A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Kirepült a sofőr Alsónémediben, mert nem volt bekötve. Egy rendőrautó elé kanyarodott ki
-

Villamossínekre borult egy autó a 11. kerületben. Megbénult a közlekedés
-

Furcsa okból perelték be a Teslát – Gyanúsan gyorsan gyűlnek a kilométerek az autókban
-

M0 káosz: Tíz kilométeres a dugó. Az M1-esen is nagy a baj
-

Így okozott tömegbalesetet kis híján az Astra sofőrje
-

Kikészültek a rendőrök: Nem sikerült olyat találni, aki józan…
-

Tuningtalálkozót zavartak meg hívatlan vendégek
-

A kamerás autó tükrét lezúzta és mindenkit leszorított az őrült audis az 51-es úton
-

Kilométeres torlódások: Nem egyszerű Budapestre felérni
-

Nem, így nem szabályos parkolni! Felboríthattak egy Suzukit a 7. kerületben 🙁
-

Lezúzták rollerrel a kocsit, majd távoztak. Kamera rögzítette
-

Harcolni kezdett a Jászberényi úton, miután áthajtott a piroson és több szabályt megszegett
-

Öten sérültek meg a balesetben, négy városból érkeztek mentőautók
-

Baleset az M7-esen: Későn észlelte, hogy előtte lassítanak
-

Teljes útzár az M0-son: Kamion és autó ütközött




