Körözik az Újpesten halálos balesetet okozó sofőrt. Fotót publikáltak róla

Mint arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt Újpesten, a Rózsa utca-Deák utca sarkánál.

Fotókat közölt a rendőrség a roncsokról. Ennyi maradt az autókból az újpesti baleset után. Egy ember meghalt

A Mercedessel közlekedő sofőr január 22-én este fél nyolc után Újpesten haladt a Rózsa utcában, az Árpád út felől a Görgey Artúr utca irányába. A Deák Ferenc utca – Rózsa utca kereszteződésében nekiütközött egy autónak, ami egy villanyoszlopnak csapódott.

A balesetet okozó autós ezután másik két személygépkocsinak is nekiütközött, amelyek közül az egyik egy busznak sodródott.
A balesetben összesen négy személygépjármű, és egy busz tört össze, a feltételezett okozó - autóját hátrahagyva - gyalogosan elhagyta a helyszínt. Adatait nem adta meg, és arról sem győződött meg, hogy megsérült-e valaki?

A karambol során egy 45 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt; 14 éves kislányát könnyű sérülésekkel vitték kórházba a mentők. Továbbá egy nő szintén megsérült az ütközésben.

- közölte a BRFK Facebook posztjában.

Hirdetés

A rendőrség a mai napon elfogatóparancsot adott ki a vétkes jármű vezetőjére:

FRISSÍTÉS:

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály, a Bűnügyi Bevetési Osztály és a Célkörözési Osztály egységei Szigetszentmiklóson elfogták M. Pétert az újpesti halálos baleset helyszínéről elhajtó Mercedes vezetőjét.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján