Hónap: 2020 szeptember

  • Sajnos még jó ideig OFF a Csömöri úti felüljáró

    Sajnos még jó ideig OFF a Csömöri úti felüljáró

    Még áprilisban zárták le a Csömöri úti felüljárót, amelynek felújítása a munkálatok megkezdése után nem sokkal le is állt. Zugló egyik legfontosabb közlekedési útvonala azóta is zárva az autósforgalom előtt. Szeptember 30-án a Fővárosi Önkormányzat, illetve a felüljáró által érintett városrészek, Zugló és a XV. kerület vezetői tartottak sajtótájékoztatót a felújítás helyzetéről. írja a zuglo.hu

    Ami a XV. kerületieknek Drégelyvár utcai, az nekünk, zuglóiaknak Csömöri úti felüljáró – mondta Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere. Amikor áprilisban elkezdődtek a munkálatok, abban reménykedtünk, hogy a COVID-19 egyetlen pozitív hozományaként közlekedési káosz nélkül sikerül felújítani a felüljárót.

    Fotó: Subits-Tóth Gergő

    A feltárás során azonban olyan problémákra is fény derült, amelyekről fogalmunk sem volt. A munkálatokat a balesetveszély elkerülése érdekében le kellett állítani, és már biztos, hogy a tervezett decemberi időpontig nem készül a beruházás.

    Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ 2019. decemberében kötött szerződést egy kivitelezővel, hogy az előző városvezetés által elkészíttetett tervek alapján megkezdje a felújítást.

    A munkálatok 2020. áprilisában kezdődtek meg, de a bontás során olyan mértékű károsodásra derült fény, amely miatt fel kellett függeszteni a kivitelezést.

    A Budapesti Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékétől megrendelt szakvélemény alapján egy sokkal nagyobb mértékű beavatkozás szükséges ahhoz, hogy a felüljáró élettartamát legalább 10-15 évvel meg tudjuk hosszabbítani – mondta a főpolgármester-helyettes.

    Hirdetés

    Azt követően pedig vagy újjá kell építeni ezt a műtárgyat, vagy a közlekedést kell átszerveznünk úgy, hogy a híd helyett egy közös villamos és közúti aluljáró vezesse át a forgalmat a vasúti vágányok alatt.

    Tüttő Kata hozzátette, a felüljáró körüli anomália nem egyedi eset, a főváros hídjai nagyon rossz állapotban vannak, erre ugyanis nagyon keveset költött a korábbi városvezetés.

    A 43 éve épített Csömöri felüljárón 1989-ben volt az utolsó állagmegóvó beavatkozás, azóta viszont a híd szerkezete balesetveszélyessé vált.

    A módosított tervek alapján a felújítás valószínűleg 2021 decemberében fejeződik be. A Főváros pedig létrehozott egy munkacsoportot, hogy a kezelésében levő hidak állapotáról jelentést és intézkedési terveket készítsen a döntéshozók számára.

    Forrás: zuglo.hu
    Borítókép: Subits-Tóth Gergő


    MEGOSZTOM:

  • „A szabályokat mindenkinek be kell tartani.” Az ügyben vizsgálat indult

    „A szabályokat mindenkinek be kell tartani.” Az ügyben vizsgálat indult

    A közlekedési szabályokat mindenkinek be kell tartani. Az ügyben vizsgálatot indítunk” – írta kommentben a reggeli posztunkhoz a Rendőrség Facebook oldala, valamint velünk is felvették a kapcsolatot az eredeti felvétel ügyében.

    Ma reggel posztoltuk a tegnap készült felvételt, ahol egy rendőrautó, egy balról érkező, szabályosan közlekedő BMW elé, megkülönböztető jelzés nélkül kihajt a közlekedési lámpa piros jelzésének ellenére, a Haller utcára.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: A pillanat, amikor olvasónk pofátlan(TAN)íthatta volna meg a rendőrt


    Baleset szerencsére nem történt, de a pofátlan(tan)ító akciók fényében fontos, hogy az ilyen esetekre is fény derüljön.


    Nem hálás feladat ilyen eseteket posztolnunk, hiszen egy objektív portált szeretnénk üzemeltetni, másfelől egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a rendőrség tiszteletnek örvend. Ám ezt a tiszteletet ki kell érdemelni, amit elsősorban példamutatással lehet elérni”


    Hirdetés

    Még délelőtt kommentben reagált a rendőrség a posztunkra, valamint a vizsgálathoz szükséges adatkikérések is megtörténtek.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Árokba hajtott a Vectrás. Jó nagy árokba… :(

    FOTÓK: Árokba hajtott a Vectrás. Jó nagy árokba… 🙁

    Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. szeptember 29-én 6 óra körül arról, hogy 48-as számú főúton baleset történt.

    A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és igazoltatták a jármű vezetőjét.

    A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr Haláp irányából Debrecen felé haladt, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – áttért a szemközti forgalmi sávba és személyautójával belehajtott egy több méter mély árokba.

    A közlekedési balesetben a 42 éves férfi megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

    A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-és látási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Borítókép: police.hu
  • M. Richárd ítélet: 4 év letöltendő első fokon

    M. Richárd ítélet: 4 év letöltendő első fokon

    Első fokon 4 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a járművezetéstől a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját szerdán, írja a Telex. nyomán a 444.hu

    M. Richárdot a három évvel ezelőtti Dózsa György úti halálos baleset gondatlan okozásában, és egy 2015-ös garázdasági ügyben, valamint könnyű testi sértés bűntettében is bűnösnek találták. Az ügy harmadrendű vádlottja 1 év 10 hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott, de egy évre őt is eltiltották a vezetéstől.

    A vádirat szerint 2017. május 15-én M. Richárd jogosítvány nélkül, a megengedett 50 km/órás sebességet jelentősen túllépve, 130 km/órás sebességgel haladt a XIII. kerületi Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába.

    M. Richárd távozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

    A lap beszámolója szerint a tárgyalások alatt vetítették le azt a videót is, amit M. Richárd a baleset előtti másodpercekben a mobiljával készített.

    Hirdetés

    A néhány másodperces felvételen az látszott, hogy a sofőr először igazgatja a telefont, majd nem sokkal később a képernyő elsötétül.

    A harmadrendű vádlott az utolsó szó jogán csupán annyit mondott, hogy egyetért azzal, amit védője mondott. M. Richárd pedig arról beszélt, hogy tudja, hogy gyorsan ment és ezzel okozott egy tragédiát, de ebben nem volt szándékosság.

    Forrás: 444.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A pillanat, amikor olvasónk pofátlan(TAN)íthatta volna meg a rendőrt

    VIDEÓ: A pillanat, amikor olvasónk pofátlan(TAN)íthatta volna meg a rendőrt

    Még mielőtt megnéznétek ezt a videót, idéznénk egy 2019-es cikkünkből pár sort, amit azóta is ugyanolyan komolyan gondolunk arról, ami az ilyen videókat, posztokat illeti:

    Objektív portál vagyunk. Tiszteljük a hatóságokat, de ezt ki kell érdemelni.

    “Nem hálás feladat ilyen eseteket posztolnunk, hiszen egy objektív portált szeretnénk üzemeltetni, másfelől egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a rendőrség tiszteletnek örvend.

    Ám ezt a tiszteletet ki kell érdemelni, amit elsősorban példamutatással lehet elérni”

    Köszönjük a hatóságok munkáját valamint, hogy sorra indítanak eljárásokat fedélzeti kamera felvételek alapján.

    Nem szeretnénk egy olyan országban élni, ahol az emberek azt mondják:

    “Ja…. mert ő megteheti…” – legyen az rendőr, vagy nagy fekete autót vezető “gorilla”.

    A rendőrség „pofátlan(TAN)ító” sorozata méltán népszerű és csak támogatni tudjuk azt, hogy a renitens közlekedőket kiszűrjék a forgalomból.

    Ezek az akciók véleményünk szerint nagyon helyesen rombolják azt a régi sztereotípiát, miszerint a rendőrség baleset megelőzési feladata kimerül a sebességmérésekben.

    Az irány tehát jó, ezért fontos lenne az, hogy a hatékony munkavégzés mellett kiemelten példát mutasson az állomány.

    „29-én, délután történt az eset. A Haller utcára szerettünk volna kikanyarodni, de a lámpa piros volt. A rendőrt ez nem nagyon zavarta, negatív példát mutatott. Megkülönböztető jelzés nélkül kihajtott a balról szabályosan érkező BMW elé.” – írja olvasónk

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Összehangoltan, civil rendőrautókkal csaptak le a pofátlan közlekedőkre a rendőrök

    VIDEÓ: Összehangoltan, civil rendőrautókkal csaptak le a pofátlan közlekedőkre a rendőrök

    Összehangolt akció Siófokon és vonzáskörzetében, 45 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

    A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2020. szeptember 25-én fokozottan ellenőrizték a Balaton-part forgalmát.

    Az akció célja az agresszív, a sebességet túllépő járművezetők, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt.

    A rendőröknek többek között gyorshajtás, elsőbbségadási szabályok megsértése, előzési tilalom, kötelező haladási irány, illetve záróvonal figyelmen kívül hagyása miatt kellett intézkedniük. Az ellenőrzést hat civil és három járőrautó segítette.

    A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az év hátralévő részében megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket.

    Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Úgy tűnik, a kerület módosítási javaslatai miatt visszavonta a BKK az újlipótvárosi átalakítási terveket

    Úgy tűnik, a kerület módosítási javaslatai miatt visszavonta a BKK az újlipótvárosi átalakítási terveket

    Hasonlóan Erzsébetvároshoz, a BKK gyakorlatilag teljesen átalakította volna a 13. kerületi újlipótvárosi közlekedést utcák haladási irányának megváltoztatásával, parkolóhelyek megszűntetésével, mindezt a forgalomcsökkentés és az ott lakók érdekében.

    A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezte, hogy egy mintaprojekt során ideiglenes, kis léptékű beruházásokkal csökkenjen az átmenő autós forgalom Újlipótvárosban. A kezdeményezésre a BKK javaslatot készített, melyet önkormányzatunk lakossági véleményezésre bocsájtott, megkeresett társasházi közös képviselőket, civil és szakmai szervezeteket. A beérkezett véleményeket összegezve módosítási javaslatokat tett az önkormányzat a BKK részére. A BKK a javaslatok meghallgatása után úgy döntött, visszavonja javaslatát. – írja a budapest13.hu Írják továbbá:

    „A XIII. Kerületi Önkormányzat ahogy eddig, úgy ez után is támogatja az újlipótvárosi átmenő forgalom csökkentését, a gyalogos és a kerékpáros közlekedési lehetőségek bővítését. Önkormányzatunk régóta tesz intézkedéseket annak érdekében, hogy forgalomszabályozással, közterületek humanizálásával enyhítse a meglévő feszültségeket. A teljesség igénye nélkül az utóbbi évek néhány intézkedése:

    • Pozsonyi út déli végén a Jászai Mari tér irányába a járműforgalom tiltása, ezzel az átmenő forgalom jelentős csökkentése, járdák zöldítése, a közterületek humanizálása
    • a Hollán Ernő utca déli szakaszán az autóforgalom megszüntetése, sétálóutca kialakítása
    • a Ruttkai Éva park kialakítása, a korábbi garázssor helyén park létrehozása
    • a Ditrói Mór utcában az autóforgalom megszüntetése, sétálóutca kialakítása
    • egyirányúsítások,
    • pályázati rendszer működtetése, „Tiszta utca, rendes ház” pályázat
    • várakozási övezet folyamatos bővítése, „matricáért garázs” projekt, SMART parkolás pilotprojekt,
    • épülettömbökön belüli mélygarázsok létesítésére tanulmánytervek készítése (Palatinus házak, Pannónia – Balzac – Tátra – Csanády, közterületi mélygarázs építéséhez pályázatok kiírása),
    • járdán való parkolás megszüntetése több utcában (pl. Pozsonyi út, Hollán Ernő utca)
    • kerékpáros közlekedési infrastruktúra fejlesztése,
    • köztisztaság javítása érdekében tett intézkedések,
    • újlipótvárosi mobilitási terv kidolgozása, bevezetése, ennek részeként legfontosabb intézkedésként a Tempo 30 zóna bevezetése a forgalomcsillapítás és a közlekedésbiztonság javítása érdekében. A tömegközlekedéssel terhelt utakon ugyancsak kezdeményeztük a 30-as sebességkorlátozás bevezetését a forgalomtechnikáért felelős fővárosi társaságnál, mely 40 km/h-ban maximalizálta a sebességet az érintett utakon
    • sebességcsillapító kiemelések építése a kereszteződésekben
    • parkolásgátló oszlopok telepítése
    • több, mint 100 kerékpártámasz kihelyezése
    Hirdetés

    A fenti intézkedések csökkentették a feszültséget, de a parkolóhely hiánya és a forgalomnövekedés továbbra is jellemző. Újlipótvárosban a honos gépjárművek száma 10 000 felett van, miközben a közterületi parkolóhelyeké 6450.

    A BKK által készített újlipótvárosi mintaprojekt javaslat két célt fogalmaz meg. Az egyik az egyéni átmenő gépjárműforgalom csökkentése, a másik az autóparkolás dominálta közterületek átrendezése. A mintaprojekt céljaival egyetértettünk.

    A BKK által készített javaslatot társadalmi vitára bocsátottuk.

    kérdőívet a 2020. szeptember 1-15. közötti időszakban volt lehetőség kitölteni. Közel 1000 szöveges vélemény és több, mint 2000 szavazat érkezett.

    Hirdetés

    A mintaprojekt megvalósítását támogató és ellenző szavazatok száma közel azonos volt. A társadalmi egyeztetés keretében beérkezett vélemények és a szakmai, civil szervezetek ajánlásai alapján a terv módosítását kezdeményeztük az alábbi szempontok figyelembevételével:

    • nem támogatjuk a Katona József utca, Borbély utca, Kádár utca forgalmi rendjének megváltoztatását,
    • nem támogatjuk a parkolóhelyek számának jelentős csökkentését,
    • nem támogatjuk a Pozsonyi út kétszeri megtörését, javasoljuk újragondolni a Pozsonyi út – Victor Hugo utca kereszteződés forgalmi rendjének módosítását,
    • a Fővárosi Önkormányzat vizsgálja meg az átmenő forgalom kizárásának lehetőségét Újlipótváros északi és déli, illetve keleti és nyugati határán, figyelembe véve a Nyugati téri felüljáró tervezett elbontását is.
    • javasoljuk felülvizsgálni azt, hogyan tárható fel a Hegedüs Gyula utca, illetve a Pannónia utca Radnóti-Balzac utcák közötti szakaszai,
    • a tesztüzem bevezetése előtt és a bevezetést követő 1 hónap után a Fővárosi Önkormányzat végezzen forgalomszámlálást és levegőminőség mérést a változtatással érintett terület több pontján, legalább 5 helyszínen, azokon a mellékutcákon is, melyekre a Pannónia utca és a Hegedűs Gyula utca forgalmát elvezeti (Radnóti utca, Balzac utca, Kresz Géza utca)
    • a tesztüzem előtt és után a BKV vizsgálja az érintett területen áthaladó tömegközlekedési eszközök kihasználtságát,
    • a Fővárosi Önkormányzat vizsgálja meg az észak-déli irányú forgalom megtörése céljából létrehozott szuperblokk (Hegedűs Gyula utca és Pannónia utca) északabbra történő helyezését,
    • a tesztüzem alatt folyamatos monitoring készüljön, beleértve Újlipótváros környezetében gyakorolt forgalmi hatásokról (Váci út, Carl Lutz rakpart, Újpesti rakpart), valamint Újlipótvároson belül azokat az utcákat, melyekre a forgalmat terelik a Hegedűs Gyula és a Pannónia utcáról (Kresz Géza utca, Balzac utca, Radnóti Miklós utca),
    • a tesztüzem alatt lehetőséget kell biztosítani a lakossági vélemények, észrevételek folyamatos fogadására,
    • planténeres növények telepítését nem javasoljuk, annak negatív köztisztasági hatása miatt,
    • a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. a VII. kerületben bevezetett forgalomcsillapítási projekt során szerzett tapasztalatokat is vegye figyelembe a módosítások során,
    • a tesztüzem kezdetét a kivitelezéshez és a lakossági tájékoztatásokhoz szükséges időtartamok figyelembevételével határozzuk meg,
    • a tesztüzem tartama 3 hónap legyen,
    • a tesztüzem befejezését követően a tapasztalatok és vélemények összegzése alapján javaslat készüljön arról, hogy a változtatások érvényben maradjanak, vagy az eredeti állapot kerüljön visszaállításra,

    Önkormányzatunk kezdeményezte, hogy a fenti szempontok alapján a BKK készítsen módosított terveket, azonban a BKK úgy döntött, hogy visszavonja forgalomcsillapítási javaslatát, nem módosítja és dolgozza át azt a lakossági véleményezés alapján beérkezett javaslatok figyelembevételével.”  -írja a portál.

    Forrás: budapest13.hu
  • Direkt lezúzta a kamionos az előtte haladó autót az M1-esen. Most tárgyalják az ügyet újra

    Ahogy a birosag.hu-n olvasható, a vád szerint a férfi kora este, nappali látási és közepes forgalmi viszonyok mellett vezette a kamiont az M1-es autópályán Győr felé. – szúrta ki a kemma.hu

    Szándékosan nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó személygépkocsi mögött, és –egy korábbi forgalmi helyzettel összefüggő vitás helyzetük miatt – szándékosan, legalább kétszer nekiment az általa az előtte haladó kocsi hátuljának.

    Az ütközések miatt a sértett autójának hátsó szélvédője kitörött, csomagterének ajtaja deformálódott, hátsó kereszttartója megroppant, a lökhárítója benyomódott.”

    Az eset még tavaly augusztusban történt és a sofőr egyébként

    idén júniusban büntetővégzésben már 600 ezer forintos pénzbüntetést kapott és öt évre eltiltották a közúti járművezetéstől, de az nem vált jogerőssé, ezért lesz most tárgyalás.

    Roppant kíváncsian várjuk a jogerős ítéletet.

    Borítóképünk illusztráció.

  • VIDEÓ: Mutatjuk Magyarország legdurvább aszfaltos útját, amit egy kiránduló pár fedezett fel

    VIDEÓ: Mutatjuk Magyarország legdurvább aszfaltos útját, amit egy kiránduló pár fedezett fel

    A videón hallható Úr és párja elment kirándulni Neszmély térségébe.

    Békésen autózgattak egy aszfaltos úton, amikor a videón látható, kb. 10 méteres szakadékra bukkantak, amit SEMMI nem jelzett.

    Elképzelne sem merjük, hogy egy biciklis, vagy bármilyen járművel közlekedő emberrel mi történik, ha ebbe belehajt.

    Ráadásul mivel egy aszfaltozott útról van szó, hajlamos az ember haladósabb tempóval menni, ami igencsak nagyban növeli a tragédia kockázatát.

    Nos, úgy gondoljuk ők találták meg hazánk jelenleg legveszélyesebb útját.

    Hirdetés

    A „gödör” állítólag itt található:

    Kép: Google Maps


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A kitartó munkának mindig megvan a gyümölcse. Brilliáns parkolás a Délinél

    VIDEÓ: A kitartó munkának mindig megvan a gyümölcse. Brilliáns parkolás a Délinél

    Egy csodálatos parkolási folyamatot rögzített olvasónk, amit egy piros Suzuki Wagon R + sofőrje mutatott be a Déli pályaudvarnál, még vasárnap délután.

    Bele sem merünk gondolni, hogy mi történt volna, ha ennek a manővernek a gondolata nem a vasárnap délutáni gyér forgalmú utcában merül fel a sofőr fejében.

    Sajnos vannak sofőrök, akik érthetetlen, hogy hogyan kaptak jogosítványt. Jó, oké, nyilván komoly zavaró körülmény lehetett az, hogy mögötte mentek volna már a dolgukra a várakozó autósok, de eléggé logikus és rutinból képzettebbek számára egyértelműen jó gondolat lett volna egy balra, farral történő parkolás kivitelezése.

    Ebben a másik szituban sem a vezetési tudásáról híres sofőrt láthattunk, azzal a különbséggel, hogy ő még kárt is okozott.

    Tisztában vagyunk vele, hogy senki sem tökéletes, de aki ilyen szinten nem érti még / már az autó működését és képtelen biztonsággal kezelni azt, annak legyen annyi önkritikája, hogy próbaórákat vesz, vagy esetleg egy üres parkolókban gyakorolja a parkolást, mert a megszerzett rutin esetén sokkal kevesebb stresszt jelente számára a vezetés.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Eszméletét vesztette és több száz métert haladt a kukoricásban autójával egy 84 éves férfi – Életét már nem tudták megmenteni

    FOTÓK: Eszméletét vesztette és több száz métert haladt a kukoricásban autójával egy 84 éves férfi – Életét már nem tudták megmenteni

    Életét vesztette vasárnap egy 84 éves sofőr Mesteri és Celldömölk között, miután egy közeli birtoknál autójában rosszul lett – számolt be az esetről a 112press.

    A sofőr elvesztette eszméletét, ám lába valószínűleg a gázpedálon maradt így a közeli kukoricáson keresztül több száz métert haladt az irányítatlan autó. Ezután ismét kiért az útra, keresztül robogott rajta és egy árokfalnak csapódott.

    A lap úgy tudja, a férfi nem a baleset miatt vesztette életét, hanem éppen amiatt történt a baleset, mert eszméletét vesztette.

    A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A férfi életéért sokáig küzdöttek, de már nem tudták megmenteni.

    Mielőtt a kukoricásba hajtott, nekiütközött pár tárgynak, erre a hangra felfigyelt valaki, majd a sofőr keresésére indult.

    Hirdetés
    Fotó: 112press
    Fotó: 112press

    Forrás:  112press


    MEGOSZTOM:

  • Ma reggel Budapesten két embert is elgázoltak gyalogátkelőn. Egyikük meghalt

    Ma reggel Budapesten két embert is elgázoltak gyalogátkelőn. Egyikük meghalt

    A X. kerületi Jászberényi úton 2020. szeptember 28-án reggel fél hétkor egy betegszállító elgázolt egy 22 éves nőt, aki a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át.

    A betegszállító megkülönböztető hang-és fényjelzést nem használt és beteget sem szállított. A baleset következtében a 22 éves nőt súlyos sérülésekkel vitték a mentők kórházba.

    Csepelen 6 óra 20 perckor egy 62 éves nő szintén a zebrán próbált meg átmenni, amikor egy személyautó elütötte; a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Mindkét baleset körülményeit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Feladta magát a férfi, aki halálra gázolt egy szabályosan közlekedős segédmotorost, majd elmenekült

    FOTÓK: Feladta magát a férfi, aki halálra gázolt egy szabályosan közlekedős segédmotorost, majd elmenekült

    Őrizetbe vették azt a férfit, akit a csengelei halálos gázolással gyanúsítanak – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

    Szabó Szilvia elmondta, a férfi szombaton terepjárójával egy bekötőúton áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol elütötte az ott szabályosan közlekedő segédmotorost, aki a helyszínen meghalt.

    A baleset után a gépkocsi vezetője járművét hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

    A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, a tanúkutatást, és azonosították a feltételezett elkövetőt, aki elrejtőzött a hatóság elől. A rendőrök a helyszínt nyomkövető kutyával vizsgálták át, a férfit lakóhelyén és tartózkodási helyén is keresték.

    A gyanúsított vasárnap kora reggel feladta magát – közölte a százados.

    Hirdetés
    Fotó: MTI/Donka Ferenc

    Az 57 éves csengelei férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás.

    Forrás: 24.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Talán részeg volt, de akár rosszul is lehetett ez a sofőr az M0-son. Ilyenkor minden esetben hívd a 112-t

    VIDEÓ: Talán részeg volt, de akár rosszul is lehetett ez a sofőr az M0-son. Ilyenkor minden esetben hívd a 112-t

    Olvasónktól kaptuk a tegnap délután rögzített videót, ahol a középső sávban igencsak kétségbeejtő volt egy Volvo mozgása.

    Helyszín: M0 (az M3-as lehajtó után)

    Leírása szerint megpakolva, kb. 90-nel közlekedve arra lett figyelmes, hogy lassul a forgalom kb. 50 km/h -ra.

    Az első pár másodpercben azt hitte, hogy műszaki hibás az autó, de hamar rájött ,hogy részeg lehetett talán a sofőr.

    „Dudáltam, villogtam, jeleztem a többi autósnak vészvillogóval”, még egy kamionos is majdnem elvitte egy „körre”
    Amikor sikerült megelőzni, egy pillanatra ránéztem a sofőrre, látszott a fején, hogy nem önmaga.” – tette hozzá olvasónk.


    Tavaly októberben számoltunk be róla mi is, hogy egy kamionos agyvérzést kapott és így haladt kacsázva a sávban, miközben a szalagkorlátot több helyen letarolta. Többen hívták a 112-t. Annál az esetnél a határon tudták megállítani a súlyos állapotban lévő sofőrt.


    ILYEN ESETBEN MINDIG HÍVJÁTOK A 112-t!

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Két gyerekkel a kocsijában előzött egy nő miközben jöttek szemből – Ketten meghaltak a balesetben

    VIDEÓ: Két gyerekkel a kocsijában előzött egy nő miközben jöttek szemből – Ketten meghaltak a balesetben

    Felelőtlen előzés miatt haltak meg ketten és sérültek meg többen is a 8-as főút Veszprém megyei szakaszán pénteken.

    Két gyerekével a kocsijában kezdett előzni egy kamiont egy 46 éves nő, ám nem vette időben észre, hogy szemből többen is jönnek. Az első autós még el tudta kerülni az ütközést, azzal, hogy félrerántotta a kormányt, ám a mögötte közlekedő kisteherautós és az Audi söfőrje már nem.

    A kisteherautó 31 éves sofőrje és az Audiban utazó egyik utas, egy 55 éves ajkai nő a helyszínen életét vesztette.

    A balesetnek további öt sérültje volt, köztük a tragédiát okozó nő, valamint két kiskorú gyermeke is.

    A sérülteket mentőautókkal és mentőhelikopterrel szállították kórházba.

    Hirdetés

     

    Az autót, melyben a főnővérként dolgozó 55 éves ajkai nő utazott, a fia vezette, aki végignézte anyja halálát. A másik halálos áldozat telefonja néhány perccel a tragédia után csörgött, az édesanyja hívta, de már csak a mentőkkel tudott beszélni.

     

    Fotók: police.hu
    Fotók: police.hu
    Hirdetés
    Fotók: police.hu
    Forrás: police.hurtl híradó


    MEGOSZTOM: