Címke: #halálos

  • FOTÓK: A vétlen sofőr halt meg egy türelmetlen autós okozta frontális balesetben

    FOTÓK: A vétlen sofőr halt meg egy türelmetlen autós okozta frontális balesetben

    Kocsisort előzött egy autós Békés megyében, Mezőberény közelében. A manővert nem tudta befejezni, összeütközött egy szemből érkező autóval. A szabálytalanságnak végzetes következménye lett. A police.hu beszámolója alapján baleset történt 2022. november 18-án reggel 6 óra 30 perc körül Békés megyében, a 47-es számú főúton, Mezőberény közelében. Egy mezőgazdasági gép mögött feltorlódott kocsisort előzött egy személygépkocsi vezetője, de a manővert nem tudta befejezni, összeütközött egy neki szemből érkező autóval.

    A balesetben a szemből érkező kocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, az előző autóst súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

    A történtek kapcsán a rendőrség ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ősszel, illetve télen a járművezetőknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott útviszonyokhoz, látási viszonyokhoz. A nappalok rövidülésével egyre többet kell sötétben, szürkületben vezetni, és köd, eső, hóesés, fagy is gyakran nehezítheti a közlekedést.

    Nagyobb követési távolságot kell tartani, és be kell tartani a sebességhatárokat, illetve ha jelentősen lecsökkent a látótávolság, vagy csúszik az út, a megengedettnél is lassabban kell hajtani. Előzésbe pedig csak akkor szabad belekezdeni, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható, a közeledő járművek távolságát, sebességét jól meg lehet becsülni.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu

     

    A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy közlekedjenek szabályosan, figyelmesen és legyenek türelmesek!

    Forrás: police.hu
  • Hét ember vesztette életét, miután személyautó hajtott vonat elé Kunfehértó térségében

    Hét ember vesztette életét, miután személyautó hajtott vonat elé Kunfehértó térségében

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2022. szeptember 5-én 6 óra 45 perckor Kunfehértó térségében – egy földutat keresztező vasúti átjáróban – egy motorvonat és egy személyautó összeütközött.

    Az elsődleges adatok szerint a vonat utasai nem sérültek meg, azonban a mozdonyvezetőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

    A személyautóban – egy Opel Corsaban – hét személy utazott, mindannyian életüket vesztették.

    A  baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vizsgálják.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Három fiatal vesztette életét, miután autójuk egy teherautóval ütközött a 811-es főúton

    FOTÓK: Három fiatal vesztette életét, miután autójuk egy teherautóval ütközött a 811-es főúton

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. június 29-én 9 óra 50 perckor a 811-es számú főút 41-es kilométerénél, ahol egy Opel típusú személygépkocsi és egy tehergépjármű ütközött össze. A  balesetben a gépjárművet vezető 23 éves budapesti férfi és 24 éves dédestapolcsányi illetőségű női utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a gépjármű másik utasa, egy 21 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően hunyt el.

    A balesettel érintett útszakaszon a helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött, a rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, az út ismét teljes szélességében járható.

    Forrás: police.hu
    Hirdetés
    Forrás: police.hu
    Forrás: police.hu
    Forrás: police.hu
    Hirdetés
    Forrás: police.hu
    Forrás: police.hu
    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Életét vesztette az autós, aki nagy sebességgel, szinte fékezés nélkül rohant az álló kamionba

    FOTÓK: Életét vesztette az autós, aki nagy sebességgel, szinte fékezés nélkül rohant az álló kamionba

    Az M15-ös autóúton, a Rajkai határátkelőhely irányába közlekedett személygépkocsijával 2022. június 7-én 15 óra körül egy 50 éves tatai férfi. Haladása során a 14-es kilométerszelvény közelében – vélhetően a jármű sebességének helytelen megválasztása, és figyelmetlensége következtében – az előtte forgalmi okok miatt álló román hatósági jelzésű kamionnak ütközött.

    A balesetben a személygépkocsi sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Rengeteg a baleset az utakon. Az elmúlt két hét folyamán csupán Győr-Moson-Sopron megye közútjain 3 halállal végződő közlekedési baleset történt, amelyekben 4 személy vesztette életét. Súlyos sérüléssel járó balesethez 8 alkalommal riasztották rendőröket, könnyű sérüléssel végződő esetnél 21 alkalommal intézkedtek az egyenruhások. Anyagi káros közlekedési baleset helyszínéhez 90 esetben vonultak ki.

    Hirdetés
    FOTÓ: Police.hu
    FOTÓ: Police.hu
    FOTÓ: Police.hu
    FOTÓ: Police.hu
    FOTÓ: Police.hu
    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Egy ember életét vesztette ketten pedig megsérültek tegnap este az M5-ös autópályán történt négyes karambolban

    FOTÓK: Egy ember életét vesztette ketten pedig megsérültek tegnap este az M5-ös autópályán történt négyes karambolban

    2022. május 20-án 21 óra körül végződött tragédiával egy közlekedési baleset Inárcs térségében. Az elsődleges adatok szerint három jármű volt érintett. A helyszíni szemle közben rögzített nyomokból a rendőrök arra következtettek, kellett, hogy legyen egy negyedik gépjármű is, amit egy, a helyszínre visszatérő sofőr elmondása megerősített.

    A jelenlegi információk szerint az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a külső forgalmi sávban kialakult torlódás miatt kényszerült megállásra a román honosságú kamion, amelynek egy mögötte haladó kisteherautó nekiütközött, majd a belső sávban megállt. Ez utóbbit akarta a belső sávba áttérve, balról kikerülni egy fehér jármű, ám a mögötte haladó szürke gépkocsi sofőrje hátulról nekiütközött, ezért a fehér kocsi kisodródott, szalagkorlátnak ütközött, a szürke autó sofőrje pedig tovább hajtott. Később ő tért vissza a helyszínre.

    A baleset következtében a fehér autó 19 éves sofőrjét súlyos, a belső sávban veszteglő kisteherautó 21 éves vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba. A fehér jármű 19 éves utasa a helyszínen meghalt.

    A baleset körülményeit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság – szakértők bevonásával – tovább vizsgálja.

    Fotók: police.hu
    Hirdetés
    Fotók: police.hu
    Fotók: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Egy ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben

    Egy ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben

    Az eddigi információk alapján a 21-es főút 16-os kilométerében, Zagyvaszántó térségében 2022. április 9-én 11 óra 30 perc körül egy férfi az útról lesodródott és felborult a személygépkocsival. A baleset következtében a járműben egyedül utazó sofőr sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette – olvasható a police.hu közleményében.

    Mint az mostanra kiderült, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

    A fiatal férfi halálhíre után ellepték a közösségi oldalt a részvétnyilvánító posztok. A fájdalomban osztozott többek közt Gáspár Győző – Győzike – is, aki jól ismerte az áldozatot.

    „Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket! Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!”

    -írta a celeb a közösségi oldalán, ahova több fotót is kirakott az férfiról.

     

  • Fotók: Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek a Campona utcánál délelőtt történt balesetben

    Fotók: Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek a Campona utcánál délelőtt történt balesetben

    Egy ember meghalt, három pedig megsérült, miután összeütközött a két autó

    A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. január 25-én 12 óra 21 perc körül Budapest 22. kerületében, a 6-os számú főút 17-es és 18-as kilométerszelvénye között két személygépkocsi ütközött.  A 6-os számú főutat a Campona utca és az érdi lehajtó között 13 óra 7 perckor teljesen lezárták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

    A balesetben egy férfi a helyszínen életét vesztette, három másik ember pedig megsérült.

    Hirdetés
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
  • VIDEÓ: Máris új autót vett és vezet a Soroksári úton történt halálos baleset okozója

    VIDEÓ: Máris új autót vett és vezet a Soroksári úton történt halálos baleset okozója

    Ráadásul, mint kiderült nem a legutóbbi volt az egyetlen balesete. Nagyjából másfél – két éve már összetört egy  másik BMW-t is, akkor egy betonoszlopnak csapódott szintén a Soroksári út környékén.

    Elégedetlen a rendőrség munkájával az a férfi, aki karácsony napján vesztette el feleségét egy felelőtlen autós miatt. Mint arról mi is beszámoltunk, két autó ütközött frontálisan december 24-én délelőtt Budapesten, a Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében, a balesetben a vétlen autós, egy 47 éves anyuka életét vesztette. Később kiderült, hogy a baleset azért következhetett be, mert az autót vezető fiatal sofőr egy másik autóssal versenyzett, akinek jogosítványa sem volt, ráadásul a vétkes autóján még nyári gumik voltak.

    A tények.hu úgy tudja, a vétkes sofőr a borzalmas baleset óta már vásárolt is egy új autót és újra vezet. Az áldozat férje fel van háborodva és szemtanúk jelentkezését várja.

    Hirdetés

     

     


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Nyári gumival versenyzett a Soroksári úton történt halálos balesetet okozó fiatal


    Forrás: Tények.hu
  • VIDEÓ: Gyorsulási verseny miatt halhatott meg egy 21 éves nő Pécsett

    VIDEÓ: Gyorsulási verseny miatt halhatott meg egy 21 éves nő Pécsett

    A rendőrség még vizsgálja, hogy mi okozhatta a balesetet, de egyelőre úgy tűnik, hogy egy rögtönzött gyorsulást tartottak a lányok, ekkor csúszhatott meg az egyik autó.

    Halálos kimenetelű baleset történt Pécsett. Az eset pontos körülményei még nem tisztázottak, de úgy tűnik a fiatal lányok versenyeztek egymással, ekkor csúszhatott meg az egyik autó és csapódott bele a másik oldalába. Mindkét autóban egy férfi és egy nő utazott.

    Az egyik autó 21 éves női sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni, három személy pedig a roncsok közé szorult.

    A nő családját sokkolta a tragédia, úgy tudni, a fiatal lányt korábban az apja figyelmeztette, hogy csúszósak az utak és vezessen óvatosan. Az áldozat volt férje szerint felfoghatatlan, ami történt. Közös gyerekük félárván maradt, a kisfiúra most a nagyszülők vigyáznak.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • FOTÓK: Halálos áldozata is van az M4-es autóúton történt baleset sorozatnak

    FOTÓK: Halálos áldozata is van az M4-es autóúton történt baleset sorozatnak

    Halálos áldozata is van az M4-esen történt baleset sorozatnak.

    Az M4 autóút Budapest felé vezető oldalának 35-ös kilométerszelvényétől mintegy hat kilométeres útszakaszon 2021. december 16-án reggel több baleset történt. A csúszós, jeges úton, öt különböző helyszínen, összesen 14 jármű ütközött egymással.

    Az MTI tudósítása szerint az egyik balesetnek egy halálos áldozata is van, aki nem megerősített információk alapján egy 22 éves személy, továbbá egy ember súlyosan sérült, többen pedig könnyebb sérülést szenvedtek.

    A rendőrök az érintett útszakaszt a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták.

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
  • FOTÓK: Életét vesztette a kisteherautó sofőrje az M1-esen történt balesetben

    FOTÓK: Életét vesztette a kisteherautó sofőrje az M1-esen történt balesetben

    Az M1-es autópályán, Mocsa térségében történt balesetben egy férfi vesztette életét – adta hírül a police.hu

    Közlekedési baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 79-es kilométerszelvénynél Mocsa térségében. 2021. december 15-én 9 óra 20 perc körül egy kamionba kisteherautó rohant.

    A kisteherautó 36 éves sofőrje a balesetben olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a Budapest felé vezető oldalon, a 79-es kilométerszelvénynél egy ideig teljes pályazár volt érvényben, melyet 11 óra magasságában részben feloldottak, így a forgalom a belső sávon megindulhatott.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • 46 ember, köztük 12 gyermek halt meg egy borzalmas buszbalesetben Bulgáriában

    46 ember, köztük 12 gyermek halt meg egy borzalmas buszbalesetben Bulgáriában

    Súlyos balesetet szenvedett és lángra kapott egy észak-macedóniai turistabusz keddre virradóra Bulgáriában – jelentette a BGNES bolgár hírügynökség.

    A Szófiát Blagoevgraddal összekötő Sztruma autópályán történt a szerencsétlenség. A reggeli hírek még negyvenöt halálos áldozatról szóltak ám azóta friss infók érkeztek melyek szerint 46 ember, köztük tizenkét gyerek vesztette életét a hajnali órákban történt tragédiában. A halottak között van a buszsofőr is.

    A járművön összesen ötvenketten utaztak. A hét sérültet kórházba szállították. Nyikolaj Nyikolov tűzoltóparancsnok szerint a sérültek állapota nem súlyos.

    Diana Ruszinova közlekedési szakember szerint az érintett autópályaszakaszon számos gond volt. Felidézte, hogy egész nyáron át kátyúkat javítottak ki munkások, talán ez járulhatott hozzá a katasztrófához.

    Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök részvétet nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Zaev szerint az áldozatok feltehetőleg észak-macedón állampolgárok voltak.

    Hirdetés

    Videó:BBC News

  • Felhajtott a járdára és elgázolt egy babakocsit tóló nagymamát – A sofőr és a nagymama is életét vesztette

    Felhajtott a járdára és elgázolt egy babakocsit tóló nagymamát – A sofőr és a nagymama is életét vesztette

    Két ember életét vesztette egy tragikus balesetben vasárnap Berlin közelében, amikor egy terepjáró sofőrje kocsijával felugratott a járdára, és elütött egy 60 éves asszonyt, aki éppen az unokáját tolta egy babakocsiban – írja a Focus Online információi alapján a hirado.hu.

    A baleset a brandenburgi Schildow községben, Berlintől északra történt vasárnap délután négy óra körül.

    Egy SUV idős vezetője eddig tisztázatlan okokból váratlanul lehajtott az útról, és a járdaszegélyen átugratva felhajtott a járdára. A járdán elsodort egy nagymamát, aki épp unokáját tolta babakocsiban, valamint fiát, aki mellettük sétált.

    A babakocsit toló 60 éves asszony a helyszínen életét vesztette, míg a mellette sétáló 36 éves fia lábtörést szenvedett.

    A babakocsiban alvó kétéves gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett a fején – számolt be a Focus Online hétfőn.

    A balesetet okozó jármű sofőrje, egy nyugdíjas férfi szintén súlyos sérüléseket szenvedett Őt mentőhelikopterrel szállították az egyik berlini kórházba, ahol vasárnap este belehalt sérüléseibe – közölte a berlin-brandenburgi rendőrség.

    A rendőrség keresi a baleset szemtanúit a történtek pontos rekonstruálása érdekében. A baleset által okozott vagyoni kárt mintegy 30 000 euróra (10,8 millió forint) becsülik.

    Hirdetés

     

    Forrás: hirado.hu
  • Múlt heti összesítő – Rengeteg baleset volt, melyből nagyon sok halálos kimenetelű volt

    Múlt heti összesítő – Rengeteg baleset volt, melyből nagyon sok halálos kimenetelű volt

    Rengeteg volt a baleset a múlt hten is és sajnos a haláos áldozatok száma is borzalmasan sok.

    A hatóságok tudomására október 3. hetében 1263 közúti közlekedési baleset jutott, amelyből 197-ben sérültek meg a résztvevők könnyebben és 62 esetben súlyosan. 12 baleset követelt halálos áldozatokat, összesen 17-en haltak meg az útjainkon – összesítette a kreszvaltozas.hu

    A múlt heti első halálos baleset Csongrád-Csanád megyében, Csengele közelében történt október 18-án, hétfőn reggel. Egy vasúti átjáróban egy 70 éves férfi személygépkocsival a vasúti átjárót biztosító fényjelzőkészülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott a sínekre, így összeütközött a Budapest irányából, Szeged irányába haladó tehervonattal.

    A balesetben az idős sofőr a helyszínen az életét vesztette.

    A második halálos baleset október 19-re, keddre jutott. Sőt összesen három történt aznap.

    A keddi első baleset délelőtt esett meg Somogy megyében, Kaposvár közelében a 67. számú út 43. km-szelvényében. Egy 23 éves nő személygépkocsival elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen kerékpárját hajtó 72 éves férfit, aki az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.

    Kedd délután történt az aznapi második halálos baleset. Komárom-Esztergom megyében Ács közelében az M1 autópálya jobb pályatest 93. km-szelvényében egy 43 éves külföldi férfi tehergépkocsival nekiütközött a külső forgalmi sávban forgalmi okok miatt álló, egy 45 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. Ez utóbbi teherautó a lökéstől nekiütközött a belső forgalmi sávban haladó, egy 59 éves férfi által vezetett személygépkocsinak.

    A balesetben a külföldi sofőr és utasai, egy 41 éves és egy 50 éves nő, egy 38 éves férfi és egy 30 éves férfi meghalt, egy 42 éves férfi súlyos sérülést szenvedett – mind külföldi állampolgárok.

    A keddi harmadik halálos baleset Budaörsön történt délután. Egy 33 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 46 éves férfi által vezetett nehéztehergépkocsinak. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje súlyos sérülést szenvedett.

    Hirdetés

    Október 20., szerda még elkeserítőbb volt, mint a keddi, ugyanis öt halálos baleset is történt aznap. Az első Vas megyében, Nemeskeresztúr közelében reggel. Egy 71 éves férfi személygépkocsival az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 52 éves férfi által vezetett nyergesvontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. A balesetben az idős férfi a helyszínen meghalt.

    A második szerdai halálos baleset késő délelőtt történt Tolna megyében, Fadd közelében. Egy 43 éves nő személygépkocsival egy útkanyarulatban lehaladt az úttestről és egy fának ütközve állt meg.

    A balesetben a sofőr és a járműben utazó 16 éves lány a helyszínen meghaltak.

    A harmadik szerdai halálos baleset kora délután történt Békés megyében, Orosháza közelében. Egy 75 éves férfi személygépkocsival kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő, egy 32 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak, így összeütköztek. A balesetben az idős sofőr a helyszínen meghalt.

    A negyedik szerdai halálos baleset helyszíne Csongrád-Csanád megye volt. Csanádpalota közelében, délután egy 39 éves külföldi férfi tehergépkocsival hátulról neki ütközött az előtte forgalmi okból megálló, egy 51 éves külföldi férfi által vezetett, álló tehergépjárműnek. A balesetben az utolérő teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.

    A Fejér megyében, az M7-es autópályán Pákozd térségében történt a szerdai utolsó halálos közúti baleset. Délután egy 57 éves férfi tehergépkocsival elütötte az autópálya úttestjén áthaladni szándékozó ismeretlen személyazonosságú gyalogost. Az úttestre eső gyalogoson áthajtott az előbbit követő tehergépkocsi, valamint még több gépkocsi is, így a gyalogos a helyszínen meghalt.

    A csütörtök és a péntek közúti baleseti halál szempontjából békében telt, azonban október 23-án három halálos baleset is történt.

    Hirdetés

    Az első Heves megyében Hatvan közelében, az M3 autópálya jobb pályatest 58. km-szelvényében reggel. Egy 43 éves nő személygépkocsival későn észlelte az előtte haladó, egy 69 éves budapesti lakos által vezetett személykocsit és fékezés nélkül hátulról nekiütközött. Az utolért személyautóban a sofőr súlyos sérülést szenvedett, 61 éves nő utasa a helyszínen meghalt. Az utolérő autóban az utasok közül egy 35 éves férfi súlyos- és még öt személy könnyű sérülést szenvedett.

    A második szombati halálos baleset Békéscsabán történt délelőtt. Egy 87 éves nő elektromos kerékpárral nem adott elsőbbséget egy 56 éves nő által vezetett személygépkocsinak és összeütköztek.

    A kerékpárost az OMSZ munkatársai kórházba szállították, azonban az ellátása ellenére meghalt.

    A szombati utolsó halálos közúti közlekedési baleset egyben a hét utolsója is volt. Kaposfő lakott területén kora este egy 25 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból az úttestről lehaladva a menetirány szerinti bal oldalon lévő beton hídfőnek ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, utasai, egy 23 éves, egy 26 éves és egy 24 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.

    Forrás: kreszvaltozas.hu
  • FOTÓK: Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek tegnap az M3-as autópályán történt balesetben

    FOTÓK: Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek tegnap az M3-as autópályán történt balesetben

    A  helyszínelés teljes útlezárás mellett történt – közölte a police.hu.

    Az M3-as autópálya Nyíregyháza irányába vezető oldalának 58-as kilométerében – Hatvan közelében – 2021. október 23-án 7 óra 30 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó és egy mikrobusz ütközött össze.

    A baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette, illetve hatan megsérültek.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu

     

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu