Hirdetés

Gondolkodtató
Volt, aki 167 km/h-val száguldott az Árpád hídon. Három óra alatt 81 gyorshajtás
Volt, aki 167 km/h-val száguldott az Árpád hídon. Három óra alatt 81 gyorshajtás
Hirdetés

Három óra alatt úgy hárommillió forintot fotózott össze az Árpád hídra vezényelt kamera szombat este, egy héttel az Árpád hídon történt halálos gázolás után – derül ki a vezess.hu cikkéből.

Volt olyan autós, akiről 167 km/óránál készült a fotó, miközben az Árpád hídon 70 km/óra a sebességhatár.

Három óra alatt 81 gyorshajtóról készült felvétel, de így is volt, aki megúszta. Például az a teslás, aki kb. 150 km/h-val száguldott át a hídon, viszont pont a mérés pillanatában egy megállóba beérkező busz kitakarta.

Hirdetés

A másik autós taxis volt, aki nem is ment vészesen gyorsan, de a lézerblokkolója tette a dolgát – írja a Vezess.

Kedden Lázár János a B kategóriás jogosítvány átalakításáról és a KRESZ felülvizsgálatáról beszélt. A miniszter azt is mondta: a hivatalos statisztikák szerint a hazai közúti balesetek csupán 30 százalékban vezethetők vissza sebességtúllépésre, az esetek több mint kétharmada a járművezetők rossz döntésének következménye. „Sem a gépjárműállomány nem olyan, mint Ausztriában, de a vezetői képességeink se olyanok” – tette hozzá.

Borítókép: illusztráció
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés