Hátulról nekirohantak a motorosnak. Ezután egy másik autó is elgázolta

Két súlyos motorosgázolás is történt néhány órán belül Magyarországon – az egyik eset szinte felfoghatatlan jeleneteket produkált, miközben kamerák is rögzítették a történteket. – közölte a Tények.hu.

Hétfő délután Nyíregyháza külterületén egy autós hátulról, fékezés nélkül tarolt le egy motorost. Az ütközés erejétől a motoros az aszfaltra zuhant, ahol egy másik jármű is elgázolta.

Az eset hajmeresztő, de csodával határos módon a motoros túlélte az ütközést, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

  • Robogós támadt egy autósra a Kerepesi úton

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy Vespa robogós a reggeli forgalomban keresztbe hajt két sávon a Kerepesi úton, a Keresztúri úti kereszteződésnél. A felvétel szerint a sofőr egyenesen egy autóhoz hajt, majd – a beszámoló szerint – ököllel ütni kezdte annak vezetőjét. Ez a jelenet sajnos már nem látható a kamerán, de a robogós viselkedése így is megdöbbentő.

Egy nappal később, kedden délután Szentendrén újabb súlyos baleset történt: egy idős sofőr két motorost ütött el. Egy nő és egy férfi szenvedett súlyos sérüléseket, mindkettőjüket kórházba szállították.

A két baleset is jól mutatja, mennyire kiszolgáltatottak a motorosok a közlekedésben. Az elütésükhöz néha egyetlen figyelmetlen pillanat is elég – a következmények pedig gyakran életveszélyesek. A nyári motoros szezon kellős közepén különösen fontos, hogy mindenki fokozott óvatossággal vezessen, akár autóban, akár két keréken ül.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn

Friss