A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Mutatjuk a 11-es út kaszkadőrét, aki ott segít, ahol tud
-

Segíteni próbált a közútkezelő munkatársa. Halálra gázolta egy személyautó sofőrje
-

Több, mint 6000 gyorshajtót mértek be a Speedmarathonon. Egy keddi rekorder 214 km/h-val száguldott
-

Tartálykocsi borult árokba az M6-os autópályán. 23 ezer liter tej ömlött ki
-

Legalább 60 utas volt a buszon, amit büntetve megállított egy suzukis, majd ordibált a buszvezetővel
-

Elképesztő manővert hajtott végre egy autós
-

Ha már lopott, akkor „rendesen” csinálta. A pofátlanság csúcsa…
-

Fontos változás a forgalmiknál! Könnyítés, de van eset, amikor jobban figyelni kell!
-

Öt új, fix sebességmérőt jelentettek be Budapesten
-

Kamera rögzítette a reggeli, M0-son történt borulást
-

Felborult egy autó az M0-son. 8 km-es a dugó
-

Nem tűrik tovább a renitens módon parkolókat, inkább kerékpársávot hoznak létre a 7. kerületi utcában
-

Kikészítette az autósokat a többsávos körforgalomban rollerező iskolás kislány
-

Gyerek lopta el a buszt, majd balesetet okozott Szolnokon
-

Videón a rajtaütés: Így fogtak el egy autófeltörő bandát a rendőrök




