Szerző: bpiautosok.hu

  • Mától változik a közlekedés a pesti alsó rakparton

    Mától változik a közlekedés a pesti alsó rakparton

    A Lánchídtól délre folytatódik a víznyomócső-rekonstrukció, a munkálatok miatt mától változik a közlekedés a pesti alsó rakparton.

    A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a pesti Duna-part belvárosi szakaszának felújításával párhuzamosan folytatódik a főváros egyik legrosszabb állapotú főnyomócsövének cseréje. A ma kezdődő munkák – írták – jelentős felbontásokkal járnak, emiatt a pesti alsó rakpart Jane Haining rakparti szakaszán a forgalom nem tartható fenn mindkét irányban.

    Északi irányban az Erzsébet híd felől a Lánchíd irányába továbbra is lehet haladni a Jane Haining rakparton. Az ellenkező irányban az Apáczai Csere János utcát lehet használni. „A két útszakasz együttesen biztosítja a pesti alsó rakpart hálózati szerepét, ennek köszönhetően sikerül a munkák forgalmi hatásait csökkenteni” – emelték ki.

    A szombat hajnali munkakezdéskor déli irányban lezárják a Jane Haining rakpartot. Ezután a déli közúti irány az Apáczai Csere János utcán át halad. Az alsó rakpartra az Irányi utcánál lehet ráhajtani – ismertették.

    Hirdetés

    Kitértek arra is, hogy a lezárás miatt szombat hajnaltól változik a környéken közlekedő BKK-járatok útvonala is. A 105-ös és a 178-as autóbusz a Gyöngyösi utcai végállomás felé már hétvégén is a munkanapival azonos útvonalon, a Jane Haining rakparton közlekedik, így – az Erzsébet tér helyett – a József Attila utcában az Eötvös tér és a József nádor tér megállóhelyeken áll meg.

    A víznyomócsövek cseréje más beruházásokkal összehangoltan valósul meg. A felújítás várhatóan 2022 augusztusáig tart – közölte a BKK.

    Forrás: MTI
  • FOTÓK: Frontálisan ütközött két autó tegnap Hercegkút közelében

    FOTÓK: Frontálisan ütközött két autó tegnap Hercegkút közelében

    Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó frontálisan, a belesetben egy személy súlyosan megsérült.

    A 37-es számú főút 62500 méterszelvényében, – a hercegkúti elágazást követően – 2021. november 5-én 16 óra 30 perckor eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó frontálisan összeütközött.

    A balesetben az elsődleges adatok szerint egy fő súlyosan megsérült.

    A sérült ellátása, a műszaki mentés és a helyszínelés miatt a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Az eset körülményeit a Sárospataki Rendőrkapitányság vizsgálja.

     

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Száraz november, akció az ittas vezetés ellen

    Száraz november, akció az ittas vezetés ellen

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2021 novemberében célzott közúti ellenőrzést tart a fővárosban.

    Az akció elsődleges célja a többi közlekedőre potenciális életveszélyt jelentő ittas vagy bódult állapotú, valamint az agresszív, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő járművezetők kiszűrése.

    Budapest területén idén január és szeptember között 112 sofőr okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet ittas állapotban.

    Hirdetés
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: 12 ember megsérült miután árokba borult egy busz Hódmezővásárhelynél

    VIDEÓ: 12 ember megsérült miután árokba borult egy busz Hódmezővásárhelynél

    Árokba hajtott és az oldalára borult egy busz a 47-es főúton Hódmezővásárhely térségében, a Székkutas felé vezető szakaszon, írta a katasztrófavédelem.

    Árokba hajtott, és az oldalára borult egy busz a 47-es főút 193-as kilométerénél, Hódmezővásárhely térségében, a Székkutas felé vezető szakaszon. A balesethez a hódmezővásárhelyi és a szegedi tűzoltókat riasztották. A helyszínre a mentők is kiérkeztek.

    A mentőszolgálat a Telex.hu megkeresésére közölte, hogy nyolc mentőegységet és egy mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre.

    A balesetben 12 fő sérült meg, 1 ember súlyosan, 11 pedig könnyebben. Helyszíni ellátás utána a sérülteket négy közeli kórházba szállították a mentők.

    Hirdetés

    A baleset helyszínéről a Rádió 7  posztolt egy videót:

    Forrás: Telex, Katasztrófavédelem / Videó: Rádió 7

     

  • Négymilliárd forintos kárt okozott az útdíjakkal csaló banda

    Négymilliárd forintos kárt okozott az útdíjakkal csaló banda

    A bűnszervezet tagjai az útdíjak, a bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

    A vádirat szerint egy 48 éves férfi 2016. évet megelőzően határozta el, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely árufuvarozási tevékenység keretében, elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül. A bűnszervezetet ezután két másik társával együtt működtette.

    Céljuk az volt, hogy az árufuvarozás során, a díjköteles útszakaszokon elkerüljék az útdíj fizetést, és a díj nem fizetése miatt kiszabott bírságot se kelljen megtéríteniük, továbbá a munkavállalóik után se kelljen adókat és járulékokat fizetniük.

    Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek. A bűnszervezet ezáltal a stróman cégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is hozzájuk jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében. A stróman cégek nyújtották be a bevallást is az adóhivatalhoz. Az adót, az útdíjat és a bírságokat végül senki nem fizette meg, a behajtás pedig rendre eredménytelen volt a vagyontalan cégek közbeiktatása miatt.

    A bűnszervezetet irányító férfi a későbbiekben, annak érdekében, hogy a gépjárműveiket ne vonják végrehajtás alá, 2017. október és 2018. január között mintegy 100 gépjárművet színleg értékesített.

    A bűnszervezet tagjai 2016. január és 2018. október között, az útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.

    Hirdetés

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által teljesített nyomozás befejezését követően, a Fővárosi Főügyészség az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

    Az ügyben 11 vádlott van: a bűnszervezet irányítója és 2 tagja, egy a költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint 7 stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratban.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Segíts megtalálni ezt a Fiat-ot, mert a sofőr nem emlékszik, hogy pontosan hol hagyta

    Segíts megtalálni ezt a Fiat-ot, mert a sofőr nem emlékszik, hogy pontosan hol hagyta

    A szekszárdi nyomozók kérik, hogy aki információval rendelkezik az autóról, értesítse a rendőrséget!

    A Szekszárdi Rendőrkapitányságon 17010/1766/2021. bü. számon eljárást folytat jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

    A rendelkezésre álló adatok szerint egy szekszárdi férfi 2021. október 30-án az IIL-116 forgalmi rendszámú Fiat Tipo-val a Szekszárd, Kerékhegyen levő tanyájára indult, azonban az arra vezető úton a járművel megcsúszott. A sofőrnek vélhetően egy férfi és fia segített, mert a jármű működésképtelenné vált, ezért hazavitték. Az autó tulajdonosa később vissza akart menni a gépkocsijáért, de annak pontos helyére nem emlékezett.

    A nyomozók által beszerzett adatok alapján az autó feltételezhető feltalálási helye a Szekszárd, Zápor utca – Sauli-völgy – és a Kerékhegyi út közötti területen lehet.

    Az autó egy szürke színű Fiat Tipo, 1994-es évjáratú. Az első része sérült, az elülső lökhárítója feltételezhetően leszakadt.

    Hirdetés

    A szekszárdi rendőrök kérik, hogy aki az autó feltalálási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, hívja a 0674501106-os számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – a 0680555111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

    Forrás: police.hu
  • Vonatot dobáltak meg, mentőautó és autóbusz elé helyeztek akadályokat brahiból a fiatalok

    Vonatot dobáltak meg, mentőautó és autóbusz elé helyeztek akadályokat brahiból a fiatalok

    A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt emelt vádat egy 18 és egy 15 éves fiúval szemben, akik gyermekkorú társukkal együtt Ipolyszög közúti és közterületi tartozékait megrongálták, valamint azokkal útakadályokat létesítettek.

    2021 márciusában az esti órákban a két vádlott és gyermekkorú társuk az ipolyszögi vasúti átjáró térségében kihelyezett üdvözlőtábla egy részét letörték, illetve a földből kihúztak más jelzőtáblákat tartó oszlopokat is, majd ezeket az úttestre helyezték. Bár már önmagában ezzel is nehezítették az úton történő közlekedést, itt nem álltak meg: az út mentén talált betondarabokat és törmeléket az úttest teljes hosszában elhelyezték, ezzel akadályt létesítve.

    Nem sokkal ezután egy megkülönböztető jelzéseit használó, beteget sürgősséggel szállító mentőautó érkezett a közút ezen részére, melynek vezetője az esti sötétség ellenére is észlelte az útakadályt, mely előtt vészfékezéssel meg tudott állni.

    A járműből a két mentőápoló kiszállt, hogy az utat az akadályoktól megtisztítsa és csak ezt követően tudtak tovább haladni a kézsérült beteggel Budapest irányába.

    A fiatalok amellett, hogy a mentősöket és az orvosi ellátásra szoruló beteget is veszélyeztették, még 124.000 forint kárt is okoztak tettükkel.

    A három fiatal másnap este újra útakadályokat létesített Ipolyszög belterületén: az úttest széléről több fényvisszaverő terelőoszlopot is kihúztak, majd ezeket ismételten betondarabokkal, az előző nap megrongált táblákkal és ezek oszlopaival, valamint egy vadmalac preparátummal együtt elhelyezték az úttesten. Az egyik arra járó autós a továbbhaladás megkönnyítése érdekében az útakadályok egy részét az útról eltávolította, ám továbbhaladását követően a fiúk az akadályokat visszahelyezték.

    Hirdetés

    2021 áprilisában, este a fiatalok az ipolyszögi buszmegálló környékén randalíroztak: felborítottak egy kukát, a közeli parkban letörték egy fa ágát, valamint a díszkertből néhány követ is magukhoz vettek. Ezeket a tárgyakat és egy korábban talált kerekesszéket ezután ismét az úttestre rakták, az egyik kőnek egy autós nekiment, majd tovább hajtott, nem sokkal később pedig egy menetrendszerinti buszjárat közlekedett arra, melynek vezetője az akadályokba ütközést csak hirtelen elkormányzással tudta elkerülni.

    A vádlottak ezúttal a közlekedésben résztvevők veszélyeztetése mellett a rongálással még 88.000 forint kárt is okoztak a helyi önkormányzatnak.

    2021 májusában késő este a 15 éves fiú és gyermekkorú barátja egy villanyoszlop porcelánszigetelését távolította el, valamint köveket gyűjtöttek és egy arra érkező vonatot megdobáltak. A mozdonyvezető a vasúti szerelvényt vészfékezéssel tudta csak megállítani, ám a berepülő tárgyak a mozdony ablakait kitörték, nagy részük az utastérbe zuhant.

    A két fiú a vonaton utazók veszélyeztetése mellett 150.000 forint kárt okozott. A Balassagyarmati Járási Ügyészség a 18 éves fiatal férfi és fiatalkorú társa ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a próbaidő alatt a vádlottak pártfogó felügyelet alatt álljanak.

    Az okozott kár megtérítése mellett az ügyészség arra is indítványt tett, hogy az eljárás során keletkezett 72.000 forint bűnügyi költséget is a fiatalok fizessék meg.

    Harmadik társuk gyermekkora miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Ismerősét akarta meglátogatni a 14 éves fiú, ezért ellopott egy autót és útnak indult

    Ismerősét akarta meglátogatni a 14 éves fiú, ezért ellopott egy autót és útnak indult

    A 14 éves fiú elismerte, hogy a Kapospuláról ellopott autót a benne hagyott kulccsal indította el, majd elment ismerőseit meglátogatni.

    Egy Kapospulán lakó férfi tett feljelentést 2021. november 1-jén ismeretlen tettes ellen, aki a családja tulajdonában levő nyitott állapotú személygépkocsit – melyben benne volt az indítókulcs is, a délutáni órákban a házuk elől – ellopta. A beszerzett adatok alapján a dombóvári rendőrök beazonosították a tolvajt, egy 14 éves, a kapospulai nevelőotthonban élő fiút. Meghallgatása során a fiatal elismerte a bűncselekmény elkövetését.  Azt mondta a rendőröknek, hogy ismerőseit szerette volna meglátogatni, azért vitte el az autót.

    Elmondta továbbá, hogy a műszerfalból kiszerelte, majd elvitte a rádiós magnót, melyet elajándékozott egy ismerősének.

    A rendőrök a fiatalembert jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiút engedély nélküli vezetés miatt is feljelentették. A nyomozók az ellopott autós rádiót is lefoglalták.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu

    Az eset körülményeit a dombóvári rendőrök vizsgálják.

    Forrás: police.hu
  • Hivatalos! Ennyivel drágulnak 2022-ben az autópálya-matricák

    Hivatalos! Ennyivel drágulnak 2022-ben az autópálya-matricák

    Közzétették a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján jövő évi e-matrica árakat, melyből láthatjuk, 2022-ben ismét drágábban vehetjük igénybe a fizetős útszakaszokat.

    A még 2021 év lején hatályba lépett rendelet alapján minden évben az  inflációt követő módon újraszámolják a következő évre vonatkozó e-matrica-árakat, illetve a pótdíjak mértékét is. Ennek alapján 2022-ben ismét emelkednek a díjak. Január elsejétől a tíznapos matrica ára 3640 helyett 3820 forintba kerül majd, míg a havi matrica ára 4970-ről 5210 forintra nő.

    Az éves matricáért 44 660 helyett 46 850 forintot kell fizetni az év elejétől elsejétől. A megyei matricák ára pedig 5200-ról 5450 forintra emelkedik.

    Hirdetés

    Forrás: ematrica.nemzetiutdij.hu
  • VIDEÓ: Kerékpárútra zuhant egy autó balesetben kiszakadt motorja

    VIDEÓ: Kerékpárútra zuhant egy autó balesetben kiszakadt motorja

    Sajnos rengeteg a baleset, sokan nem veszik figyelembe, hogy esik az eső, az utak csúsznak.

    Megpördült egy autó, majd egy másiknak ütközött Dunakömlőd közelében. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az autó motorja kiszakadt helyéről és egy közeli kerékpárútra zuhant. A balesetet a zöld színű autó sofőrje okozta, aki szintén a vizes úton csúszott meg, majd megpördülve nekiütközött a szemből érkező fekete autónak, ami többször is a szalagkorlátnak csapódott.

    A fekete autót egy idős férfi vezette, aki a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A zöld autót egy nő vezette, aki szintén súlyos sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

     

    Forrás: tenyek.hu
  • Felhajtott a járdára és elgázolt egy babakocsit tóló nagymamát – A sofőr és a nagymama is életét vesztette

    Felhajtott a járdára és elgázolt egy babakocsit tóló nagymamát – A sofőr és a nagymama is életét vesztette

    Két ember életét vesztette egy tragikus balesetben vasárnap Berlin közelében, amikor egy terepjáró sofőrje kocsijával felugratott a járdára, és elütött egy 60 éves asszonyt, aki éppen az unokáját tolta egy babakocsiban – írja a Focus Online információi alapján a hirado.hu.

    A baleset a brandenburgi Schildow községben, Berlintől északra történt vasárnap délután négy óra körül.

    Egy SUV idős vezetője eddig tisztázatlan okokból váratlanul lehajtott az útról, és a járdaszegélyen átugratva felhajtott a járdára. A járdán elsodort egy nagymamát, aki épp unokáját tolta babakocsiban, valamint fiát, aki mellettük sétált.

    A babakocsit toló 60 éves asszony a helyszínen életét vesztette, míg a mellette sétáló 36 éves fia lábtörést szenvedett.

    A babakocsiban alvó kétéves gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett a fején – számolt be a Focus Online hétfőn.

    A balesetet okozó jármű sofőrje, egy nyugdíjas férfi szintén súlyos sérüléseket szenvedett Őt mentőhelikopterrel szállították az egyik berlini kórházba, ahol vasárnap este belehalt sérüléseibe – közölte a berlin-brandenburgi rendőrség.

    A rendőrség keresi a baleset szemtanúit a történtek pontos rekonstruálása érdekében. A baleset által okozott vagyoni kárt mintegy 30 000 euróra (10,8 millió forint) becsülik.

    Hirdetés

     

    Forrás: hirado.hu
  • Íme a két napos buszsávellenőrzés eredményei

    Íme a két napos buszsávellenőrzés eredményei

    Buszsávellenőrzést tartott a BRFK a fővárosi utakon. Ketten jogsi nélküli vezetés miatt buktak le.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya október 26-án és 27-én ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát. Az ellenőrzés során a rendőrök 23 járművezetővel szemben alkalmaztak helyszíni bírságot a buszsáv jogosulatlan használata miatt, egy-egy esetben pedig záróvonal átlépése, mobiltelefon használata és rakomány nem megfelelő rögzítése miatt intézkedtek. Közigazgatási bírságot kapott egy sofőr, aki nem vette figyelembe a behajtani tilos táblát.

    Előállítottak két személyt, akik soha nem szereztek jogosítványt és úgy vezettek autót. Lejárt német rendszám használata miatt egy feljelentést tettek.

    Hirdetés
  • VIDEÓ: Elvágta volt felesége fékcsövét és meg is rongálta az autót egy férfi bosszúból

    VIDEÓ: Elvágta volt felesége fékcsövét és meg is rongálta az autót egy férfi bosszúból

    A férfit az zavarta, hogy volt felesége új autóval közlekedik, míg neki keményen meg kell dolgoznia azért, hogy volt párja felé a fennálló tartozásait – így a gyerektartást is – rendezni tudja.

    Összekarcolta volt felesége autóját, majd még el is vágta a jármű fékcsövét egy férfi bosszúból. Az autó tulaja menet közben vette észre, hogy valami baj van, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A nő egyből volt férjére gyanakodott, megkérte főnökét, hogy nézzék vissza a biztonsági kamerák felvételeit, hátha azok rögzítettek valamit.

    A nő gyanúja beigazolódott. Az ügy tárgyalása most kezdődött el. A sértett nő azt mondja, azóta is alig mer vezetni, ráadásul retteg, hogy bárhol összefuthat a volt férjével, aki a tárgyalás időszaka alatt szabadlábon védekezhet.

    Hirdetés

     

    Forrás: tenyek.hu
  • Egy rövid időre ismét korlátozzák az M0-ás forgalmát

    Egy rövid időre ismét korlátozzák az M0-ás forgalmát

    Forgalomkorlátozás lesz az M0-ás és a 6-oS főút csomópontjában, a Csepel felől érkező forgalom lehajtó ágán november 2-10. között helyreállítási munkák miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

    A szakemberek az esőzések okozta eróziós károkat állítják helyre a rézsűn – írták.
    A lezárás ideje alatt a személygépkocsik a Párhuzamos utca-Barackos út-Angeli utcákon keresztül, a tehergépkocsik az Érd észak csomópontban visszafordulva érhetik el a területet. A Hárosi híd kerékpárútját nem zárják le, de a budai oldali lehajtón szintén munkavégzésre kell számítani, ezért minden kerékpárostól fokozott figyelmet kérnek a szakemberek.

    A javítási munkák idején torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők

    Hirdetés
    Forrás: MTI
  • FOTÓK: Életét vesztette egy nő, miután autójával az érkező vonat elé hajtott

    FOTÓK: Életét vesztette egy nő, miután autójával az érkező vonat elé hajtott

    A személyautóban utazó négy nő közül egy a helyszínen életét vesztette, egyet pedig mentőhelikopterrel szállítanak kórházba.

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2021. október 28-án 7 óra 18 perc körül Mélykút és Bácsalmás között – egy földutat keresztező vasúti átjáróban – egy személyautó és egy vonat tisztázatlan körülmények között összeütközött.

    A baleset során az autóban ülő négy nő közül egy a helyszínen életét vesztette, egy pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett

    A vonaton utazók közül nem sérült meg senki.

    Hirdetés
    Fotó: MTI/Donka Ferenc
    Forrás: police.hu