Zebrán gázolták halálra a magyar színészt

A zebrán gázolták el Veress László színészt, aki később belehalt a sérüléseibe. Veress Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművészét egy fiatal férfi gázolta el pénteken.

Azóta kiderült, hogy a 74 éves színész szabályosan ment át a gyalogátjárón, a 31 éves sofőr pedig a szonda szerint nem ivott alkoholt – írja a Székelyhon.ro.

A súlyosan sérült színészt kórházba vitték, ahol szombaton belehalt a sérüléseibe.

Hirdetés

A rendőrség nyomozást indított a sofőr ellen.

Veress László 1945-ben született Kolozsváron, a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett 1971-ben, és az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol nyugdíjba vonulása után is folyamatosan játszott.
Forrás: székelyhon.ro


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS