Szerző: bpiautosok.hu

  • Változtattak a sebességkijelzőkön Budán, mert az éjszakai „versenyzők” is előszeretettel használták őket

    Változtattak a sebességkijelzőkön Budán, mert az éjszakai „versenyzők” is előszeretettel használták őket

    Egyre gyakrabban jelentek meg illegális versenyzők a sebességkijelzők környékén éjszakánként, az eszközök pedig tökéletesek a gyorsulóknak sebességük visszajelzésére, ezért az önkormányzat inkább átprogramozta a kijelzőket, hogy ezzel is megpróbálja visszaszorítani az éjszakai versenyeket.

    Megfogadva a Magyar Közút javaslatát péntektől máshogyan működnek a sebességjelző készülékek az I. kerületben – jelentette be facebookon a Budavári Önkormányzat. Az indoklás szerint azért tartották szükségesnek ezt a lépést, mert főleg az esti és az éjszakai időszakban versenyzésre használták a sebességjelző készülékek közelébe eső útszakaszokat.

    „Ezentúl nem fogják kijelezni a 50 kilométer/órát meghaladó sebességeket, csak a „lassíts” jelenik majd meg, ha túllépi egy jármű a megengedett sebességhatárt.”- közölték

    Hirdetés

     

    Forrás: Budavári Önkormányzat
  • VIDEÓ: Busz előtt büntetőfékezett miközben egy kiskorú is ült az autóban – Csattanás lett a vége

    VIDEÓ: Busz előtt büntetőfékezett miközben egy kiskorú is ült az autóban – Csattanás lett a vége

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetéssel gyanúsít egy férfit, aki a XIX. kerületben a záróvonalat és a zebrát figyelmen kívül hagyva vágott be egy autóbusz elé, majd azt követően büntetőfékezett a jármű előtt – írja a police.hu

    Nem csak a busz utasait, de saját autójában ülő kiskorú gyermekét is veszélyeztette az a férfi, aki 2021. május 12-én 9 óra 30 perc körül Budapest XIX. kerületében, az Ady Endre úton a záróvonalat átlépve és a kijelölt gyalogosátkelőhelyet figyelmen kívül hagyva előzött meg egy autóbuszt, majd befékezett.

    A rendelkezésre álló adatok szerint a fehér Octaviában ülő férfi dühét az válthatta ki, hogy előzőleg sávot kellett váltania, amikor a busz elindult a megállóból. Az esetről a busz fedélzeti kamerája felvételt készített.

    A buszsofőr az utasok testi épségének védelme érdekében óvatosan fékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni. A balesetben nem sérült meg senki.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán még aznap közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki az autót vezető 35 éves férfit, jogosítványát elvették.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: A pályatesteket elválasztó betonelemnek ütközött egy autós az M6-os autópályán

    FOTÓK: A pályatesteket elválasztó betonelemnek ütközött egy autós az M6-os autópályán

    Személyi sérüléssel járó baleset történt 2021. május 12-én az M6-os autópályán, a 167-es kilométerszelvény közelében, Bátaszék térségében.

    A helyszínen a kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy autó vezetője közlekedett az autópályán Budapest irányába, amikor eddig ismeretlen okból az A jelű alagút előtt a pályatesteket elválasztó betonelemnek ütközött. A baleset helyszínelése teljes útlezárás mellett folyt.

    Az eset során a jármű vezetője, egy 42 éves tatabányai férfi és utasa, egy 81 éves budapesti férfi, az elsődleges orvosi vélemény szerint, súlyosan megsérült.

    Fotók: police.hu

     

    Fotók: police.hu
    Hirdetés
    Fotók: police.hu
    Fotók: police.hu

     

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Felröppent a hír, hogy nemsokára új formátumú rendszámok jöhetnek – Reagált az infóra a minisztérium

    Felröppent a hír, hogy nemsokára új formátumú rendszámok jöhetnek – Reagált az infóra a minisztérium

    A Magyar Autóklub értesülései szerint nem sokára új formátumú rendszámokkal találkozhatunk a hazai utakon, mivel a jól megszokott három betű + három számból álló kombinációk lassan elfogynak.

    A Magyar Autóklub újságjában nemrég megjelent, hivatalosan egyelőre meg nem erősített terv szerint betűből eggyel több lesz a jövőben és felkerül a magyar címer is a táblákra. Az origo megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy megtudja mire számíthatunk. A Minisztérium röviden reagált kérdésekre, mint írták az új formátummal kapcsolatos jogalkotási munka még folyamatban van.

    A jelenlegi karakterkészlet használatával még néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása.

    A mostanit felváltó formátummal szembeni legfontosabb elvárás, hogy tartósan oldja meg a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását.

    Hirdetés

    A rendszámtáblák karakterkészletével kapcsolatos jogalkotási munka folyamatban van” – írta az ITM sajtóosztálya az origo megkeresésére.

    Forrás: origo.hu


    MEGOSZTOM:

  • Hatalmas betondarabot repített a villámcsapás egy autós szélvédőjébe

    Hatalmas betondarabot repített a villámcsapás egy autós szélvédőjébe

    Hihetetlen eset történt egy  floriadi autópályán hétfő reggel – adta hírül a Walton megyei tűzoltóság.

    Az autópálya útburkolatába csapott a villám, majd abból egy hatalmas darabot kiszakítva egy arra közlekedő autó szélvédőjébe repített. A hatalmas aszfaltdarab a pickup hátsó szélvédőjén távozott.

    A kocsiban ülő két ember kisebb sérüléseket szenvedett a rá zúduló üvegcserepektől, de „rendbe fognak jönni” – mondta Corey Dobridnia, a Walton megyei seriffhivatal szóvivője a Tallahassee Democrat című lapnak.

    Hirdetés

    Egy finn központú környezetvédő szervezet tavalyi tanulmánya szerint Oklahoma kevéssel vette át a vezetést Florida előtt az Egyesült Államokra lecsapó villámok toplistáján. A felhőkből a talajba csapó villámok azonban továbbra is Floridában a leggyakoribbak.

    Forrás: theworldnews.net / Walton County Fire Rescue
  • Okosúttá válik az M2-es autóút fővároshoz közeli szakasza

    Okosúttá válik az M2-es autóút fővároshoz közeli szakasza

    Az M2-es  gyorsforgalmi út fővároshoz közeli szakasza olyan dinamikus forgalomirányítási berendezéseket kap nemsokára, amelyekkel csökkenthetők a torlódások – írta a Magyar Nemzet keddi számában. 

    Már megjelent az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében a kivitelezési tervek elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzés. A tendernyertes feladata lesz az M2-esen az M0-s és Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése.

    A dinamikus forgalomirányítás lényege, hogy a távoli irányítóközpontban valós időben értesülnek az adott útszakasz forgalmi állapotáról, és a rendelkezésre álló eszközökkel igyekeznek beavatkozni az esetleges torlódások elkerülése érdekében

    – mondta a lapnak Borsos Attila, a győri Széchenyi Egyetem docense, aki a közutak tervezésének biztonsági hatásával és modellezési lehetőségeivel foglalkozik.

    Az érintett, Dunakeszi mellett elhaladó útszakaszon átjárás lehetséges másik, párhuzamos útvonal felé, ezért a forgalomirányítók változó jelzésképű táblák – valójában nagy méretű kijelzők – segítségével tudathatják a járművezetőkkel, hogy érdemes elkerülni ezt vagy azt az útirányt.

    Hirdetés

    Nyugat-Európában működnek automatikus forgalomszabályozó rendszerek is, amelyek az úttest aszfaltrétegébe épített érzékelők segítségével mérik a forgalom sűrűségét, ami alapján módosítják az ajánlott haladási sebességet a kihelyezett változó jelzésképű táblákon.

    A gyorsforgalmi utak mentén Magyarországon is számos szakaszon működik már tesztüzemben a C-Roads szolgáltatás, amely a forgalmi irányítás üzeneteit nemcsak információs táblákon, hanem az arra képes járművek fedélzeti berendezésein is képes megjeleníteni – írta a lap.

    Forrás: Magyar Nemzet


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Több napos ellenőrző akció a gyalogátkelőknél – Ma indult a Zebra Terv!

    VIDEÓ: Több napos ellenőrző akció a gyalogátkelőknél – Ma indult a Zebra Terv!

    Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2021. május 11. és 13. közötti időszakra hirdette meg a „Zebra terv” elnevezésű balesetmegelőzési ellenőrzését a gyalogosok, mint védtelen közlekedők biztonságára fókuszálva – adta hírül a police.hu

    A baleset-megelőzési ellenőrzés során a rendőrök nagy hangsúlyt fektetnek mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető magatartásának ellenőrzésére, amely történhet testkamera és civil járművek alkalmazásával is.

    Évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el közútjainkon, közülük 150 ember életét veszti a balesetben. 2500 gyalogosból közel 1000 gyalogost a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ér baleset. Ezeknek, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken történő baleseteknek nagyságrendileg 2,5%-a halálos kimenetelű.

    A gyalogosok által okozott baleseteken belül vezető helyen áll az óvatlan, hirtelen lelépés az úttestre. A második leggyakoribb ok a tilos jelzésen és a tiltott helyen való áthaladás.

    Az autóvezetők felelőssége, hogy kellő óvatossággal, figyelemmel és mérsékelt sebességgel közelítsék meg az olyan helyeket, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani – legyen szó gyalogos-átkelőhelyről, busz- vagy villamos-megállóhelyről.

    Az ellenőrzések célja ezen magatartások kiszűrése. A rendőrök a közlekedésbiztonsági szempontból indokolt helyeken lesznek elsősorban jelen, az ellenőrzések konkrét helyszíneit előzetesen nem hozzák nyilvánosságra.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • Visszaeső szabályszegő a gyorsforgalmin történt baleset okozója és a rendőrséggel sem működik együtt

    Visszaeső szabályszegő a gyorsforgalmin történt baleset okozója és a rendőrséggel sem működik együtt

    A Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset feltételezett okozója, a baleset előtt rendszeresen vezetett jogosítvány nélkül, kirívóan sok szabálysértés miatt indult ellene több eljárás is és a rendőrséggel sem együttműködő, ezért az ügyészség a letartóztatását indítványozta.

    Mint arról mi is beszámoltunk, a  megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2021. május 6-án az általa vezetett gépkocsival a XVIII. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton közlekedett, Vecsés irányából Budapest belváros irányába. A repülőtér D portájánál a férfi sávot váltott, amelynek során nekiütközött egy vele azonos irányban haladó gépkocsinak. Az ütközés következtében a gyanúsított gépkocsija átcsúszott a szemben haladó sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autónak, majd egy tehergépkocsinak is.

    A gyanúsított a balesetet követően, segítségnyújtás nélkül, gyalogosan elhagyta a helyszínt.

    A baleset következtében a gyanúsított által vezetett autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetnek továbbá egy súlyos sérültje volt, hárman pedig könnyebben sérültek.

     

    KAPCSOLÓDÓ:

    Elfogták a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton történt halálos baleset okozóját

    A nyomozók a baleset okozójával halált eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének, és öt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

    A gyanúsított a súlyos balesetet követően elhagyta a helyszínt, vele szemben körözést adott ki a nyomozó hatóság. Előzmény adatok alapján, a férfi a hatóságokkal nem együttműködő, idézéseket nem vesz át. Mindezért, a várható büntetés mértékére is tekintettel, megalapozottan feltehető, hogy szabadon hagyása esetén az eljárásban elérhetetlenné válna.

    A gyanúsított vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ennek ellenére rendszeresen vezet járművet. Az elmúlt időszakban kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult vele szemben eljárás.

    Hirdetés

    A gyanúsítottat az ezek keretében kiszabott járművezetéstől eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy érvényes vezetői engedély nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi. Minderre figyelemmel, reális a bűnismétlés veszélye is.

    A Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amelynek elrendelése kérdésében a nyomozási bíró várhatóan ma hoz döntést.

    Forrás: ügyészség


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Buzogánnyal akarta rendezni a közlekedési vitát, de pechére a másik autós is felkészült volt

    VIDEÓ: Buzogánnyal akarta rendezni a közlekedési vitát, de pechére a másik autós is felkészült volt

    Bár sajnos látjuk, hogy már itthon sem ritka, hogy egy közlekedési konfliktus tettlegességig fajul, szerencsére az alábbi felvétel nem hazai, hanem Oroszországban készült – szúrta ki a felvételt a vezess.

    A vita valószínűleg abból alakult ki, hogy a kamerás autó sofőrje kifordult a Jaguar elé. Hangos dudaszót gyors kikerülés és a már szinte elmaradhatatlan büntetőfékezés következett. Ezután a Jaguar sofőrje behajt a benzinkútra, mint aki jól végezte dolgát, ám a kamerás sofőr nem tudja annyiban hagyni a dolgot és utána ered.

    A töltőállomáson kezdetét veszi az adok-kapok, majd a sötét autó sofőrje előkap egy buzogánynak látszó tárgyat a csomagtartóból.

    Peches azonban, mert a másik sofőrt ez nem riasztja el, neki ugyanis hatásosabb eszköze van, gázspray.

    Az esetnek végül egy törött okos óra és egy pár könnyező szem látta igazán kárát. Lássuk be, mindketten jobban jártak volna, ha maximum egy dudaszóval lerendezik az esetet.

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás: Автоюрист Артур Вишенков


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Motoros rollerrel közlekedő férfit gázolt halálra a vonat Pápa külterületén

    FOTÓK: Motoros rollerrel közlekedő férfit gázolt halálra a vonat Pápa külterületén

    Egy menetrend szerint közlekedő vonat és egy robbanó motoros roller ütközött a vasúti átjáróban – közölte a police.hu

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. május 8-án 15 óra 30 perc körül a Pápa felől Csorna felé haladó vonattal párhuzamosan, egy földúton közlekedett a rollerrel annak vezetője, mikor egy biztosítatlan vasúti átjáróban eddig tisztázatlan körülmények között a vonat elé hajtott és összeütköztek.

    A rollert vezető 24 éves Pápa környéki férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A baleset körülményeit a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálja.

    Hirdetés
    Fotók: police.hu
    Fotók: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Gyerekkel együtt lopta el az autót az ittas férfi, majd balesetezett és magára hagyta a sérült kicsit

    Gyerekkel együtt lopta el az autót az ittas férfi, majd balesetezett és magára hagyta a sérült kicsit

    Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a jogosítvánnyal sem rendelkező férfit, aki a gyanú szerint ittasan, egy engedély nélkül elvitt autóval szenvedett balesetet úgy, hogy a kocsiban benne ült az autó tulajdonosának 5 éves gyermeke is.

    Az Ózdi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves farkaslyuki férfival szemben. Az nyomozás adatai szerint az elkövető 2021. május 1-jén 18 óra körül Farkaslyukon, a Jázmin utcában parkoló egyik autóba beült, és a benne felejtett slusszkulccsal beindította, majd elhajtott a helyszínről.

    A járműben a tulajdonos 5 éves gyermeke is benne ült. A gyanúsított pár száz méter haladás után egy árokba hajtott, és a kocsit – a könnyű sérülést szenvedett gyerekkel együtt segítségnyújtás nélkül – hátrahagyta.

    A járőrök adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, akit az otthonából – három órán belül – állítottak elő a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ámulatba ejtő amilyen könnyedséggel beparkolt a kamionos a szinte lehetetlennek tűnő helyre

    VIDEÓ: Ámulatba ejtő amilyen könnyedséggel beparkolt a kamionos a szinte lehetetlennek tűnő helyre

    Az alábbi, Párizs belvárosában készült felvétel lehetne akár a profizmus mintapéldája is.

    Gondoljunk csak bele hány olyan esetet láttunk már, ahol autósok hosszú percekig tartó próbálkozás után sem voltak képesek beparkolni a kiszemelt helyre és akkor jön ez a kamionos és kiröhög mindenkit.

    Mi átlag autóvezetőként csak ámulunk és bámulunk. Hölgyek, Urak! Talán nem túlzás, ha azt állítjuk ez a kamionsofőr bizony vérprofi.

    Egy ekkora monstrummal szinte lehetetlennek tűnik a feladat, hogy betolasson Párizs egyik szűk utcájáról a kijelölt célterületre, a sofőrnek azonban jól láthatóan ez nem okoz nagyobb gondot. Le a kalappal, de tényleg.

    Hirdetés

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Persze tudjuk, hogy ezek a mai járgányok már mindenfélével fel vannak szerelve, ami segíti a vezetőt a manőverezésben, de legyünk őszinték, azok mind semmit nem érnek, ha a volán mögött ülőnek nincs a tudás a kisujjában.

    Forrás: vezess.hu / Videó: TRUCK STORY
  • Elfogták a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton történt halálos baleset okozóját

    Elfogták a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton történt halálos baleset okozóját

    A baleset feltételezett okozója segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, ám a rendőröknek sikerült azonosítani és elfognia a férfit – adta hírül a police.hu

    Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2021. május 6-án 14 óra 14 perc körül Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál négy autó ütközött össze. A baleset következtében egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, továbbá több személy megsérült.

    A baleset feltételezett okozója a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói B. Richárdot azonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki. A férfit 2021. május 7-én 14 óra 45 perckor Pilisen a rendőrök elfogták, elszámoltatása folyamatban van.​

     

    KAPCSOLÓDÓ:

    FOTÓK: Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtére vezető úton

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Képes volt a skodás inkább meghúzni az autóját, csak hogy ő nyerje a huzavonát a körforgalomban

    Képes volt a skodás inkább meghúzni az autóját, csak hogy ő nyerje a huzavonát a körforgalomban

    Az alábbi felvétel tökéletes példája annak, amikor két egolegó találkozik az úton és mindkettő a saját igazáért küzd foggal-körömmel.

    A Lengyel videón azt láthatjuk, ahogy a Skoda sofőrje egy körforgalomban, enyhén elrontja az ívet, amit kamerás sofőrünk dudával tudtára is ad. Ezután a sötét autó sofőrje, mindenáron szeretne kisorolni a kamerás autó elé – talán büntető szándékkal, talán nem – , de a kamerás autó sofőrje ezt nem engedi és elindul a huzavona.

    Sikerül addig erőszakoskodni, míg a skodás nekikoccan a kamerás autónak.

    Amikor félrehúzódnak, vagyis inkább a sötét autó leszorítja a kamerást, akkor jön az igazi meglepetés…

    A skodából ugyanis elsőként egy dühös, rémült nő pattan ki, aki jól láthatóan állapotos

    Hirdetés

    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Ép ésszel nehéz felfogni, hogy valaki hajlandó a saját és állapotos utasa bőrét, valamint az autóját is kockára tenni csak azért, hogy egy közúti konfliktusból győztesen jöhessen ki. Érdemes megjegyezni, hogy a kamerás autó sofőrje sem volt túl előzékeny, hiszen segíthette volna a skodás kisorolását, de a sötét autóban ülő sofőr is bölcsebb maradt volna, ha inkább lassít és besorol mögé, vagy legrosszabb esetben megy még egy kört, mintsem belemegy egy gyerekes harcba úgy, hogy a jobb egyben egy állapotos nő ül.

    Forrás: STOP CHAM


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtére vezető úton

    FOTÓK: Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtére vezető úton

    Baleset miatt lezárták a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető utat csütörtök délután Szemeretelep közelében – írta a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek.

    A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. május 6-án 14 óra 14 perc körül Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál négy autó ütközött össze. A mentők két súlyos és két könnyű sérültet vittek kórházba – közölte a mentőszolgálat az MTI-vel.

    A baleset következtében egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A rendőrök a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszt a Gyömrői úttól a Vecsési leágazóig mindkét irányába lezárták. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

    Fotó: katasztrófavédelem
    Fotó: katasztrófavédelem
    Fotó: katasztrófavédelem
    Hirdetés
    Fotó: Olvasónk P. Mihály
    Fotó: police.hu

     


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Borítókép:MTI/Mihádák Zoltán