítják, hogy parkoló gépkocsik katalizátorát levágják, majd azokat tovább értékesítik. A katalizátorok levágásához használt orrfűrészt Zalaegerszegen vásárolták meg.

    A vádlottak módszere ezután az volt, hogy a késő esti, illetve hajnali órákban gépkocsival mentek a helyszínre, emelővel megemelték a kiszemelt autót, majd az orrfűrésszel kivágták a katalizátort a kipufogó rendszer csővezetékéből.

    Jellemzően a 11. kerületben követték el a bűncselekményeket, de emellett Velencén, a 9. kerületben, és 22. kerületi bevásárlóközpont parkolójában álló autókból is tulajdonítottak el igy módon katalizátort. A vádlottak ezzel a módszerrel 12 sértettnek, összesen csaknem fél millió forint kárt okoztak.

    A 23 éves férfi ezután a 11. kerületben egy kerékpárt is eltulajdonított úgy, hogy a zárját levágta, majd azt álnéven akarta eladni, azonban a biciklire jelentkező ,, vevő” az intézkedő rendőrök egyike volt, így a vádlottat, majd társát is elfogták.

    Hirdetés

    A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség az ügyben több rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budai Központi Kerületi Bíróságra.

    A kerületi ügyészség a két, már büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, valamint közügyektől-, illetve járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratban. A két férfi jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll.

    A fent említett két férfi társa volt még egy nő is, aki korábban jogosulatlanul parkolt az autójával egy mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyen, ezért a közterület-felügyelőkkerékbilincset szereltek fel a gépkocsijára.

    A nő kérésére az ügy egyik férfi vádlottja a kerékbilincset egy flex segítségével levágta.

    Miután a közterület-felügyelet ezt észlelte, és újabb kerékbilincset helyezett fel a nő autójára, akkor a nő ismételt felkérésére a vádlott ezt a kerékbilincset is levágta a gépkocsiról, ezzel a kerületi közterület-felügyeletnek összesen több mint 200.000 forint kárt okozva.

    A kerületi ügyészség a vádlott nő vonatkozásában pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

    Forrás: ugyeszseg.hu

     

  • VIDEÓ: Rendőrautó kamerája rögzítette, ahogy többször megpördül a levegőben egy autó az M9-esen, miután szalagkorlátnak csapódott

    VIDEÓ: Rendőrautó kamerája rögzítette, ahogy többször megpördül a levegőben egy autó az M9-esen, miután szalagkorlátnak csapódott

    Durva balesetet rögzített az M9-es autóúton egy intézkedő rendőr autójának fedélzeti kamerája csütörtökön.

    Egy személygépkocsi közlekedett az M9-es autóúton Szekszárd irányából Bogyiszló irányába, a 7-es kilométerszelvény közelében, a Bogyiszlói lehajtónál. Az autó sofőrje ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd átszakította a szalagkorlátot.

    A jármű többször megpördült a levegőben, majd oldalára borult. A balesetben az autó sofőrje, egy 44 éves nő az elsődleges információk szerint könnyebben megsérült.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Megdöbbentő az egy hetes Roadpol ellenőrzés eredménye- Több ezer esetben nem használtak biztonsági övet az autósok

    Megdöbbentő az egy hetes Roadpol ellenőrzés eredménye- Több ezer esetben nem használtak biztonsági övet az autósok

    Több ezer sofőr kaptak rajta a rendőrök, hogy vezetés közben nem használták a biztonsági övet, valamint kaptak el motoros bukósisak nélkül és volt olyan eset is, hol kisgyerek gyermekülés helyett csak az autó gyári ülésére ültetve utazott – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleményéből.

    Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2021. évi ellenőrzési terve alapján az európai kampány keretében ezúttal a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát ellenőrizte március 8-14. között.

     Az ellenőrzések során a rendőrök 5514 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, ebből a legtöbb esetben – 4531 alkalommal – a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övét.

    A gyermekbiztonsági rendszert 112 esetben nem használták, míg 14-en bukósisak nélkül motoroztak.

    Az ORFK arra kéri a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat, a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint a segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak megfelelő használatát, hiszen ezek adott esetben életet menthetnek.

    Hirdetés

    KAPCSOLÓDÓ:

    Több napos razzia indul az utakon – A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök


    Borítóképünk illusztráció! Forrás: police.hu
  • Egy 60 éves férfi lopta el a 81-es főút mellől a  „Traffipaxozó rendőr” táblát

    Egy 60 éves férfi lopta el a 81-es főút mellől a „Traffipaxozó rendőr” táblát

    Egy dunaföldvári férfit gyanúsítanak a pannonhalmi nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

    A 81-es számú főúton, Mezőörs térségében – közlekedésrendészeti prevenciós célból – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy sebességmérő rendőrt és szolgálati gépjárművét ábrázoló táblát helyezett el 2020. augusztusában.

    A tábla rendőralakját ismeretlen tettes leszerelte és ellopta 2020. november 7-re virradóra.

    Az ügyben folyó nyomozás során a pannonhalmi rendőrök látókörébe került egy személygépkocsi, amivel a feltételezett elkövető elvitte a leszerelt sebességmérő alakot. A nyomozók azonosították a járművel közlekedő sofőrt, akit 2021. március 16-án lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

    Az eljárás során a 60 éves dunaföldvári férfi beismerő vallomást tett, az ellopott táblát a rendőrök lefoglalták tőle.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Közlekedési konfliktus miatt üldözött, majd megkéselt egy autós egy másikat Kecskeméten

    VIDEÓ: Közlekedési konfliktus miatt üldözött, majd megkéselt egy autós egy másikat Kecskeméten

    Késeléssel végződött egy közlekedési konfliktus Kecskeméten számolt be az esetről  RTL Klub szerda esti Híradója.

    Lajosmizsén veszett össze két autós, majd az egyikük menekülőre fogta. A másik autós utánaeredt és egészen Kecskemétig üldözte. Az üldözésnek egy áruházi parkolóban lett vége, miután a menekülő autós nekiütközött egy parkoló autónak.

    Ezután a sofőrök összeverekedtek, ám egyikük kést is rántott és combon szúrta a másikat, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.

    A vérző, súlyosan sérült férfihez a járókelők hívtak segítséget. A késelőt másfél órán belül lakásánál fogták el a rendőrök. A nyomozás során a térfigyelők felvételeit is vizsgálják, hogy kiderítsék, mi történt a két sofőr között. Úgy tudni a két férfi már korábbról ismerte egymást.

    Hirdetés

     

    Forrás: RTL Klub


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Óva intette a közlekedőktől motoros fiát az anya, majd beült az autóba és véletlenül elütötte őt

    VIDEÓ: Óva intette a közlekedőktől motoros fiát az anya, majd beült az autóba és véletlenül elütötte őt

    Egy motoros srác fejkamerája rögzítette az alább látható szürreális felvételt, mely Amerikában készült – szúrta ki a vezess.

    Vezess óvatosan és óvakódj az idiótáktól, búcsúzott el a parkolóban a nő motorra pattanó fiától, ami ezek után történt arra valószínűleg egyikük sem számított. Az anya beült az autóba, Jacob pedig felpattant a motorra és útnak indult, ám nem sokkal később egy kereszteződésnél megállt.

    Ekkor lökte fel őt hátulról egy autós. Jacob megfordult és meglepődve konstatálta, hogy az autót, amely fellökte épp anyja vezeti.

    Az anya természetesen rettentően megijedt és azonnal kipattant az autóból, ám szerencsére senki nem sérült meg.

    Hirdetés

    Forrás: reddig.com
  • Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

    Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

    Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

    A közlemény szerint a közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, a buszozást.

    A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt.

    A 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást.

    A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is – tették hozzá.

    Idézik Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta:

    „2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák. Ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladunk, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot”.

    Hirdetés

    Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások.

    A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot.”

    A tájékoztatás szerint a márciusban induló felújítások közül a leghosszabb egybefüggő szakaszon a Nyírtura-Nyíradony összekötő út újul meg mintegy 9,5 kilométeren. Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl-Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba.

    Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.

    Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: „a tavalyhoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan.

    Hirdetés

    Nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz – mondta.

    A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire”.

    Forrás: MTI
  • VIDEÓ: Ittas volt és jogosítvánnyal sem rendelkezett a férfi, aki egy dömperrel ütött el egy testvérpárt

    VIDEÓ: Ittas volt és jogosítvánnyal sem rendelkezett a férfi, aki egy dömperrel ütött el egy testvérpárt

    Ahogy arról a 112press nemrég beszámolt, egy ittas férfi elütött és a bolt falához préselt egy padon ülő testvérpárt Szentpéterfalván.

    Az elsődleges beszámolók alapján a munkagép vezetője nem vette észre parkolás közben, hogy a Nemzeti Dohány bolt előtti padon ül a két férfi. A dömper vezetője elütötte őket és a falhoz préselte egyiküket. A testvérpár súlyos sérülést szenvedett. Őket a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.

    A helyszíni intézkedés során a rendőrök a jármű vezetőjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

    A férfi a vezetői engedélyét sem tudta átadni az intézkedő járőröknek, mivel azzal nem rendelkezett.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    A 46 éves férfit a szombathelyi rendőrök további mintavételre előállították és vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint engedély nélküli vezetés miatt eljárást indítottak. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság – adott tájékoztatást a megbízott sajtószóvivő.

    Forrás: 112press
  • Forgalommal szembe hajtott fel az M1-es autópályára egy férfi, miután nekiment egy bolt falának

    Forgalommal szembe hajtott fel az M1-es autópályára egy férfi, miután nekiment egy bolt falának

    Az ácsi lakos a gépkocsijával nekiment egy shop bejárati üvegének, majd az autópályára felhajtva, a forgalommal szemben közlekedett.

    Egy 35 éves férfi és a 43 éves nő ismerőse 2021. március 16-án 3 óra 30 perc körül, az M1-es autópálya egyik pihenőjében lévő shopban vásárolt. A férfi és a nő kis idő elteltével kiment a vásárlói térből. Mindketten zavartan viselkedtek, a férfi váratlanul beült az autójába, és a járművel nekihajtott a shop bejáratának.

    Ezt követően a töltőállomás területét elhagyta és a behajtani tilos jelzőtábla ellenére – a Győr felé vezető oldalra – a menetiránnyal szemben felhajtott.

    A továbbiakban a leállósávon közlekedett Budapest felé.

    A járőrök, a baleset elkerülése érdekében az autópálya forgalmát lassították. A 35 éves ácsi lakos Tata térségében megállt egy pihenőben, ott igazoltatták a rendőrök. A nőt és a férfit is előállították, a velük szemben alkalmazott kábítószerteszt pozitív eredményt jelzett.

    A két személy ellen kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség ezen kívül még közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást, valamint vizsgálja, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e.

    A pályatesten történt esemény során anyagi kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

    Forrás: police.hu

  • VIDEÓ: Három ember meghalt, miután autóba csapódott egy kisrepülő Floridában

    VIDEÓ: Három ember meghalt, miután autóba csapódott egy kisrepülő Floridában

    Három ember, köztük egy fiatal fiú életét vesztette, egy ember pedig súlyosan megsérült, miután egy kisrepülő lezuhant és egy személyautóba csapódott Floridában -adta hírül a abc7news.com

    A Szövetségi Légügyi Hivatal közleménye szerint a repülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le, szemtanúk beszámolója szerint először a szárny ért földet, majd a gép belecsapódott a járműbe. A repülőgépen utazó két ember azonnal életét vesztette, az autóban utazó hölgyet és fiú gyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ám később a fiú belehalt sérüléseibe.

    Az egyik ház kamerája rögzítette a borzalmas balesetet.

    „Nagy szerencsénk volt, hogy épp a házban tartózkodtunk, mert ilyenkor általában kint játszunk a gyerekkel „- nyilatkozta egy ott lakó a helyi sajtónak.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    „A gépek néha olyan alacsonyan szállnak, hogy a medencében játszva szinte megérinthetnénk őket” – mondta az egyik lakó.

    A baleset lakott területen, a North Perry repülőtér közvetlen szomszédságában történt. Egy helyi lakos bombarobbanáshoz hasonlította a becsapódást, míg egy másik arról beszélt, hogy az utóbbi időben rendszeressé váltak a lezuhanó repülők a környéken, ami miatt mindig idegesek, ha el kell hagyniuk az otthonukat.

    Az elmúlt 10 hónapban már 5 repülő zuhant le a reptér környékén, melyek közül négy halálos áldozattal is járt.

    Videó: NewsNowfrom FOX / Forrás: abc7news.com


    MEGOSZTOM:

  • Egy másodpercen múlt a tragédia – Közvetlenül az érkező autó elé rohant ki egy kisgyermek

    Egy másodpercen múlt a tragédia – Közvetlenül az érkező autó elé rohant ki egy kisgyermek

    A megrázó felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette és bár nem hazai esetről van szó, úgy gondoljuk tanulságos lehet.

    Az origo.hu által kiszúrt felvételen látható, ahogy egy kisgyermek a felnőtt kezét fogva sétál, ám hirtelen elengedi annak kezét és kirohan az úttestre, épp egy szabályosan érkező autós elé. Az autós azonnal reagált és félrerántotta a kormányt.

    A felvételen jól látható, hogy a kisgyermek csak centikkel úszta meg, hogy elgázolják. Az autósnak pedig hatalmas szerencséje volt, hogy szemből nem jött semmi, de lássuk be nem sok választása volt.

    A jármű összetört, de szerencsére személyi sérülés – köszönhetően a sofőrnek – nem történt. A videón látható jelenet jó példa arra, hogy a gyerekek mennyire óvatlanok tudnak lenni.

    Ezért is nagyon fontos például a lakóövezetekben, iskolák, óvodák környékén különös figyelemmel közlekedni és betartani a sebességhatárokat, hisz még ha felnőtt kísérettel vannak, láthatóan akkor is könnyen megtörténhet a baj.

    Hirdetés

    Forrás: origo


    MEGOSZTOM: