Visszatért a helyszínre, majd elgázolta a károsultat a baleset után

Nem mindennapi eset történt péntek délután, a 6-os számú főúton.

A baleset-info információi szerint pénteken, az esti órákban egy Audi A3 személygépkocsi a 6-os számú főúton haladt Ercsi irányába, amikor a MOL Dunai finomító körforgalom előtt

egymás után két alkalommal is nekiütközött az előtte haladó Opel Astra gépkocsinak. Az ütközés hatására az Opel az út menti árokba csapódott. A balesetet követően az Audi vezetője továbbhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy történt-e személyi sérülés.

A balesetet szenvedő jármű női vezetője értesítette telefonon a barátját, hogy árokba csapódott, de az okozó elhajtott. A barátja a helyszínre ment, hogy segítsen a barátnőjének.

Amikor intézték volna kiemelést (autótmentőt hívtak) hallották, hogy jön vissza egy fekete autó, és valamit huz maga után.

Kiderült, hogy az okozó volt, és az egyik alkatrészt húzza maga után, így a károsult nő barátja odaszaladt és megpróbálta feltartóztatni a sofőrt a rendőrök kiérkezéséig, de ekkor az Audi vezetője padlógázzal elindult és elütötte a férfit, aki a motorháztetőre került.

Hirdetés
Fotók: baleset-info.hu

A megkapaszkodott férfivel együtt métereket haladt a jármű, majd végül a kocsin csüngő férfi az út menti füves területre zuhant.

Euztán az Audis felhajtott az M6-os autópályára.

Szerencsére a férfi nem sérült meg súlyosan, ezért egy szintén a helyszínre érkezett ismerősével azonnal a cserbenhagyó után indultak.

A kergetőzés az M6-oson ért véget, ahol az ittas autós kiszállt az Audiból és megpróbált a rézsűn felfutva elmenekülni, de az üldöző férfi utolérte, visszarántotta, amitől az ittas személy legurult a betonozott árokba, beverte a fejét és elájult.

Hirdetés
Fotók: baleset-info.hu

ÉS ITT MÉG NINCS VÉGE!

Amikor az elkövető észlelte a fényjezéseket, akkor hirtelen magához tért, és próbálta a történetet úgy beállítani, hogy nem sérült meg egyáltalán.

A rendőrök ekkor vették észre, hogy a testére és a combjára két kés volt erősítve. A rendőrök kérésére a mentősök leszíjazták a férfit annak érdekében, hogy ne tudjon elmenekülni.

– közölte a baleset-info.hu

A portál azon állítását, hogy “a helyszínelés során kiderült, hogy a balesetet okozó sofőr az Érdi Rendőrkapitányságról szökött meg nem sokkal korábban.”a Pest vármegyei rendőr-főkapitányság CÁFOLTA portálunknak. 

FRISSÍTÉS!

A Tényeknek nyilatkoztak az érintettek. Az egyik férfi élő videót is készített az üldözés után.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt