Hónap: 2020 december

  • Hajmeresztő esetet rögzített egy fedélzeti kamera Gombán. Nyolcat villant az index, de mégis…

    Hajmeresztő esetet rögzített egy fedélzeti kamera Gombán. Nyolcat villant az index, de mégis…

    Olvasónktól kaptunk a Pest megyei Gombáról egy nem mindennapos felvételt.

    Friss jogosítvánnyal a volán mögött élte át a felvételen látható eseménysorozatot, amitől – ahogy ő fogalmaz – „majdnem bef*sott friss jogsival a zsebében…”

    Nos…, őszintén szólva nem csodálkozunk rajta, hiszen itt tényleg centiken múlott a baleset, ráadásul az efféle balesetek nagyon veszélyesek, hiszen ilyenkor közvetlenül az utascellának ütközik oldalról az előző autó.

    Az indexelő Opelt előzni szándékozó terepjáró sofőrje szerencsére egy irányváltoztatási manőverrel kivédte a helyzetet és nem veszítette el az uralmát az autó felett.

    A manővert azért tudta végrehajtani, mert az út erre éppen lehetőséget kínált számára, valamint a vétlen autós a fékbe taposott.

    Hirdetés

    Legyen ez tanulság nektek!

    Lehet a KRESZ előzésre vonatkozó részeit boncolgatni, de ahhoz, hogy a való életben célba érjetek fontos tisztán látni:

    A veszélyes helyzet előtt már jócskán indexelő – elől haladó – Opel sofőrje az indexeléstől függetlenül nem nézett bele a tükörbe a kanyarodási manőver megkezdése előtt.

    Természetesen az irányjelző korrekt használata megvolt, de a saját biztonságotok érdekében mindig győződjetek meg róla, hogy tiszta a terep, amennyiben az autó nyomvonalán – egy sávból kihajtva – változtattok.

    Az útviszonyokat tekintve az eset éppen egy enyhe jobbra ívelő kanyar után történt. Ez is okozhatta a problémát, ugyanis a sietős sofőr feltehetőleg emiatt nem látta azt, hogy bizony villog az index balra, hiszen éppen takarhatta az előtte haladó kamerás autó.

    Ezekkel a sorokkal természetesen nem a terepjáró sofőrjét kívánjuk mentegetni, hanem rávilágítunk, hogy bizony fel kell készülnötök mindenre is(!) – ahogy azt a felvételen is láthatjátok.

    December 30-i kis szösszenetem, amitől majdnem bef*stam friss jogsival a zsebemben. Pesttől nem messze, egy kicsi kis falu végén, Gombán történt az eset. A mögöttem lévő türelmetlen volt, míg az előttem lévő lekanyarodik. Gondolta így helyes…” – fűzte hozzá olvasónk, Cintia

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    FOTÓK: Négy autó, köztük két rendőrautó ütközött délután az Istenhegyi úton

    Négy autó ütközött szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton. A balesetnek két rendőrautó is részese volt – közölte aCsécsi Soma, a BRFK szóvivője.

    Az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg. A szóvivő elmondása szerint személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

    Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között.

     

    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Hirdetés
    Fotó: Lakatos Péter/MTI
    Fotó: Lakatos Péter/MTI


    MEGOSZTOM:

     

  • FOTÓK: Műszaki hiba miatt gyulladt ki egy Citroen a pirosnál – Példás összefogással próbálták oltani az arra járók

    FOTÓK: Műszaki hiba miatt gyulladt ki egy Citroen a pirosnál – Példás összefogással próbálták oltani az arra járók

    Egy hete vásárolta használtan a tulajdonosa azt a személyautót, amelyik szerdán délelőtt kigyulladt Szombathelyen, az arra járók példás összefogással próbáltak segíteni az oltásban.

    A hét éves autó az előző lámpánál rángatni kezdett és nehezen reagált a gázadásra. A belső sávban álló sofőr leállította, majd újraindította a motort és az autó rendben elindult. A következő lámpánál azonban a motortérből pukkanás hallatszott, majd a benzines autó motortere égni kezdett. Az autót vezető hölgy elmondta, hogy mindig tart az autójában porral oltó készüléket így azonnal megpróbálták megfékezni a lángokat. – nyilatkozta a jármű sofőrje a nyugat.hu-nak.

    A motorháztetőt nem nyitották fel, hogy minél kevesebb levegőt kapjon a tűz.

    Több autó vezetője is megállt az égő járművet látva és a sofőrök szintén porral oltóval késleltették a tűz terjedését. Egy gyalogos egy közeli üzletbe szaladt be, ahonnan szintén tűzoltó készülékkel tért vissza.

    A szombathelyi tűzoltók perceken belül a helyszínre értek és eloltották a motortérben keletkezett tüzet. Sajnos az autó motortere és eleje így is teljesen leégett, de a civilek összefogása és a gyors segítségnyújtás úgy gondoljuk példaértékű.

    Fotók: nyugat.hu
    Hirdetés

    Sajnos az autó sofőrjét nem sokkal az incidens után még egy dolog felbosszantotta.

    A hölgynek ugyanis nem csak porral oltó készüléke volt, de egész Európára érvényes asszisztencia szerződést is kötött egy hete, amikor az autót megvette.  Ez a fajta biztosítás hasonló esetekben segítséget jelentene.

    Hívta is azonnal a biztosítót, azonban ott azt a választ kapta, hogy a befizetése még nem érkezett meg, ezért nem élő a szerződése, így kénytelen volt autómentőt hívni a kiégett járműhöz.

    Fotók: nyugat.hu

    Forrás: nyugat.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Villamos elé lépett volna a nő. Megmentette az életét a mögötte lévő férfi

    VIDEÓ: Villamos elé lépett volna a nő. Megmentette az életét a mögötte lévő férfi

    Nagy valószínűséggel – így karácsony után – egy tragikus esetről kellett volna beszámolnia a médiának, de szerencsére nem ez történik.

    Ugyanis a Flórián térre éppen beérkező 1-es villamos elé lépett majdnem egy nő, de a mögötte haladó férfi észrevette ezt és visszarántotta.

    Ezzel valószínűleg az életét mentette meg.

    Az esetről az érkező villamos fedélzeti kamerája videófelvételt készített. A felvételt a Villamossal a forgalomban nevű YouTube csatorna publikálta.

    „A mindennapi hősök köztünk járnak! Ha az úriember nem húzza hátra a figyelmetlen, felelőtlen hölgyet akkor egy halálos gázolásról szólt volna a híradás!” – fűzte a videóhoz a felvétel publikálója
    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • 700 millió forintot oszt szét az egyik hazai biztosító az ügyfelek között

    700 millió forintot oszt szét az egyik hazai biztosító az ügyfelek között

    Azzal indokolják a gesztust, hogy 2020-ban a Covid járvány miatt csökkent az autóhasználat és emiatt a balesetek száma is visszaesett.

    A Groupama a közleményben azt írta, 2020-ban, különösen a csaknem két hónapig tartó kijárási korlátozások idején csökkent a lakosság autóhasználata, így a balesetek száma is visszaesett, ezért a biztosító úgy döntött, akkor lehet méltányos kgfb-s ügyfeleivel, ha számukra felajánl egy egyszeri összeget.

    2021 január első hetétől február végéig választhatnak majd az ügyfelek, hogy a biztosító utalja át számukra a felajánlott összeget vagy kérhetik annak beszámítását a meglévő kgfb-szerződésük alapján fennálló díjfizetési kötelezettségükbe, de rendelkezhetnek arról is, hogy a biztosító az összeget jótékony célra használja fel az akció indulásáig kijelölt szervezet számára.

    A biztosító a több mint 700 millió forintot a mintegy 250 ezer, egyedi kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelének úgy ajánlja fel, hogy az összeget az ügyfelek december 28-án hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) egyhavi díjrészével arányosan osztják fel. Így a felajánlás összege

    Hirdetés

    A személyautó üzembentartók esetében jellemzően 1500-4500, míg tehergépkocsik esetében 2500-7500 forint között van.

    A felajánlás minden gépjárműtípus esetén jár, és minden magánszemély, egyéni vállalkozó, vállalkozás, jogi személy üzembentartó megkaphatja, aki december 28-án hatályos – és 2021. január 1-jével nem felmondott – egyedi, határozatlan idejű kgfb-szerződéssel rendelkezik a Groupama Biztosítónál.

    Az ügyfelek a biztosító honlapjáról is elérhető online felületen találhatják majd meg a részletes információkat, és itt jelölhetik be azt is, hogy a rendelkezésükre álló megoldások közül melyiket választják.

    Forrás: Origo , Borítókép: illusztráció


    MEGOSZTOM:

  • Elég komolyan érezhető földrengés volt hazánkban az imént

    Elég komolyan érezhető földrengés volt hazánkban az imént

    A belsőbb kerületekben a csillárok is mozogtak. 15-20 másodpercig tartott.

    Olvasóink jelezték és mi is éreztük. Az ország déli, nyugati megyéiből, hogy ott is rengett a föld. Balatonszemesről, Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről, Bajáról, és Zalaszentlászlóról is jelezték, hogy érezték a rengést. – ezt már az Index írja.

    A szerkesztőségünkben egy görgős széken ülve szédülés szerű érzés volt.

    A 17. kerületben egy olvasónk beszámolt róla, hogy a karácsonyfa díszei is mozogtak, de volt ahol a csillár is remegett.

    Könnyen előfordulhat, hogy a horvátországi 6,3-as magnitúdójú 11 óra utáni földrengés utórezgéseit lehetett érezni most Magyarországon.

  • VIDEÓ: Kung fu a dugóban. Volt pörgőrúgás, meg minden

    VIDEÓ: Kung fu a dugóban. Volt pörgőrúgás, meg minden

    Jaj… Hát mit is lehet ehhez hozzáfűzni… Roppant kínos a szitu.

    Szerencsére nem magyar és még csak nem is mai a videó, de az Origo újra elővette és azt éreztük, hogy

    muszáj Nektek megmutatnunk, hogy mennyire szánalmas tud lenni egy közúti konfliktus idáig fajulása.

    Nem túl szívderítő látvány az, ahogy – az egyébként közös célú (A-ból B-be) – egyének elkezdik püfölni egymást, viszont

    az a precíziós bunyó, amit a bal oldali versenyző bemutat, az több, mint látványos. Igazán talán a pörgőrúgásnál készültünk ki.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Olyan performanszt toltak le a mentősök, hogy megáll az ész. Így kívántak boldog új évet

    Olyan performanszt toltak le a mentősök, hogy megáll az ész. Így kívántak boldog új évet

    Facebook posztban osztotta meg a videót az Országos Mentőszolgálat az újévi köszöntő gyanánt készített klipet.

    Mentésirányítók, mentőtisztek, mentőápolók, mentő-gépkocsivezetők, de még első gyermekével várandós hr-es bajtársnőnk is szerepelnek benne.

    A rengeteg munka – ami ebben az évben különösen megterhelő lehetett – mellett még erre is van idejük. 🙂

  • VIDEÓ: Nem kicsit volt ijesztő, amit művelt egy férfi az M4-es autóúton tegnap

    VIDEÓ: Nem kicsit volt ijesztő, amit művelt egy férfi az M4-es autóúton tegnap

    Osztottunk már meg veletek pár érdekes felvételt, de talán így év végéhez közeledve megkaptuk a 2020-as év egyik leghajmeresztőbb felvételét.

    A videót olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az M4-es autóút egyik lehajtója közelében.

    A videón az látható, ahogy egy férfi áll a külső sávban, ami már önmagában is rettentően veszélyes és érthetetlen, ám ami ezután történik az felfoghatatlan.

    Amint az autós a férfi mellé ér, az a lábát a földhöz csapja kezét pedig ökölbe szorítva megpróbál az autósra ijeszteni.

    Nem tudjuk mit keresett a férfi az úton a száguldó autósok között.

    Olvasónk elmondása szerint a férfi fel-le rohangált a leállósáv és a külső sáv között, az autósok pedig legjobb tudásuk szerint próbálták kikerülni öt. Szerencsére az eset nem végződött balesettel.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • FOTÓK: Tetejére borult egy autómegosztós BMW a Váci úton

    FOTÓK: Tetejére borult egy autómegosztós BMW a Váci úton

    Nem megerősített információk alapján a sofőr a Váci út felől érkezett az autómegosztós BMW-vel, ahol felfutott a járdára, kidöntött egy oszlopot, majd miután kitört a kereke a feje tetejére borult.

    A kitört kerék még métereket repült, majd a templom előtti füves területen állt meg.

    Szemtanúk szerint az autó sofőrje a baleset után őrjöngött és furcsán viselkedett. Feltehetően ittas lehetett.

    A balesetről Viber Közösségünkbe küldtek fotókat olvasóink:

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Hatalmas sebességgel száguldott a zebrán átkelő gyalogosok közé az autós – Isteni csoda, hogy nem történt tragédia

    VIDEÓ: Hatalmas sebességgel száguldott a zebrán átkelő gyalogosok közé az autós – Isteni csoda, hogy nem történt tragédia

    A beszámolók szerint ittas volt az a sofőr, aki autójával hatalmas sebességgel hajtott át egy gyalogosokkal teli zebrán.

    Az egész esetet egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette. A járműveknek szóló jelzőlámpa pirosat mutat, a gyalogosok épp átkelnek a zebrán, amikor egy autós száguld feléjük nagy sebességgel. A tragédia szinte garantált, de akkor megtörténik amire senki nem számít.

    Az egyik gyalogos kicsit hátrál, ahogy meglátja a feléjük száguldó autót, így épp akkora rés keletkezik, hogy az autós átfér anélkül, hogy bárkit elütne.

    Ezután letér az útról és a járdán átgázolva a havas területen áll meg. Nagy szerencse, hogy sem a zebrán sem pedig a járdán nem ütött el senkit.

    Hirdetés

     

    Forrás: origo.hu


    MEGOSZTOM:

  • Megvertek egy autóst, mert az nem húzódott le hamarabb a szűk utcában, mint a szemből érkező

    Megvertek egy autóst, mert az nem húzódott le hamarabb a szűk utcában, mint a szemből érkező

    Az elkövetőt hamar elfogták és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították.

    A rendőrség közleménye szerint december 27-én két autós haladt egymással szemben Fonyód egyik szűk utcájában. Az egyik autós sérelmezte, hogy a szemből érkező nem húzódott félre korábban az utcában. Miután az autósok félreálltak, hogy rendezzék a nézeteltérést,

    az egyik autó utasa – egy 48 éves férfi –  kipattant a járműből, odament a másik sofőrhöz, majd háromszor ököllel arcon ütötte és belerúgott a kocsija oldalába, ami behorpadt.

    A 48 éves nagykanizsai férfit a rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül a helyszín közelében elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Négy autó ütközött, majd az egyik kigyulladt az M1-M7 Budapest felé vezető oldalán délután

    FOTÓK: Négy autó ütközött, majd az egyik kigyulladt az M1-M7 Budapest felé vezető oldalán délután

    Négy autó ütközött össze 13-óra körül az M1-M7 Budapest felé vezető oldalán a 12-es kilométernél, Budaörs térségében. Az egyik autó az ütközés után lángba borult és teljesen kiégett.

    A helyszínre a törökbálinti hivatásos és a budaörsi önkéntes tűzoltók érkeztek, ők oltották el a lángokat. A rendőrség az autópálya főváros felé vezető oldalának egy sávját lezárta, a forgalom a másik két sávon haladhatott, ám még így is torlódás alakult ki.

    A balesetben az elsődleges információk szerint egy ember megsérült.

    A helyszínelés és a műszaki mentés kicsivel 16-óra előtt befejeződött, így megnyitották  lezárt útszakaszt és a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

    Hirdetés
    Fotó: Éles Máté
    Fotó: olvasónk K. Athene
    Fotó: olvasónk K. Athene


    MEGOSZTOM:

     

  • Ütközött két villamos és az egyik ki is siklott ma reggel a Közvágóhídnál

    Ütközött két villamos és az egyik ki is siklott ma reggel a Közvágóhídnál

    Két villamos összeütközött, és az egyik kisiklott a Közvágóhídnál. A két ünnep közti első munkanapon reggel történt a baleset.

    A baleset miatt nem járt a 2-es és a 24-es villamos a Haller utca/Soroksári út és a Közvágóhíd között.

    Reggel 8 óra után azonban helyreállt a forgalom.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a balesetben senki sem sérült meg.

    Borítókép: Mihádák Zoltán / MTI
  • 82 milliárd forintot biztosít a kormány jövőre közútfejlesztés-tervezésre

    82 milliárd forintot biztosít a kormány jövőre közútfejlesztés-tervezésre

    A kormány 82 milliárd forintot biztosít újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések előkészítésére, így hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg-közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

    A közlemény szerint a tervezhető gyorsforgalmi fejlesztések közé tartozik az M2-es gyorsforgalmi út Vác utáni folytatása az országhatárig. A fejlesztendők között szerepel a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését megteremtő M44-es Kecskemétig érő szakaszának előkészítése, az M3-as autópályától a román határig vezető M49-es autóút, amellyel a harmadik négysávos kapcsolat jön létre Erdély irányába, és az M81-es, amely az M1-es és az M7-es között létesít észak-déli irányú gyorsforgalmi folyosót Budapesttől távolabb, Székesfehérvár érintésével. Így javul a Szombathely és a szomszédos városok – Körmend, Kőszeg – közötti közúti összeköttetések színvonala is.

    Több tervezet készül főútszakaszok négysávosítására, például Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Nagykanizsa, Veszprém és Zalaegerszeg térségében.

    Mohácson és Vácon a Dunán, Szolnokon és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban pedig a Szamoson épülhet új híd.

    Ajkától Zircig sok településen elkerülő útszakaszokat építenek, amelyek javítják a helyi életminőséget a belső útszakaszok tehermentesítésével.

    Hirdetés

    Emellett autópályás és főúti csomópontok tervezése is megkezdődik, többi között Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél.
    A kötelezettségvállalás 2021 és 2026 között fedezi a beruházások előkészítésével kapcsolatos költségeket, jövőre több mint 26 milliárd forint értékben. Az MTI-hez eljuttatott közleményben Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták:

    a tervezett fejlesztések a jelenleg még nehézkesen, időigényesen megközelíthető országrészek biztonságos, gyors és kényelmes elérését teszik lehetővé.