Csütörtökön vette át legújabb szerzeményét a kanadai származású, Magyarországon élő üzletember, milliomos, autóversenyző, korábbi Ferari-pilóta és luxusautógyűjtő Josh Cartu.
Az autót speciálisan az ő igényeire szabták. A kétajtós modell lényegében az F12 Berlinetta jelentősen átdolgozott változata, egy nagyobb 6.5 literes V12-es szívómotorral és számtalan technológiai finomsággal.
Ez a motor 234 köbcentivel nagyobb, mint az F12-é és 8500-as fordulaton adja le 800 lóerős teljesítményét, a nyomaték csúcshoz pedig 7000-ig kell forgatni, az értéke 718 Nm.
A Superfast, vagyis szupergyors elnevezés nem indokolatlan: az autó 2,9 másodperc alatt éri el a százas tempót – a Teslával ellentétben naponta akárhányszor, akár egymás után – a végsebessége pedig 340 km/h.
Baseball-labda méretű jégdarabok záporoztak az égből Alabama állam területén, ami ellen nem sok mindent lehet tenni, ha nincs fedett hely.
A felvételen jól látszik, hogy a vihar hatalmas pusztítást végzett. Közel 400 Chevrolette esett áldozatul. Az eset után készült fotókat pedig ITT nézhetitek meg.
A rendőrség vádemelést javasol egy nő ellen, mert Dévaványán, az egyik vasúti átjáróban nem állt meg a tilos jelzésnél és összeütközött egy vonattal. A nő hároméves gyermeke is az autóban volt.
A kocsit vezető nőt állítása szerint elvakította a nap, ezért nem látta a fénysorompó tilos jelzését. Ráadásul közvetlenül az átjáró előtt hátrafordult hároméves gyermekéhez. Amikor visszanézett, akkor látta meg a közeledő vonatot.
Fékezett, de így is összeütközött a szerelvénnyel. Az autóban az édesanyán és gyermekén kívül még egy nő utazott, a balesetben egyikük sem sérült meg – írja a police.hu
A személygépkocsi vezetője kihallgatásán elismerte, hogy figyelmetlen volt és nagyon megijedt, hiszen a balesetnek komolyabb következménye is lehetett volna. A Szarvasi Rendőrkapitányság a 23 éves nőt a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja és vádemelést javasol ellene.
Balesethez riasztották a tűzoltókat szerda este Kőbányán, miután két autó egymásba rohant frontálisan a Jászberényi úton. A helyszínen fotók készültek, ezeket a katasztrófavédelem csütörtökön tette közzé.
Az egyik kocsi karosszériája olyan súlyosan roncsolódott, hogy a benne utazókat csak feszítővágóval lehetett kiszabadítani.
Fotós: Winter László tű. zls / FKIFotós: Winter László tű. zls / FKI
A balesetben hárman sérültek meg, közülük két embert mentő vitt el a helyszínről.
Évek óta szorgalmazza a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), hogy adminisztratív eszközökkel próbálják visszafogni a használtautó-behozatalt Magyarországra. Most igazán aktuálissá vált a téma.
A dízelbotrány és német szövetségi közigazgatási bíróság – az öreg dízelek nagyvárosokból való kitiltásának lehetőségét biztosító – döntése nyomán nagymértékű árcsökkenés indulhat meg az európai használtautó-piacon.
Mivel Magyarországra tavaly is több mint 150 ezer átlagosan 12 éves kocsi érkezett Nyugat-Európából, borítékolható, hogy az árcsökkenés további lendületet ad majd az importnak- írja a napi.hu
A hazai újautópiac növekedése ellenére még mindig nem sikerült megállítani az autópark öregedést és az meghaladta a 14 évet.
A helyzet még rosszabb lehet, ha például Németországban az öreg dízelek tulajdonosai gyorsan meg szeretnének szabadulni autóiktól. Az MGE szerint használt import a jelenleg forgalmazott új gépjárművekhez képest szálló porban ötvenszeres, nitrogénoxidban háromszoros károsanyag kibocsátást produkál.
A szakmai szervezet úgy véli, hogy legfőbb ideje határozott szabályozási lépéseket tenni annak érdekében, hogy az emberek a kisebb kibocsátású asutókat részesítsék előnyben, a behozatalnál. Félő, hogy a dízeldömping felkészületlenül éri majd Magyarországot.
Az MGE szerint a gépjárműadót úgy kéne átalakítani, hogy a kisebb kibocsátású járműveket részesítse előnyben, ne pedig fordítva.
Ma egy 150 lóerős autó után, ha azt 2002-ben gyártották, 15 540 forintot kell fizetni. Ha az autó 2008-as, akkor az adó már 25 530 forint, ha pedig 2016-os évjáratú, akkor 38 295 forintot kell utána fizetni.
Az MGE úgy gondolja, hogy a magyaroknak pontosan ugyanolyan egészségügyi és környezetvédelmi érdekei és jogai vannak, mint bármely más ország polgárának.
Ahogyan azt mi is megírtuk Kedden reggel Újpest megyeri részén, a temető mellett egy szemétszállító jármű három parkoló autónak csapódott, majd az egyik virágboltba hajtott.
A baleset következtében a virágboltban tűz keletkezett, amelyet a fővárosi hivatásos tűzoltók gyorsan eloltottak, majd a gépjárművet az üzletből kivontatták.
Virágboltba hajtott egy szemétszállító jármű Újpesten Kedden reggel Újpest megyeri részén, a temető mellett egy szemétszállító jármű három parkoló…
A felvételt Schulz László tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság videostúdiójának munkatársa készítette.
A mentőkutyás szolgálatot is a helyszínre riasztották, hogy átkutassák az összedőlt helyiséget, azonban szerencsére a romok alá nem szorult senki. A balesetben három ember megsérült, őket a mentőszolgálat ellátta.
Egy kanyarodó kamion tetejéről lezuhanó jégdarab törte össze egy autó szélvédőjét és sebesítette meg annak sofőrjét. A baleset az Ózd és Sajópüspöki közötti útszakaszon történt.
Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett az a sofőr, akire menetközben egy kamionról lezuhanó jégdarab esett.
Fotó: police.huFotó: police.hu
Közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy rásonysápberencsi férfival szemben. A férfi 2018. március 19-én Ózd és Sajópüspöki között haladt a kamionjával, amikor egy kanyarba nem a jármű sajátosságainak megfelelően hajtott, így annak tetejéről leesett egy nagyobb jégdarab.
A jég beszakította egy arra haladó személygépkocsi szélvédőjét, az autó sofőrje pedig a fején megsérült.
Fotó: police.huFotó: police.hu
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy vegyék figyelembe a télies időjárási körülményeket. A járműveket elindulás előtt ellenőrizzék, legyenek különös tekintettel a szélvédők megtisztítására, és a járművekre rakódott jégdarabok eltávolítására.
Virágboltokat tarolt le egy kukásautó Újpesten, a Megyeri temetőnél kedd reggel, a balesetben hárman megsérültek- közölte az MTI
A kukásautó mintegy 50 négyzetméternyi területen két virágüzletet rombolt le. A balesetben egy boltos, valamint a kukásautó vezetője és utasa sérült meg.
MTI Fotó: Lakatos Péter
A tűzoltók levontatták a járművet a romokról, és megkezdték az autóba rekedt két ember kiszabadítását.
A műszaki mentés idejére a Megyeri utat teljes szélességében lezárták – közölte Kisdi Máté.
Biztos mindenkivel előfordult már, hogy a kiszemelt autós aki elé be szerettünk volna sorolni mégsem engedett be. Mit tesz ilyenkor egy értelmes sofőr? Annyiban hagyja a dolgot és figyeli a következő lehetőséget, hova sikerül befurakodni.
Na, videón szereplő sofőrünk pont nem így tett. Békésen húzza lakókocsiját, index ki, próbálkozik a besorolással, a többit inkább nem is írjuk. Lássuk a videót….
Another instance where a dash cam saves the day providing evidence of blame. Here a caravan driver tries to push in the front of a long queue of traffic and causes a collision. Footage owner is Mark Hazell.
Az sajnos nem látszik a videón, hogy már a besorolási kísérlet közben is összementek-e, de ha így is történt a fekete autó sofőrje az igazságtétel egyik legostobább módját választotta.
Hatodszor rendeztek nagy hazai téligumi-tesztet a Hungaroringen. Meglepő, hogy a négy évszakos gumik közül melyik érte el a legrosszabb eredményt.
A Nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu hatodik alkalommal rendezte meg közös téligumi-tesztjét a Hungaroringen.
Tizenkilenc szettet vizsgáltak meg a szakemberek,köztük ötféle új négy évszakos típus, valamint egy új és egy használt nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében.
Az idei teszteket 1-3 Celsius-fokos hőmérsékleten végezték,mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a kopás, illetve a menetzaj mérésére is. A teszten az itthon legelterjedtebb méretű (195/65 R15) abroncsok szerepeltek.
Az ötfajta négy évszakos gumi közül négy esetében is sikerült a jeges útviszonyoknak megfelelő változatot kihozniuk a gyártóknak, de a különböző szempontok összesítése során világosan látható, hogy
ez az abroncsfajta a téli időszakokban komoly teljesítménybeli kompromisszumok vállalását jelentheti.
Meglepő, hogy a négy évszakos gumik közül az egyre népszerűbbé váló Michelin CrossClimate érte el a legrosszabb eredményt.
A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget.
Száraz úton – fagypont felett – a Michelin négy évszakosa, míg vizes úton a Vredestein téli abroncsa volt a legjobb,
mindkét teszt második helyezettje a Continental téli gumija volt. Jeges úton fékezhetőségben a Bridgestone, míg kapaszkodási képességben a Continental volt a legjobb. A legcsöndesebbnek szintén a Bridgestone bizonyult, ugyanakkor a gördülési ellenállás szempontjából a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopási kép tekintetében 7 abroncs is a maximális pontszámot kapta, valamennyien téli abroncsok.
A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a száraz, nedves és jeges aszfalton mért fékutakat, illetve a jeges úton mért kapaszkodást 20-20 százalékos, a kopást 10 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai teszt az alábbi sorrendet eredményezte:
Forrás: HASZNÁLTAUTÓ.HU
Bár az egyes abroncsok a különböző szempontoknak eltérő módon tettek eleget, az összesítésben ezek a különbségek a jó minőségű termékeknél nagyjából ellensúlyozták egymást. Így összességében elmondható, hogy a lista első negyedében szereplő gumimodellek bármelyike jó szívvel ajánlható az idei téli gumijukat még csak most kereső autósok számára.
Kisbusz és tehergépkocsi ütközött össze a 44-es főúton, Kondoros és Békéscsaba között hétfőn kora hajnalban, a balesetben többen megsérültek – közölte a rendőrség.
Az elsődleges információk szerint egy ember súlyos sérülést szenvedett, nyolcan pedig könnyebben sérültek.A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
MTI Fotó: Donka FerencMTI Fotó: Donka Ferenc
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a kisbuszba egy ember beszorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A kamion dobozokból álló rakománya a baleset során az úttestre szóródott.
Talán a lendületből nem akart veszteni,vagy csak figyelmetlen volt nem tudni. A videón látható sofőr szinte átlósan megy annyira gyorsan jut át a legbelső sávból 3 sávon keresztül a legkülsőbe.
Az úton jól láthatóan rengeteg kamionos halad, melyek kétség kívül sokat takarnak az útból. Sofőrünk ezt nem vette figyelembe ráadásul szerencsétlenségére a lehajtón torlódik a foraglom. Elkerülehetetlenül csapodik neki az ott szabályosan közlekedő teherautónak, majd jön az újabb csapás egy másik, a balesetet már elkerülni nem tudó kamionostól.
13-8-2014, E40 Gent (Ghent) – Brugge(Bruges), exit Aalter. Driver was sent to hospital in critical condition (2 broken cervical vertabraes (neck). She was in a coma for a while but got out of it and is recovering exceptionally well. In short: she survived. I do not own this video, this video has been shortened.
A baleset elkerülhető lett volna, ha az autó sofőrje a forgalomnak megfelelő tempóban, csak az után vált sávot, miután meggyőződött, hogy abba a besorolás biztonságosan kivitelezhető.
Kiadta az ütemezett építési engedélyt a Budapest Airport Zrt. részére egy új parkolóház létesítésére Budapest Főváros Kormányhivatala.
A hirdetmények szerint a parkolóház és a Cargo City Handling raktár és iroda épület létesítése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztéséhez kapcsolódó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként kapta meg az építési engedélyt.
A Budapest Airport Zrt. még 2003-ban hirdetett meghívásos tervezési pályázatot „Multifunkciós parkolóház a Ferihegyi Repülőtér 2 termináljának közúti előterén” címmel, melyet 2004-ben a beérkezett pályázatok közül a 4-es sorszámú pályamű nyert meg.
A videón látható busz sofőrje minden bizonnyal sokadjára jár ezen a kimondottan szűk helyen, azonban szerintünk még így is bámulatos, amilyen lazasággal és pontossággal jut át a falak között.
Lassan indíthatnánk külön rovatot, ahova az ehhez hasonló parkolási malőröket gyűjtjük.
Sokadik ilyen videó ez már, de még mindig nehezen tudjuk elhinni, hogy a felvételeken szereplő egyének rendelkeznek jogosítvánnyal.
A videón látható egy szinte teljesen üres parkoló, ahová megérkezik egy hölgy, aprócska autójával. Talán még aki profi a parkolásban az is egy teljesen üres helyre állna be adott esetben, de a hölgy úgy dönt, ő bizony küzd. Nem is keveset, hiszen a videó gyorsítva van, de még így is közel két percesre sikeredett….
A parkolás szemmel láthatóan nem az erőssége, de a kitartó szenvedés végül meghozza gyümölcsét.
Possibly the worst driver I’ve seen in a long time. Caught on CCTV. Driver unable to park in empty parking bays then decides to squeeze between 2 cars, hitting one multiple times before wandering off. Sped up due to original video being 9+ mins long
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.