Végrehajtandó börtönbüntetést kér az ügyészség a Ferihegyi úti halálos baleset vádlottjára

A vád szerint egy 33 éves férfi kábítószertől bódult állapotban, a megengedett sebességet jelentősen túllépve, egy előzés során frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő sértett gépkocsijával. A férfival szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.

A vádirat szerint a vádlott – egy 33 éves férfi – 2020. február 4-én napközben nagyobb mennyiségű kokaint fogyasztott, majd kábítószertől befolyásolt állapotban, az esti órákban, a XIX. kerületben, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton vezette a taxi üzemű személygépkocsit úgy, hogy biztonsági övét sem csatolta be.

A vádlott közlekedése során a megengedett 70 km/h sebességet meghaladó, mintegy 130-135 km/h sebességhez közeli sebességgel, az előtte szabályosan, 50-60 km/h sebességgel közlekedő személygépkocsi előzésébe kezdett.

A járművezetés előtt elfogyasztott kokain a vádlott figyelő-vigyázó készségét csökkentette, ezért a vádlott bódult állapotából adódóan, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, így azt, hogy az előzést biztonságosan végre tudja-e hajtani, illetve, hogy az előzés befejezése után a járművel biztonságosan vissza tud-e térni a megelőzött gépjármű elé.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

El volt tiltva a vezetéstől a taxis, aki részese volt a tegnapi gyorsforgalmin történt halálos balesetnek


Ennek ellenére a vádlott áthaladt a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol ekkor tőle mindössze 54 méter távolságban (a biztonságos előzéshez szükséges 260-265 méter helyett) közlekedett a sértett. A sértett férfi 55-60 km/h sebességgel haladt, valamint a személygépkocsiban biztonsági övvel volt rögzítve.

A vádlott autója előtt haladó sofőr észlelve az őt előző vádlottat, és a szemből érkező járművet, lassítani kezdett azért, hogy a vádlott a járműve elé vissza tudjon térni.

A vádlott jelentős sebességtúllépése miatt azonban a járművek olyan gyorsan közelítettek egymáshoz, hogy a vádlott a sofőr lassítása ellenére sem tudott a saját forgalmi sávjába visszatérni.

A sértettnek a baleset érdemi elhárítására lehetősége nem volt, a vádlott mintegy 130-135 km/h sebességgel, a sértett által vezetett autó elejének ütközött.

Hirdetés

A sértett gépkocsija az ütközés következtében megpördülve, a szalagkorlátnak csapódott, majd a szalagkorláton átbukva, az ott lévő fás területen egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg. A vádlott által vezetett jármű az ütközés következtében szintén megpördült, és a szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben állt meg.

A sértett a balesetben olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett el, amelyek következtében a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

A balesetben a vádlott is megsérült.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

 

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján