Videó – Nyitott sorompónál jött a vonat a szabadhegyi vasúti átjáróban

Míg a fénysorompó pirosan villogott, a sorompókar égnek állt. Mivel a videón a vonat átsuhanását is látjuk, nem lehet kérdés, hogy meg kellett állni. De mit tegyünk, hogy a veszélyt kiküszöböljük egy ilyen helyzetben?

Melyik a fontosabb? Dönthettek volna másképp is az autósok? – tette fel a kisalföld.hu az igazságügyi járműszakértőnek, Kulcsár Bélának a kérdést.

Mindenképpen meg kell állni. De nem arról van szó – feleli Kulcsár Béla –, hogy bármelyik jelzés fontosabb lenne a másiknál. Egyenrangúként kell kezelni a kettőt, s ha bármelyik tiltást jelez, akkor az szent és sérthetetlen.

Győr, Jerevani út.

Uploaded by László Kása (Kasamaki) on 2018-03-08.

Ha a félsorompó fent van, de a fénysorompó pirosat mutat, akkor is megállunk, ha pedig fordítva lenne, fehér jelzésnél lent volna a sorompókar, akkor sem szabad senkinek kikerülgetni, azt gondolva, hogy szabad az út – figyelmeztetett.

A szakértő egyébként csütörtökön a ménfőcsanaki átjárónál maga is azt látta, hogy nyitott sorompónál és fehér fénynél a vonat az átjárótól mintegy 40-50 méterre áll. A mozdonyvezető észlelhette a hibát, mert hangosan kürtölve indult el. A hangjelzéseket egyébként szinte egész délelőtt hallotta Ménfőcsanakon. A videó beküldője pedig azt jelezte, hogy a szabadhegyi eset már vasárnap is lejátszódott.

Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/nyitott_soromponal_jott_a_vonat_a_szabadhegyi_vasuti_atjaroban_-_mit_tanacsol_ilyenkor_a_szakerto_-_video/2552546/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon