Meglepő videó miatt jelentek meg a rendőrök egy iskolában

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség egy veszélyes és meggondolatlan mutatványra hívta fel a figyelmet, amely akár súlyos balesettel is végződhetett volna.

Két tizenéves fiú ugyanis nem akármilyen módon próbált közlekedni: az egyikük szó szerint a másik nyakába ült, így indultak el egy rolleren még június 4-én kora délután.

A bizarr jelenetet a térfigyelő kamerák is rögzítették. A felvételek alapján a csongrádi rendőrök rövid időn belül beazonosították a két fiatalt, majd az iskolájukban keresték fel őket.

A rendőrök nemcsak a szabálytalanságot vizsgálták ki, hanem megelőző céllal is léptek: az intézményben – a diákok és pedagógusok előtt – rövid oktatást tartottak arról, hogyan kell biztonságosan és szabályosan használni a rollereket és más mikromobilitási eszközöket.

A fiúk elismerték, hogy ők voltak a videón szereplők, a roller vezetője ellen szabálysértési eljárás indult.

  • EGY SUZUKIS AZ ÁRPÁD HÍDON mutatta meg, miért életveszély a vezetői alkalmatlanság

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy Suzuki sofőrje a forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra. Az esetnél még az sem egyértelmű, honnan érkezett a jármű. „Nem volt egyértelmű elsőre, hogy a suzukis forgalommal szemben jön-e vagy a másik oldalról jött át?!

A rendőrség hangsúlyozza: a közút nem színpad vagy játszótér – az ilyen felelőtlen viselkedés nemcsak tilos, hanem életveszélyes is.

MEGOSZTÁS