Videón, ahogy elszabadult egy utánfutó az M1-es autópályán

Vasárnap késő délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Komárom térségében egy kisbusz vontatta utánfutó a rakományával együtt levált a járműről és a belső szalagkorlátba csapódott – olvasható a Magyar Közút insta bejegyzésében.

A rakomány egy része átesett a szembe jövő autók elé, melyek közül egy át is ment rajta. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de csak a szerencsén múlt, pedig jól látszik, milyen tömött sorokban haladtak arra a járművek.A szemközti oldalon jövők közül többen megálltak és a nagyobb darabokat lehúzták a pályáról, hogy mehessen a forgalom.

Bár nagyon bátrak és rátermettek voltak, és nekik köszönhetően nem állt meg teljesen a határ felé vezető oldal, azért így is nagy kockázatot vállaltak.

A kisbusz utasai pedig láthatósági mellény nélkül, a leállósávon, a jármű mellett álltak, közülük szintén volt, aki a sérült járműhöz átment az elválasztósávhoz.

Hirdetés

Fontos felhívni a figyelmet, hogy hasonló esetekben ne vállaljanak felesleges kockázatot a balesetezők vagy a segíteni szándékozók, ami ilyenkor a legfontosabb, hogy azonnal hívják a 112-essegélyhívó számot, a sérült jármű utasai pedig azonnal vegyenek fel láthatósági mellényt és a segítséget a szalagkorláton túli területeken várják meg‼️

Forrás: Magyar Közút


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt