Szerző: bpiautosok.hu

  • FOTÓK: Összesen több, mint 2.5 milliós bírsággal jutalmazták az M5-ösön lekapcsolt horrorkaravánt

    FOTÓK: Összesen több, mint 2.5 milliós bírsággal jutalmazták az M5-ösön lekapcsolt horrorkaravánt

    Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban működő közlekedési hatóság közúti ellenőrei az M0 körgyűrűn vették észre, és az M5 lajosmizsei pihenőhelyére tudták kiterelni a fotókon látható járműhalmot.

    A fogást Az ITM miniszterhelyettese, Schanda Tamás osztotta meg a Facebookon. Mint írja a Svédországból indult kolosszus afgán üzemeltetői a biztonságos szállításra alkalmas felépítményt eltávolítva két teherautót pakoltak egy biciklivel megfejelve egy harmadikra.

    Az ingatag rakományt hevenyészetten rögzítették, a járművezetőnek munkaszerződése nem volt, a fuvarengedélyek is hiányoztak.

    A horrorisztikus jelenség több mint 30 százalékos túlsúllyal közlekedett.

    A hatósági szakemberek természetesen nem engedték továbbhaladni tegnapi fogásukat. A sokszoros szabálysértés miatt a sofőrre több mint 600 ezer, a szállítóra közel 2 millió forint bírságot szabtak ki.

    Hirdetés

    Forrás: Facebook
  • Egész Budapestre útdíjat vezetne be a Levegő Munkacsoport

    Egész Budapestre útdíjat vezetne be a Levegő Munkacsoport

    Az útdíj bevezetését sürgeti a Levegő Munkacsoport, mivel úgy látják, hogy óriási károkat okoz a budapestieknek a hatalmas gépjárműközlekedés.

    Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért petíciót is indítottak. Mint írják, a kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.

    A fővárosi útdíj hasonlóképp működne, mint a jelenleg Magyarországon a tehergépkocsikra kivetett úthasználati díj.

    Ennek mértéke négy tényezőtől függ:

    1. a megtett út hosszától
    2. a jármű levegőszennyezési tulajdonságaitól
    3. a jármű tengelyterhelésétől
    4. és az adott útvonaltól.

    A városi útdíj esetében egy ötödik tényező lehetne a napszak, például éjszaka kevesebbet kellene fizetni, mint csúcsidőben.

    Hirdetés

    „Jól látszik, hogy a jelenlegi gépjárműforgalom Budapesten nem fenntartható. Az autózás okozta környezeti és egészségi károk évente meghaladják az 1000 milliárd forintot.

    Ezek csökkentése érdekében sürgetjük a városi útdíj bevezetését, aminek hatására átgondoltabb lenne az autóhasználat, megszűnnének a dugók és élhetőbb lenne a főváros és nem lenne ennyi megbetegedés a környezetszennyezés miatt” – mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

    Óriási károkat okoz a budapestieknek a hatalmas gépjárműközlekedés. Jelentősen hozzájárul a fővárosi rossz levegőhöz, ami miatt évente mintegy 2500 idő előtti halálozás és 200 000 megbetegedés történik. Számtalan szív- és keringési elégtelenség, az asztma és a tüdőrák kialakulása is erre vezethető vissza.

    Az úthasználati díjból származó bevételt a javaslat szerint részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek. A bevételek további részéből pedig javítani lehetne a gyalogos, kerékpáros és egyéb környezetkímélő közlekedési módok feltételeit.

    Forrás: levego.hu


    MEGOSZTOM:

  • Padon ülő nőt és gyerekeit gázolta el egy autós Budapesten

    Padon ülő nőt és gyerekeit gázolta el egy autós Budapesten

    Egy padon ülő nőt és gyerekeit gázolta el egy autós Budapesten a Pusztaszeri út és Törökvész út kereszteződésénél szerdán – adta hírül az MTI

    Személyi sérüléssel járó baleset történt szerdán délután a 2. kerület Pusztaszeri út – Törökvészi út kereszteződésénél. Egy jármű áthajtott az elválasztó szegélyen, majd egy padon ülő  nőt és gyerekeit elgázolva egy kerítésbe csapódott.

    A balesetben öten sérültek meg, közülük egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    Borítókép: MTI/Lakatos Péter

  • Korrupció miatt annyi alkalmazottat vettek őrizetbe, hogy leállt az ügyfélfogadás

    Korrupció miatt annyi alkalmazottat vettek őrizetbe, hogy leállt az ügyfélfogadás

    Fel kellett függeszteni az ügyfélfogadást egy temesvári hivatalban, mivel annyi embert kapcsoltak le korrupció miatt, hogy gyakorlatilag nem maradt ember a munka elvégzésére – tájékoztatott a Foter.ro

    Még a hét elején csapott le a hivatalra a román belügyminisztérium korrupcióellenes ügyosztálya. A nyomozati anyag alapján a 10 előállított rendőrből 9-et helyeztek 30 napos előzetes letartóztatásba.

    Az ott dolgozók csúszópénz fejében elintézték, hogy a vesztegetők autóit a hivatalos eljárásban előírtnál jóval rövidebb idő alatt beírják a forgalomba.

    Hirdetés

    Az ügyészek szerint dossziénként 20 és 100 lej közötti összeget kértek, összesen 384 alkalommal, így négy hónap alatt mintegy 100 000 lejt gyűjtöttek össze – írják.

    Az ügyben összesen tíz rendőrt állítottak elő kihallgatásra, majd az illetékes bíró az ügyészek által összeállított nyomozati anyag alapján.

    A tíz előállítottból kilencet 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek.

    Forrás: foter.ro
  • Eltűntek a mobil sebességmérők az utakról!?

    Eltűntek a mobil sebességmérők az utakról!?

    Egyre többen tapasztalják, hogy a fixen telepített sebességmérőkön kívül, út menti autókból nem mérnek sebességet a rendőrök – világít rá az ATV híradója.

    A híradó megkérdezte az ORFK-t az okokról és, hogy valóban így van-e, ám konkrét válasz nem érkezett. Az atv szerint, több közlekedési szakember is azt mondta, hogy szerintük a rendőrség leállította a méréseket. Tény, hogy az utóbbi egy hónapban nem jelent meg sebességrekorder a rendőrségi honlapon, és a hasonló témájú Facebook-oldalakon is nagy a hallgatás.

    Mint írják:

    A trafihunter.hu oldalon délután csak a fixen telepített traffipaxokat mutatta a térkép. Ez pedig az is jelentheti, hogy a rendőrség sehol sem mért út szélén álló autókból.

    A híradó stábja az utóbbi napokban országszerte próbált sebességmérő autókat találni, de hiába. Nem találtak sem rejtve, sem nyilvánosan traffipaxot használó járműre.

    Egy sebességméréssel foglalkozó internetes oldal kezelője is azt mondta, hogy feltűnően eltűntek a bejegyzések.

    Több tag fel is vetette – és én is észrevettem – hogy körülbelül másfél hónapja nincs bejegyzés arra vonatkozóan, hogy traffipax lenne az úton” – árulta el Pap Zoltán.

    Hirdetés

    Nagy László, pécsi közlekedési szakjogász – aki korábban a megyei főkapitányság vezető közlekedési rendőre volt – azt mondta, hogy neki is feltűnt a traffipaxok hiánya. Hozzátette: korábban például karácsony körül vonták vissza az eszközöket, hogy ne rontsák az ünnep hangulatát, de most tippelni sem tud az okokról.

    Mint elárulta, több emberrel is beszélt, de kitérő válaszokat kapott, így „valamilyen utasításfélét” feltételez a háttérben.

    A híradó stábja is érdeklődött a rendőrségen, de kérdésükre levélben azt a választ kapták, hogy a véda-rendszer rendben működik.

    A mérésekről pedig azt írták:

    a rendőrség a sebességellenőrzési tevékenységét mindenkor – így jelenleg is – az aktuális közlekedésbiztonsági helyzet értékelése alapján indokolt helyszíneken és intenzitással végzi.

    Forrás: ATV

     

  • GÉMOSZ: szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál

    GÉMOSZ: szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál

    Szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok a javításoknál és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál – közölte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint több száz baleset összegyűjtött adatai alapján a szövetség megbízásából peres eljárás indult az Uniqa Biztosítóval szemben, mert kárrendezéskor a biztosító a javításnál felhasznált alkatrészek árát csak 10 százalékkal csökkentett értéken térítette meg a vétlen károsultak és a javítók részére, amennyiben azok nem az általa kijelölt alkatrészkereskedőnél vásároltak.

    A biztosító felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult, miután nem fogadta el, hogy a Fővárosi Törvényszék megerősítette az első fokú bíróság döntését, amelyben az helyt adott az autósok keresetének, míg a biztosító által benyújtott fellebbezést alaptalannak találta.

    A GÉMOSZ közleménye szerint a Kúria most kézbesítette további jogorvoslati kérelemmel már nem támadható határozatát, amellyel fenntartotta a szövetség keresetének helyt adó jogerős ítéletét.
    A Kúria az Uniqa felülvizsgálati kérelmével szemben egyebek között megerősítette, illetve megállapította, hogy nem tartozik a kárt szenvedett autósok kárenyhítési kötelezettségének körébe, hogy a biztosító által önkényesen előírt alkatrészszállítóval szerződjenek és nem lehet felróni ellenük, hogy a kiírt piaci áron rendelik meg a javítási munkát.

    Hirdetés

    A Kúria döntése értelmében nem lehet a károsultaktól megkövetelni, hogy olyan márkaszervízben javíttassák a balesetben sérült gépkocsit, amely az alperes biztosító által kijelölt alkatrészkereskedőktől szerzi be az alkatrészeket, ez olyan többlet kötelezettséggel és teherrel járna, amelynek viselése nem várható el a károsultaktól.

    A Kúria döntésében arra is rámutatott, hogy az Uniqa Biztosító által kialakított, majd később megszüntetett kárrendezési gyakorlat nem szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás intézményének célját és rendeltetését.

    A Kúria döntésére tekintettel remélhető, hogy a jövőben nem fog megjelenni hasonló, a károsult autósok jog védte érdekeit mellőző visszaélés, nemcsak a perben érintett, hanem az összes többi gépjármű biztosító terveiben sem – olvasható a GÉMOSZ közleményében.

     Borítóképünk illusztráció /pexels/Forrás: MTI


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Halálra gázoltak egy rokkantkocsival közlekedő asszonyt Kecelen

    FOTÓK: Halálra gázoltak egy rokkantkocsival közlekedő asszonyt Kecelen

    Kecel belterületén 2021. június 16-án 11 óra 10 perckor halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt – adta hírül a police.hu

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. június 16-án 11 óra 10 perckor Kecel belterületén, a Vasút utcában egy jármű összeütközött egy elektromos rokkantkocsival. A balesetben a rokkantkocsit vezető 73 éves asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A baleseti helyszínelés teljes útlezárás mellett folyt. A rendőrség tájékoztatása alapján a helyszínelést 14:40.kor befejezték, az útzárat  feloldották.

    Fotó: MTI/Donka Ferenc
    Forrás: police.hu
  • Súlyos baleset történt az M0-son Ecser magasságában

    Súlyos baleset történt az M0-son Ecser magasságában

    Kamion és személygépkocsi ütközött, egy személy életveszélyesen megsérült.

    Az M0 autóút 46-os kilométerszelvényében 2021. június 16-án 13 óra 10 perckor Ecser magasságában egy személygépkocsi és egy kamion ütközött, melynek során az autó felborult. A balesettel érintett útszakaszt a rendőrök 13 óra 45 perctől teljes szélességében lezárták, melyet a munkálatok előrehaladtával tesznek majd szabaddá.

    A balesetben személyautó sofőrje életveszélyesen megsérült – közölte az MTI.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Tetőcsomagtartóról lerepült vas zártszelvények nyársaltak fel egy autót a Megyeri hídon

    FOTÓK: Tetőcsomagtartóról lerepült vas zártszelvények nyársaltak fel egy autót a Megyeri hídon

    Egy személy megsérült abban a balesetben, ami szerda délután történt a Megyeri hídon- adta hírül az MTI

    Összeütközött három személyautó a fővárosban a Megyeri híd budai hídfője közelében, a Budára vezető oldalon. A baleset során a furgon tetőcsomagtartójáról lerepültek a vas zártszelvények és az előtte haladó járműbe fúródtak.

    Az elsődleges információk alapján az eset során egy személy megsérült.

    Hirdetés
    Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
    Forrás: MTI
  • VIDEÓ: Szívszorító videót tett közzé a Magyar Közút – Kérjük figyeljetek rájuk

    VIDEÓ: Szívszorító videót tett közzé a Magyar Közút – Kérjük figyeljetek rájuk

    Szívbemarkoló videót tett közzé a Magyar Közút, bízva abban, hogy végre megértik a közlekedők, hogy milyen veszélyes a munkások mellett a sebességhatárokra fittyet hányva száguldozni.

    Neked lenne erőd visszatérni arra a helyszínre, ahol egy szeretted tragikusan meghalt?  Ráadásul egy forgalmas autópálya kellős közepére, mialatt körülötted nagy sebességgel száguldanak el az autók? Az M0-on munkavégzés közben halálra gázolt közutas dolgozó özvegye megtette – olvasható a Közút felhívásában.

    A férje helyett a baleseti helyszínről ő maga szól az autósokhoz, a kérése egyszerű és világos: ha útközben munkaterületre figyelmeztető jelzésekkel találkozol, lassíts!

    Mindössze ennyin múlik, hogy ne fordulhasson elő több ilyen értelmetlen haláleset.

    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérése jelenleg különösen aktuális és fontos, hiszen idén az előjelzések alapján várhatóan kimagaslóan sok nyaralni vágyó választ belföldi úticélt, a megnövekedett forgalomhoz pedig az elmúlt 10 év legnagyobb volumenű útfelújítási programja társul. Az úton lévők tehát számos esetben találkozhatnak munkaterülettel, ahol hús-vér szakemberek sokasága végzi folyamatosan a felújítási és a napi üzemeltetési, burkolatjavítási, növényzetgondozási munkákat.

    A 2000-es évtől napjainkig 18 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt.

    A társaság éppen a fenti ok miatt indította el két évvel ezelőtt a „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát.

    A kampány legújabb videójában egy 2017-ben elhunyt közutas dolgozó özvegye tért vissza először férje balesetének helyszínére, ahol elcsukló hangon, de teljes elszántsággal szólítja meg az úton közlekedőket.

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Ezt azóta is folyamatosan napirenden tartja a társaság, ennek ellenére rendszeresen történnek balesetek a munkaterületek térségében és szinte hetente törnek össze figyelmetlen autósok a munkaterületek elejére kihelyezett ütközési energiaelnyelő szerkezeteket.

    Ráadásul a társaság egyik ilyen eszközére telepített sebességmérő kamera néhány nappal ezelőtti felvételei alapján az is elmondható, hogy a közlekedők egyáltalán nem tartják be a kihelyezett sebességkorlátozásokat a gyorsforgalmi utak munkaterületeinek térségében, ami szintén jelentős baleseti kockázatot hordoz:

    Hirdetés

    A nyári időszakban a Magyar Közút folyamatosan tesz közzé majd újabb videókat a közösségi oldalain a kampányhoz kapcsolódóan. Egyúttal arra kérik a közlekedőket, hogy a következő hónapokban is fokozott óvatossággal közlekedjenek, a munkaterületekre figyelmeztető és ott érvényben lévő korlátozásokat tartsák be és még utazás előtt tervezzék meg optimális útvonalukat, kalkulálják be a munkavégzésekhez esetlegesen kapcsolódó hosszabb menetidőket a www.utinform.hu oldal segítségével.

    Forrás: Magyar Közút

     


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Börtönbüntetést kért az ügyészség a férfira, aki öt nap alatt kilenc autót tört fel

    FOTÓK: Börtönbüntetést kért az ügyészség a férfira, aki öt nap alatt kilenc autót tört fel

    A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt egy sorozattolvaj férfival szemben, aki öt nap alatt kilenc autót tört fel és akkumulátort, rádiósmagnót, hangszórót, pendrive-ot, sőt az egyik járműből két üveg pezsgőt lopott el. Egy alkalommal fiatalkorú társa is volt, ekkor baltával törték be az ablakot azért, hogy némi aprópénzt vigyenek el.

    A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2020 májusában éjjelente a lakásához közeli utcákban – három alkalommal közvetlenül a szomszédai előtt – parkoló autók ablakát törte be azért, hogy a bennük lévő értékeket ellopja. Az autók feltörésével általában több kárt okozott, mint amekkora értéket ellopott.

    Egyik szomszédja autójából megpróbálta a rádiósmagnót és az akkumulátort kiszerelni, ám végül mindössze egy egészségügyi dobozt tudott elvinni.

    A kábelek elvágásával azonban 37 ezer forint kárt okozott. Másik szomszédja autójának pillangóüvegét kitörte, az ajtót kinyitotta és a motortérből egy akkumulátort lopott el.

    Egy alkalommal fiatalkorú társa is volt, akivel együtt egy környékbeli utcában parkoló autó bal első ablakát baltával betörték, ám mindössze 2 ezer forint aprópénzt tudtak magukkal vinni.

    Az autóban így is 50 ezer forint kárt tettek.

     

    Elfogása előtti éjszaka a férfi egy közeli társasház parkolójában ezzel a módszerrel két üveg pezsgőt vett ki az utastérből. Ugyanezen az éjjelen egy másik áldozata autójának vászontetejét vágta ki azért, hogy az összesen 60 ezer forint értékű akkumulátort, rádiósmagnót, szerszámkészletet ellopja.

    Hirdetés

    A rongálással 200 ezer forint kárt okozott az autó tulajdonosának.

    Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg más ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő férfi és szabadlábon lévő fiatalkorú társa ügyében a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Több mentőegységet és mentőhelikoptert is riasztottak az M0-ra – Kiderült, hogy kamu bejelentés volt

    Több mentőegységet és mentőhelikoptert is riasztottak az M0-ra – Kiderült, hogy kamu bejelentés volt

    Lángoló mentőautóhoz kért segítséget hétfőn egy névtelen telefonáló az M0-son. A helyszínre több egység és helikopter is érkezett, de kiderült, hogy valaki csak poénnak szánta a bejelentést….

    hétfőn az M0-ra riasztott több mentőegységet és egy mentőhelikoptert is a fővárosi mentésirányítás, amikor arról érkezett bejelentés a 112 operátorához, hogy egy mentőautó lángol az út szélén, amiben emberek lehetnek. Mentésvezető bajtársunk a mentők térinformatikai rendszerén nem látott egységet a környéken, így magán mentőt sejtettek a helyszínen.

    A mentőhelikopter pillanatok alatt meg is érkezett, ám alapos felderítés után, szerencsére lemondhatta a segítségül riasztott mentőerőket, a helyszínen és környékén ugyanis nem találtak ilyen eseményt.

    Az életmentők bár megkönnyebbültek, a valótlan bejelentés komoly felháborodást keltett a bajtársi közösségben.

    Hirdetés

    Forrás: Országos Mentőszolgálat
  • FOTÓK: 50 métert gurult a parkolóból egy autó, amit nem rögzítettek megfelelően

    FOTÓK: 50 métert gurult a parkolóból egy autó, amit nem rögzítettek megfelelően

    Szombathelyen érte a közlekedőket váratlan meglepetés egyik nap, egy rosszul rögzített autó ugyanis 50 métert gurult a parkolóból a forgalmas útra – adta hírül a 112press.

    A beszámoló szerint a sofőr parkolás után nem rögzítette megfelelően az autót, ami ezután 50 métert gurulva a forgalmas úton állt meg. Szerencsére az ott közlekedők időben észlelték a bajt és megálltak. Az eset során sem autó, sem személy nem sérült.

    A Suzuki kb. egy órán át képzett akadályt, majd a helyszínre ért a rendőrség által értesített sofőr, aki éppen focimeccsen szurkolhatott, az arcára festett magyar zászlóból ítélve.

    A rendőrök figyelmeztették a nőt és felhívták a figyelmét arra, hogy ellenőrizze a járművet, mielőtt otthagyja valahol.

    Fotó: 112press
    Hirdetés
    Fotó: 112press
    Forrás: 112press
  • VIDEÓ: Mintha csak szökni próbált volna – Teljesen elnyelte az autót a hatalmas kráter

    VIDEÓ: Mintha csak szökni próbált volna – Teljesen elnyelte az autót a hatalmas kráter

    Mumbai lakónegyedében,rögzítettek érdekes képsorokat egy parkolóban – szúrta ki a hvg.hu

    A felvételen az látható, hogy egy parkoló autó alatt méretes, vízzel teli kráter keletkezik, ami azonnal elnyeli az ott parkoló autót. Az eset még vasárnap történt és nem meglepő módon hamar terjedni kezdett az interneten az arról készült felvétel. A méretes kátyú a nagy esőzés miatt keletkezett.

    A beszámolók szerint a parkolót biztonsági okokból azonnal lezárták, az autót eddig kihúzták. Személyi sérülésről nincs információ.

     

    Alig egy hónapja is történt hasonló eset, akkor Róma egyik utcáján nyelt el szintén egy parkoló autót a beszakadt aszfalt.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    VIDEÓ: Egészben nyelte el a Smartot a beszakadt aszfalt


    Forrás: twitter.com/ians_india
  • Egy teherautós akadályozta meg, hogy egy fiatal leugorjon a hídról

    Egy teherautós akadályozta meg, hogy egy fiatal leugorjon a hídról

    Egy teherautó-sofőr mentette meg annak a fiatalnak az életét, aki az angliai M62-es autópálya hídjára mászott fel, hogy leugorjon – szúrta  ki az index.

    Az M62-es autópályán haladó kamionsofőr arra lett figyelmes, hogy egy fiatal a híd peremén tartózkodik és le akar ugrani. A vezető nem tétovázott, cselekedett. Megállt járművével a híd alatt, és addig ott maradt, amíg a hatóságok ki nem érkeztek, hogy megakadályozzák az ugrást.

    A kép gyorsan terjedni kezdett az interneten. A kamionost sokan méltatják, amiért ahelyett, hogy elhajtott volna, észlelte a veszélyt, és ahogy tudott, segített.

    Hirdetés

     Fotó: Homelesssupportnetwork