Hirdetés

Hírek
Hét sérült – köztük három gyerek – a pápateszéri frontális balesetben
Hét sérült – köztük három gyerek – a pápateszéri frontális balesetben
Hirdetés

Összeütközött két személyautó Pápateszér és Csót között pénteken kora este. – számolt be róla a deltahírek, akik fotókat is közöltek az esetről.

Információik szerint egy Pápateszér felé haladó személyautó – melyben öten utaztak – egy másik autó előzésébe kezdett. Úgy tudjuk a manőver során az autó beszitálhatott és a szemből érkező autóval frontálisan ütközött.

A jármű az ütközés után megpördült, majd az árokba csapódva, a kerekein állt meg. Az autó utasai két 40 év körüli nő valamint három tizenéves lány ki tudott szállni a kocsiból.
A másik autóban a hírek szerint egy 64 éves nő és egy 72 éves férfi házaspár utazott, közülük a sofőrt a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott autóból.

A mentők tájékoztatása szerint az autóbaleset helyszínére két mentőhelikoptert és számos mentőautót riasztottak: egy főt életveszélyes, két személyt súlyos, további négy főt (köztük három gyermeket) könnyebb sérülésekkel szállítottak helyszíni ellátást követően kórházba.

Nagy Judit rendőrségi szóvivő elmondta, a baleset helyszínelésének idejére teljes szélességében lezárták az utat. Négy évvel ezelőtt szinte méterre pontosan ugyanezen a helyen történt tragikus baleset, akkor ketten halálra égtek egy kocsiban. – tették hozzá.

Hirdetés

Deltahirek

;


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés