Előkerült az Újpesten három parkoló autót lezúzó sofőr

Még december utolsó előtti napján fordult hozzánk egy olvasónk végső elkeseredésében az alábbi esettel kapcsolatban:

2023. december 17-én hajnalban, Budapest IV. kerületében, a Lebstück Mária utca 65. szám alatti társasház előtt egy autós összetört 3 autót.

Belehajtott az Opelbe, amelyet az ütközés ereje nekilökött a jobb oldalán parkoló Volkswagennek (enyém), az enyémet pedig az autóm jobb oldalán álló autónak.

Beszédes, hogy az ütközés erejétől az autók 45 fokkal mozdultak el a parkolási helyzetükhöz képest. A fotókon látható 2 autó esetében sajnos többmilliós kárról beszélünk – valószínűleg gazdasági totálkárral állunk szemben.

Hirdetés
Olvasónk fotója
Olvasónk fotója

Az elkövető továbbhajtott, a kiléte egyelőre ismeretlen.” – írta meg akkor olvasónk, aki

hozzátette, hogy a közösség erejében bízva kéri segítségünket.

Mi aznap közzétettük a segítségkérő cikket, aminek Nektek köszönhetően óriási eredménye lett!

„Többen megkerestek a cikk közzététele után, hogy láttak egy Budapest utcáin közlekedő összetört fekete Toyota Priust, és voltak olyan figyelmesek, hogy emlékezve a posztra felírták és elküldték nekem a rendszámát is. Ezek egytől-egyig ugyanarról az autóról szóltak.

A JSZP-n lekérdeztük ezt a rendszámot, az pedig azt mutatta, hogy ezzel az autóval az utóbbi 2 évben már 2 balesetet okoztak. Szóval ez is erősítette a gyanút, hogy jó lehet az irány.

A posztok és az észlelések híre terjedt, így eljutott az érintett autó tulajdonosához is. Az ő közbenjárásával jutottunk el ahhoz, aki az autót lizingelte (és vezette). Felvették a kapcsolatot, az elkövető elénk állt, bocsánatot kért és elintéztük a papírmunkát.

Hirdetés

„A rendőrségre bejelentettem ugyan az észleléseket, de sajnos ahogy írtam, az illetékes kapitányságon még jelenleg sincs sem ügyszáma, sem előadója az ügynek; így ebben az eredményben semmilyen közreműködésük nem volt.

Ezért is fontos kihangsúlyoznom, hogy figyelmes emberek nélkül nem tartanánk most itt. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki egy pici figyelmet is szentelt az esetnek – és még egyszer Önöknek is!” – írta meg olvasónk.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen