Szombathely felé tartott a 86-os főúton rakomány nélküli kamionjával egy magyar sofőr, amikor észlelte, hogy valamit „elütött” – adta hírül a 112press.
Mint írják, a kamionsofőr megállt és keresni kezdte, hogy mivel ütközhetett, mivel a baleset pillanatában sem embert, sem állatot, sem sávjába áttérő járművet nem látott. A baleset helyszínén is csak saját járműve törmelékeit látta.
Később kiderült egy lengyel autószállító tréler egyik elguruló kereke csapódott neki, ami akkor vált le, amikor a jármű épp magyar kamion mellé ért.
A tréleres nem vette észre, hogy az eredetileg dupla kerék egyikét elhagyta, csupán két kilométerrel később, amikor a másik is leesett a helyéről.
A sofőr megállt az út szélén és visszaindult megkeresni az elhagyott kerekeket. Azt már a rendőröktől tudta meg, hogy az egyik kereke balesetet okozott, de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Átfordíthatós rendszámtábla, kerékből kinyúló abroncsvágó pengék, hátsó „olajfröcskölő” és egy csomó jó cucc egy autóban. James Bond verdáját mutatja meg videón Alex Hirschi, a milliomos autóőrült nő.
A médiában csak Supercar Blondie-ként elhíresült hölgy, imádja az autókat és hivatásának köszönhetően a világ legjobb, legkülönlegesebb, legdrágább autóit teszteli és mutatja meg a nagyközönségnek. Olyanokat, amiket legtöbben maximum fotón vagy tervezővásznon láthatunk. YouTube csatornáján több mint 5 millió feliratkozója van és a világ legnagyobb közösségi oldalain is több milliós követőtáborral büszkélkedhet.
A szőkeség olyan különlegességekhez is hozzájutott már mint például a Mercedes-Benz AMG Vision GT, amit Batman vezetett az Igazság Ligája című DC filmben,
vagy éppen a most említésre kerülő Aston Martin DB5, ami dugig van eredeti James Bond kütyükkel.
Ebből az autóból csupán 25 darabot készített az Aston Martin, melyet ráadásul eladásra is kínált. Az autó nem olcsó, így, aki szeretne egy kicsit James Bond lenni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a jármű ára olyan 4 millió dollár körül mozog.
Rugaszkodjunk el kicsit a valóságtól:) Mi lenne velünk, ha a mai autók is fel lennének szerelve hasonló kütyükkel?
Például az M7-esen egy sértett autósunk büntetőfékezés helyett egy jó adag füstöt tolna a képünkbe, vagy épp olajat fröcskölne elénk, hááát nem lenne nagy buli, de akkor is imádjuk ezt a szuper kütyükkel felszerelt verdát.
Azt hitte az autós megúszhatja, hogy megdobálta a bringást, de egy dologgal nem számolt és ráfázott.
Egy ausztrál autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy szürke Merci lehúzódik az út szélére, egyik utasa valamit kidob az autó ablakán, ami eltalál egy arra közlekedő kerékpárost, majd elhúz a helyszínről. Arról nincs információ, hogy az autós szándékosan a bringást akarta-e megdobni, vagy a kétkeréken közlekedő fiatalember csak egy véletlen áldozat, de mindenesetre nem nézte jó szemmel a történteket.
Azonnal az autós után eredt, akit hamar utol is ért, mikor az kénytelen volt megállni egy piros lámpánál.
A férfi ekkor lepattant a kerékpárról és azonnal ütlegelni kezdte az autóban ülőt.
A mercis végül csak akkor tud elmenekülni, amikor a lámpa zöldre vált. A felvételt a Dash Cam Owners Australia osztotta meg és hamar elterjedt a közösségi médiafelületeken. A kommentelők közül rengetegen dicsőítik a bringást, hogy nem hagyta, annyiban a dolgot és ellátta az autós baját.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai egy nap alatt négy külföldi sofőrrel szemben intézkedtek az M43-as autópályán, mert azok túlsúlyos járműszerelvényekkel közlekedtek.
A járőrök egy – a sztrádán az országhatár felé haladó – román honosságú autószállító trélerre figyeltek fel a napokban, mivel az négy személygépkocsit szállított. A rendőrök kivezették a járműszerelvényt a Kéthalmi pihenőhelyre, ahol a tengelysúly mérés során megállapították, hogy a tréler csaknem 4000 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.
Az egyenruhások a járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Ezt követően még további három sofőrt szűrtek ki, mert a járműveik túlsúlyosak voltak.
Mint korábban írtuk, egy jogszabály-módosításnak köszönhetően az úgynevezett horrorkaravánok sofőrjei már akár fél milliós bírsággal és forgalmi elvétellel is büntethetők.
Az autó tulajdonosa úgy engedte át a vezetést barátjának, hogy tudta, a másiknak nincs jogosítványa, és ittas. A sofőr három kislányt ütött el. A rendőrök büntetőeljárások vizsgálatát befejezték – adta hírül a police.hu
Járművezetés ittas állapotban elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves sóstófalvai férfival, továbbá 23 éves gesztelyi társával szemben járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt. A 23 éves gesztelyi férfi Sóstófalván, 2020. július elsején, 19 óra körül átengedte a vezetést 22 éves, vezetői engedéllyel nem rendelkező barátjának, aki annak előtte szeszesitalt ivott.
A sofőr a Sport utcában egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott, és elütött három kerékpáros kislányt.
A szabályosan közlekedő lányok közül egy súlyosan, míg a másik kettő könnyebben sérült meg.
Az autóban anyagi kár keletkezett, a sofőr és utasa nem sérült meg. A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Újabb szabálytalan közlekedőről készült összeállítást tett közzé a Baleset-megelőzés oldal, ráadásul ismét láthatjuk ki milyen jogcímen és milyen mértékű büntetést kapott.
A legfrissebb pofátlan(TAN)ítás videón gyalogosokat és szabálytalanul várakozókat is nyakon csíptek és természetesen nem hiányozhat a felvételről jó pár záróvonalon előző, piroson áthaladó, zebrán elsőbbséget meg nem adó járművezető sem.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb havazása érte el a hétvégén Madridot, mely szinte teljesen megbénította a város közlekedését is.
Helyenként a 20-40 centimétert is elérte a hótakaró. Az utak sok helyen jegesek, csúszósak. Egy felvételen az látható, ahogy az A-2-es jelzésű úton autósok tömkelege akadt el.
A járművek kereke lényegében csak egy helyben pörgött a jeges emelkedőn.
Egy másik, feltehetően helyi lakos már felkészültebb volt a fenti felvételen látható autósoknál, ő ugyanis kutyaszánnal indult útjára, melyről természetesen több felvétel is készült.
Naponta visszatérő gond, hogy szabálytalanul parkoló autók nehezítik a város utcáin a közlekedést. Az elmúlt időszakban a Közterület-Felügyelet munkatársai figyelmeztetést helyeztek el ezen autók szélvédőjén – Adta hírü Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.
„A türelmi időszak lejárt. Január 11-től megkezdjük a kerékbilincs alkalmazását a tiltott helyen parkolás szankcionálására, valamint a jövőben a szabálytalanul elhelyezett gépjárműveket elszállítjuk!
A szankciók bevezetése bizonyos utcákban kezdődik. Ezeket a területeket folyamatosan bővítjük.” – olvasható a polgármester közösségi oldalán egy bejegyzésben.
Ezeken a helyszíneken kiegészítő tábla jelzi, hogy a jelzőtáblákkal meghatározott várakozási szabályokat megszegő járművet kerékbilincs alkalmazásával rögzíthetik.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen járművezető megtalálásában, aki személyi sérüléses balesetet okozott, majd segítségnyújtás, és megállás nélkül elhajtott a helyszínről- adta hírül a police.hu
A Győri Rendőrkapitányság 08010-14/2021. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyomozást indított ismeretlen elkövetővel szemben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. december 31-én 6 óra 15 perckor Győrben, az Ifjúság körút és a Földes Gábor út kereszteződésében személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően sötétkék színű Ford Fiesta típusú gépjárművel közlekedett az Ifjúság körút felől a Földes Gábor út irányába.
Haladása során az Ifjúság körútról jobbra, a Földes Gábor útra történő kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget egy, a gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogos nő részére, így elsodorta őt.
A történtek után a gépkocsi vezetője megállás, segítségnyújtás, valamint adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.
A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
Hirdetés
A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy az ismeretlen járművezetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.
A mozgásban lévő kompra akart felhajtani egy autó a soroksári Molnár-szigeti kikötőben, amikor a Dunába zuhant szombat délután – adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Az autóban hárman tartózkodtak, mindhárman sérülés nélkül másztak ki a partra. A helyszínre a budapesti hivatásos tűzoltók és a fővárosi tűzoltó búvárszolgálat vonult ki. A búvárok rögzítették a gépkocsit, amit a tűzoltók kicsörlőztek a partra.
Ködös, közvilágítás nélküli útszakaszon, láthatósági mellény nélkül, rossz oldalon sétált egy gyalogos Ózd külterületén, akit elütött egy autó. A sofőr elhagyta a helyszínt, majd kisvártatva önként jelentkezett a rendőrségen.
Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 48 éves miskolci férfival szemben. A 37 éves ózdi gyalogossal szemben pedig szabálysértési eljárás indult.
Az elsődleges adatok szerint a gyalogos 2021. január 9-én 17 óra 30 perc körül a 25-ös számú főúton, lakott területen kívül, láthatósági mellény nélkül, sűrű ködben, sötét ruházatban, imbolygó mozgással gyalogolt az úttest jobb oldalán – a menetirány szerinti baloldal helyett – egy ózdi férfi.
A vele megegyező irányba haladó autó vezetője, amikor észlelte a gyalogost, már nem tudta elkerülni az ütközést, így elsodorta a férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Az autós segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, ám a baleset után, mintegy 20 perc múlva önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, és elismerte tettét.
Hirdetés
Fotók: police.huFotók: police.hu
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályok betartásával a balesetek elkerülhetők, és mindenki hazaérhet:
A gépjárművezetők mindig az út- és látási, valamint időjárási viszonyok figyelembevételével válasszák meg járművük sebességét!
A gyalogosok nagy kockázatnak vannak kitéve, ha korlátozott látási viszonyok között közlekednek. A veszélyhez hozzájárul a sötét ruházat, ha lakott területen kívül nem viselnek láthatósági mellényt, és ezáltal szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe. Legyen mindig látható!
Egy ember életét vesztette péntek este miután autójával az előtte forgalmi okokból megállni kényzserülő járműbe csapódott.
Az előtte forgalmi okból megálló járműszerelvénynek ütközött egy személygépkocsi 2021. január 8-án 18 óra 50 perc körül az M0 autóút Nyíregyháza felé vezető oldalán Nagytétény településrész térségében. Az autó sofőrjét feszítővágó segítségével szabadították ki a járműből, ám a 38 éves sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők hiába küzdöttek életéért, a helyszínen életét vesztette.
Szívmelengető képsorokat rögzített egy autós fedélzeti kamerája Nyíregyháza egyik forgalmas útján.
A felvétel Nyíregyházán készült, a Búza téri piacnál, ahol sajnos nem ritka, hogy az idősek a 2×2 sávos úton baktatnak át a buszmegállóhoz, annak ellenére, hogy a közelben két gyalogátkelő is van. Bármennyire is jó nézni, hogy az autósok azonnal és gyorsan reagáltak a bajra, bármennyire is szívet melengető, hogy a furgonos azonnal kipattan és segít a néninek
nem szabad elsiklani amellett, hogy mennyire veszélyes helyzetet alakított ki az idős hölgy a felelőtlenségével.
Sajnos egyre több olyan baleset van ami kivédhető lenne egy kicsit több figyelemmel és azzal, ha a gyalogosan közlekedők is betartanák a rájuk vonatkozó szabályokat.
A budapesti közlekedés javításáért és az új Liget autómentesítéséért több beruházás előkészítése kezdődik meg – tájékoztatta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
Fürjes Balázs elmondta: új pesti felüljáró előkészítését kezdi meg a Miniszterelnökség Budapest Fejlesztési Központja Rákosrendező pályaudvara fölött. A felüljáró közúti híd lesz, biztosítja a 3-as villamosgyűrű meghosszabbítását, lesz rajta kerékpárút és járda is, a régóta hiányzó, Szegedi út vonalában tervezett felüljáró oldja majd a vasút „elvágóhatását Angyalföld és Zugló között, összeköti a főváros 13. és 14. kerületét.
Az államtitkár rámutatott, a kerületek közötti forgalom számára nyíló új átjáróval tehermentesíthető a Hungária körút, ennek segítségével autómentesíthető a Városliget.
A kormány és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában a főpolgármesterrel közösen elfogadott koncepció szerint a
Városliget főtengelye, a Kós Károly sétány és a Hősök tere autómentes lesz, a Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 P+R férőhely épül.
Hirdetés
Pénteken jelent meg az európai uniós, nyílt közbeszerzési felhívás az autómentes Városliget kialakításához szükséges közlekedési fejlesztések előkészítésére – mondta el az államtitkár.
Fürjes Balázs azt mondta, a Városligetet teljes egészében vissza kell adni a gyalogosoknak, pihenni vágyóknak, a park intézményeit látogatóknak, futóknak, sportolóknak és a kerékpárosoknak. A kormány és a városvezetés által a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában közösen elfogadott koncepció szerint autómentessé válik a Hősök tere és a Kós Károly sétány, csúcsidőn kívül pedig az Állatkerti körút is – tette hozzá.
Az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve – a Városliget teljes területén megszűnik, helyette új mélygarázs nyílt kormányzati beruházásban a Dózsa György út mentén, a korábbi 56-osok tere alatt-közölte Fürjes.
Továbbá hangsúlyozta:
A kormány célja világos, egy élhetőbb, jobb levegőjű Városligetet teremteni, egyúttal praktikus, kényelmes közlekedési megoldásokat találni az M3-as autópályán ingázóknak, vasútfejlesztéssel, P+R parkolók fejlesztésével és új kapcsolatokkal.
„A legjobb természetesen az, ha az ingázók már lakóhelyükről a közösségi közlekedést veszik igénybe, az M3-as autópálya által kiszolgált agglomerációs térség vasútvonalai közül a hatvani vonal fejlesztése több ütemben folyamatban van, dolgozunk a még hiányzó budapesti kapacitásbővítésen is, a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ már elkezdte a veresegyházi vonal fejlesztésének tervezését is, autóparkolók, kerékpártárolók is létesülnek az állomásokon” – mondta el Fürjes Balázs.
Hirdetés
Fürjes szerint mégis a fővárosig autózók egy része a Városliget előtt, az M1-es Kisföldalatti Mexikói úti végállomása közelében épülő P+R parkolókkal válthat majd tömegközlekedésre.
Az államtitkár által ismertetett tervek szerint több parkolóház épül majd, együttesen legalább 1500 férőhellyel.
A tervek szerint az ingázók feltehetően elsősorban hétfőtől péntekig, napközben veszik majd igénybe a parkolóházakat, így este és hétvégén, ünnepnapokon a Városligetbe igyekvőknek oldhatják meg a parkolást. Az előzetes vizsgálatok szerint egyrészt a Mexikói úti busz- és trolimegállónál ma is P+R-ként használt területre építhető parkolóház, másrészt az M3-as bevezetője végcsomópontjának ágai közé emelhető ilyen épület.
A Kós Károly sétányról kitiltott, és a P+R kapacitással nem megfogott forgalom elsősorban a Hungária körúton haladhat majd.
Vitézy Dávid Facebook
Ahhoz, hogy a ma is zsúfolt útvonalat bizonyos mértékig tehermentesíteni lehessen, szükség van az Angyalföldet Zuglóval összekötő hídra a Rákosrendező állomás déli vége fölött – közölte az államtitkár.
Hozzátette, az érintett területek megóvásáért a hidat úgy kell kialakítani, hogy ne terelje a forgalmat az M3-as irányából Angyalföldre és Zuglóra, az ott élő emberek lakóterületeire. A vasúti sínek keresztezése mellett ezért lehajtó épül, amely a Dévényi utca és a Vágány utca felé vezeti el az autókat, illetve az új híd áttételesen hozzájárul a Városliget forgalomcsillapításához, a Hungária körút tehermentesítése révén.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Kiskőrösön azt a férfit, aki tavasszal kétszer is engedte autót vezetni hatéves gyermekét, és ezt közvetítette is az interneten – tájékoztatta a kecskeméti törvényszék az MTI-t.
Két év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt a Kiskőrösi Járásbíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő csengődi férfit. A járásbíróság megállapította, hogy a férfi 2020. március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült.
A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.
Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.