VIDEÓ: Teljesen hazavágta egy Audi sofőrje az autómosót

Néhány másodperc is elég volt egy 73 éves férfinek, hogy leromboljon egy autómosót a németországi Sangerhausenben november 13-án – számolt be a Bild.

Az idős sofőr egy alkalmazott jelzésére megállt, hogy az egy magasnyomású pisztollyal fellazíthassa a szennyeződést, mielőtt engedi behajtani a gépi mosóba.

Az Audiban ülő férfi azonban hirtelen elindult, leamortizálta a tisztítóberendezéseket, végül a szárító oszlopának is nekirohant, amiről visszapattant a kocsi.

A dolgozó nem bírt magához térni a látványtól, hitetlenkedve a fejéhez kapott, majd sietett megnézni, hogy minden rendben van-e a sofőrrel. Az idős férfi karcolások nélkül megúszta, ám ugyanez már nem mondható el az autómosóról.

A 35 éves tulajdonos, Felix Eichler teljesen összetört, a kár mintegy 200 ezer euróra, azaz több mint 75 millió forintra rúg. Határozatlan időre be kellett zárnia, ugyanis jelenleg nincs pénze helyrehozatni a tönkrement berendezéseket, és a pótalkatrészek is csak 10-14 hét alatt érkeznének meg. Úgy véli, évekig tartó hercehurca kezdődik, hogy valamennyi kártérítést lásson a biztosítótól.

A rendőrség kizárta, hogy a sofőr egészségügyi állapotával lett volna összefüggésben a hibája, ezzel szemben valószínűsítik, hogy az automata váltót nem tudta megfelelően kezelni.

Hirdetés

Mutatunk keményebbet:

Lehetséges egy autómosóban felborulni! Mutatjuk…

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet