Szerző: bpiautosok.hu

  • Szándékosan okozott baleseteket egy autómentős a magyar utakon

    Szándékosan okozott baleseteket egy autómentős a magyar utakon

    Őrizetbe vettek egy 56 éves kisapostagi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal térkődarabokat és más tárgyakat helyezett fő közlekedési utakra, ezzel veszélyeztette a közúti közlekedésben résztvevők életét és testi épségét – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

    A férfit a rendőrök csütörtökön igazoltatták Székesfehérváron, előállítása után megállapították, hogy korábbi cselekedeteivel összefüggésben több közúti baleset történt a megyében. A férfit a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

    Az MTI értesülései szerint a férfi autómentősként dolgozik, a tucatnál is több balesetet okozó tárgyakat, közöttük fémtárgyakat az M6-os, az M7-es autópályán és a 62-es úton helyezte el, feltehetőleg anyagi haszonszerzés miatt. A rendőrség ezeket az információkat egyelőre nem erősítette meg.

    Forrás: https://444.hu/2018/01/26/szandekosan-okozott-baleseteket-egy-automentos-a-magyar-utakon

    MEGOSZTOM:

  • Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

    Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 21-én 6 óra 50 perckor a 10-es számú főút 27. kilométerszelvényében Piliscsaba irányából Pilisjászfalu irányába közlekedő Skoda Felicia típusú személygépkocsi az úttesten megcsúszott, majd a jármű átsodródott a szembejövő forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Peugeot 3008 típusú személygépkocsival. A Skoda vezetője a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Az eljárás adatai szerint a baleset helyszínén megállt kettő, Budapest irányából érkező, jelenleg ismeretlen típusú és színű gépkocsi, amelyek a balesetben részes Skoda gépjármű után közlekedtek. A két gépkocsi vezetői segítséget nyújtottak a baleset helyszínén, de a rendőrök kiérkezése előtt onnan távoztak, így kilétük jelenleg nem ismert a nyomozóhatóság előtt, tanúként kihallgatásuk azonban szükséges az eljárás során – olvasható a police.hu oldalán

    A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a fentiek szerint segítséget nyújtott a közlekedési baleset során, de elment a helyszínről a rendőri intézkedés előtt, vagy a balesettel egyéb összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon (Budaörs, Szabadság út 160. szám), vagy hívja a 06 23 505 400-as telefonszámot, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

    Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/halalos-baleset-szemtanuit-keressuk-5

    MEGOSZTOM:

  • Még péntek előtt érdemes tankolni

    Még péntek előtt érdemes tankolni

    Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásokból szerdán az MTI. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365 forintra nő.

    Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a benzin ára 2 forintos csökkenéssel 363 forintra, a gázolaj ára 4 forintos csökkenéssel 371 forintra mérséklődött.

    Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

    A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180124_Meg_pentek_elott_erdemes_tankolni

    MEGOSZTOM:

  • Baleset miatt lezárták a Pesti út 3 sávját

    Baleset miatt lezárták a Pesti út 3 sávját

    Két autó ütközött össze Rákosmentén.

    Eddig ismeretlen körülmények között két autó ütközött össze 2018. január 23-án 11 óra 40 perckor Budapest XVII. kerületében, a Pesti út 39. szám előtt. A balesetben egy ember megsérült.

    A rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, a balesettel érintett útszakaszon a főváros irányába két forgalmi sávot, a fővárosból kivezető úton egy forgalmi sávot lezártak.

    Forrás:

    MEGOSZTOM:

  • Hóból épít autókat egy biatorbágyi fiatalokból álló csapat

    Hóból épít autókat egy biatorbágyi fiatalokból álló csapat

    Nemrég mutattunk egy kanadai fiatalembert, aki hóból épített autóval viccelte meg a rend éber őreit, most pedig mutatunk egy lelkes kis csapatot, akik kis hazánkban, egész pontosan Biatorbágyon építenek autócsodákat, szintén hóból.

    A helyszín Biatorbágy főtere. Itt volt megcsodálható korábban egy 126-os Polski Fiat és egy 601-es Trabant is, melyet időt és energiát nem kímélve szintén a biatorbágyi csapat készített, az alapanyag pedig itt is a hó volt.

    A lelkes csapat idén is alig várta a havazást, hogy kiélhessék művészi hajlamaikat. Mindenki legnagyobb örömére a hó esett így elkészülhetett Biatorbágy legújabb ékessége, melyet bárki megcsodálhat a főtéren. Idén nem másra, mint a legendás Volkswagen bogárra esett a választás.

    Fotó: Holics Dániel
    Fotó: Holics Dániel
    Fotó: Holics Dániel

    Az alkotás közel 4 órán keresztül készült, a végeredmény pedig szerintünk lenyűgöző. Bízunk benne, hogy a természet jövőre is kegyes lesz hozzánk és biztosít alapanyagot, hogy művészeink ismét alkothassanak.

    Azt, hogy hogyan készült a „Hó Bogár” Holics Dániel videójában meg is csodálhatjuk

    Hó Bogár a Biatorbágyi Főtéren ( SNOW BUG HUNGARY)

    Kis csapatunk idén is épített egy Hó kocsit. Idén viszont a Volkswagen Bogár volt a terv. Ha tetszett a videó ne Felejtsetek el FELIRATKOZNI és dobjatok egy likeot ! KÖSZÖNÖM!

    MEGOSZTOM:

  • Videó: Ezt minden biciklisnek látnia kellene: ezt látja az autós, ha nem vagy kivilágítva!

    Videó: Ezt minden biciklisnek látnia kellene: ezt látja az autós, ha nem vagy kivilágítva!

    Bár a bicikliseket kötelezi a KRESZ, hogy kivilágítsák magukat, sok esetben ez mégis elmarad, ami pedig elképesztően balesetveszélyes tud lenni. Különösen éjszaka, mikor olyan helyen közlekedünk, ahol rosszak a fényviszonyok.

    Az alábbi felvétel tökéletes példa lehet minden biciklis számára, miért is olyan fontos az, hogy láthatóak legyenek: sötétben ugyanis csak ennyit lát egy autós, ha nem vagy kivilágítva!- írja az automotor.hu

    Forrás: http://www.automotor.hu/extra/ezt-minden-biciklisnek-latnia-kellene-ezt-latja-az-autos-ha-nem-vagy-kivilagitva-video/?utm_content=bufferc34a9&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=buffer

    MEGOSZTOM:

  • Bemutatták a magyar mentősök, hogy vonulnak ki egy beteghez

    Bemutatták a magyar mentősök, hogy vonulnak ki egy beteghez

    Kiss Zsolt mentősofőr élőben közvetítette Facebookon, hogy milyen nehézségekkel kell megbirkóznia.

    Az Országos Mentőszolgálat különleges felvételt tett közé Facebook-oldalán. A videón Őri Kiss Zsolt mentősofőr enged betekintést Budapest forgalmas útjain száguldva, miközben számtalan meredek forgalmi helyzettel kell megbirkóznia.

    A videót nézve láthatjuk, hogy egy mentősnek vonulás közben mennyire sok dologra kell figyelnie. Bizon a megkülönböztető jelzéssel történő közlekedés extra figyelmet kíván, hiszen a fény és a hangjelzés nem azt jelenti, hogy ész nélkül száguldhatnak.

    1.1M views · 1.2K comments | EZEKBEN A PERCEKBEN Őri Kiss Zsolt mentőgépkocsivezető mutatja meg Nektek milyen is egy vonulás a délutáni csúcsforgalomban | By Országos Mentőszolgálat | Facebook

    EZEKBEN A PERCEKBEN Őri Kiss Zsolt mentőgépkocsivezető mutatja meg Nektek milyen is egy vonulás a délutáni csúcsforgalomban

    Balesetmentes közlekedést kívánunk mindenkinek.

    Forrás: https://www.facebook.com/orszagosmentok/videos/1774980735846304/

    MEGOSZTOM:

  • Rekordot döntött az abroncspiac

    Rekordot döntött az abroncspiac

    Tavaly a személyautókra való abroncsokból 4,2 százalékkal fogyott több, mint egy évvel korában, ám a négyévszakosok forgalma közel ötödével nőtt.

    Érdekes átalakulást mutat az abroncspiac. A hazai autóeladások immár legjelentősebb részét kitevő SUV szegmensben az abroncspiac általános (4,2 százalékos) növekedése ellenére csökkent a nyári abroncsok eladása. A piac egészén is a nyári gumik forgalma nőtt legkevésbé, 1,5 százalékkal, míg téliből 6,1, négyévszakosból 19,6 százalékkal több fogyott, mint a megelőző évben. Ugyanakkor “az abroncspiac 10 éve nem tapasztalt rekordeladást hozott az Európai Gumiabroncs és Gumigyártók (ETRMA) adatai szerint – mondta el Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

    A nyári abroncsoknál leginkább a kisteherautók esetén nőttek az eladások (4,3 százalékkal), míg személyautókra csupán 2,2 százalékkal adtak el több nyári gumit, a SUV-oknál pedig nem is szerény mértékben, 13,2 százalékkal fogyott kevesebb nyári gumi – tudtuk meg a Continental piacelemzéséből.

    Téli gumiból személyautóra 6,9 százalékkal adtak el többet, SUV-ra 13,7 százalékkal, míg a kisteherautók esetén 4 százalékkal csökkent a téli abroncsok kereslete. Négyévszakos gumiból a személyautóknál történt robbanás, esetükben 32,3 százalékkal nőttek az eladások. Érdekesség, hogy a SUV-ok esetén nem csak a nyári, a négyévszakos abroncsok eladása is csökkent (12,6 százalékkal). Talán azért, mert mind többen vettek új modellt, amire téli gumi még csak-csak kellett, de nyárit vagy négyévszakosat még nem kellett rájuk venni?

    Aligha csupán ez áll a háttérbem, ugyanakkor az autonavigátor.hu nyárigumi-kommandója azt mutatta, hogy sajnos sok autós hagyja fent nyáron is a téli abroncsait, amelyeket ezzel rögtön tönkre is tesznek. Hiába egyre drágább az abroncscsere, nem ajánlott azon spórolni, télen ugyanis extrém rizikót jelent a nyári gumi, nyáron is rosszabbul teljesít a téli, de még jelentősen amortizálódik is a hőségben.

    Forrás: https://www.autonavigator.hu/cikkek/rekordot-dontott-az-abroncspiac/

    MEGOSZTOM:

  • Leütötte az autós a beszóló gyalogost, vádat emeltek ellene

    Leütötte az autós a beszóló gyalogost, vádat emeltek ellene

    Életveszélyt okozó testi sértésért végrehajtandó börtönbüntetést kért rá az ügyészség.

    A sofőr még 2016 augusztusában egy budapesti, XV. kerületi bevásárlóközpont parkolójában a menetiránnyal ellentétes forgalmi sávba áttérve áthajtott egy zebrán, amire akkor már lelépett a sértett. Trágár szavakkal kifogásolta a manővert, emiatt a sofőr feldühödött. Kiszállt az autójából, majd rövid szóváltást után ököllel az arcon ütötte a gyalogost.

    A sértett a földre zuhant, a fejét nagy erővel a járda aszfaltjába ütötte, és elveszítette eszméletét.

    A vádlott ekkor visszaszállt a kocsijába, és elhajtott. A többi járókelő hívta a mentőket, akik az életveszélyes koponyatörést, illetve agyzúzódást szenvedett sértettet kórházba vitték.

    A sértettnél a sérülés következtében a maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás kialakulása sem zárható ki.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180122_leutotte_az_autos_a_beszolo_gyalogost_vadat_emeltek_ellene

    MEGOSZTOM:

  • Videó: Mentő elé akart bevágni a vadul előző suzukis, de elszámította magát

    Videó: Mentő elé akart bevágni a vadul előző suzukis, de elszámította magát

    A sofőr valósággal szlalomozott az autópályán, amíg utol nem érte a végzete.

    Nagyon sokszor elhangzott már a különböző autós fórumokon, hogy a közút nem versenypálya. Ennek ellenére mégis mindig van valaki, aki elfelejti ezt az igen fontos (és meglehetősen egyszerű) szabályt, és úgy csinál, mint ha ő lenne a Forma–1 legjobb pilótája, de minimum egy videójátékban vezetne. És ilyenkor történnek az elkerülhető balesetek is.

    Az alábbi videót néhány napja rögzítették egy autópályán – hogy pontosan hol, azt nem tudni –, amin az autó hátsó, majd első szélvédőjéhez szerelt kamera felvételéből is az látszik, a hátulról érkező Suzuki sofőrje igen sajátosan értelmezte a KRESZ szabályait.

    A férfi úgy előzgette az autókat, mintha tényleg egy videójáték szereplője lenne. A dolog egészen odáig működött, amíg egy teherautó mögé nem érkezett meg, ahol is pont annyira szabta szűkre az előzést, hogy nekiütközzön a teherautó bal hátuljának, majd a mentőautó jobb elejének. A Suzuki ezután kibillent az egyensúlyából, és csak a leállósávnál lévő szalagkorlátnak csapódva tudott megállni.

    Arról nincs hír, a sofőr megúszta-e sértetlenül a balesetet, de azt azért könnyű belátni, hogy ebből a manőverezésből sokkal nagyobb baj is lehetett volna.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180122_suzuki_baleset_video

    MEGOSZTOM:

  • Hóból készült autóval verte át a rendőröket, de ilyen reakcióra nem számított

    Hóból készült autóval verte át a rendőröket, de ilyen reakcióra nem számított

    Simon Laprise a kreativitását akarta kiélni, de a rendőröknek is feltűnt a műve.

    Különleges történetet szúrt ki a Buzfeeden az Index. Egy kanadai fiatalember Montrealban verte át a rendőröket – pedig eredetileg nem is ez volt a célja. A gépészként és asztalosként dolgozó 33 éves Simon Laprise fogott egy nagy adag havat, és abból épített egy autót.

    Az első ránézésre megtévesztő „szobrot” saját bevallása szerint azért készítette el, mert szerette volna kiélni a kreativitását. Csakhogy az ottani törvények szerint tilos az utcán parkolni akkor, amikor épp zajlik a hóeltakarítás, így a furcsán parkoló autóra a rendőrök is figyelmesek lettek. Az egyenruhások ki is szálltak, hogy egy szélvédőn hagyott cetlivel megbüntessék a kocsi tulajdonosát, ám amikor közelebb mentek a járműhöz, akkor vették észre a csalást.

    © Simon Laprise

    Szerencsére a rendőrök is vették a lapot, így az általuk hagyott cetlin büntetés helyett valami egészen más állt, amit leginkább úgy fordíthatnánk le, hogy „bearanyoztad az esténket, hahaha”:

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180118_kanada_hobol_keszult_auto

    MEGOSZTOM:

  • Videó: 40 helyett 65 km/h-val hajtott a sofőr a havas úton, ez lett a vége

    Videó: 40 helyett 65 km/h-val hajtott a sofőr a havas úton, ez lett a vége

    Az orosz autós sem a közlekedés körülményeit, sem a sebességhatárt nem vette figyelembe. Meg is lett az eredménye.

    Sok autós nem veszi komolyan a megengedett legnagyobb sebességet jelző közúti táblákat, pláne akkor, ha az szerintük „túlságosan alacsony” sebességet ír elő. Tökéletes példa erre az a korábbi tanulmány, amelyből kiderült, mennyire nem veszik figyelembe a sofőrök ezeket a jelzéseket. Pedig nem véletlenül helyezik ki ezeket, sok esetben ugynis az adott sebességgel lehetne elkerülni, hogy balesetet szenvedjen egy autós. Pláne akkor, ha havas az út.

    A felvétel az oroszországi Szentpétervár közelében készült, és jól látni, hogy a havas-csúszós út mellett ott egy sebességhatárt jelző tábla, ami a maximális 40 km/h-s sebességet írja elő. Ehhez képest a kamera felvételén jól látni, hogy a baleset előtt 65 km/h-val haladt autójával.

    Az autó a finoman ível kanyarban megcsúszott, és bár a baleset előtti pillanatokban már egy kicsit lassított a sofőr, ez sem védte meg attól, hogy baleset legyen a dolog vége.

    Azt nem tudni, mennyire sérült meg, azt viszont igen, hogy még így is szerencséje volt, a kocsi ugyanis eshetett volna a jéghideg vízbe is.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180119_gyorshajtas_baleset_video

    MEGOSZTOM:

  • Videó: A pomázi autós, aki nem várja meg a sorompó felnyitását

    Videó: A pomázi autós, aki nem várja meg a sorompó felnyitását

    Jelen történetünk főszereplője elképesztő módon sietett, de végülis nem nyert túl sok időt a szabálytalankodásával.

    Az alábbi felvétel Pomázon a HÉV-átkelőnél készült. A fedélzeti kamera által rögzített történet főszereplője egy feltehetően VW Passat típusú jármű, melynek vezetője nem várta meg, hogy a vonatok elhaladtát követően a sorompó felemelkedjen, illetve, hogy a lámpa szabad jelzésre váltson. Ehelyett kielőzte a sort, átszlalomozott a sorompók között és nagy gázzal elhajtott.

    A nagy sietség ellenére nem nyert túl sok időt a szabálytalankodó sofőr, ugyanis a felvétel készítője nem sokkal később a 11-es útnál lévő közlekedési lámpa piros jelzésénél utolérte őt. A vasúti átjárón történő tiltott áthajtás büntetési tétele egyébként 60 ezer forint.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180119_a_nap_videoja_a_pomazi_autos_aki_nem_varja_meg_a_sorompo_felnyitasat

    MEGOSZTOM:

  • Csúszik az M0-s utolsó szakaszának tervezése

    Csúszik az M0-s utolsó szakaszának tervezése

    A körgyűrű első szakasza 1990-re készült el, a 6-os főutat kötötte össze az M5-ös autópályával. A többi már történelem.

    Most ott tartunk, hogy a 2×2, néhol 2×3 sávos autóút az 1-es főúttól, Budaörstől indulva dél, kelet és részben észak felől, 77 kilométer hosszon vezeti el a tranzitforgalmat. Valamivel több mint 30 kilométer hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kör.

    2016 nyarán így néztek ki az M0-s utolsó szakaszának lehetséges nyomvonalai
    2016 nyarán így néztek ki az M0-s utolsó szakaszának lehetséges nyomvonalai

    Nem véletlenül hagyták a végére ezt a szakaszt, mert nehéz terepviszonyok között, a budai hegyeken át húzódik majd a gyorsforgalmi. Több alagutat és viaduktot kell építeni, ami alaposan megdrágítja a beruházást.

    2022 a bűvös szám

    Az M0-s befejezéséről sokféle időpontot hallhattunk már. Legutóbb ősszel a Miniszterelnökséget vezető Lázár János az egyik Kormányinfón arról beszélt, hogy még 2017-ben le akarják zárni a vitákat a nyugati szektor nyomvonaláról. Ezután kiválaszthatják a kivitelezőt, és az építkezés 2022-ben be is fejeződhetne. A Magyar Idők 2017. október 2-i cikke szerint meghirdették az eljárást a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti rész (nyugati szektor) megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

    Az index.hu elküldte kérdéseit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-nek. Válaszukból kiderült, hogy ez az eljárás eredménytelenül zárult, újat kell kiírni, ami várhatóan 2018 első negyedévében fog megjelenni.

    A 11-es és a 10-es főutat összekötő résznek (északi szektor) van környezetvédelmi engedélye, és elkészültek az engedélyezési tervek is, az építési engedély megszerzése folyamatban van.

    Az M0-s nyugati szektorának még nincs elfogadott végleges nyomvonala, ezért még az érintett önkormányzatokkal sem egyeztettek róla.

    Arra a kérdésre, hogy tartható-e a 2022-es határidő, a NIF azt válaszolta, hogy egy kormányhatározat szerint az előkészítési munkákat 2020-ban be kell fejezni, „a további feladatok előrehaladása, ütemezése stratégiai döntések, NFM általi elrendelés és források rendelkezésre állásának függvénye”. A várható költségekről még korai beszélni.

    És mi lesz a pilisi autóúttal?

    A lap rákérdezett a pilisi településeket átszelő 10-es főutat tehermentesítő M10-es autóútra is, a NIF válasza szerint „a Budapest – Kesztölc közötti 24,4 km hosszú szakasza rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel”, de a további feladatokról és a pénzről a minisztériumnak kell döntenie.

    A kormány a múlt év végén ambiciózus útfejlesztési tervet jelentett be. 2022-ig körülbelül 900 kilométernyi négysávos utat építenének vagy készítenének elő, ezzel a hazai gyorsforgalmi hálózat teljes hossza öt éven belül meghaladná a 2100 kilométert.

    MEGOSZTOM:

  • Baleset miatt torlódás az M1-es autópályán Biatorbágynál

    Baleset miatt torlódás az M1-es autópályán Biatorbágynál

    A Budapest felé vezető oldalon három kamion és egy személygépkocsi ütközött össze. Csak a belső sáv járható.

    Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. január 18-án 9 óra 9 perckor az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 19+800-as kilométerszelvényben, Biatorbágynál.

    Az elsődleges adatok szerint három kamion és egy személygépkocsi ütközött össze az autópálya főváros felé vezető oldalán. A balesetben egy személy megsérült. 

    A szemle és a műszaki mentés folyamatban van. Jelenleg csak a belső forgalmi sáv járható a Budapest felé vezető oldalon, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki.

    Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/baleseti-hirek/baleset-miatt-torlodas-az-m1-es-autopalyan-0

    MEGOSZTOM: