Címke: #vonat

  • Elaludt a síneken egy részeg férfi. Megbűnhődik érte

    Elaludt a síneken egy részeg férfi. Megbűnhődik érte

    Az ittas férfi 2023. június 11-én délben Bátaszék külterületén feküdt a két vasúti sínpár közé és ott elaludt. Ugyanebben az időben Hidas-Bonyhád felől Bátaszék irányába egy vonatszerelvény közlekedett 71 km/óra sebességgel, melyen a vonatvezetőn és a jegyvizsgálón kívül 7 utas tartózkodott. – közölte az Ügyészség.

    A sínek között alvó férfihez közelítve a vonat vezetője őt egy sötét foltként észlelte, ezért a szerelvény sebességét 60 km/ órára lassította, majd amikor már látta, hogy egy ember fekszik a sínek között, gyors fékezett, és dudált.

    A férfi a vonat hangjelzésére felébredt, meglátta a közeledő vonatot, ezért felállt és elhagyta a sínpálya területét, majd a vasúti töltés melletti füves-bokros területre zuhant, és könnyű sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    Az elkövető a cselekményével megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint a gyalogosnak tilos – a kiépített átkelőhelyen kívül – vasúti pályán áthaladni, tartózkodni. Magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedésben résztvevők biztonságát, a vonatszerelvény vezetőjének, illetve a vonaton tartózkodó jegyvizsgáló és az utasok életét, testi épségét.

    A Járási ügyészség a férfit egy hónapon belül bíróság elé állította, a Szekszárdi Járásbíróság pedig az ügyészi indítvánnyal egyezően – jogerősen – 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Friss híreink itt.

    Borítókép: police.hu
  • VIDEÓ: Vonat elé hajtott a Google autója. Több tíz métert repült

    VIDEÓ: Vonat elé hajtott a Google autója. Több tíz métert repült

    Az Antena3.ro beszámolója szerint szerdán délelőtt balesetet szenvedett a Google utcaképet készítő autója Butoiești településén, Romániában.

    Az autót vezető 51 éves sofőr ismeretlen okok miatt nem állt meg a vasúti átjárónál, és nem vette észre az érkező vonatot. A vonat nekiütközött az autónak, aminek következtében az autó közel harminc métert repült, majd a mezőn landolt.

    A vonat háromszáz méterrel arrébb tudott megállni a baleset helyszínétől.

    A sofőr szerencsésen megúszta a balesetet, egyedül mászott ki a roncsból. Az esetet jelenleg a rendőrség vizsgálja. Friss híreink itt.

    Hirdetés

    Borítókép: Actual Mehedinti Facebook
  • VIDEÓ: Két irányból is letarolta a vonat, de karcolásokkal megúszta az ütközést egy autós Gödnél

    VIDEÓ: Két irányból is letarolta a vonat, de karcolásokkal megúszta az ütközést egy autós Gödnél

    Vonatbaleset történt péntek reggel Gödnél. Egy autó még a szabad jelzésnél hajtott az átjáróba, ám megcsúszott és a sínek közé rekedt. Ekkor Szob felől érkezett egy vonat, ami teljesen letarolta a kocsit, de az eset itt még rosszabbra fordult, az autó ugyanis átsodródott a másik vágányra, ahol az ellenkező irányba közlekedő vonat is nekiütközött.

    A sofőr túlélte a karambolt, az első ütközés után ugyanis ki tudott szállni a roncsból, ez mentette meg az életét. Letört a sorompó és kidőlt a jelzőlámpa is.

    Az autót egy 28 éves koreai férfi vezette, kórházba vitték.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • Videón, ahogy letarolja a síneken ragadt autót egy vonat Debrecenben

    Videón, ahogy letarolja a síneken ragadt autót egy vonat Debrecenben

    A síneken ragadt autójával egy nő vasárnap este Debrecenben. Azonnal segítségért integetett és többen meg is álltak, hogy megpróbálják letolni az autót a sínekről, ám nem jártak sikerrel. A felvételen látható, ahogy a jelzőlámpa átvált, a sorompók leereszkednek, ugyanis érkezett egy személyvonat. Szerencsére mindenki időben el tudott futni, majd tehetetlenül nézték végig, ahogy a vonat letarolja az autót és több métert tolja maga előtt.

    Kétszázötvenen ültek a vonaton, nem sérült meg senki. Az RTL Híradó úgy tudja, az autót vezető nő ittas volt a baleset idején.

    Hirdetés
    Forrás: RTL Híradó
  • A fülke és a tartály közé csukódott a sorompó! A vonat meg jött…

    A fülke és a tartály közé csukódott a sorompó! A vonat meg jött…

    Nem mindennapi felvételt kaptunk egy olvasónktól.

    A 44-es útról, egy vasúti átjárót kerekezve érkezett a nyerges vontatóval a sofőr.

    Jól látni, hogy a megállást követően a sorompó rúdja konkrétan a tehergépkocsi fülkéje és a tartály közé csukódik. Amennyiben a sofőr visszatolatott volna, úgy letörte volna a rudakat.

    Nem tolatott, a vonat meg jött. Nem kizárt, hogy jó néhány Miatyánkot elmondott a sofőr a kabinban, amíg a vonatszerelvény az átjáróba ért. Szerencsére a vonat vezetője ezt lassan tette. Éppenhogy elfért…

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Síneken ragadt autóbuszt tarolt le egy vonat

    VIDEÓ: Síneken ragadt autóbuszt tarolt le egy vonat

    Brutális balesetet rögzítettek hétfő reggel a hollandia Bergen op Zoomban. A felvételen látható, hogy egy autóbusz a két sorompó közt a vonatsíneken ragadt az érkező vonat pedig nagy sebességgel nekicsapódott és kettészelte azt.  A katasztrófavédelem nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.Ugyan valaki a sínek közelében próbálta figyelmeztetni a mozdonyvezetőt, de az nem tudott időben lefékezni.

    A balesetben személyi sérülés szerencsére nem történt, mivel az autóbusz nem szállított utasokat. A mozdonyvezető és a buszsofőr azonban sokkos állapotba került.

    Hirdetés

    Forrás: itemfix.com
  • Nem ivott, viszont nem vezethette volna a járművet a vonattal ütköző férfi

    Nem ivott, viszont nem vezethette volna a járművet a vonattal ütköző férfi

    Mint arról mi is beszámoltunk, 2022.10.14-én súlyos vonatbaleset történt Ikladnál.

    A vonaton 22-en voltak, akik közül az utasok és a cég munkatársai közül is sérültek, pontos számot nem közöltek.

    A vonatbalesetben 19 ember sérült meg, közülük ötöt súlyos állapotban szállítottak kórházba.

    Azóta kiderült, a rendőrök kezdeményezték a férfi rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát.

    Az adatok ellenőrzésekor kiderült, hogy a 41 éves vácegresi férfi jogosítványa nem érvényes az általa vezetett, korábban forgalomból kivont járműszerelvényre.

    Hirdetés

    Tömegszerencsétlenséget okozó, vasúti közlekedés biztonsága elleni vétséggel gyanúsította meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt a szabadlábon védekező, 41 éves vácegresi férfit, aki pénteken az általa vezetett nyerges vontatóval egy motorvonattal ütközött Ikladnál, és emiatt 19 ember megsérült

    – közölte szombaton a főkapitányság a rendőrség oldalán.

  • VIDEÓ: Figyelmeztették, de nem érdekelte – Tehervonattal ütközött egy sofőr Soltvadkert közelében

    VIDEÓ: Figyelmeztették, de nem érdekelte – Tehervonattal ütközött egy sofőr Soltvadkert közelében

    Tehervonattal ütközött egy sofőr Soltvadkert közelében szerdán. A vonat több tíz métert tolta maga előtt a roncsot, míg megtudott állni. A sofőrnek hatalmas szerencséje volt, ugyanis karcolásokkal megúszta  abalesetet.

    A vasúti átjárónál nem volt fényjelzés, azonban egy szolgálatban lévő jelzőőr figyelmeztette a sofőrt, hogy jön a vonat. Az autós a figyelmeztetés ellenére nem állt meg, kikerülte a jelzőőrt és a sínekre hajtott.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • FOTÓ: Személyautó és vonat ütközött – Egy 16 éves gyermek meghalt

    FOTÓ: Személyautó és vonat ütközött – Egy 16 éves gyermek meghalt

    Halálos kimenetelű vontbaleset történt pénteken délelőtt Keszthelynél – közölte a police.hu. A rendelkezésre álló adatok alapján 11 óra 30 perc körül Keszthelyen, az Entz Géza sétánynál egy vonat és egy személygépkocsi összeütközött össze a vasúti átjáróban.

    A baleset következtében egy 16 éves fiú gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Hirdetés

     

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    Elgondolkodtató: A mozdonyvezetők szívszorító nyílt levele az autósokhoz


    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: 60 vadonatúj BMW-t vert szét egy leszakadt felsővezeték

    VIDEÓ: 60 vadonatúj BMW-t vert szét egy leszakadt felsővezeték

    Csúnya pusztítást végzett egy leszakadt felsővezeték Landshutnál. A vezeték alatt elhaladó szerelvény felső szintjén mintegy hatvan vadonatúj BMW volt. A leszakadt vastag rézhuzal teljes erővel csapódott a szerelvény felső szintjén szállított személyautóknak, amelyekben jelentős károkat okozott – szúrta ki a Der Eisenbahner bejegyzését a Totalcar.

    Az autókat a dingolfingi gyárból indították útnak, ezután a nagyjából 30 kilométerre fekvő Landshutnál történt a baleset.

    A kár jelentős, a BMW-k szélvédője betört, több elemükbe pedig valósággal belevágott a vezeték.

    Ha ez így még nem lenne elég nagy baj, az eset további következményekkel is járt. Mivel a gyárban elkészült autók nagyrészét ezen a vasútvonalon szállítják – mely a balest miatt teljesen megállt –  kénytelenek voltak egy időre leállítani a gyártást is, ugyanis nem tudták volna megoldani a legyártott autók telepen való tárolását.

    A felelősség kérdése egyelőre nem tisztázott.

    Hirdetés

     

    Forrás: Der EisenbahnerTotalcar.
  • Szól a kürt, majd maga alá gyűri a vonat az autót. Miért hajt ennyi autós a vonat elé?

    Szól a kürt, majd maga alá gyűri a vonat az autót. Miért hajt ennyi autós a vonat elé?

    Június közepéig 47 súlyos vagy halálos baleset történt Magyarország vasúti átjáróiban, vagyis kétszer annyi, mint az utóbbi évek azonos időszakában, átlagosan. A számok annyira riasztóak, hogy a MÁV és a rendőrség folyamatosan kampányol a megelőzésért, az autósok viszont ügyet sem vetnek a figyelmeztetésekre, és hetente százával a sínekre hajtanak, amikor piros a lámpa, évente 800-900 alkalommal törik le a félsorompókat, és olykor túl későn veszik észre a feléjük száguldó szerelvényt. – hívja fel a figyelmet a Telexen megjelent cikkében Zách Dániel.

    A műsorban felidéznek néhány emlékezetes ügyet, a közlekedési pszichológust a szabálysértés lélektani háttérről és a téves észlelésről kérdezik, illetve arról, hogy mit él át egy mozdonyvezető, amikor kénytelen végignézni, amint a szerelvény maga alá gyűri az átjáróban lévő autót.

    A vasúttársaság biztonsági szakértője a lehetséges megoldásokról beszél, Dr. Herpy Miklós közlekedési jogász pedig elmondja, milyen büntetésre számíthat, aki megússza az ütközést. A műsor drámai felvételeket tartalmaz.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Újabb vonatbaleset – Autós hajtott az érkező szerelvény elé Csörögön

    FOTÓK: Újabb vonatbaleset – Autós hajtott az érkező szerelvény elé Csörögön

    Az autóban utazók még időben kitudtak ugrani a járműből, így nem történt tragédia.

    Személyvonattal ütközött egy terepjáró a Pest megyei Csörögön, a Komáromi utcai vasúti átjárónál fél 4 magasságában – közölte a Katasztrófavédelem. A vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett a közút felé. A vonat lelökte a sínről az autót, amelynek két utasa el tudta hagyni a járművet. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították a terepjárót. A helyszínre a mentők is kiérkeztek.

    Ez már a 36. vasúti útátjárós baleset idén.

    Hirdetés

     

    Forrás: MÁV
  • Elképesztő, amit a vasúti átjáróban művelt az Opel Meriva sofőrje

    Elképesztő, amit a vasúti átjáróban művelt az Opel Meriva sofőrje

    A Sunshine Rádió fm 99.4 Facebook oldalán jelent meg a megdöbbentő videó. Az ő engedélyükkel mutatjuk be Nektek.


    Április elején egy ugyanilyen vasúti szerelvény ütközött össze egy furgonnal, aminek hatalmas baleset lett a vége.
    KAPCSOLÓDÓ:

    Videón a mindszenti, tragikus vonatbaleset


    Ezúttal szerencsére nem történt baleset, de jól látszik, hogy mindez csupán centiken múlik. Az eset Nyíregyházán, a csemete utcai vasúti átjáróban történt, a dátumbélyegző szerint vasárnap.

    Hirdetés

  • 8-900 darab félsorompó, 1 ÉV ALATT! Ennyit törtek le tavaly a figyelmetlen közlekedők

    8-900 darab félsorompó, 1 ÉV ALATT! Ennyit törtek le tavaly a figyelmetlen közlekedők

    Magyarósi Csaba (vlogger) egy tagnapi videójában közlekedés-biztonsági témát választott, amit ezúton is köszönünk.

    A videóban érdekes számok hangzottak el!

    2008 óta nem történt olyan halálos baleset, ami a vasúti átjárók műszaki hibájából adódott volna.

    A MÁV-nak tavaly 1 milliárd forintos kárt okoztak a figyelmetlen közlekedők.

    Sokaknak furcsa lehet, hogy ezzel a témával egyáltalán foglalkozni kell – hiszen meglehetősen egyszerűek a vasúti közlekedéssel kapcsolatot KRESZ szabályok -, de a fenti számok igazolják, hogy fontos a téma.

    Hirdetés

  • Videón a mindszenti, tragikus vonatbaleset

    Videón a mindszenti, tragikus vonatbaleset

    Mint arról a délelőtti órákban mi is beszámoltunk, a vonat elé hajtott egy kisteher gépkocsi Mindszentnél.

    A baleset 2022. április 5-én valamivel 7 óra előtt történt Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjáróban. Egy kistehergépkocsi a sínekre hajtott, ahol a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal ütközött.

    A vonat az ütközés erejétől kisiklott. A balesetben többen megsérültek és többen a helyszínen meghaltak.

    A délutáni órákban egy olvasónktól – aki okulásképpen küldte el nekünk – kaptunk egy felvételt, amin látszik, hogy hogyan történt a tragikus baleset.

    A videóban elhangzik: „Tízből kilenc autós le sem lassít, csak átmegy…”

    Hirdetés