VIDEÓ: Rátámadt egy nőre, mert azt hitte, hogy büntetőzött – Ütötte-verte az autót ahol érte

Siófoki Járási Ügyészség garázdaság vétsége és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy vélt büntetőfékezés miatt akart bosszút állni.

A vád szerint a vádlott 2021 júniusában 7-es számú főúton gépkocsival kikanyarodott a sértett elé, aki később a belső sávban megelőzte, majd visszasorolt elé, és elkanyarodott jobbra egy mellékutcába. A vádlott az asszony manőverét „büntetőfékezésként” értelmezte, ezért indulatba jött, és követni kezdte őt. Ezt a sértett is észlelte, majd egy idő után azért, hogy kivonja magát a veszélyhelyzetből, gépkocsijával félre állt, és védekezésként magára zárta az ajtót.

A vádlott ekkor indulatosan és kiabálva a nő autójához sietett, aminek megpróbálta kinyitni a vezető oldali ajtaját,  de nem járt sikerrel.

Ezt követően több alkalommal a gépkocsira ütött, illetőleg egy jól irányzott mozdulattal kitörte a visszapillantó tükör üvegét is, majd távozott a helyszínről.

A sértett azonban telefonjával videófelvételt készített a történtekről, ezért a siófoki rendőrök még aznap elfogták a férfit.  A sértett gépkocsijában a rongálás következtében közel 200.000,-Ft-os kár keletkezett.

Siófoki Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 6 hónap fogházbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján