A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

„Majdnem megölt minket, megszólalni alig tudott” – Frontálisan támadt a Suzuki sofőrje!
-

Ma jelentős fennakadásokra kell számítani Budapest közlekedésében. Közleményt adott ki a BRFK
-

Azt hitte ellopták a kocsiját, de „csak” a vasúti síneken felejtette
-

Fantomdugó, majd hatalmas csattanások az M3 kivezetőn
-

Videón a kettős tragédia. Az M2-esen karambolozott frontálisan egy autó és egy nyergesvontató
-

Két parkoló autónak ütközött, majd az oldalán állt meg egy fekete Mercedes
-

Útban voltak a gyalogosok egy gátlástalan sofőrnek a 16. kerületben
-

Kamera buktatta le őket! A kizárt biztonsági öv lett gyanús a rendőröknek
-

Menet közben kinyílhatott a platója, és kidöntötte az M5-ös autópálya felhajtója feletti kaput
-

Sokkoló balesetet szenvedett egy motoros tegnap este
-

Részegen ronggyá törte az autót, majd színt vallott a rendőrfeleségnek és elhajtott
-

Levillogta az audis, lehúzódott, de hiába. Lezúzta az autót
-

Tízen rekedtek a roncsban. Rommá tört egy kisbusz
-

Fenntartható közlekedés: Hogyan formálja a gazdaságot?
-

5 autóval ütközött egy ámokfutó sofőr Rákospalotán




