Hirdetés

Hírek
VIDEÓ: Két gyerekkel a kocsijában előzött egy nő miközben jöttek szemből – Ketten meghaltak a balesetben
VIDEÓ: Két gyerekkel a kocsijában előzött egy nő miközben jöttek szemből – Ketten meghaltak a balesetben
Hirdetés

Felelőtlen előzés miatt haltak meg ketten és sérültek meg többen is a 8-as főút Veszprém megyei szakaszán pénteken.

Két gyerekével a kocsijában kezdett előzni egy kamiont egy 46 éves nő, ám nem vette időben észre, hogy szemből többen is jönnek. Az első autós még el tudta kerülni az ütközést, azzal, hogy félrerántotta a kormányt, ám a mögötte közlekedő kisteherautós és az Audi söfőrje már nem.

A kisteherautó 31 éves sofőrje és az Audiban utazó egyik utas, egy 55 éves ajkai nő a helyszínen életét vesztette.

A balesetnek további öt sérültje volt, köztük a tragédiát okozó nő, valamint két kiskorú gyermeke is.

A sérülteket mentőautókkal és mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Hirdetés

 

Az autót, melyben a főnővérként dolgozó 55 éves ajkai nő utazott, a fia vezette, aki végignézte anyja halálát. A másik halálos áldozat telefonja néhány perccel a tragédia után csörgött, az édesanyja hívta, de már csak a mentőkkel tudott beszélni.

 

Fotók: police.hu
Fotók: police.hu
Hirdetés

Fotók: police.hu
Forrás: police.hurtl híradó


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés