VIDEÓ: Pirosnál állva beletolatott a mögötte állóba az idős úr, majd kiszállt, ekkor pedig elgurult az autója

Több hibát is elkövetett az origo által kiszúrt felvételen szereplő, pirosnál várakozó autós.

Nem lettünk volna a kamerás autó sofőrjének a helyében, amikor meglátta, hogy az előtte álló autós tolatólámpája felvillan, majd nagy gázzal neki is tolatnak autójának. A történet azonban itt nem ér véget.

Egy idős úr pattan ki az autóból, látszólag elnézést szeretne kérni hibájáért, azonban rükvercből egyből D-be húzhatta vissza a váltót vagy megfeledkezhetett arról, hogy behúzza a kéziféket. Az autó ugyanis elkezdett előre gurulni, így sikerült az előtte állót is összetörnie.

Hirdetés

 

Forrás: origo


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS