Szerző: bpiautosok.hu

  • Kialvatlansága miatt nem vette észre, hogy forgalommal szemben haladt teherautójával az M86-os autóúton

    Kialvatlansága miatt nem vette észre, hogy forgalommal szemben haladt teherautójával az M86-os autóúton

    A rendőrségre 2021. április 15-én 20 óra 20 perc után több bejelentés érkezett, amelyek szerint az M86-ös számú autóúton a forgalommal szemben halad egy tehergépkocsi Szombathely irányába.

    A Beledi Rendőrörs egyenruhásai azonnal a balesetveszélyesen közlekedő jármű felkutatására indultak. A rendőrök – a zsebeházi lehajtó után – az autóút 141. kilométerszelvényében észlelték, amint egy szlovák rendszámú gépkocsi alacsony sebességgel közlekedik a belső sávban a forgalommal szemben. Egy esetleges közlekedési baleset megelőzésének érdekében, a szabálytalanul haladó autót –szolgálati gépjárműveik megkülönböztető fényjelzését használva – a járőrök lekísérték az autóútról a szilsárkányi lehajtón.

    A tehergépkocsit vezető 42 éves szlovák férfi az intézkedés során a rendőröknek elmondta, hogy napok óta szinte folyamatosan vezet és kialvatlansága miatt nem érzékelte, hogy a forgalommal szemben hajtott.

    A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter negatív értéket mutatott, azonban zavart viselkedése miatt az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait. Az elvégzett vizsgálat egyéb, a vezetési képességet negatívan befolyásoló szer hatását sem mutatta ki, ezért a rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki.

    Hirdetés

    Az intézkedés alatt a helyszínre érkezett a gépjárművezetőt alkalmazó vállalkozó, aki átvette a tehergépkocsit.

    Forrás: police.hu
  • Halálra gázolták a közútkezelő egyik emberét Somogyban

    Halálra gázolták a közútkezelő egyik emberét Somogyban

    Meghalt a Magyar Közút Nonprofit zrt. egyik forgalomirányító jelzőőre, mert elütötte egy kisteherautó Berzence közelében pénteken – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

    A szakemberek a 681-es főút külterületi szakaszán végeztek félpályás korlátozás mellett aszfaltozási munkákat, amikor az egyik jelzőőrként dolgozó kollégát egy autós halálra gázolta

    Az 54 éves nagykorpádi férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

    Hirdetés

    Tisztában vagyunk vele, hogy rengeteg helyen találkozhatunk véletlenül kint felejtett sebességkorlátozó táblákkal és elhisszük, hogy néha a volán mögött ülve idegtépőnek tűnhet 30-cal haladni, de mint a fenti eset is mutatja, az úton éppen dolgozók, hatalmas veszélynek vannak kitéve, amikor körülöttük nagy sebességgel haladnak el a járművek. Elég egy rossz mozdulat, egy kis figyelmetlenség, rosszul megválasztott sebesség és emberéletek kerülhetnek veszélybe.

    Kérünk mindenkit, hogy a sebességhatárokat valóban betartva, fokozott figyelemmel közlekedjetek legalább azokon a szakaszokon, ahol láthatóan emberek dolgoznak.

     


    MEGOSZTOM:

  • Nem aprózta el – Újabb külföldi gyöngyszemet szedtek ki a rendőrök a forgalomból

    Nem aprózta el – Újabb külföldi gyöngyszemet szedtek ki a rendőrök a forgalomból

    Közigazgatási bírságot szabtak ki a biharkeresztesi rendőrök a külföldi férfivel szemben.

    Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy román férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel 2021. április 14-én 11 óra körül. A biharkeresztesi rendőrök igazoltatták a sofőrt, majd megállapították, hogy a vontatón szállított rakomány 837 kilogramm túlsúlyt eredményezett.

    Az egyenruhások a jármű vezetőjével szemben 200 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

    Hirdetés

    A megengedett legnagyobb össztömeget túllépő járművek a szerkezeti sérülés lehetősége miatt balesetveszélyessé válhatnak, valamint nehezebben lehet őket irányítani, ezért a rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében a közlekedési szabályokat mindig tartsák be!

    Forrás: police.hu
  • Összesen több, mint 12 millió forintnyi bírságot osztottak ki a rendőrök egy orosházi autós összejövetelen

    Összesen több, mint 12 millió forintnyi bírságot osztottak ki a rendőrök egy orosházi autós összejövetelen

    26 gépjármű és 49 ember vett részt egy autós összejövetelen, amit Orosházán tartottak március 28-án, ám a találkozót a rendőrség félbeszakította- számolt be az esetről aBlikknek egyik olvasójuk.

    A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy Orosházán, a Gyártelep utcai parkolóban összesen 49 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, akik 26 gépjárművel érkeztek a helyszínre. A helyszínre egy bejelentés miatt vonultak ki. Mivel az ott tartózkodó személyek csoportosultak, megszegték a védelmi intézkedéseket, a kiérkező járőrök pénzbírságot szabtak ki.

    „Mindenki 250 ezer forint bírságot kapott, ami annyit takar, hogy 12 millió 250 ezer forintot zsebelnek be” – írta Blikk egyik olvasója, aki szintén a megbírságoltak közé tartozik.

    A lap megkérdezte Dr. Kertész Gusztáv ügyvédet, aki az esettel kapcsolatban elmondta:

    A rendőr csak akkor állapíthat meg helyszíni bírságot, ha a szabálysértés tényét a helyszínen észleli – szándékosan nem használom a tettenérés szót – és az eljárás alá vont személy a szabálysértés elkövetését elismeri.”

    Hirdetés

    Amennyiben a bejelentés nyomán intézkedő rendőr a helyszínen a szabálysértés tényét nem tudja megállapítani, és senki nem áll oda önként, hogy ő szabálysértést követett el, tessék megbüntetni, a rendőr feljelentést tehet a bejelentés nyomán, és szabálysértési eljárásban kell megállapítani a tényállást.

    „Ebben az esetben helyszíni bírság kiszabására nincs lehetőség” – közölte dr. Kertész Gusztáv.

    A neve elhallgatását kérő olvasó, azért osztotta meg a történetet a lappal, mert nem tartja jogosnak a rendőrség eljárását. Többek között azért, mert a papíron, amit kaptak, az volt, hogy a gépjárművek mellett beszélgettek, de amikor a rendőrök kiérkeztek, már az autóban ültek.

    Az olvasó azt is kifogásolta, hogy a hatóság szerint a résztvevők egy csoportban voltak, ami ugye, ennyi ember esetében a járványügyi előírások miatt, nem engedélyezett.

    „Mi tízen voltunk együtt, arrébb húsz méterre négyen, onnan távolabb öt méterre megint tízen álldogáltak, és így tovább. Tehát ezt a 250 ezer forintos bírságot elég jogtalannak tartom.”  – nyilatkozta.

    Forrás: Blikk
  • VIDEÓ: Lisztes zsákba csomagolva, utánfutón szállított kiskutyákat és egy kecskét – Állatkínzás miatt emeltek vádat a sofőr ellen

    VIDEÓ: Lisztes zsákba csomagolva, utánfutón szállított kiskutyákat és egy kecskét – Állatkínzás miatt emeltek vádat a sofőr ellen

    A vád szerint a vádlott tavaly nyáron, egy nyitott platós utánfutón, lisztes zsákokba csomagolva szállított több kölyökkutyát, és egy kecskét. A vád szerint az állatok a hőség és az oxigénhiány miatt fokozott mértékű szenvedésnek voltak kitéve, ami csaknem a pusztulásukat is okozta – áll az ügyészség közleményében.

    A vádirat szerint a vádlott – egy 55 éves férfi – 2020. július 26-án délután a XV. kerület, Szentmihályi úton lévő körforgalomnál közlekedett az általa vezetett gépkocsival, amely egy nyitott platós utánfutót vontatott. Az utánfutón a vádlott bálamadzaggal összekötözött lisztes zsákokban öt labrador fajtájú kölyökkutyát, és egy kecskét szállított.

    A férfi az állatokat külön-külön egy-egy zsákba rakta bele, a zsákok száját szorosan összekötötte, és a madzagokkal a zsákokat az utánfutó oldalához rögzítette.

    A zsákokba csomagolt kutyák ugatására egy XV. kerületi áruháznál biztonsági szolgálatot teljesítő őr figyelt fel, aki a vádlottat megállította, értesítette a rendőröket, majd a kiérkezésükig a vádlottat a helyszínen tartotta.

    A rendőri intézkedés során az áruház parkolójában az állatokat kivették a zsákokból, és azokhoz állatorvost hívtak.

    Az állatok a szállításuk alatt folyamatos sérülésveszélynek voltak kitéve, emellett a sűrű szövésű lisztes zsákon keresztül a légzésük is akadályozott volt, amit súlyosbított az is, hogy az oxigénigényük az utazási stressz, valamint a hőség miatt fokozott mértékű volt.

    Az állatok szállításának módja és a szállítási körülmények alkalmasak voltak arra, hogy az állatok pusztulását okozzák. Az utazás alatt az állatok fokozott mértékű szenvedésnek voltak kitéve.

    A vádlottal szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség állatkínzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: ugyeszseg.hu
  • VIDEÓ: Oszlopnak csapódott délelőtt egy autó kőbányán – A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsból

    VIDEÓ: Oszlopnak csapódott délelőtt egy autó kőbányán – A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsból

    Összeütközött két személyautó Budapest X. kerületében, a Mádi utcában, szerdán délelőtt – közölte a Katasztrófavédelem.

    A baleset következtében az egyik járműbe beszorult egy ember. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, valamint a tűzoltó doktorszolgálatot riasztották,. A kivonuló egység emberei a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, egy középkorú nőt emeltek ki az összetört autóból.

    Nem megerősített információk alapján úgy tudjuk, hogy a felvételen is látható Peugeot szabályosan ment be a körforgalomba, ám a STOP tábla ellenére lassítás nélkül behajtott egy BMW-s is, ekkor ütköztek össze.

    A baleset következtében a BMW sofőrje is megsérült, az érintett útszakaszon a műszaki mentés idején forgalomkorlátozás volt érvényben, a környéken pedig torlódás alakult ki.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Fővárosi katasztrófavédelem
  • FOTÓK: Biztonsági üveg zajvédőfalat tesztelnek az M7-es autópályánál

    FOTÓK: Biztonsági üveg zajvédőfalat tesztelnek az M7-es autópályánál

    A sztráda velencei szakasza mentén kísérleti jelleggel, 42 méteren építették ki a magyar fejlesztésben és gyártásban készült átlátszó zajárnyékoló falat – olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

    Az országos közútkezelő az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) egyeztetve folyamatosan vizsgálja a hazai közutakon és kerékpárutakon eredményesen hasznosítható korszerű technológiákat, anyagokat. Az innovatív eszközök alkalmazása nemcsak olcsóbb és praktikusabb lehet, hanem a közlekedők kényelmét és biztonságát is szolgálhatja. A zajvédelmi falak a zajterhelés mérséklésével javítják a forgalmasabb közutak környékén élők életminőségét.

    A kísérleti projektben kipróbált biztonsági üveg zajárnyékoló rendszer megfelel a hazai és nemzetközi előírásoknak, sőt, több szempontból túl is teljesíti az akusztikai elvárásokat.

    Az átlátszó panelek magasabb biztonságérzetet nyújtanak a közlekedőknek azzal, hogy láthatóvá teszik a hagyományos falak által kitakart épületeket, eseményeket.

    Fotó: MTI/Vasvári Tamás

    Az üvegfal esztétikusabb, jobban illeszkedik a látképbe, hosszabb az élettartama, mint a műanyagé, nem homályosodik be. Felületére egyedi motívumok, helyi nevezetességeket ábrázoló grafikák, képek nyomtathatók. Az M7 velencei szakaszán a közútkezelő logója mellett a Bence-hegyi kilátó rajza hívja fel a figyelmet a közeli látnivalóra.

    A madarakat a rétegek között festett vagy az egyik külső felületen homokszórt csíkozás védi meg attól, hogy a falnak repüljenek.

    Hirdetés
    Fotó: MTI/Vasvári Tamás

    A rendszerelemek stabilitását és tartósságát alumínium keret biztosítja, amely osztott, így károsodás esetén nem kell az egész táblát, elég csak a sérült részt kibontani.

    A karbantartás, csere ezért is egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos zajvédő falaké, nagyteljesítményű daru nélkül, kevesebb élőmunkával kivitelezhető.

    A Glass Hilltop Kft. és a Rákosy Glass Kft. együttműködésében kifejlesztett és legyártott biztonsági üveg zajárnyékolót az M7 autópálya jobb pályája mellett, Velence térségében próbálja ki a Magyar Közút. Egy meglévő zajvédő fal elhasználódott szakaszát váltották ki az összesen 118 négyzetméteres új elemekkel. A tervezés, bontás és építés összes költsége nettó 20 millió forint volt.

    Fotó: MTI/Vasvári Tamás
    Forrás: Magyar Közút

     

  • FOTÓK: Félmillió forintos bírságot kapott a tréleres a túlsúlyos szerelvénye miatt

    FOTÓK: Félmillió forintos bírságot kapott a tréleres a túlsúlyos szerelvénye miatt

    A járőrök az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán állították meg azt a túlsúlyos járműszerelvényt, ami közel 3,3 tonnával volt több a megengedettnél.

    A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei Polgár külterületén állítottak meg egy tehergépkocsit 2021. április 11-én 14 óra körül. A rendőrök a mérlegelés során megállapították, hogy a járműszerelvény tömege közel 3300 kilogrammal meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.

    A külföldi sofőrt a járőrök 500 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a jogsértés megszüntetéséig, illetve a bírság megfizetéséig visszatartották.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • Két magyar állampolgár meghalt, öt pedig súlyosan megsérült egy autós üldözés után a bajorországi Zwiesel közelében

    Két magyar állampolgár meghalt, öt pedig súlyosan megsérült egy autós üldözés után a bajorországi Zwiesel közelében

    Két ember meghalt, öt személy pedig súlyosan megsérült a bajorországi Zwiesel közelében, miután egy rendőrségi üldözés után fának csapódott egy személyautó – írja a BR24.de.

    A lap beszámolója szerint a helyi rendőrség emberei egy ideiglenes rendszámmal ellátott BMW sofőrjét akarták igazoltatni, ám az menekülésbe kezdett és sikeresen meg is lépett az őt üldöző járőr elől. Nem sokkal később azonban bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy közeli faluban egy autós fának ütközött.

    Az a jármű volt az, amit korábban üldöztek. Az autóban, melyet egy 29 éves férfi vezetett, hét magyar állampolgár ült.

    A sofőr a helyszínen, míg utasa a kórházban vesztette életét. További öt személy súlyos sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    Azt egyelőre nem tudják, hogy a sofőr miért kezdett menekülésbe, az viszont kiderült, hogy a BMW-n elhelyezett ideiglenes rendszám valójában egy Mercedesé volt. Az ügyet egy külön nyomozócsoport vizsgálja.

    Forrás: BR24.de
  • Több kerületen át menekült autójával egy körözött bűnöző az őt üldöző rendőrök elől

    Több kerületen át menekült autójával egy körözött bűnöző az őt üldöző rendőrök elől

    Sikkasztás miatt volt elfogatóparancs az ellen a 44 éves sofőr ellen aki – mikor a rendőrök igazoltatni akarták – a gázba taposott és elmenekült.

    Az autós üldözés csütörtök kora este történt. A sofőr több kerületen át menekült a rendőrök elől egy kék Volkswagennel, míg végül az Albertirsai útnál több rendőrautó sikeresen közrefogta, így a bűnöző megállásra kényszerült. Az akció végéről olvasónk K. Gábor küldött fotót.

    Az autót vezető férfiról nemcsak az derült ki, hogy körözés alatt áll, hanem az is, hogy már korábban bevonták a jogosítványát ittas vezetés miatt.

    -tudta meg az index.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

    Hirdetés

    Most alkoholt ugyan nem találtak a szervezetében, viszont a ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit a rendőrök lefoglaltak. Így most nemcsak a korábban elkövetett bűncselekményekkel kell elszámolnia, hanem kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti autóvezetés miatt is felelősségre vonják.

    Fotó: olvasónk K. Gábor / Forrás: index.hu
  • FOTÓK: Ittas volt a sofőr, aki miatt két motoros életét vesztette -A motorosok vérében is volt alkohol

    FOTÓK: Ittas volt a sofőr, aki miatt két motoros életét vesztette -A motorosok vérében is volt alkohol

    Ittas volt az a 37 éves férfi, aki autójával motorosoknak ütközött még tavaly októberben. A balesetben két motoros vesztette életét, az ő szervezetükben is kimutattak alkoholt. 

    A nyomozás adatai szerint egy 37 éves érsekcsanádi férfi személygépkocsival közlekedett az 51-es számú főúton Dusnok felől Sükösd irányába, amikor – az út 140.666-os méterszelvényében – átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött két motorossal.

    A baleset következtében a motorokkal közlekedő 44 éves vaskúti férfi és 50 éves felesége olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autót vezető férfi nem használt biztonsági övet, így ő is megsérült.

    Fotó: police.hu

    A helyszíni ittasság-ellenőrzés során a gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt mintavétel céljából előállították. Az igazságügyi vegyészszakértő az alkoholfogyasztás tényét igazolta, ezért a férfival szemben halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt folytatták a büntetőeljárást, amit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya átvett.

    A nyomozás során kiderült, hogy a balesetben elhunyt személyek szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, azonban a szakértő kimondta, hogy a sértettek ittas állapota és a baleset bekövetkezése között ok-okozati összefüggés nincs.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    A motorosoknak nem volt idejük reagálni a szemből érkező járműre, esélyük sem volt elkerülni az ütközést.

    A két áldozatot követelő halálos baleset ügyében a főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Letartóztatták a tapolcai ámokfutót, aki több autót összetört és majdnem elgázolta a baleseti helyszínelőket is

    Letartóztatták a tapolcai ámokfutót, aki több autót összetört és majdnem elgázolta a baleseti helyszínelőket is

    A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki húsvét hétfőn előbb személygépkocsival, majd egy tehergépkocsival ámokfutóként közlekedve többek életét veszélyeztette, valamint több autót is megrongált Tapolcán és környékén – derült ki a a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

    Mint arról mi is beszámoltunk az 52 éves férfi már április 2-án este autójával olyan sebességgel közlekedett Tapolcán, hogy egy trafóháznak és elosztószekrénynek ütközött, melynek következtében az utca közvilágítása egy időre megszűnt. Ezt követően április 5-én reggel ismét ámokfutásba kezdett. A vádlott előbb egy őt előző személygépkocsira ráhúzta a kormányt, és azzal oldalról ütközött.

    Az ütközés következtében a két autó a vízelvezető árokba hajtott, a leszorított gépkocsi pedig fejtetőn állt meg. Személyi sérülés nem történt, de miután a gyanúsítottnál felmerült az ittas vezetés gyanúja, a rendőrök a helyszínen a vezetői engedélyét elvették.

    Ez nem gátolta a férfit abban, hogy kora délután egy kisteherautóval induljon el otthonról. Tapolcára érve, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen egy szembejövő személygépkocsival ütközött, majd továbbhajtott. Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, melyet szintén otthagyott, és elhajtott Monostorapáti felé. A településen a záróvonalat átlépve előzött, közben az előzött jármű oldalának ütközött, majd megállás nélkül továbbment.

    Hirdetés

    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: A rendőrök közé hajtott, valamint öt autót tört össze egy férfi Tapolcánál


    A sérült jármű sofőrje utána hajtott, hogy megállítsa, de ez nem járt eredménnyel, mivel a férfi hirtelen ráhúzta a kormányt és újból nekihajtott.

    A férfi rövidesen visszafordult Tapolcára, ahol a forgalmi sávját elhagyva a város szélén több táblát is kidöntött, melyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott. A gyanúsított közben visszaért a korábbi balesetének helyszínére, ahol még folyt a helyszínelés.

    Az álló kocsisort kikerülve áthajtott a szembejövő sávon, fel a bal oldali útpadkára, ahol a helyszínelő rendőröknek el kellett ugraniuk a gépkocsija elől.

    Az ámokfutót végül pár méterrel arrébb egy szembejövő járművel történt frontális ütközés állította meg. Személyi sérülés egyik baleset során sem történt.

    A férfit a Tapolcai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és többrendbeli közúti veszélyeztetés és cserbenhagyás miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

    Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ámokfutását felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövető férfi letartóztatását, melyet a Veszprémi Járásbíróság egy hónapra elrendelt.

    Forrás: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Feljelentés helyett ők inkább segítenek- Ingyen étellel várja több büfés is a mentősöket

    VIDEÓ: Feljelentés helyett ők inkább segítenek- Ingyen étellel várja több büfés is a mentősöket

    Több hamburgeres, gyrosozó és büfétulajdonos is ingyen harapnivalóval várja a megálló éhes mentősöket. A segítési szándékon túl a felajánlók így fejezik ki tiltakozásukat amiatt, hogy húsvétkor valaki feljelentett a mentőszolgálat főigazgatójánál egy budapesti hamburgeresnél megálló mentős csapatot.

    Pár napja számoltunk be az esetről, hogy valaki sérelmezte, hogy egy mentős csapat szolgálatban megállt és vásárolt magának ebédet az egyik büfében. A felháborodott bejelentő az esetről képet is mellékelt a feljelentés mellé. Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát és nem befolyásolta a “bevonulás” útvonalát.

    A feljelentő cselekedete hatalmas felháborodást keltett a legtöbb emberben, több büfés pedig szolidaritásuk jeléül

    INGYEN EBÉDDEL VÁRJA A SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ MENTŐSÖKET.

     

    Hirdetés
    Az Országos Mentőszolgálatnál is hamar reagáltak az esetre.
    Elmondták, hogy a bajtársak semmiféle bűnt nem követtek el, hiszen épp az állomásra tartottak, riaszthatók voltak, ráadásul a fedélzeti számítógép adataiból is látszott, hogy kevesebb, mint két percig tartott a vásárlás.

    A dolgozók egyébként meg sem tudták enni a vásárolt ételt, ugyanis az állomásra visszaérve szinte azonnal riasztást kaptak.

    Egy mentődolgozó elmondta, hogy az esetkocsikon tilos ételt fogyasztani, így csak akkor van lehetőségük enni, amikor megállnak, emiatt sokszor egész nap nem esznek egy falatot sem.
    Az akcióhoz csatlakoztak a tűzoltók is, egy vicces fotóposzttal fejezik ki szolidarításukat a mentősök felé:

    Forrás: RTL Híradó


    MEGOSZTOM:

  • Az utolsó pillanatban, hirtelen váltott sávot az elbambult kamionos – azt sem vette észre hogy egy autós halad ott

    Az utolsó pillanatban, hirtelen váltott sávot az elbambult kamionos – azt sem vette észre hogy egy autós halad ott

    Valószínűleg elbambulhatott az a teherautósofőr, aki kis híján balesetet okozott néhány napja a 86-os főúton.

    Az esetet a 112press egyik olvasója rögzítette. A felvételen az látszik, ahogy a teherautó sofőrje az utolsó pillanatban veszi észre, hogy a sáv amin haladt a 87-es főút lehajtójaként folytatódott, miközben ő a 86-os főút felé folytatta volna az útját. A monstrumot sikerült még az energia elnyelő modul előtt hirtelen balra kormányozni, ám az a sáv nem volt üres, így csak hajszálon múlt egy csúnya baleset.

    Az autós – aki elé a figyelmetlen sofőr berántotta a szerelvényt – a szembe sávba sorolt át, hogy elkerülje az aláfutást.

    Szerencséje volt, az M86-os autóút felé éppen semmi nem haladt abban a sávban.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Sajnos a felvételen látható eset egyáltalán nem ritka ezen a szakaszon, illetve előfordul, hogy az eltévedt sofőr megáll a lehajtón és visszatolat.

    Forrás: 112press
  • Megállt egy autót vezető férfi szíve, de hála a civilek gyors beavatkozásának életben maradt

    Megállt egy autót vezető férfi szíve, de hála a civilek gyors beavatkozásának életben maradt

    Rosszul lett, majd egy terelőszigetre futott autójával egy férfi húsvét vasárnapján Kőszegen – számolt be az esetről a 112press.

    A férfi a volán mögött lett rosszul, szíve megállt. Szerencsére a környéken tartózkodó civilek azonnal a bajba jutott férfi segítségére siettek és megkezdték az újraélesztést, amit a gyorsan kiérkező mentősök emelt szinten folytattak. Az az azonnali beavatkozásnak köszönhetően az akció sikeres volt.

    A középkorú férfit végül stabil állapotban kórházba szállították – tájékoztatta a 112Press-t az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete.

    Innen is üzenjük mindenkinek, aki részt vett a mentésben, hogy kivétel nélkül igazi hősök..

    Hirdetés
    Fotó: 112press
    Forrás: 112press