A főpolgármesternél is kihúzta a gyufát a teljes M0-ás fizetőssé tételének ötlete

Mint arról délelőtt beszámoltunk, újabb szakaszok, köztük a teljes M0 is fizetőssé válhat.

Januártól újabb útszakaszok, így gyakorlatilag a teljes M0-ás körgyűrű is fizetőssé válhat. Ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium jogszabály-tervezetéből. Az Autóklub szerint ez nem jó ötlet. A fuvarozók szerint: az újabb terhek hatására a viteldíjak akár 25 százalékkal is emelkedhetnek.

Sokan tudják, hogy van egy szakasz, ahol fizetős egy út, aztán nem fizetős, majd újra fizetős és így tovább. Sokan azonban nem váltják ki a kötelező matricát, főleg, hogy az M0-ás körgyűrű nagy része jelenleg is ingyenes. Ez azonban könnyen megváltozhat, amennyiben változtatás nélkül elfogadják a pénteken megjelent új jogszabálytervezetet, amely jövő január 1-jétől léphet életbe. Ezzel gyakorlatilag az egész M0-ás körgyűrű fizetőssé válna.

Az M0-ás körgyűrű az egyik legforgalmasabb út Magyarországon. A Magyar Közút felmérése szerint 2022-ben naponta csaknem 76 ezren haladtak el itt. Sőt, van olyan útszakasz, ahol ez a szám a napi 100 ezret is meghaladta, ami brutális növekedés, hiszen 2019-ben ez a szám még csak alig haladta meg a 60 ezret.


„Az autósok megsarcolása mellett ismét Budapestnek, a budapestieknek okoznak kárt.

Az M0-st nem fizetőssé, hanem ingyenessé kell tenni, ezt kezdeményeztük többször már a kormánynál. És megtesszük újra, érvekkel, tényekkel, adatokkal, hátha akad még ott valaki, akinek ez többet számít, mint az ostoba szlogenek…

Hirdetés

És hogy mi köze az M0-snak a budapesti dugókhoz? A budapesti torlódások elsődleges okai a város határain kívül keletkeznek: naponta több mint 300 ezer autó jön Budapestre az agglomerációból, sok autó a fizetős M0-s szakaszt is a városon keresztül kerüli el. Nem nehéz belátni: ha a városban ingyen lehet közlekedni, azt elkerülni azonban csak pénzért, akkor több autó megy keresztül a városon.

Márpedig a budapesti belváros úthálózata ezt a terhelést egész egyszerűen nem bírja el. Ha a problémák jórésze a városhatáron kívül keletkezik, a kezelésüket is ott kell elkezdeni. A cél, hogy csak akkora forgalom terhelje a belvárost, amelyet az ottani úthálózat biztonságosan és kiszámíthatóan le is tud vezetni.

Ezt a célt a fizetős M0-s terve súlyosan hátráltatja, az ingyenes M0-s viszont szolgálná.
Ha egységsugarú fideszes lennék, úgy mondanám, fejezze be a kormány az autósüldözést. De engem Budapest jövője, a város élhetősége érdekel, ezért újra nekifutunk az észérveknek az ingyenes M0-sról a kormány felé, a többi rajtuk múlik.”

– írta meg Karácsony Gergely Facebook posztjában.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához